Zsolt 2

Zsolt 2

Edited by Balla Demeter.

Úgy szólt a történet, hogy elkészült az előző kép, és megmutattuk Demeternek, akiben pillanatok alatt felébredt a fotós, és anélkül, hogy mondtuk volna, vagy kérés hangzott volna el, hogy Demeter, segíts, már rögtön mondta, hogy innen mit vágjunk, onnan mit vágjunk, és mi történjen ezzel a képpel. Ha a figyelmes szemlélő megnézni, nem csak annyi történt, hogy a vágás változott, hanem némi retust kapott a szem, tehát onnan a zavaró dolgok eltűntek, ugyanez igaz a homlokra is, és kapott valamennyi javítást kontrasztban, tónusban a füst is. Ezen kívül a képnek a bal oldala, nekünk a bal arcfél, tehát a szereplő arcának a jobb fele tónusban kicsit visszább lett tartva. A lényeg az, hogy ez a kép az, ami utómunkával, képkivágással, és mindennel együtt azt a dinamikát hordozza, ami ebben a gesztusban benne van. Az előző képnél lazább ez az egész, kilágyul ez a történet, ugyan egy korrekt portré, de kevésbé bátor. Ez a kép portré szempontjából is egy lényegesen hatásosabb kép, mert a környezetet levágtuk, és ettől kapott egy feszes rendszert, és így már nem másról szól, csak a szereplőről. Erre tudnám megadni a 3 csillagot, és a leckemegoldást is Lacinak. Azt pedig hozzátenném még, hogy nagyon várnám a munkákat Lacitól itt, a Látszótéren. Köszönet Demeternek a tanácsokért. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

A tér dőlésének kizárása még inkább fokozza az elszántságot, mert becsempészte azt a testtartásba - vagyis most teljes lett az előre szegezett fejű bika képe :)) Valahogy így látom (és bocsánat, hogy magamra zártam az ajtót! :))

Szerintem ez is egy erős kép lehetett volna, ha ez sokkal nagyobb mélységélességgel készül. Az életlen felületek ebben a nagyításban már foltosodásként hatnak az arcon.

Új hozzászólás