Achimenes 13

Achimenes 13

Az a helyzet, hogy nekem ez a kép olyan – és elnézést kérek itt most Camillától, de arra vagyok befizetve, hogy őszintén beszéljek -, mint egy bűnesetnél talált fotó, még azt is mondom, hogy olyan, mint a Joker női verziója, mindenesetre elég borzongató kép, ez alapján a kép alapján, hogy nem tudnék beleszeretni a modellbe, az biztos. Valószínűleg ez is a cél, hogy tudatosan merevítetted ezt az egészet ebbe a hulla pózba, de az egész annyira kiüresedett, hogy az életnek semmi jelét nem mutatja. Mint egy baba, egy kirakati baba. Vagy, mint valamilyen bűnjel. Valamiért mindig ehhez kanyarodok vissza. Talán, mint egy német bűnügyi film, mint a Derrick, vagy valami hasonló jut eszembe. Ennél nem tudok tovább menni, megakadtam, hogy most ezzel mi volt a célod. Jó lenne, ha erről beszélgetnénk, szeretném, ha válaszokat kapnék. Addig én sem megyek tovább az elemzéssel, amíg nem kapok válaszokat. Köszönöm! (hegyi)

Hmmm...

Hmmm...

Érdekes, hogy itt a színtorzulások tulajdonképpen előnyére váltak a képnek, tehát az, hogy nincs a fehéregyensúly rendbe hozva, az tulajdonképpen jót tett ennek az üzenetnek, mert a kékes-fehér jó kontrasztot ad a pirossal, és ettől még inkább élő lesz az egész, szinte hússzerű. Amit nem nagyon értek, az a háttérben lévő sötét kocka, hogy az mi, azt gondolom, hogy valami ajtó lehet, vagy bármi olyan helyzet, amit ott a háttérben érdemes lett volna kivenni, tehát azért mozoghatunk annyit a kamerával, hogy ez ne legyen benne. Az esetlegesség nem erősíti a képet. A képre helyzet helyezett eszközök sem. Tulajdonképpen annyira szűkre van vágva az egész kompozíció, hogy hoznak valamilyen formai játékot, de ugyanakkor, ha a szabadságról, ha a nyárról, ha az örömökről, ha az ízlelésről beszélünk, akkor azért talán érdemes ezt kompozícióban is helyre rakni. Maga az üzenet jó, és az irány is jó, csak úgy érzem, hogy a kivitelezés túlságosan laza lett. (hegyi)
értékelés:

majom a ketrecben

majom a ketrecben

A cím egy dal szövegéből egy részlet, és ha erre hagyatkozom, akkor valószínű, hogy a képi utalás is erre akar menni, miközben azt gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes kép lenne, akkor (megint), ha bíznál abban, hogy amit gondolsz, az érvényes és helyes. Ami izgalmas nekem ebben a képben, az a majom arca, és a kéz találkozása, a másik, kamerát tartó kéz, váll, és a szőrzet találkozása. Ezek nagyon érdekes ügyet hoznak létre, és hogyha ebben egyetértünk, ha te is ezt gondolod, és ezt láttad meg ebben a képben, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy erről van szó, akkor most feltennék néhány kérdést. Miért van az, hogy átszíneztél egy viszonylag kis részt ennél a képnél, mi szükség volt erre, és mit akar ez jelenteni? Mi szükség van arra, hogy a majom haját, és a felső képrészt is megkapjuk? Mert homloknál simán lehetett volna vágni, ugyanis minden, ami a fő figurán kívül történik, az gyengíti a hatást. Ez nem azt jelenti, hogy nagyon szigorúan csak a két kézre kellene koncentrálni, de tömegelhelyezésben, ha megfigyeled, a felső részből, ha két ujjnyit levágsz, már feszesebb lesz ez az egész, miközben a vállba meg kár, hogy belevágtunk. Az ötlet jó, de pontatlannak érzem a kivitelezést. (hegyi)
értékelés:

i'm a nikon

i'm a nikon

Megint az idegen nyelvű cím... Én azért próbálok ez ellen ennyire ágálni, és itt most nem személyesen Camilláról van csak szó, hanem arról, hogy ez úgy tűnik, hogy valamiféle dömpingben jelenik most meg az oldalon, mert a kép címének van értéke és értelme, de annak is, ha valamit idegen nyelven közlünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs létjogosultsága az idegen nyelvű címnek, de akkor annak plusz jelentéstartalmának kell lennie, hogy miért nem azon a nyelven közlünk, amin a többi néző esetleg ért, és itt most nem látom azt, hogy mi ennek az oka. Ami a fotót illeti, kedvelem a beállítását, kedvelem azt, ahogy ez megvalósul, főképp azt a fürkésző, kíváncsi tekintetet, ami a kamera mögül felénk néz. A technikai megoldással viszont nem értek egyet. Nem tudom, hogy miért van szükség arra, hogy ennyire szétroncsoljuk ezt az egészet. Ha azért, mert a valóság túl hétköznapinak bizonyul, akkor én azt gondolom, hogy bíznod kellene magadban abban, hogy a szemed, a gesztus elég erős ahhoz, hogy elvigye a vállán ezt a képet. Mivel ez egy önismereti tréning is, amit csinálunk, azt tudom javasolni neked Camilla, hogy ezen a 2. leckén ne lépjünk túl még, és ha lehet kérnem, akkor küldjél még önképeket ahhoz, hogy elfogadd azt, hogy ez működhet, mint közlési forma. Egyfajta önbizalom erősítésként gondolok erre, mert a bizonytalanság abban van, amikor az ember utólag elkezd bindzsizni a képpel, hogy valamit túl akar rajzolni, valamit túl akar színezni, túl akar gondolni, mert a valóság nem elég erős számára, holott a valós jelenlétnek kell a képről lejönnie, és ha ez megtörténik, akkor nincs szükség a manipulációra. Úgyhogy most azért vagyok bajban, mert ha a szemeket figyelem, akkor ez egy 3 csillagos kép, ha az utómunkát, akkor meg nem, így most azt mondom, hogy 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Vezér

Vezér

Az a helyzet, hogy ez egy nagyon furcsa portré. A gyerek portrék mindig szerethetőek, vagy legalábbis általában erre törekszik a kép készítője, és nagyjából ezek be is szoktak jönni. Itt is egy szerethető képet kapunk, miközben ez azért nem egy egyértelmű üzenet. Ha akarom, akkor a háttérben egy egészen drámai helyzet közeleg, ott valami gomolyog. Ő még itt nem tudja az előtérben, hogy mi vár rá, de a háttérben mi már látjuk, tehát van egy drámai feszültség a háttérrel. Aztán fel van öltöztetve ebbe a kiskabátba, kissapkába, mindezzel együtt rendkívül komoly és összeszedett fiatalemberről beszélünk. Emlékszünk arra, hogy ezek az öltözködések általában a szülők akaratáról szólnak, anya és apa kitalálja, hogy mi lesz nekünk a jó, mibe leszünk aranyosak, meg viccesek, meg minden, miközben nekünk is van egy viszonyunk ehhez az egészhez. És az az érdekes, hogy ennek a fiatalembernek a viszonya a környezethez, ehhez a ruhához, a sityakhoz olyan, hogy ő hagyja, hogy te ezzel szórakozzál, eltűri, elviseli, de nagyon nem vesz róla tudomást, mert megvan az ő saját belső világa. Nagyon-nagyon érdekes kép, nagyon érdekes portré ettől. (hegyi)
értékelés:    

One Day You`ll Understand

One Day You`ll Understand

Az idegen nyelvi tudásom meglehetősen korlátos, de magamnak ezt úgy fordítanám le, hogy egy nap majd megértesz. Biztosan van oka annak, hogy nem magyarul adsz címet, de én ezt most nem firtatom. Ami a képet illeti, nagyon erős színkontraszttal dolgozol. A vörös és a fekete nem a békéről és a nyugalomról szól, van benne egy nagy adag dinamika, akár azt is mondhatom, hogy agresszió. A kompozíció vibrálása, a formák jelzései is nagyjából ebbe az irányba mutatnak, tehát ebben egységet érzek a képnél, hogy ehhez a vöröshöz és feketéhez olyan kompozíciót és formákat társítottál, amik ezt alátámasztják. Ugyanakkor, ha az egész képet nézem, akkor olyan nekem, mint egy bebábozódás, mint amikor pillangó születik. Van egy nagyon furcsa csomag, és ebből a csomagból kellene kihámoznunk azt, hogy mi is fog történni, hogy mi is a következő lépés. Olyan, mint egy ősrobbanás előtti állapot, és ha ezen a nyomvonalon haladok végig, akkor van üzenetértéke annak, hogy ez a család leckébe került, mint egy összekapcsolódás, mint egy születés előtti pillanat, miközben ez a születés inkább spirituális értelemben érthető, és nem a maga valós közlésével. A kérdés már csak az, hogy mindez együtt miképp akar egy új közlési síkot nyitni. Egészében nézve a vörössel, a dinamikával, a többszörös expozícióval, a formák egymásra másolásával mit akarunk mondani? Ha megfigyeljük, akkor a kép felső részénél ki tudunk venni egy arcot, de az is nagyon maszkszerű. Hogy mi volt az alap kiindulási pont, azt valószínű, hogy csak te tudod megmondani, nem nagyon hagytál kapaszkodót a nézőnek, hogy szét tudja hámozni ezt a rétegegyüttest, és nem mondom azt, hogy ez baj, csak legyünk tisztában azzal, hogy ha az önarcképünk az egyetlen jól kivehető irány, akkor mi vagyunk a főnökök. Tehát, ha ezt lefordítom a család kontextusára, akkor azt mondom, hogy az anya a főnök. És ez egy bizonyos ideig és egy bizonyos tekintetben rendben is van, hiszen tőle függünk felnövésünk stációiban - bár a vörösek a születésre is utalnak. Nekem ez a kép arról szól, hogy nem engedem el a kapcsolatot, nem engedem útjára még a pillangót. Ez lehet indokolt, de azért ez a vérszín nagyon erős utalás. Mindezzel együtt megvan a 3 csillag, mert képileg ez egy erős megfogalmazás, csak jó lenne tisztázni ezeket a kérdéseket. Kérlek, Camilla, beszéljünk erről! (hegyi)
értékelés:

A Világ Minden Gyermekkel Újra Kezdődik

A Világ Minden Gyermekkel Újra Kezdődik

Örülök annak, hogy Camilla újból elkezdte ezt a leckesort, és még azt is mondom, hogy nagyon izgalmas az a képi megoldás, amit látunk. Tegyük hozzá azt, hogy nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy ez a B kosaras melltartó ebben a formában esztétikailag hozzájárul ehhez a történethez, de maga a kapucnis ruha jól kontúroz, és ráadásul segít abban is, hogy a személy kiléte homályban maradjon, és ezt a gondolatot abszolút jónak tartom. Amivel nagyon nem értek egyet, és ezért körömszakadtáig harcolni fogok, az a képbe történő beleírás. Nyomtasd ki a képet, csinálj belőle egy printet, áldozz rá, és utána a kezeddel írj bele, scanneld vissza, és utána el tudom fogadni, de azt, hogy keresel valami béna betűtípust, ami imitálja a kézírást, és ezt így nekem megpróbálod eladni, mint esztétikai megoldást, ne haragudj, de ebben a formában nem elfogadható. És azt is tegyük hozzá, hogy elhiszem, hogy nincs a számítógépeden ékezet, de akkor ezt ki kell javítani, és ez megint egy ilyen hiba dolog, hogy próbáljunk meg helyesen írni, mert az meg ciki, hogy ha ok nélkül súlyos helyesírási hibákkal kerül a képre valami. A firkát én letörölném onnan, mert önmagában a kép meg tudna állni. Felül és alul egy kicsit szűk, de ettől függetlenül a rajzossága rendben van. Maga a képi megoldásra megvolna a 3 csillag, ez a felirat lerontja. (hegyi)
értékelés:

Miriam

Miriam

Örülök annak, hogy Camilla újból itt van köztünk, és remélem, hogy mostantól sűrűbben kapunk tőle képeket. Amit látok, az a világítás gyakorlásában egy fontos állomás. A gesztus viszont, amit látok, az nekem inkább egy próbababához hasonló. Úgy van valahogy megfagyva ez az egész, hogy van benne valami groteszk. Lehet, hogy ez abból is adódik, hogy kaptunk egy fekvő formátumot, miközben a kép alsó régióiból nekem még legalább 2-3 ujjnyi hiányzik, hogy stabilnak érezzem a kompozíciót. Szépen csillognak a szemek, nagyon szép az, ahogy a vakuknak, vagy a lámpáknak a fénye belecsillan, élettel telik meg a szem, ugyanakkor a szájnál ugyanez a csillogás már nem biztos, hogy előnyös. Nyilvánvaló, hogy ez annak is a függvénye, hogy mi az, amit meg akarunk mutatni. Most viszont mondanék valamit, ami egy portrénál nagyon fontos kérdés. Senki sem tökéletes. Nagyon ritka az a modell, akinek nincsenek az átlagostól eltérő testrészei, vagy gesztusai, formái. Ennek a hölgynek, ha kegyes akarok lenni, akkor nem fotózom oldalvilágításból az orrát, ugyanis most olyan nagyon ráerősítettél az orrára, hogy az a különlegesség, ami az orrát jellemzi, az most nagyon-nagyon erősen van jelen. Tessék megnézni, hogy a nagy feketeséggel az oldalánál mennyire hangsúlyossá vált az orr. Ha valakinek úgymond nagy orra van, akkor azt nem fotózzuk surlófénnyel oldalról. Fotózzuk inkább szembefényben, az csökkent az orr méretén, nagy orrú embernél nem használunk félprofilba fordulást, szemből fényképezzük, pontosan azért, hogy optikailag segítsük, gyengítsünk és ne ráerősítsünk valamire. Azt mondom Camilla, hogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Dolgozzatok, mert nagyon érdekes arcú lányról van szó, de legyél figyelemmel arra, hogy hogyan világítod őt be. (hegyi)

tihanY vár rám

tihanY vár rám

Jó ez a kép, nagyon vidám, de megúszós kép, tehát szerintem még mindig nem barátkozott meg Camilla az első három leckével és annak a feladatával. Kicsit olyan, mint a hoztam is ajándékot meg nem is meséje. Ugyanakkor kedves és szerethető a kép, amikor madárijesztőt játszik a lány a mezőn. Enyém az egész világ, szaladgálok a réten. Van ebben egy filmes megközelítés is. Vitatkozni nem nagyon tudok vele, azt mondom, hogy meg van a három csillag és a leckemegoldás is, azzal együtt, hogy egyre inkább azt mondom, hogy az első három leckével foglalkozzunk, most főleg a kettessel. (hegyi)
értékelés:    

made in hungary

made in hungary
made in hungary
made in hungary
made in hungary
made in hungary
made in hungary
made in hungary
made in hungary

Egy nyolc képes sorozatot kapunk a pecázásról, amiben egy nagyon átgondolt képsort vélek én felfedezni. Szubjektív nézőpontból, szubjektív élményeket feldolgozva kapjuk a sorozatot. Didaktikusnak nevezhető, elindulunk horgászni, aztán bedobjuk a horgot, majd kifogjuk a halat. Ha sorban megyek a képeken, az első egy jó felvezetés, egy jó hangulati kép. Nem azt mondom, hogy olyan nagyon jellegzetes lenne, nyilvánvaló adott anyagból meg adott helyzetből dolgozunk, de a gesztus és az irányultság az jó. A második kép számomra érdekes ezzel a madárürülékkel borított székkel, ugyanakkor nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezért a képért érdemes volt felrúgni a képformákat, és ez itt most állóban kell, hogy megjelenjen, fekvőben is körülbelül ugyanerről beszélt volna, nem érzem a tömegelhelyezés miatt azt, hogy igényelné az álló formát, nem történik olyan sok minden ezek a képen. Ha a székről meg a szék és a kövek viszonyáról akarok beszélni, ez fekvőben is tökéletesen érthető lenne. Ráadásul, hogy ha a kép fölső részéből ezt a viszonylag homogén eget eltávolítjuk, és az oszlop első szűkülésénél meghozzuk a vágást, tehát még a dombok vonalába is akár belevágunk, lényegesen koncentráltabb üzentet kapunk. A harmadik kép ezzel a strandpapuccsal elsősorban nekem humoros. A katonai nadrág és a strandpapucs együtt érdekes kompozíció, de jó a ritmus. A negyedik kép kifejezetten tetszik ezzel a csalival. Az anyagszerűség is rendben van, érthető is mi van, szép az elmosás a háttérrel, és ebben nagyon jól ábrázolhatóvá válik maga a fő motívumunk, még maga a damil is látszik. Aztán megkapjuk a következő képen magát a helyzetet azzal, hogy látjuk, hogy hogyan is történik ennek az orsónak a tekergetése. Megint azt mondom kötelező kép, és jól van megoldva. Elérkeztünk magához a pecabothoz és a zsinórhoz, amit bedobásnál megfeszítünk. Itt nem vagyok benne biztos, hogy ez kompozícióban 100 százalékosan megoldott. Nem értem, hogy miért van a kép jobb oldalán ekkora tér. Ha dinamikát akarok ebbe belehúzni, akkor én még szélsőségesebbre komponáltam volna. Aztán kifogjuk magát a halat, benne van a hálóban. Itt sem nagyon értem azt, hogy miért így van megoldva ez a kompozíció, semmi nem indokolja azt, hogy eltértünk a középponti rendezéstől, sőt, kifejezetten idegesít, hogy miért van ott jobb oldalon az a tér. Ez a kép kifejezetten zaklatottá teszi az egészet, miközben nem ez lenne a célja, nem értem a megoldást. Az utolsó kép abszolút rendben lévő üzenet, megvan a halacska. Ami az utolsó képet illeti, nagyon szépen megoldott feladat, leszámítva, hogy egy kicsit túl van exponálva, de hát nyilvánvaló nehéz kiexponálni azt a fénykülönbséget, amit a csillogó hallpikkely és az egyenruhának a csillogó tónusai adnak, tehát a kettő között nagyon nagy dinamikai különbségek vannak. Nyilván a digitális technikából is adódik az, hogy ekkora dinamikai átfogást már nehezen kezel. Összességében azt mondom, hogy vannak kompozíciós bajaim és bizonytalanságokat is érzek, úgyhogy ez most egy kettő csillagos sorozat. Érdemes átgondolni, hogy melyik kép miért és hogyan keletkezett. (hegyi)
értékelés:

43

43

Nagyon örülök, hogy elindulunk ezen az úton. Fenntartom azért azt az állításomat, hogy az első három lecke nem véletlenül került a házi feladatok elejére, mindenek előtt az önportré, mert az önportré az, aminél büntetlenül, úgymond ingyért gyakorolhatjuk, hogy hogyan ábrázolunk egy embert. Ezt azért mondom, mert amikor már modellel dolgozunk, akkor két probléma van. Egyrészt – ez az én problémám – nehezen mondok a modellről véleményt azért, mert egy olyan ember, aki nincs jelen, nem tudja magát megvédeni, vagy nem tudja megmondani, hogy abban a szituációban mi és hogyan történt. Ezért egy kicsit nehéz helyzet a modellel kapcsolatos dolgokról beszélni. Másrészt, amikor magunkkal dolgozunk, egyszerre végzünk külső és belső megfigyeléseket is, érezzük magunkat valahogyan érzelmileg, és azt megpróbáljuk megjeleníteni, és a kettő közötti párhuzam vagy ellentét lesz majd az, ami nekünk visszajelzést ad. Igen ám, de ennél a helyzetnél, amit most látunk, van egy érzelmi megközelítés, és nem tudom biztosan megállapítani, hogy ennek a végkifejletének az alakulásában mennyire van jelen az alkotó, és mennyire van jelen maga modell. Ezért ez egy kicsit nehéz terep, nehezebb, mint amikor az önportrénál dolgozunk. Ezt a bevezetőt azért mondtam el, mert mielőtt nekifognék értékelni ezt a képet, már elárulom, hogy nagyon szeretném kérni Camillát, akármennyire nehezére esik, hogy az első három leckével foglalkozzon, és próbáljunk meg ottmaradni, még akkor is, ha iskolásnak érzi ezt a feladatot. Hiszek benne, hogy meg fogja hozni az eredményt.
   A képet illetően, a beállítás kellemes és a gesztus is rendben van, és én ezt egy izgalmas képnek tartom. Két problémám van, az egyik anatómiai, a másik esztétikai probléma. Az anatómiai probléma abból adódik, hogy ha hanyatt fektetünk egy női modellt, akkor a mell formája nem biztos, hogy tökéletesen mutatkozik, főképp akkor nem, ha ez egy kissé előregörnyedt pozíció, és most itt egy ilyesmit kapunk. Valószínűsítem, hogy fölfelé tartotta a fejét, és ezért a gerincoszlop egy C formában lehet, és ez nem adja azt a rugalmasságot és azt a feszességet a test megformálásánál, mint amire szükség volna. Ez főképp a hozzánk közelebb eső mell részénél látható és érzékelhető jobban. A másik problémám – az esztétikai – a váll és a fotel találkozásánál van. Valószínű ez valami kanapé vagy valamilyen ülőalkalmatosság, aminek ő most itt nekifeszül. Igen, de nagyon nem szép az, ami a karnál létrejön, az a felgyűrődés. Ez természetes, mert ez történik, ha valaminek nekidőlünk, de nem értem a célját. Azt sem, hogy ez a bőrfelület miért van ott, miért kapott szerepet. Rá lehetett volna arra fektetni a karját, és akkor eltakartuk volna ennek a bőrfelületnek a csillogását, mert ez most rendkívüli módon uralkodik a képen, tulajdonképpen a legvilágosabb rész a képen, és magára vonja a tekintetet minden más előtt, valamint kivisz a képnek a történetéből. Ráadásuk behoz egy olyan irányt, ami nem valószínű, hogy célja volt a képnek. Ebben már van valami extremitás, kimondom, ez engem egy kicsit a szado-mazo világra emlékeztet ez a bőrfelület. Szóval nem tartom szerencsésnek. Van még egy nagy csoportja az aktfotografálásnak, ez pedig a torzó, ami előszeretettel használt, nem csak a fotográfiában, hanem a festészetben, szobrászatban is, amikor bizonyos testrészeket lemetszünk vagy letörünk úgymond a formáról, és ezzel egy megcsonkított testformát hozunk létre. Ennek a fő oka, hogy a test bizonyos részeinek a mozdulatait, gesztusait, a formáját, beállítását tudják tanulmányozni, és a zavarónak ítélt dolgokat levágjuk. Itt több ilyen jön létre. Egyrészt a térdnél, a lábszár, ami már kilóg a képből, már nem ábrázolódik. Én ennél a vágásnál azt mondom, hogy értelmezhető a helyzet, fénnyel történik meg a vágás, és ez nem okoz problémát. Ugyanakkor van egy másik vágásunk is az alkarnál, gondolom, egy kesztyű lehet, ami ezt létrehozza, ami egy kicsit fura. Míg az előzőt értem, ennek a szerepét nem teljesen látom, mert mellbimbó körüli díszítések és a legyező tökéletesen elég lenne. A harmadik vágási pont, amit már említettem, a vállnál, ami esztétikailag és anatómiailag is problematikus. És van egy negyedik vágás is, a fej hiánya, ami egyrészt, ad az egésznek egy intimitást, másrészt a konkréttól az általánosig visz minket, és ennek abszolút érzem és értem is a helyét, nagyon problémám ezzel nincs is. Szeretném még egy dologra felhívni a figyelmet, ami nüansznak tűnik, a mell alatti bordaívnél létrejön egy újabb forma, ami mivel nincs befejezve, nehezen érthető, nem biztos, hogy anatómiailag úgy köthető, ahogy az optimális lenne. Magyarán a felvázolt gesztussal egyetértek, elfogadom a díszítéseket is, jó ritmusban és jó hangulatban van tartva az egész a színekkel is. A csonkolásokkal nem értek egyet, és nagyon zavar a bőrfotel. Összegezve, egyrészt, ha van mód rá, akkor érdemes lenne ismételni, másrészt ezekre a jövőben érdemes figyelni. (hegyi)
értékelés:

tous les deux

tous les deux

Hát, vakarom a fejem. Mindketten, ha jól fordítom a címet. Mindketten mi? Mutatja a kutya is a fenekét meg a gyerek is, de ebből mi akarna kijönni? Hogy egyik se szobatiszta még? Vagy nem értem. (hegyi)

valamikor ősszel

valamikor ősszel

Camilla, nem értem. Még a tónusroncsolást úgy ahogy értem, vagy legalábbis el tudom fogadni, de ezeket a vörösöket a festőprogrammal nem. Visszapörgettem a kettesre eddig beküldött képeid és valamikor 4 éve volt egy fonal, amit nem folytattál és ami meg azóta jött, azok meg nekem inkább a maszkról szólnak, mintsem a bemutatásról. De most ezzel a vörösökkel meg vagyok lőve, nem tudok mit kezdeni. (hegyi)

nagymese

nagymese

Zavarban vagyok. A modell egyészt klasszikus divatmagazin beállításban van, ha leszámítom a hátteret, akkor az Ez a divat 1979-es számának címlaplánya is lehetne, ha lenne feje. De nincs. Aztán az is eszembe jutott, hogy valami kamaszregény borítója is lehetne a világgá menéssel, amihez ha akarom, stimmel az út, ha lenne feje. De nincs. És ha nincs, akkor ennek oka van. Mivel a póz beállítottnak hat, gondolom az ok nem az, hogy a modellt nem szeretnénk felismerhetőnek hagyni. Tehát tudatos döntés, hogy szűkre vágva lehagyod a fejét. Viszont ezzel beszűkül az értelmezés, és mondjuk illusztrációvá válik a gyerekprostitúcióhoz, vagy gyerekmunkához, vagy bármi olyanhoz, aminél értelmezhető, miért nincs fej. Egyelőre nem tudom, merre kéne keresni a megfejtést, és ezzel a helyzet az, hogy ha nem tudni, akkor egy figurális kép esetén valami nem lett pontosan kimondva kép készítés előtt, és ettől kép készítés közben sem. Ahhoz, hogy értelmezzem, és helyére kerüljön, ismétlés kéne. (hegyi)

11

11

Szép, kontrasztos és erős kép, de olyan jó lenne, ha felderenghetne valami a háttérből, hogy közünk legyen a történethez, vagyis hogy ne csak egy tárgyfotó legyen, vagy valami elidegenített hangulat, hanem megtalálhassuk a magunk történetét is benne, egy kézzel, egy arccal, egy háttal, bármivel, ami megmozgatja a most erősen statikus beállítást. (hegyi)
értékelés: