Rémálom
a pénz miatt...

El kell mondani az Estiskolával kapcsolatban, hogy igen, ez egy felnőtt oldal. És egy felnőtt oldal felnőtt történetei nagyon sokszor tartalmaznak örömet, játékot, vidámságot, gyermekkort és sokszor a felnőttkor fájdalmait is. Én nem akarom pontról-pontra az összes grafikai elemet értelmezni, mégpedig azért nem, mert úgy gondolom, hogy az az elmúlt két év, amit itt együtt töltünk, töltöttünk az Estiskolán és képeket néztünk, akik ezeket természetesen rendszeresen olvassák, használják, beszélnek - itt nem szükséges azokról a képi motívumokról külön megfejtéseket közölni, mert elég egyértelműen kapcsolható az embrió, a vér vörös színe, a kés és a pénz kapcsolata és ehhez kapcsolódóan a rémálom is. Egy ilyen alkotásnál nem biztos, hogy az az elsődleges cél, hogy a pontos időpontot, a pontos helyzetet, a neveket fölmondjunk mintegy bírósági jelentésben, hanem arról kell inkább beszélnünk, hogy egy kép, még ha nem is boldog és vidám, vajon tudja-e hordozni formamegválasztásában, ritmikájában azt az üzenetet, amit az alkotó szeretett volna közölni. És azt kell, hogy mondjam - vállalom érte a felelősséget -, hogy ez a kép hordozza mindazt, ami most az alkotóban zajlik, még ha ez egy nagyon fájdalmas történet is. Éppen ezért azt gondolom, hogy a színválasztások, a kollázs-szerű szerkezet, ez a transzparens-szerű ordító expresszionizmus, ez mind annak érdekében van alárendelve, hogy a kép ezt a bizonyos fájdalmas üzenetet elmondja nekünk, és ezt meg is teszi. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szerintem igaza van Gábornak, hogy plakátszerű, de nekem pont az tetszik benne. Minden gyorsan felismerhető rajta, formailag teljesen nyíltan beszél, mégis valami titok van benne és nehezen emészthető.

a RÉMÁLMOK közvetlenek. Direktségükből fakadóan rémesek, azért adnak okot FÉLelelmre.

OK, Zsolt, elfogadom amit írsz és 95%-ban visszavonom amit írtam. Annyi marad, hogy nekem ez túl direkt.

gábor, a színeket ne kérd számon egy digittől. főleg weben ne, főleg a vöröseket. lehet, hogy az "élményt" mi nem értjük, mert nem éljük át.

Azt mondják, aki átesett ezen annak örök rémálom marad... és nemcsak a pénz miatt

Szerintem meg hatásos. Én legalábbis megijedtem tőle.

Én ezt nem hatásosnak, inkább hatásvadásznak érzem. De lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.
Ezt a levest nem csak befűszerezted, de beleborítottad a teljes üveg csilit. Ennek persze ezer nagyon jó oka lehet, de én csak azt érzem, hogy csíp mint a fene.
Plakát szerű mondandó, plakát szerű eszközökkel. Szerintem.

Új hozzászólás