a pénz miatt...

El kell mondani az Estiskolával kapcsolatban, hogy igen, ez egy felnőtt oldal. És egy felnőtt oldal felnőtt történetei nagyon sokszor tartalmaznak örömet, játékot, vidámságot, gyermekkort és sokszor a felnőttkor fájdalmait is. Én nem akarom pontról-pontra az összes grafikai elemet értelmezni, mégpedig azért nem, mert úgy gondolom, hogy az az elmúlt két év, amit itt együtt töltünk, töltöttünk az Estiskolán és képeket néztünk, akik ezeket természetesen rendszeresen olvassák, használják, beszélnek - itt nem szükséges azokról a képi motívumokról külön megfejtéseket közölni, mert elég egyértelműen kapcsolható az embrió, a vér vörös színe, a kés és a pénz kapcsolata és ehhez kapcsolódóan a rémálom is. Egy ilyen alkotásnál nem biztos, hogy az az elsődleges cél, hogy a pontos időpontot, a pontos helyzetet, a neveket fölmondjunk mintegy bírósági jelentésben, hanem arról kell inkább beszélnünk, hogy egy kép, még ha nem is boldog és vidám, vajon tudja-e hordozni formamegválasztásában, ritmikájában azt az üzenetet, amit az alkotó szeretett volna közölni. És azt kell, hogy mondjam - vállalom érte a felelősséget -, hogy ez a kép hordozza mindazt, ami most az alkotóban zajlik, még ha ez egy nagyon fájdalmas történet is. Éppen ezért azt gondolom, hogy a színválasztások, a kollázs-szerű szerkezet, ez a transzparens-szerű ordító expresszionizmus, ez mind annak érdekében van alárendelve, hogy a kép ezt a bizonyos fájdalmas üzenetet elmondja nekünk, és ezt meg is teszi. (szőke)
értékelés:

Én igazából csendélet kategóriájába szeretném ezt a képet átrakni a csend kategóriából, mert a szimbolikája, úgy gondolom, hogy megél ott is. Mint árnyék és ritmikai elemek jó ritmusban vannak elhelyezve ezek a tárgyak, vagy megfigyelve, és így a csendélet kategóriájában megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Véleményem szerint most a környezet zavaró a motívumokra, a csövekre. Nem érzem átgondoltnak ezt a munkát. Én azt mondom, hogy akkor más módon kell értelmezni mindezt. A lámpaoszlopok, a környezet, a bádog, a bejárati ajtó és minden nagyon zavarja a ritmusokat. Mivel én nem ismerem az alapvető helyszínt, innentől kezdve nem fogom tudni megmondani, hogy honnan, melyik gépállásból kellene megpróbálni, vagy milyen eszközzel kiemelni a geometrikus formákat. Biztos, hogy így ebben a megközelítésben sajnos nem tudja teljesíteni a kép azt, ami itt a geometriákkal kapcsolatos lenne. Zavaros, rendezetlen a folthatásaiban az egész, de nem nagyon tudok rá választ mondani, hogy hogyan lehet megoldani. Azt hadd mondjam még ehhez, hogy természetesen a kiválasztás az a ti szabad döntésetek, hiszen senki nem mondja azt, hogy a Csepel Kossuth Lajos utca 268-as számú ipari épület belső parkolója melletti részt fotózzátok le. Tehát a döntés nálatok van. Onnantól kezdve, hogy ideérkezik ebből valamilyen összegzés, vagy merítés, avval lehet foglalkozni. De itt igazából ezt én passzolnám és azt mondom, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a képpel. Nem azért mert nem épített környezet, hanem azért mert még egyszer mondom, így ebben a formájában nem követhető, hogy mi valójában a célja az alkotónak azon túl, hogy lefotózta ezeket a graffitivel ellátott vascsöveket és erre én nem tudok disznót adni. (szőke)

A képen talán legjobban kerámiára, kerámiadíszítésre hasonlító motívumokat látni, amely a természeti népek ornamentikális díszítéseire utal. Különböző növény motívumok ismétlődnek a középpont felé irányuló csőszerű formákban. A kép közepén egy csápokkal elrendezkedő fekete forma látható. Elsősorban az olyan képrendszerekben található meg ez a fajta nyelvezet, amelyeket fraktáloknak hívunk. A fraktálok természeti jelenségekben is fölfedezhetők. A legkönnyebben felismerhető fraktál forma a csobogó víz, amely a vízfelületen örvényt hoz létre. Nagyon sok növényi szerkezet és sok geológiai anyag is tartalmaz hasonlóakat. Természetben sokhelyütt felfedezhető mindez, amelyet az ember különböző filozófiákban, hitképletekben használ díszítő formaként, vagy meditációs eszközként. Talán nem véletlen, hogy Camilla a köldök házi feladatra gondolva az emberi test egyik különleges részén ezt az asszociációs képletet használja. Az eredeti házi feladat hívószavai, meghatározásai is gondolatiságában valami hasonlót próbáltak összefoglalni és ezek miatt úgy tűnik, hogy a szándék, az irány, amelyet Camilla megpróbál létrehozni jónak mondható. Az alapvető létállapot is elég pontosan érzékelhető, de elsősorban a címből, amely ugye erre a bizonyos középponti részre, a kiindulásra utal. A fekete elsősorban nem pozitív, hanem negatív előjelekkel ellátott szemlélet, bár meg kell jegyezni, hogy ahogy más természeti népeknél is, a magyar népi kultúrában is megtalálható időnként a halál fogalmához kapcsolódóan a fehér, amely itt ebben a képletben a fekete ellentéte. Például Magyarország területén Csököly nevű település környékén a gyász színe a fehér, ahogyan Japánban is a fehér színt használják erre. Itt ennél a képletnél valószínűleg ugyanúgy van egyfajta negatív kicsengése a feketének és nyilvánvalóan azok a furcsa spirál szerű szerkezetek, amelyet itt a fényképen kiválaszt Camilla, ebbe a bizonyos befogadó sötétbe, ebbe az átláthatatlanba, a tudatalattiba, a bizonytalanba hívnak bennünket. Alapvetően a képpel a problémám az, hogy egy tehetséges alkotó a tehetségét használja elsősorban arra, hogy tulajdonképpen magához mérten, sematikus módon oldjon meg egy feladatot, amelyben szemérmesen lépi meg ezt a házi feladatot. Elkészül egy feladat. Mint feladat jó, mint lecke jó, mint értékelési, önmagunk felé működő értékelési helyzet pedig szemérmes. Éppen azért, mert véleményem szerint ezt a képet, ha nem is azt mondom, hogy bármelyikünk, de sokan, akik vizualitással foglalkoznak el tudták volna készíteni. Más módon értelmezve mindazok hiányoznak a képből, amik a Camillai világot összekeverhetetlenül mutatják számunkra. Ha nem egy képelemzésről beszélgetnénk, hanem ülnénk valahol egy kávézó asztalánál, akkor azt mondanám, hogy tulajdonképpen ennek a feladatnak egy félrebeszélését látjuk. Úgy próbál az alkotó valamit elénk tárni, hogy nagyon is szemérmesen elsiklik, ellép a válaszadás felől. Ennek a képnek nem az a problémája, hogy nem jó, hanem hogy mint feladat nincs megoldva, nincs benne az a fajta felelősség, amely az alkotó és az alkotás között, mint attitűd jelen kéne, hogy legyen. Ezért erre a képre pont a Camilla miatt egy disznót adnék és kérném, hogy ismételje a feladatot. (szőke)
értékelés:

A képpel teljességgel egyetértek, nagyon érdekesek ezek a reakciók, amelyekkel beszélgettek, beszélgetünk egymáshoz. Az a formavilág, amelyet a szemöldöknél, szemnél, szájnál használ az alkotó, visszaritmizál a két fülbevalóval. Jó a fekete-fehér választás pont azért, mert nyilván az erős színeket itt most nem használja a fényképész, hanem teljes egészében a fekete-fehér játékra ritmizál. Ennél a képnél viszont én a kiégettséget egy picit a fekete-fehér erősségekre mozdítanám el, ez segítené a járomcsonton felfestett foltok hatékonyságát is. Tehát egy picit úgy érzem, hogy lágyabb az egésznek a drámája, mint amit ez a kép tudna mondani. De ez egy magánvélemény. Önportré kategóriában a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Camilla, én nem sokat fogok erről a képről beszélni. Ez a kép azért jó mert őrületesen őszinte, nagyon pontos, nincs mellébeszélés, nincs külön stílus, nincs avangardizmus, hanem nagyon is sokat mond el a történetedről. Nagyon bátor, nagyon zavarba ejtő vállalkozás és nagyon pontos az előtér, középtér, háttér viszonylat. Véleményem szerint azért, mert egy olyan helyzetjelentés és egy olyan üzenet, nem csak most, hanem régmúlt időkről, amely sokszor bekövetkezett, sokszor látható volt és sokszor megélt, beléd ivódott helyzet, és mint olyan egy nagyon őszinte és nagyon jó munka. Csak az én megérzésem ez, hogy amellett, hogy egy fotót látunk, attól is fontos, ami itt elkészült, mert film. Sokkal több történet van benne. A kompozíció teljesen rendben van, sokkal több történet van benne, márpedig a fotó sűrűsége, összessége, hogy nem csak forma, hanem, hanem üzenet is, annak az összetettsége hoz létre egy kvázi filmet. Ez a film nem a képen van jelen, hanem éppen a kép indukálja azt, hogy bennem, mint nézőben a saját filmem elkezd működni. Apa a kép címe, amely nem úgy íródik ide mint Camilla apja, hanem az az apa, aki lehet az én apám, lehet a te apád, lehet a többiek apja. Nagyon sok mindent hív elő ez a kép, a 70-es évekből, a 80-as évekből, Bereményiből, Cseh Tamásból, a mi időnkből és én ezt a képet nagyon jónak tartom, már most bánom, hogy ennyit beszéltem a képről, mert a kép sokkal erősebb annál, hogy itt fejtegetni kéne. Viszont csak lelkesíteni szeretnélek, hogy most egy olyan utat, egy olyan lépést találtál meg, hogy úgy hiszem, hogy ez egy másik Camilla, mint akit eddig láttam és egy nagyon, nagyon erőteljes történetiséggel, romantikával ellátott bölcs kép.
   - Én annyit szeretnék a többieknek is mondani – szólal meg a Pedellus -, legfőképp egyébként a többieknek, akik látják ezt az oldalt, hogy azért fontos erről a képről még egy dolgot elmondani, mert hogy nagyon vékony hajszál választja el attól, hogy azt mondjam rá, hogy szociófotó és pontosan ez a vékony hajszál ami elválasztja, ez teszi többé, vagy ez teszi emelkedettebbé a történetet. Mire gondolok? Arra, hogy a Camilla függetlenül attól, hogy ez a kép miről mesél, vagy milyen emlékeket hív akár a nézőben elő, de tisztelettel van a modell iránt. Ezt a mélységélességgel éri el, ezt a bemozdítással éri el, sok mindent lehet mondani, hogy mivel, azért mert nem akar kutakodni, nem akar intim helyzetekbe belemászni, hanem hagyja, hogy a saját történetünk induljon el és ehhez a modelljét egy nagy tisztelettel használja és ez egy nagyon fontos dolog. (szőke-hegyi)
értékelés: