18. Portré, emberábrázolás

Gréti

Gréti

Sokat nem tudok hozzáfűzni. Egy tündér :) Első portré próbálkozásom.

Ez egy nagyon kedves portré lenne, ha a képen belül nem lenne ilyen nagyon erős tónusbeli különbség. Ha megfigyeljük, akkor a megvilágításban olyan nagyok a különbségek, hogy míg az egyik oldalon (a homlok, a szem, az arc) szinte túl van világítva, addig a másik oldalon meg olyan szinten bebukik, hogy szinte nem is lehet észrevenni a szemet. Ugyanez igaz a szájra is. Valami levelet tart a hölgy a szája elé, de ez sem jól érzékelhető. Az ötlet jó lenne, csak arra kell odafigyelni, hogy amit a valóságban a szemünkkel egy átfogható, befogható tónusterjedelemnek gondolunk, vagy érzünk, az a fényképnél szélsőségesebb értékeket fog felvenni, és ezért lényegesen kevésbé lesz értelmezhető. A gondolat rendben van, de pont a lényeg az, amit nem nagyon látunk. Azt szeretném Zolinak mondani, hogy próbálkozzon még ezekkel a dolgokkal, mert fontos az, hogy kitapasztalja ezt a lehetőséget, hogy mi az, ami belefér világításban, és ez csak gyakorlással oldható meg. Erről túl sokat elméletben nem lehet mondani, csak azt, hogy tessék csinálni, megfigyelni, megfigyelni, megfigyelni! Hiába a kép kedvessége, gesztusa, ehhez a mezei néző nem nagyon fog tudni mit hozzátenni, mert nem fogja értelmezni. Ha ez megvan nyers formátumban, akkor lehet, hogy még lehet menteni rajta valamennyit, visszább keverni a kontraszton, ráerősíteni a sötét részekre, és egy kicsit visszább venni ott, ahol világos, tehát közelebb hozni a két szélsőséges értéket, és akkor lehet ebből még jó portré is. Most ez így nehezen értékelhető. (hegyi)

Téli öröm

Téli öröm

Ami a kép erénye, az a kommunikáció a kamerával, mert sikerült túllépni a primer helyzeten, hogy aranyos kisgyerek mosolyog. Ebben egy picit több van, a szem miatt, amiatt, hogy egy jó pillanatot találtál, nem egy kaján röhögést, tehát ez a része oké. Ami még mindig kevésbé sikerült, az a szűksége ennek az egésznek. Annyira szűkre van vágva, hogy nem tudja kimozogni magát a tömeg, és ezt most nem tudom ennél érzékletesebben mondani, úgy beleütődik majdnem mindenütt a képszélbe. Márpedig lehet ezzel játszani, csak akkor azt mondom, hogy ennél még szűkebbre kell mennünk. Igen ám, csak miközben azt mondom, hogy az arc gesztusai tökéletesek, a kiskabát abszolút ellene dolgozik mindennek, túl izgága, túl sok színnel dolgozik. Nyilván ennek van egy olyan szerepe a gyerekruháztatásban, hogy megtaláljuk a csemeténket a sok gyerek között is, mert tudjuk, hogy az a rikító ruha, az az én kölkömé, de azért fotóban ez nem biztos, hogy optimális. Ráadásul fel van gyűrődve, takarja az arcot, így megint azt mondom, hogy ebben a tekintetben sem biztos, hogy szerencsés. Egy ilyen szituációban akár ennek a kiskabátnak a zipzárját lehúzva kevésbé lesz furcsa az egésznek az eleje, miközben miután már rendeztük a ruházatot, maga a gesztus elindítható kommunikációval a modellel, és utána már elkészíthető a kép. Kell azért rendezni egy kicsit a képet. 2Az előző gyerekes képekhez képest ezt előrelépésnek tartom. (hegyi)
értékelés:

Miriam

Miriam

Örülök annak, hogy Camilla újból itt van köztünk, és remélem, hogy mostantól sűrűbben kapunk tőle képeket. Amit látok, az a világítás gyakorlásában egy fontos állomás. A gesztus viszont, amit látok, az nekem inkább egy próbababához hasonló. Úgy van valahogy megfagyva ez az egész, hogy van benne valami groteszk. Lehet, hogy ez abból is adódik, hogy kaptunk egy fekvő formátumot, miközben a kép alsó régióiból nekem még legalább 2-3 ujjnyi hiányzik, hogy stabilnak érezzem a kompozíciót. Szépen csillognak a szemek, nagyon szép az, ahogy a vakuknak, vagy a lámpáknak a fénye belecsillan, élettel telik meg a szem, ugyanakkor a szájnál ugyanez a csillogás már nem biztos, hogy előnyös. Nyilvánvaló, hogy ez annak is a függvénye, hogy mi az, amit meg akarunk mutatni. Most viszont mondanék valamit, ami egy portrénál nagyon fontos kérdés. Senki sem tökéletes. Nagyon ritka az a modell, akinek nincsenek az átlagostól eltérő testrészei, vagy gesztusai, formái. Ennek a hölgynek, ha kegyes akarok lenni, akkor nem fotózom oldalvilágításból az orrát, ugyanis most olyan nagyon ráerősítettél az orrára, hogy az a különlegesség, ami az orrát jellemzi, az most nagyon-nagyon erősen van jelen. Tessék megnézni, hogy a nagy feketeséggel az oldalánál mennyire hangsúlyossá vált az orr. Ha valakinek úgymond nagy orra van, akkor azt nem fotózzuk surlófénnyel oldalról. Fotózzuk inkább szembefényben, az csökkent az orr méretén, nagy orrú embernél nem használunk félprofilba fordulást, szemből fényképezzük, pontosan azért, hogy optikailag segítsük, gyengítsünk és ne ráerősítsünk valamire. Azt mondom Camilla, hogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Dolgozzatok, mert nagyon érdekes arcú lányról van szó, de legyél figyelemmel arra, hogy hogyan világítod őt be. (hegyi)

Lány

Lány

Látunk itt egy fiatal lányt, akinek még nincsenek ráncai, és valószínűleg kevés bőrhibával rendelkezik, mégis gyanítom, hogy került erre valamilyen effekt, és én ezt túlzásnak érzem. Olyan, mintha be lenne kenve az egész bőr púderrel, és ebben az életkorban ez szerintem nem szükséges, mint ahogy a rúzs sem. Ez nekem esztétikai kérdés, hogy vajon van-e ezeknek a dolgoknak szerepe. Aztán vegyük azt, hogy van egy képhatárunk, és ez a képhatár belevág a hajba és a masniba, a magasra emelt haj miatt a haj tetejébe is vágunk, talán ez lenne egyébként a legkevésbé problémás, sőt, azt mondom, hogy még egy ujjnyit szükséges lenne vágni ahhoz, hogy ez az egész tömeg feljebb kerüljön. Nem véletlen az első három lecke, és ezt most elég határozottan mondom, hogy mielőtt elkezdünk portrézni, és idegeneket bevonni ebbe a munkába, jó, ha magunkon gyakorlunk, mert kevesebb kérdést vet fel az elemzés. Ne értsetek félre, itt nem az a kérdés, hogy nekem segítetek-e ezzel, mert én szívesen leelemzem a portrét is, de kevesebbet tudok róla mondani a modell iránti tiszteletből, mint ami egyébként talán szükséges lenne. Tehát, ha oktatási szempontból vesszük ezt a dolgot, akkor meg kell szerezni azt a biztonságot, hogy azt a pillanatot úgy rögzítem, ahogy szeretném, és ehhez jó, ha magunk vagyunk a modellek. Ezt a portrét nem tartom szerencsésnek. Nagyon korrekt a dolog, vagy az szeretne lenni, de mindezzel együtt a személyiségből semmit nem tudok meg, és azt kell, hogy mondjam, hogy egy közhelyes pillanatot látunk. Ha bemegyünk bármelyik fotószalonba, kb. hasonló képet fognak csinálni, enyhén profilból, hogy meglegyen a füle, kicsit biccentett fejjel, hogy a toka ne látszódjon, tehát ez egy teljesen klasszikus beállítás, ami nem baj, de ez a beállítás nem azok közé tartozik, amiket egy tizenéves lánynál alkalmazni kell. Benne sokkal több a vitalitás ennél, ez látszik a szemén, de ezt a helyzetet most belefagyasztottad egy ilyen cukormázas dologba. (hegyi)

kóbor bánat...

kóbor bánat...

Ernő, ez egy erős szociografikus portré, és abszolút el tudom fogadni a dolgot, sőt, én azt gondolom, hogy ez egy jó megoldás, és még azt is mondom, hogy megvan a három csillag és a lecke is. Azt érdemes átgondolni, hogy ha a könyöknél is, meg a fejtetőnél is vágunk, tehát szűkre vesszük fönt és lent, akkor oldalirányban miért hagyunk ennyit mindkét oldalon. Még erősebb lenne a hatás, ha oldalt is szűkebbek lennénk. Van még egy érdekes gondolatom, ami nem kötelezően elfogadandó: fontos szerepe van a szociográfiában a ruhának, meg a környezetnek is, itt most egy viszonylag sematikus környezetet találtál ezzel a bokorral, ami a férfi mögött van, viszont ha már kiemeljük a környezetéből a szereplőt, akkor érdekes kérdés, hogy mi van a ruhával. Ahogy látom, ez egy sportmez-szerű póló, és sokkal erősebb hatása van a bőrnek, a tetoválásoknak, a gesztusnak, mint ennek a pólónak. Olyan az érzésem, hogy ez a póló a drámát takarja el. Azzal, ahogy ő fogja a nyakát, ahogy eltakarja az arcát, ahogy ez a ráncos kéz a képre kerül, ezzel nekem szembemegy most a ruházat. Nyilvánvaló, nem egy egyszerű kérés már az sem, hogy az ember azt mondja valakinek, hogy állj a kamerám elé és engedd meg, hogy lefényképezzelek, mert az emberek nagy többsége tisztában van azzal, hogy elmúlt fölötte az idő, hogy milyen sorsot élt meg, és ezt ez a kép nagyon erősen visszaadja. Lehet, hogy még egy 10 perc rábeszélés kellett volna, hogy azt mondd, hogy „megtenné, hogy a fénykép erejéig leveszi ezt a pólót?” A vállnak, a testnek, a bőrnek, a felkarnak a hatása ha meglenne, és nem lenne itt ez a póló, akkor a háttérrel ez egy tökéletes kép lenne. Így is megvan a három csillag és a leckemegoldás, mert ez egy erős üzenet, csak én azt gondolom, hogy van még följebb. (hegyi)
értékelés:    

Vilmos

Vilmos

Összességében egy pozitív, kellemes képet látok, szimpátiát ébreszt a szereplő iránt.
   Szigorúbban vizsgálva azonban úgy találom, hogy a képkivágás kicsit szűk, a mélységélesség is határon mozog, bár ekkora méretben nehéz megítélni, hogy a szemre került-e még, vagy a szemöldök síkjában ér véget, de innen nézve úgy tűnik, hogy sajnos a szem már éppen kicsúszik belőle. Kellemes a kép tónusvilága szerintem, a ff konverzió jól sikerült. A test-, fejtartás instruált modellre utal, a világítás viszont ehhez képest pontatlannak tűnik, ez alapján inkább spontán képnek gondolnám. A kettő határán mozog nálam a kép, mindenesetre érezni, hogy a modell megnyílt a fotós előtt, és erről a fotósnak sikerült is egy majdnem tökéletes képet készíteni, azért ezt nagy dolognak tartom.
   Összességében egy pozitív, kellemes képet látok, szimpátiát ébreszt a szereplő iránt. (Borsay Márti)

Jelmezben

Jelmezben

A kérdés az, hogy ő tudott-e arról, hogy fényképezed? Mert nem érzem a kommunikációt. Olyan, mintha lett volna egy falunap, ahova elment ez az ember, és oda fel kellett neki öltözni, ott van a nyaksáltól kezdve minden, és te őt lefényképezted volna valami távolabbi helyről, de ő erről mit se tudna. Nem kötelezően van ez így, de nem ártana, ha valami kommunikáció lenne. Mert a nézővel való kommunikáció hitelesíti ezt az egészet. Annyira extrém maga az öltözék, ez az egész annyira furcsa, hogy semmi más nem tudja visszahozni a valóságba. Abba sem vagyok egészen biztos, hogy portrénak nevezhető-e az, amikor valaki egy ilyen színpadi helyzetben van. Ezek érdekes kérdések. Ha a technikával kapcsolatban tudok valamit mondani, akkor ezt, hogy jó lenne az ő figyelmét felkelteni, és akkor működne ez. (hegyi)
értékelés:

Nem vagy egyedül

Nem vagy egyedül

A kép alap kiindulási helyzetével teljesen egyetértek. A modell beállítása, a tónusok nagyon szépek és kifejezőek, a tekintet abszolút magával ragad, és ha a képnek ezeket az értékeit veszem figyelembe, akkor azt mondom, hogy ez egy abszolút 3 csillagos portré. Ugyanakkor többször visszatértem ehhez a képhez, és valami nem hagy nyugodni, és nem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy ez a nyugtalanság jót tesz-e ennek a képnek. Ugyanis azáltal, hogy ennyire elforgattuk a modellt, felvetődik egy érdekes kérdés, hogy tulajdonképpen ő hova néz, hova figyel, és miért jelenik meg ez ennyire erősen billentve? Ha pedig elfogadom ezt az elforgatást, akkor a kérdésem az, hogy fent a hajnál, illetve lent a csuklónál az ívek miért nincsenek befejezve? Ha ezt össze akarom foglalni, akkor úgy tudnám elmondani a kérdéseimet, hogy vajon ez az elforgatás ebben a képhatárban jól tölti-e ki a teret, másrészt pedig, hogy vajon ekkora szögű elforgatással azt a hatást érem-e el, amit a kép címéből adódóan az üzenet sugallni akar. Talán nyugalmasabb lenne egy 10-15 fokkal visszaforgatni a tengelyét ennek a képnek. Ha a fejemet elbillentem oldalra és a fókuszálást a szemekre teszem, akkor abszolút értelmes és jó portréképet kapok. Tehát nem nagyon látom az indokát, hogy miért történt ez a nagyon nagymértékű elforgatás. A formai jelek, jegyek akkor támasztják ezt alá, ha nem vágok bele ezekbe az ívekbe. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezt átgondolni, mert nem vagyok most 100%-ig meggyőződve arról, hogy egy optimális beállítást kaptunk. Ettől függetlenül az üzenet abszolút őszinte, és vállalható, tehát nincs más baj ezzel, mint az, hogy az a feszültség, amit most hordoz, az előnyére válik-e a képnek? Nem tudok egyértelmű választ adni. A 3 csillag megvan, de Attila, várnám erre a válaszodat. (hegyi)
értékelés:

Feri

Feri

Halgattam azt a drámaira sikerült rádióműsort, amelyben Dóczy Feri beszél betegségéről, és gyógyulásáról. Néhány nappal később megláttam ezt a képet a szakkör képei között. Nem volt nehéz összekapcsolni a történést, a riport készítésekor fényképezted le. A felületes szemlélőnek talán fel sem tűnik, de van a druszám arcán egy enyhe kaján mosoly egy nagyon finom gesztus. Az én fantáziám tulajdonképpen ez a mosoly mozgatta meg. Feri kigyógyult abból a súlyos betegségéből, de ahogy látom a mosolyán, nem csak biológiailag, hanem pszihológiailag is sikerült túltennie magát rajta. Gratulálok Zsolt, sikerült "kikapnod Churchill szájából a szivart". Amiért viszont neheztelek rád kicsit, az a háttér. Igen van olyan szituáció amikor nem választhatjuk meg a hátteret, így aztán vagy nem fotózunk, vagy próbálunk utólag módosítani a képen. Jelen esetben Te is érezted (szerintem helyesen), hogy az arcnak a kép központi helyén, középen kell elhelyezkedni, hogy az összes figyelmünk Feri arcára kerüljön, ám az a mosoly enyhén rejtve maradt. Neked pedig megvan minden tudásod, lehetőséged ahhoz, hogy sötétebbre vedd a hátteret, hogy kiemeld a riportalanyod arcát, hogy beszédesebb legyen. Két krumplivirágot javaslok. (Mácsai Ferenc)
értékelés:

Zsolt 2

Zsolt 2

Edited by Balla Demeter.

Úgy szólt a történet, hogy elkészült az előző kép, és megmutattuk Demeternek, akiben pillanatok alatt felébredt a fotós, és anélkül, hogy mondtuk volna, vagy kérés hangzott volna el, hogy Demeter, segíts, már rögtön mondta, hogy innen mit vágjunk, onnan mit vágjunk, és mi történjen ezzel a képpel. Ha a figyelmes szemlélő megnézni, nem csak annyi történt, hogy a vágás változott, hanem némi retust kapott a szem, tehát onnan a zavaró dolgok eltűntek, ugyanez igaz a homlokra is, és kapott valamennyi javítást kontrasztban, tónusban a füst is. Ezen kívül a képnek a bal oldala, nekünk a bal arcfél, tehát a szereplő arcának a jobb fele tónusban kicsit visszább lett tartva. A lényeg az, hogy ez a kép az, ami utómunkával, képkivágással, és mindennel együtt azt a dinamikát hordozza, ami ebben a gesztusban benne van. Az előző képnél lazább ez az egész, kilágyul ez a történet, ugyan egy korrekt portré, de kevésbé bátor. Ez a kép portré szempontjából is egy lényegesen hatásosabb kép, mert a környezetet levágtuk, és ettől kapott egy feszes rendszert, és így már nem másról szól, csak a szereplőről. Erre tudnám megadni a 3 csillagot, és a leckemegoldást is Lacinak. Azt pedig hozzátenném még, hogy nagyon várnám a munkákat Lacitól itt, a Látszótéren. Köszönet Demeternek a tanácsokért. (hegyi)
értékelés:    

Zsolt

Zsolt

Jelen voltam ennél a műveletnél, mondhatni alanya voltam ennek a helyzetnek, így talán nem baj, ha néhány műhelytitkot elárulok. Nem az első kép, ami készült, ez egy sornak a vége, ahol az volt a felütés, hogy ezzel a füsttel történjen valami, és így jött ez a komor bikás tekintet, és ez a fújtatás. Ezt a portrét elfogadom magamról, és nem tartom rossznak. Mivel azonban tudom, hogy van egy másik verzió is, ez a verzió most 2 csillag. A másik képnél fogom elmondani, hogy miért. (hegyi)
értékelés:

Az idő

Az idő

Nos, szerintem ez egy elég nehéz kép, legalábbis, ami az üzenet kódolását illeti. Valaki egyszer azt mondta, hogy ha valaminek az értékét akarjuk meghatározni, akkor azt a megszerzésével töltött időmennyiség fogja megadni. És mivel én még nem tudtam „megszerezni” ezt a képet, valószínűsíthetően elég értékes lehet! :) Sejtem én, hogy merre kéne menni, de valahogy állandóan falba ütközöm. Tehát, magával az üzenettel nem nagyon tudok mit kezdeni. Ha csak a képet nézem, tetszik az, hogy a modell, mint egy 4. kép van „rátéve a falra”, és nagyon szépnek találom az árnyékokat is. Mindemellett javítana kicsit az összhatáson számomra, ha ő egy kicsit jobbra lenne tolva. Kicsit zavar a képeken visszatükröződő ablak, mert nem nagyon értem, hogy miért van az ott, hogy van-e jelentése, kell-e azt nézni, vagy csak így esett. Furcsa módon az általában a legjelentéktelenebb rész, a fal és a repedései az, ami számomra a legdominánsabb lett, azon jár a legtöbbet a szemem, és őt tudom a leginkább összehozni a címmel is. Azt gondolom, hogy ha egy portréfotóról beszélünk, akkor a modellnek kellene a leghangsúlyosabbnak lennie, mégis úgy érzem, hogy a 4 kép közül (a modellt is beleértve), a szemgolyós kép az, ami a fantasztikusságával messze elszalad a többi közül. Ugyanakkor nagyon tetszik ez a számomra fásult hangulat, amit a kép hoz, és ami a modell arcán is tisztán jelenik meg. Egy szó, mint száz, össze vagyok zavarodva, és nem értem, nem tudom összehozni a dolgokat, miközben azért érzem, hogy van ebben valami, amiért mégiscsak keresem-kutatom, hogy mi is lehet az, de újra és újra odajutok, hogy kevésnek érzem magam hozzá, ami nem egy túl jó érzés a nézőnek. Ezért számomra ez egy 2 csillagos kép. (Gajdács Ramóna)
értékelés:

Zsolt

Zsolt

Nagyon érdekes ez a képszerkesztési megoldás, amit itt látunk, mert nem csak teret ad, és nem csak arról szól, hogy milyen környezetben él a modell, és ebből a szempontból nem csak egy viszonyítási rendszert állít fel, hanem érdekesen kibillenti a stabilitásságából a képet. Mindazzal együtt, hogy nem egy kegyes ábrázolás, mert lássuk be, hogy az idő erősen jelen van ezen a képen, de azzal, hogy egy egyszerű eszközzel oldalra szerkesztette az alkotó a modellt, eléri azt, hogy a másik oldalra egy másik szereplő beérkezésének lehetőségét várjuk. A másik meglátásom az, hogy a világítás nem volt éppen baráti. A harmadik pedig az, hogy van a modell részéről egyfajta furcsa, még azt is mondhatnám, hogy a bizalmatlanság határát súroló meghökkentség, nem tudom, mi a jó szó. Ez a kicsit felhúzott szemöldök, kicsit elnyílt száj és az, hogy kifordul ebből a helyzetből, azt mutatja, hogy vagy nagyon hirtelen lett rajtakapva ebben a szituációban, vagy pedig nem fordult teljesen oda az alkotó felé, így a néző felé sem. Ettől függetlenül szerintem, ez egy jó portré, azzal együtt, hogy érdekes kérdés, hogy kit várunk a másik oldalra, a könyvekhez. Megadom a 3 csillagot, de a leckemegoldással még várnék, és azt szeretném kérni az alkotótól, ahogy a többiektől is, hogy az első három leckére érdemes lenne beküldeni megoldásokat, mert azokkal mutatkozunk be, és kezdjük el ezt az egész folyamatot, mert szerintem, az önportré nagyon fontos. (hegyi)
értékelés:

András

András

Nézem ezt a képet Bandiról, és előjönnek régi emlékek, a táborokról. Beszélgetések, fotózások, vitatkozások, bohóckodások, vagyis nagyon sok kellemes élmény. És most azt kéred Zsolt, hogy elemezzem ezt a képet. Nem tudom. Nem csak azért mert elfogult vagyok, hanem azért is, mert minden okosságot amit Én el tudnék mondani, azt már megtetted a kommentedben. Néhány gondolatot azért még hozzátennék: szerintem jól megfigyelhető ezen a képen a szerencsés világítás, vagyis eléggé kiegyenlítettek a fények, nincsenek durva árnyékok sem az arcon, sem a háttérben, ideális ez a szórt fény a portrézáshoz. A másik amin megakadt a szemem, az a Bandi tekintete. Ha valaki ismeri legalább egy kicsit is, az tudja, hogy ha lát egy kamerát azonnal elkezd szerepelni, így aztán megfogni az igazi arcát nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy most neked tökéletesen sikerült egy mimikamentes képet létrehozni. Gratulálok! Legközelebb a Jóskáról is szeretnék egy ilyen képet látni. :) Három krumplivirágot javaslok. (Mácsai Ferenc)
értékelés:

Ági

Ági

Első kis próbálkozásai az új 50-nek. Nagy a boldogság. Egyből ki akartam próbálni, Ágit már többször fotóztam ezelőtt (szerencsére szeret a kamera előtt mozogni), viszont rég láttam ennyire természetesnek, mint ezen a képen.

A leirat azt mondja, hogy ez egy új helyzet az alkotónak, mert egy 50-es objektívet szerzett, és azzal dolgozik. Nagyon pártolom ezt, mert ennek az objektívnek van egy nagyon varázslatos világa, és érdemes ezzel foglalkozni, úgyhogy remélem Nikolett, hogy egyrészt határozottabb jelenléttel fogsz szerepelni itt a Látszótéren, és mutatod az eredményeket. Másrészt pedig, remélem, hogy megszereted ezt a objektívet, mert igaz, hogy abban a tekintetben nem egy könnyű dolog, hogy szinte bele kell mászni az alanyaid személyes terébe, ugyanakkor pont ettől válhat az egész hitelessé, ha elég közel mész a modelljeidhez. Azt gondolom, hogy itt ez most meg is történik, és mindazzal együtt, hogy a színvilágával együtt egy kicsit lehetne ezen még pontosítani – talán a fehéregyensúllyal nem vagyunk tökéletesen rendben -, de az üzenet, amit mutatsz és ez a portré egy nagyon finom és nagyon jó ritmusú portré. Sikerült megfogni Áginak az aktuális hangulatát, nagyon szimpatikus szereplőt mutatsz, aki bár fázik, bár hideg van, bár nem annyira örül ennek a kinti világnak, de elfogadja ezt az egész helyzetet, bizakodó, észleli és elfogadja azt, hogy te őt fotózod, de azért nem kerít neki nagyon nagy feneket. Ez egy jó ritmus, megvan a 3 csillag, és várnám a folytatást. (hegyi)
értékelés: