18. Portré, emberábrázolás

Mandur László

Mandur László

Betegségem miatti hosszú kihagyás után első felvételem e Mandur Lászlóról készült portrém.

Hát, aki itt most komoly elemzést várt, az lehet, hogy csalódott lesz. Bár, lehet, hogy van ebben valami érdekes szituációs gyakorlat, hogy Demeter képét elemezzem. Azt azért elmondom, hogy nem vagyok tőle megijedve, mert leelemzem én, csak nem biztos, hogy ez méltó dolog lenne, merthogy a történet nem erről szól elsősorban. Van egy centrális kompozíciónk, ami nagyon finoman ki van billentve ebből a középpontból a test tömegével, és a tükröződéssel baloldalra, és ezt az egészet húzza vissza a könyvespolc, és ez a nagyon finom billegés az, ami ezt az egészet mozgásban tartja, és nem hagyja pihenni, miközben nem az volt a cél, hogy olyan dinamikát kölcsönözzön a képnek, ami túlmutat a szereplőn, tehát itt nincs ráerőltetve semmi blikkfang az egészre, hanem önmagában működik a dolog. Maga a helyzetfelismerés, hogy a tükröződés mit adhat, megint azt mondom, hogy zseniális. De nem a képet akarnám elemezni, hanem maga a szituáció fontos. Az, hogy valaki egy alkotói pályán úgy, hogy már nincsen külső kényszer, hogy nincs semmi olyan, ami azt mondatná, hogy de hát még ezt nem próbáltad, vagy azt nem próbáltad, hiszen 82 évről beszélünk, és ebből nagyjából 50 év a pályán telt - ebben a zsenialitás, és a nagyszerű dolog az, hogy valaki újrakezdi ezt az egészet, a saját kedvére, kedvtelésére, de nem engedve a maga által felállított normákból, szintekből. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos állomás. (hegyi)

Zsolt korláttal

Zsolt korláttal

A dörögdi kirándulás egyik képét látjuk, és azt kell, hogy mondjam, hogy miközben szembesítő erejű a testméreteket illetően a kép, mégis, mint modell, el kell, hogy fogadjam ezt. Jó ez az átló, jó a korlát, jó a megfigyelés, így ez számomra egy elfogadható kép. Azon gondolkodom, hogy egy dolgot mégis megemlítenék - ami tényleg már nüansznyi, viszont formailag fontos -, hogy a kép alsó részénél azt a 2 millimétert, ami a kocsi teteje, és az ajtónál lévő gumiszigetelés feketéje között van, meg a Látszótér felirat alatti kis fehér vonalat én levágnám. Nyugodtabb, határozottabb lenne tőle az egész. Túlfutottunk ezzel a 2-3 milliméterrel, és ez tényleg nem több ennél, de itt nem arról van szó, hogy nagyításban kinagyítottuk, és aztán majd a paszpartuzásnál letakarjuk, hanem itt ezt látja az, aki nézi, nincs mivel eltakarni a pontatlanságot. És ha arra oda tudtál figyelni, és ez nagyon fontos, hogy a kép felső sarkánál hogyan fut ki a korlát, és ez nagyon rendben ott van, akkor a kép alsó részét is hasonlóan pontosan kell megoldani. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, csak mondom, hogy erre azért érdemes odafigyelni. (hegyi)
értékelés:    

Arcocska

Arcocska

Ez egy jó tanulmány arra, hogy mit lehet elérni a világítással, és ez fontos. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a világos rész mindig közelebbinek, nagyobbnak hat, mint a sötétebb rész, és ennél az arcnál egészen jól megfigyelhető ez. Olyan, mintha az a szeme és arcfele, amelyik a fényt kapta, nagyobb lenne fizikailag, mint a másik oldal. Ezen úgy lehetne segíteni, hogy deríteni kellene a másik oldalról. Ez a derítés csak annyit jelentene, hogy rajzosabban jelenne meg a szem, és az arc felületéből is többet kapnánk, tehát több információ maradna, kisebb lenne a különbség, és ezáltal ez nem jelentkezne méretkülönbségként. Alul és felül egy kicsit szűknek érzem, főképp alul. (hegyi)
értékelés:

Kókusznyuszi

Kókusznyuszi

Kedves Zita, azt kérném, hogy az első három leckével dolgozzunk még, és utána kezdjünk el esetleg a portréval is foglalkozni majd. Én ezt nem tartom portrénak, de jó gyakorlatnak gondolom, hogy akár ezzel a kókuszdióval megszemélyesítünk szereplőket, és a világítást próbálgatjuk, hogy hogyan tudunk egy ilyen gömbformát plasztikussá tenni. Ha most ebből indulunk ki, akkor ha megfigyeled, van egy főfényünk, ami most bal fentről érkezik, ott túl is világítja ezt a tárgyat, így ott nagyon elvesznek a részletek, miközben fontos lenne, hogy megmaradjon ennek a plasztikussága, tehát kicsit soknak tartom ezt a főfényt. A jobb alsó rész pedig ennek az ellenoldala, ahol meg nagyon bebukik az egész, ott viszont egy kis derítéssel jó lett volna visszahozni. Nagyjából az átellenes részek vannak jól megvilágítva, tehát a bal alsó, és a jobb felső rész az, ami helyesen van fényben tartva, de a másik átlónak is rendben kellene lennie. A másik dolog, hogy ha már egy geget alkalmazok, és az ujjakat odateszem fülecskének, akkor miért nincsen a képen belül tartva, ahogy kérdés az is, hogy a gömb forma miért nincsen képhatáron belül tartva, miért van ebbe belevágva, miközben a másik oldalon meg nagyvonalúan hagyunk teret, ez sem egy elvarrt szál. Tanulmányként mindenféleképpen elfogadom, és jó ötletnek tartom. Ha megvan még ez a tárgy, akkor tessék ezzel dolgozni, kérnék akkor egy ismétlést, ha nincs, akkor akár egy másik tárggyal is, egy naranccsal, vagy bármi mással is létre lehet hozni. A lényeg az, hogy gyakoroljunk, erre szeretnélek kérni. (hegyi)
értékelés:

Vezér

Vezér

Az a helyzet, hogy ez egy nagyon furcsa portré. A gyerek portrék mindig szerethetőek, vagy legalábbis általában erre törekszik a kép készítője, és nagyjából ezek be is szoktak jönni. Itt is egy szerethető képet kapunk, miközben ez azért nem egy egyértelmű üzenet. Ha akarom, akkor a háttérben egy egészen drámai helyzet közeleg, ott valami gomolyog. Ő még itt nem tudja az előtérben, hogy mi vár rá, de a háttérben mi már látjuk, tehát van egy drámai feszültség a háttérrel. Aztán fel van öltöztetve ebbe a kiskabátba, kissapkába, mindezzel együtt rendkívül komoly és összeszedett fiatalemberről beszélünk. Emlékszünk arra, hogy ezek az öltözködések általában a szülők akaratáról szólnak, anya és apa kitalálja, hogy mi lesz nekünk a jó, mibe leszünk aranyosak, meg viccesek, meg minden, miközben nekünk is van egy viszonyunk ehhez az egészhez. És az az érdekes, hogy ennek a fiatalembernek a viszonya a környezethez, ehhez a ruhához, a sityakhoz olyan, hogy ő hagyja, hogy te ezzel szórakozzál, eltűri, elviseli, de nagyon nem vesz róla tudomást, mert megvan az ő saját belső világa. Nagyon-nagyon érdekes kép, nagyon érdekes portré ettől. (hegyi)
értékelés:    

Bolgár György

Bolgár György

Bolgár György újságíró - portré a 2013. július 23-i Garázsmenet interjúhoz.

Lány

Lány

Sorolom azokat a problémákat, amik felmerültek bennem. 1. Tónusproblémák: érdemes lenne ezt korrigálni, most valahogy az egész egy ily fátyolos helyzetbe került. 2. Képszerkesztés: mellnél nagyon szűkek vagyunk, a kézbe valahogy úgy vágtunk bele, hogy ott egy csonkolódás történik. Vagy szűkebb nézetet választunk, és akkor ez nem kérdés, vagy ha már távolságtartóbb bemutatást szeretnénk, akkor nem ártana, hogyha a kéznek is szerepe lehetne, és akkor értelmezhetőbbé válnának ezek a deszkadarabok is. 3. Világítás: én azt gondolom, hogy nem biztos, hogy a kezedre játszottak itt most a fények. Valamennyi derítés érezhető a képen, és ez jót tesz neki, de azért tegyük hozzá, hogy most ez nagyon lággyá tette az egészet, és hogyha megfigyeled, akkor az arc összehasonlítva a háttérrel sötétebb tónusban van, tehát a háttér olyan szinten van kivilágosítva, hogy mindehhez képest az arc már bántóan hátrébb kerül. Ha csak ezeket az első lépcsős problémákat veszem is érdemes lenne ismételni. Elhangzott az, hogy készítsünk önportrékat, és látom, hogy ezek jönnek is, és ez jó dolog. Nem árulok el nagy titkot, hogy miért kérem az önportrét mindenkitől elsőre. Azért, mert egyszerűbb dolog saját magunkkal dolgozni, még ha technikailag bonyolultabb is megoldani, mert a saját gondolatunkkal, a saját gesztusunkkal tisztában vagyunk, ahogy az érzelmi állapotunkkal is, ott nincs mellébeszélés, hogy jókedvem volt, de rosszkedvű lett a kép, vagy fordítva. Ez az egyik fontos momentum, a másik pedig az, hogy a saját esztétikánkat, és az azzal való kritikát egy az egyben tudjuk átadni egymásnak, tehát egy elemzésnél nem az lesz a kérdés, hogy most merjem-e mondani azt, hogy ennek a lánynak a haja ebben az állapotban nincs rendben. Ha ez önportré, akkor kevésbé nehéz ezt egy elemzésnél akár kimondani. Úgyhogy jó lenne, ha ezeket a portrézás dolgokat azért gyakorolnánk saját magunkon, mert szerintem nagyobb lépésekkel tudunk előre haladni. És ez most nem elsősorban neked szól, mert veled ezt már megbeszéltük, hanem a többieknek. Most nem ismétlést kérek, hanem azt, hogy tegyük egy kicsit félre, aztán majd térjünk vissza a portrézáshoz később. (hegyi)

Demeter és Bobby

Demeter és Bobby

Nyilvánvaló, hogy ez nem egy elkapott kép, a mester tudta hogy fényképezik. A kép színvilága mely egyszerű, tiszta színekre épül, jól közvetíti Demeter egyéniségét, amit mi munkáiból ismerünk. Nagyon jó a tömegelosztás, a barna üvegezett fal és a kék rácsozat megteremti a főszereplőnek a színpadot. A narancsos napsárga háttér pedig megadja hozzá azt a szeretetteljes hangulatot amit a kép készítője éreztetni akar velünk. A néhány belógó zöld ág és a kutya pedig a kertvárosi, családias hangulatot adja. A mester arcáról pedig azt olvasom le, jó fényképezzen, ha akar, de jó lett volna ha télen megcsinálja a székes képet, az igazán jó lehetett volna! Tehát, három csillag és megvan a lecke is. (Bojtár Tamás)
értékelés:       

Örömmel telve

Örömmel telve

Azt gondolom a cím tükrözi az alanyt, Istvánnal először találkoztam és egyáltalán nem ilyen folyton mosolygósnak képzeltem :). Jó volt látni Bp.-n végre egy olyan embert is, aki nem csak akkor mosolyog, ha jó hírt kap vagy viccet olvas. ;) (akinek nem inge...)

Kedves János, ez egy jó portré. Volt szerencsénk találkozni a modellel, kedves ember, kedélyes, és ez rákerült erre a képre. Egyetlen kérdés, hogy egy negyed-félujjnyival több kéne csuklónál, viszont a kabát hajtókáját én már lehet, hogy lehagytam volna. Talán ennyi, amit hozzátennék. A ritmus abszolút rendben van, és ezt egy jó portrénak gondolom. Köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:    

Hagyjál

Hagyjál

Talán a csend leckében férne el, bár lehet túl kézenfekvő lenne. Portrénak indult a Tilosos találkozón, de heves tiltakozás mutatkozott, így egy hagyjál már békén dolog alakult ki. Aminek egyébként simán van/lehet egy szomorkás felhangja is.

Kedves János, azt mondom, hogy ez a kép egy olyan kép, ami ebben a formában nekem nincs kész. Ennek a képnek egyetlen értelme volna, hogy elkészült, ha azokkal a ritmusokkal, amik létrejönnek a nadrágszárral, a karokkal, a hajjal, és itt most formai ritmusokról beszélek, azokkal foglalkoztál volna, észrevetted volna őket, és hagyod őket érvényesülni. Most ezekbe belevágtál, és mivelhogy csak ez az egy indoka lett volna ennek a képnek, így most emiatt nem nagyon érthető, hogy miért készült ez most el. Ugyanis portrénak abszolút nem portré. Ne felejtsük el azt, hogy ha valaki nem akarja, hogy lefényképezzük, akkor azt tiszteletben kell tartani, vagy legalábbis nem árt. Vagy készüljünk úgy, hogy otthagyjuk a gépet az állványon, próbáljuk őt ebből kimozdítani, hátha elfogadja a helyzetet, és akkor valami érdekeset tudunk mutatni, de önmagában az, hogy valaki nem akarja, hogy lefényképezzék, és ezt én lefényképezem, ez kevésbé működik. Egyetlen esetben működne, ha a formák rendben lennének, de akkor miért látunk el a modell mellett bal oldalon, miért van a másik könyökbe belevágva, a nadrágszár is el van vágva, szóval volna ezen mit molyolni, lehetne ebből akár egy izgalmas kép is, de így, most nem tudok vele mit kezdeni. (hegyi)

Kapucnis

Kapucnis

Nem érzem azt, hogy megfogtunk volna valami nagyon jellegzetes pillanatot, fényekben, tónusokban nincsen helyén a kép. Világításában is problémák vannak, mert az egyik arcfél túl van világítva, a másik kevésbé, ettől olyan, mintha bedagadt volna a feje, hadd ne menjek végig ezeken a jeleken. Nem előnyös kép. Valószínű, hogy a belső érzelmi viszonyrendszer az, ami elfeledteti veled azt, hogy itt egy optimális és objektív pillanatot kell megtalálni ahhoz, hogy a néző átérezze ugyanazt, amit te éreztél ott, azon a helyszínen. Most ez nem történik meg. Ha nekem nincs közöm ehhez a gyerekhez, márpedig, mint néző nincsen, mert nem ismerem, akkor nem tudok mit kezdeni a pontatlanságokkal. Sokadszor mondom, első három lecke, és ne menjünk addig más irányba! (hegyi)

István

István

Készült a Tilos Maratonon.

Mennyire más benyomást kelt ez a portré Istvánról, mint az ő önportréi! Ráadásul, a hozzászólásaiból én ezt vagyok hajlamos elhinni. De ez normális dolog amúgy. Olvastam egy kísérletről, amelybe egy-egy emberről készült portrékből kellett kiválasztani önmagának is és az ismerőseinek is a legjobbat. Különös módon az adott személy rendre a tükrözött képet választotta, a többiek pedig a róla készült simát. Mindenki azt, amit látni szokott, mert mivel egyikünk arca sem tökéletesen szimmetrikus, az ellentétes kép torznak tűnik. Érdekes, nem? De ez még mind semmi, szerintem nem is a szimmetriáról van csak szó. Hiszen ki a csuda szokta magát tükörben nézegetni széles jó kedvében, vagy dühében, vagy stb. stb.? Lehet ezért is mások az önportréink, mert a tükörből mindig csak egy épp belenéző kép néz vissza... (Hajgató Noémi)