Érdekes, hogy itt a színtorzulások tulajdonképpen előnyére váltak a képnek, tehát az, hogy nincs a fehéregyensúly rendbe hozva, az tulajdonképpen jót tett ennek az üzenetnek, mert a kékes-fehér jó kontrasztot ad a pirossal, és ettől még inkább élő lesz az egész, szinte hússzerű. Amit nem nagyon értek, az a háttérben lévő sötét kocka, hogy az mi, azt gondolom, hogy valami ajtó lehet, vagy bármi olyan helyzet, amit ott a háttérben érdemes lett volna kivenni, tehát azért mozoghatunk annyit a kamerával, hogy ez ne legyen benne. Az esetlegesség nem erősíti a képet. A képre helyzet helyezett eszközök sem. Tulajdonképpen annyira szűkre van vágva az egész kompozíció, hogy hoznak valamilyen formai játékot, de ugyanakkor, ha a szabadságról, ha a nyárról, ha az örömökről, ha az ízlelésről beszélünk, akkor azért talán érdemes ezt kompozícióban is helyre rakni. Maga az üzenet jó, és az irány is jó, csak úgy érzem, hogy a kivitelezés túlságosan laza lett. (hegyi)
értékelés:

Megint az idegen nyelvű cím... Én azért próbálok ez ellen ennyire ágálni, és itt most nem személyesen Camilláról van csak szó, hanem arról, hogy ez úgy tűnik, hogy valamiféle dömpingben jelenik most meg az oldalon, mert a kép címének van értéke és értelme, de annak is, ha valamit idegen nyelven közlünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs létjogosultsága az idegen nyelvű címnek, de akkor annak plusz jelentéstartalmának kell lennie, hogy miért nem azon a nyelven közlünk, amin a többi néző esetleg ért, és itt most nem látom azt, hogy mi ennek az oka. Ami a fotót illeti, kedvelem a beállítását, kedvelem azt, ahogy ez megvalósul, főképp azt a fürkésző, kíváncsi tekintetet, ami a kamera mögül felénk néz. A technikai megoldással viszont nem értek egyet. Nem tudom, hogy miért van szükség arra, hogy ennyire szétroncsoljuk ezt az egészet. Ha azért, mert a valóság túl hétköznapinak bizonyul, akkor én azt gondolom, hogy bíznod kellene magadban abban, hogy a szemed, a gesztus elég erős ahhoz, hogy elvigye a vállán ezt a képet. Mivel ez egy önismereti tréning is, amit csinálunk, azt tudom javasolni neked Camilla, hogy ezen a 2. leckén ne lépjünk túl még, és ha lehet kérnem, akkor küldjél még önképeket ahhoz, hogy elfogadd azt, hogy ez működhet, mint közlési forma. Egyfajta önbizalom erősítésként gondolok erre, mert a bizonytalanság abban van, amikor az ember utólag elkezd bindzsizni a képpel, hogy valamit túl akar rajzolni, valamit túl akar színezni, túl akar gondolni, mert a valóság nem elég erős számára, holott a valós jelenlétnek kell a képről lejönnie, és ha ez megtörténik, akkor nincs szükség a manipulációra. Úgyhogy most azért vagyok bajban, mert ha a szemeket figyelem, akkor ez egy 3 csillagos kép, ha az utómunkát, akkor meg nem, így most azt mondom, hogy 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Az idegen nyelvi tudásom meglehetősen korlátos, de magamnak ezt úgy fordítanám le, hogy egy nap majd megértesz. Biztosan van oka annak, hogy nem magyarul adsz címet, de én ezt most nem firtatom. Ami a képet illeti, nagyon erős színkontraszttal dolgozol. A vörös és a fekete nem a békéről és a nyugalomról szól, van benne egy nagy adag dinamika, akár azt is mondhatom, hogy agresszió. A kompozíció vibrálása, a formák jelzései is nagyjából ebbe az irányba mutatnak, tehát ebben egységet érzek a képnél, hogy ehhez a vöröshöz és feketéhez olyan kompozíciót és formákat társítottál, amik ezt alátámasztják. Ugyanakkor, ha az egész képet nézem, akkor olyan nekem, mint egy bebábozódás, mint amikor pillangó születik. Van egy nagyon furcsa csomag, és ebből a csomagból kellene kihámoznunk azt, hogy mi is fog történni, hogy mi is a következő lépés. Olyan, mint egy ősrobbanás előtti állapot, és ha ezen a nyomvonalon haladok végig, akkor van üzenetértéke annak, hogy ez a család leckébe került, mint egy összekapcsolódás, mint egy születés előtti pillanat, miközben ez a születés inkább spirituális értelemben érthető, és nem a maga valós közlésével. A kérdés már csak az, hogy mindez együtt miképp akar egy új közlési síkot nyitni. Egészében nézve a vörössel, a dinamikával, a többszörös expozícióval, a formák egymásra másolásával mit akarunk mondani? Ha megfigyeljük, akkor a kép felső részénél ki tudunk venni egy arcot, de az is nagyon maszkszerű. Hogy mi volt az alap kiindulási pont, azt valószínű, hogy csak te tudod megmondani, nem nagyon hagytál kapaszkodót a nézőnek, hogy szét tudja hámozni ezt a rétegegyüttest, és nem mondom azt, hogy ez baj, csak legyünk tisztában azzal, hogy ha az önarcképünk az egyetlen jól kivehető irány, akkor mi vagyunk a főnökök. Tehát, ha ezt lefordítom a család kontextusára, akkor azt mondom, hogy az anya a főnök. És ez egy bizonyos ideig és egy bizonyos tekintetben rendben is van, hiszen tőle függünk felnövésünk stációiban - bár a vörösek a születésre is utalnak. Nekem ez a kép arról szól, hogy nem engedem el a kapcsolatot, nem engedem útjára még a pillangót. Ez lehet indokolt, de azért ez a vérszín nagyon erős utalás. Mindezzel együtt megvan a 3 csillag, mert képileg ez egy erős megfogalmazás, csak jó lenne tisztázni ezeket a kérdéseket. Kérlek, Camilla, beszéljünk erről! (hegyi)
értékelés:

Örülök annak, hogy Camilla újból itt van köztünk, és remélem, hogy mostantól sűrűbben kapunk tőle képeket. Amit látok, az a világítás gyakorlásában egy fontos állomás. A gesztus viszont, amit látok, az nekem inkább egy próbababához hasonló. Úgy van valahogy megfagyva ez az egész, hogy van benne valami groteszk. Lehet, hogy ez abból is adódik, hogy kaptunk egy fekvő formátumot, miközben a kép alsó régióiból nekem még legalább 2-3 ujjnyi hiányzik, hogy stabilnak érezzem a kompozíciót. Szépen csillognak a szemek, nagyon szép az, ahogy a vakuknak, vagy a lámpáknak a fénye belecsillan, élettel telik meg a szem, ugyanakkor a szájnál ugyanez a csillogás már nem biztos, hogy előnyös. Nyilvánvaló, hogy ez annak is a függvénye, hogy mi az, amit meg akarunk mutatni. Most viszont mondanék valamit, ami egy portrénál nagyon fontos kérdés. Senki sem tökéletes. Nagyon ritka az a modell, akinek nincsenek az átlagostól eltérő testrészei, vagy gesztusai, formái. Ennek a hölgynek, ha kegyes akarok lenni, akkor nem fotózom oldalvilágításból az orrát, ugyanis most olyan nagyon ráerősítettél az orrára, hogy az a különlegesség, ami az orrát jellemzi, az most nagyon-nagyon erősen van jelen. Tessék megnézni, hogy a nagy feketeséggel az oldalánál mennyire hangsúlyossá vált az orr. Ha valakinek úgymond nagy orra van, akkor azt nem fotózzuk surlófénnyel oldalról. Fotózzuk inkább szembefényben, az csökkent az orr méretén, nagy orrú embernél nem használunk félprofilba fordulást, szemből fényképezzük, pontosan azért, hogy optikailag segítsük, gyengítsünk és ne ráerősítsünk valamire. Azt mondom Camilla, hogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Dolgozzatok, mert nagyon érdekes arcú lányról van szó, de legyél figyelemmel arra, hogy hogyan világítod őt be. (hegyi)

Egy nyolc képes sorozatot kapunk a pecázásról, amiben egy nagyon átgondolt képsort vélek én felfedezni. Szubjektív nézőpontból, szubjektív élményeket feldolgozva kapjuk a sorozatot. Didaktikusnak nevezhető, elindulunk horgászni, aztán bedobjuk a horgot, majd kifogjuk a halat. Ha sorban megyek a képeken, az első egy jó felvezetés, egy jó hangulati kép. Nem azt mondom, hogy olyan nagyon jellegzetes lenne, nyilvánvaló adott anyagból meg adott helyzetből dolgozunk, de a gesztus és az irányultság az jó. A második kép számomra érdekes ezzel a madárürülékkel borított székkel, ugyanakkor nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezért a képért érdemes volt felrúgni a képformákat, és ez itt most állóban kell, hogy megjelenjen, fekvőben is körülbelül ugyanerről beszélt volna, nem érzem a tömegelhelyezés miatt azt, hogy igényelné az álló formát, nem történik olyan sok minden ezek a képen. Ha a székről meg a szék és a kövek viszonyáról akarok beszélni, ez fekvőben is tökéletesen érthető lenne. Ráadásul, hogy ha a kép fölső részéből ezt a viszonylag homogén eget eltávolítjuk, és az oszlop első szűkülésénél meghozzuk a vágást, tehát még a dombok vonalába is akár belevágunk, lényegesen koncentráltabb üzentet kapunk. A harmadik kép ezzel a strandpapuccsal elsősorban nekem humoros. A katonai nadrág és a strandpapucs együtt érdekes kompozíció, de jó a ritmus. A negyedik kép kifejezetten tetszik ezzel a csalival. Az anyagszerűség is rendben van, érthető is mi van, szép az elmosás a háttérrel, és ebben nagyon jól ábrázolhatóvá válik maga a fő motívumunk, még maga a damil is látszik. Aztán megkapjuk a következő képen magát a helyzetet azzal, hogy látjuk, hogy hogyan is történik ennek az orsónak a tekergetése. Megint azt mondom kötelező kép, és jól van megoldva. Elérkeztünk magához a pecabothoz és a zsinórhoz, amit bedobásnál megfeszítünk. Itt nem vagyok benne biztos, hogy ez kompozícióban 100 százalékosan megoldott. Nem értem, hogy miért van a kép jobb oldalán ekkora tér. Ha dinamikát akarok ebbe belehúzni, akkor én még szélsőségesebbre komponáltam volna. Aztán kifogjuk magát a halat, benne van a hálóban. Itt sem nagyon értem azt, hogy miért így van megoldva ez a kompozíció, semmi nem indokolja azt, hogy eltértünk a középponti rendezéstől, sőt, kifejezetten idegesít, hogy miért van ott jobb oldalon az a tér. Ez a kép kifejezetten zaklatottá teszi az egészet, miközben nem ez lenne a célja, nem értem a megoldást. Az utolsó kép abszolút rendben lévő üzenet, megvan a halacska. Ami az utolsó képet illeti, nagyon szépen megoldott feladat, leszámítva, hogy egy kicsit túl van exponálva, de hát nyilvánvaló nehéz kiexponálni azt a fénykülönbséget, amit a csillogó hallpikkely és az egyenruhának a csillogó tónusai adnak, tehát a kettő között nagyon nagy dinamikai különbségek vannak. Nyilván a digitális technikából is adódik az, hogy ekkora dinamikai átfogást már nehezen kezel. Összességében azt mondom, hogy vannak kompozíciós bajaim és bizonytalanságokat is érzek, úgyhogy ez most egy kettő csillagos sorozat. Érdemes átgondolni, hogy melyik kép miért és hogyan keletkezett. (hegyi)
értékelés:

Hát, vakarom a fejem. Mindketten, ha jól fordítom a címet. Mindketten mi? Mutatja a kutya is a fenekét meg a gyerek is, de ebből mi akarna kijönni? Hogy egyik se szobatiszta még? Vagy nem értem. (hegyi)

Zavarban vagyok. A modell egyészt klasszikus divatmagazin beállításban van, ha leszámítom a hátteret, akkor az Ez a divat 1979-es számának címlaplánya is lehetne, ha lenne feje. De nincs. Aztán az is eszembe jutott, hogy valami kamaszregény borítója is lehetne a világgá menéssel, amihez ha akarom, stimmel az út, ha lenne feje. De nincs. És ha nincs, akkor ennek oka van. Mivel a póz beállítottnak hat, gondolom az ok nem az, hogy a modellt nem szeretnénk felismerhetőnek hagyni. Tehát tudatos döntés, hogy szűkre vágva lehagyod a fejét. Viszont ezzel beszűkül az értelmezés, és mondjuk illusztrációvá válik a gyerekprostitúcióhoz, vagy gyerekmunkához, vagy bármi olyanhoz, aminél értelmezhető, miért nincs fej. Egyelőre nem tudom, merre kéne keresni a megfejtést, és ezzel a helyzet az, hogy ha nem tudni, akkor egy figurális kép esetén valami nem lett pontosan kimondva kép készítés előtt, és ettől kép készítés közben sem. Ahhoz, hogy értelmezzem, és helyére kerüljön, ismétlés kéne. (hegyi)