18. Portré, emberábrázolás

Nagyon erős ez a képsor, érdemes megnézni a nézőképeket, Sándor adott egy linket hozzá, ahol nagyban is megnézhetőek ezek az arcok. Nekem rögtön a Szondi teszt jutott eszembe róla, nem olyan túl rég csináltam ilyen tesztet, nem fogom elmondani egész pontosan, hogy miről szól ez a teszt, akit érdekel, utánanéz, vagy utánakérdez. A lényege az, hogy 8x8-as mátrixban vannak nagyjából hasonló képek, és ezekből a képekből kell aztán kiválasztani azt, hogy ki a szimpatikus és ki az, aki nem, és sorrendbe állítani, aztán a pszichológus ebből következtetéseket tud levonni. Formájában abszolút megvan a párhuzam, de egyébként tartalmában is sok helyütt, mert Szondi ezeket a képeket rég készítette, tehát az idő faktor is nagyjából hasonlóan van jelen. Gondolkodtam azon, hogy most a mátrixról beszéljek-e, amiben ez szerveződik, vagy egyesével a képekről, nyilván mindegyik képről sok értelme nincs elmélkedni, hiszen szerintem önmagukban nem a képek a lényegesek, mert ezeket valakik akkor lefotózták, és fölkerültek a síremlékekre. Ami számomra döbbenetes és nagy erővel bír az, hogy Sándor talál magának egy olyan kifejezési formát, ami egy kötődést mutat be egy helyszínhez, egy helyzethez, egy korhoz, ami a maga tárgyiasságán túl is egy meditatív állapot. Én gyerekkoromban jártam sokat temetőben, mert nagyanyámnak ez szokása volt, aztán anyám is járkált rendesen, és a gyerek mi mást tud csinálni, mint nézegeti a sírokat. Voltak „kedvenc” sírok, voltak olyanok is, amiktől féltem, vagy olyanok, amiket utáltam, vagy nem tetszett, de a gyerek hozzáállása nagyon más, sokkal nyitottabb, ő nem azt keresi ebben, hogy itt halál, elmúlás és gyász van. Valahogy ezek a képek is ezt idézik vissza: dacolás valamivel, a jelenlét ábrázolása, az, hogy a halott itt van, a hozzátartozók keresnek egy jellemző fotót, az se biztos, hogy a legjobbat, és fölrakják a sírra, és közben a technika is ad az egésznek egy nagyon furcsa érzetet, a tónusvesztéseivel, a rajzosságával, a felület struktúrájával. Itt az is érdekes és szürreális, hogy ezek a képek nem ide készültek, nem az volt a céljuk, hogy majd ez valahol egy síron fog ábrázolódni, és ettől az egész nagyon profán és szürreális, hogy egy mosolygós kép, és közben ez az ember rég halott. Furcsa szemlélni akár a páros képeket, vagy akár a képhármasokat is, tehát az egész egy nagyon érdekes gondolati és filozófiai irány, miközben megvan a maga esztétikája. Amit Sándor ír, az olasz film, abban izgalmas, hogy van egy könyvem, ami a Fellini filmjeiben megjelent arcokat mutatja. A borító is tele van arcokkal hasonlóképpen, mint itt, és belül a könyv telis-tele van portrékkal, a különböző filmjeiben szereplő főszereplőktől kezdve a statisztáig mindenki benne van. Valami eszméletlen kaleidoszkóp az is, hogy milyen érdekesen válogatott a filmjeibe arcokat, hogy milyen érdekes volt az ő szűrője, hogy mi volt számára jellegzetes, hogy milyen emberi kontrasztokat vagy tónusokat emelt ki, milyen torzulásokat, milyen jellemzőket hangsúlyozott, akár a gnómok felé is elment olykor. Ebben is nagy a párhuzam, amit én egy nagyon jó dolognak tartok. Felvetődik az a kérdés is, hogy most ez kinek a munkája, Sándoré-e vagy azé a fotósé, aki ezt megcsinálta. Természetes, hogy a kép azé, aki megcsinálta, ugyanakkor, műtárgyként szemlélve a dolgot ez abszolút működik, márpedig attól még ez nevezhető műtárgynak, hogy ez egy giccsbe hajló profán, de mégis elemelt ábrázolásmód. A koncepció pedig nagyon jól érthető. Érdekesek ezek a gyűjtések, ezzel érdemes lenne foglalkozni akár Magyarországon is olyan területeken, amik egyébként viszonylag zárt területek, mert ott lesznek érdekesek a kiválasztódások. Nagyon szépen köszönöm, és sok gondolatot elindított. Érdemes nézegetni a nagy nézőképeket, mert mindegyik mesél valamit, mindegyikről sztorik fognak eszetekbe jutni, és nagyon izgalmas az, hogy ez vajon mitől van. Ha bármelyik képet megnézzük, nem mondom azt, hogy ezek olyan túl jól sikerült portrék lennének, és mégis valamilyen sztori egyből elindul az ember fejében. Mesés. (hegyi)
értékelés:

Az az érdekes ebben a képben, hogy ennél a képnél én abszolút jónak gondolom a vakut, fontos. Az előző képet, ahol pont a cselekvés miatt nem lesz jó, itt viszont attól, hogy dokumentatív lesz az egésznek a hatása, ettől egy olyan lenyomatot kapunk, ami akár egy kordokumentum is lehet és túlmutat a szereplőn. A problémám a képpel az, hogy jó lett volna belőle még kapni többet. Magyarán nagyon szűk most lefelé ez a kép. Oldalirányban örülök ennek a nagyvonalúságnak, hogy hagysz a faldíszből, az is jó, hogy kimozdítod a középpontból, ez ad egy minimális feszültséget az egésznek, de a kép alsó rétegeit, az alsó részét, a mellkast, a karokat, azokat kár, hogy eltüntetted. Kár, hogy levágtad. Nagyon fontos elem lenne. Legalább a sálat fejezzük be, szóval ott eltűnik a haj valahogy és aztán utána nem folytatódik semmi. Ettől olyan, mint hogy ha lemetszettél volna egy képről egy darabot. Hiányzik a folytatás. Tehát én azt mondom, hogy használd a vakut és bizonyos szituációkban teljesen rendben lévő a vakuzás. Egyébként majd megpróbálhatnád ezeket a képeket fekete-fehérben is, mert bár nagyon szép most az, hogy a tapétával hogyan ritmizál a haj, de azért az érdekes lenne, hogy ha egy kicsit a klasszikus fotográfia felé elmozdulnál. Viszont a testet így ne vágjuk. Én kérlek, hogy ha lehet, hogy próbáljunk most meg egy kicsit az első három leckéhez visszatérni. Még ott szerintem van mit dolgoznunk. És ezt visszaadnám ismétlésre. Nikivel dolgozz még úgy, hogy mutass. Tehát jó lenne, hogy ha ez a sál megjelenhetne, mert nagyon jó válasz a fal mintáira. Nagyon finom lenne ez az egész akkor, hogy ha többet kapnánk a testből. Kicsit nem is baj, hogy ha hátrébb mégy, mert akkor kevesebb lesz a vaku energiája, sejtelmesebb lesz az egész és ettől izgalmasabb, több teret tudsz hagyni az arcnak. Ismétlést kérek. (hegyi)

Van ennek az egésznek egy érdekes kelet-német hatása. Olyan, mintha anno ez valahol Kelet-Berlinben készült volna, ahol már ott van az űrkorszak, és ezek a buborékformájú telefonfülkék, miközben a kis ruhától meg az usánka sapkától megvan az egésznek egy szocio hangulata is. Ez a része érthető, amit nem nagyon értek az, hogy ő most kivel beszél, vagy mit akar, miért pont így lett ő megörökítve, miért pont ez a legfontosabb információ, amit meg kell tudnunk Daniról, hogy szeret és/vagy szokott telefonálni? Ez nekem a kérdés, nem biztos, hogy értem. A hangulat érződik, hogy a régmúlttal akarsz foglalkozni, tehát ez átjön, mert erről szól az is, hogy nem egy konkrét fekete-fehéret kapunk, hanem ezt a szépiához közelítő kicsit zöldesebb barnát. Ha a kép nem mondja el, hogy mit akar, akkor a néző sem biztos, hogy tudja. Ha ez egy képsorból valami, egy naplótöredék, akkor oké, de akkor hol van a többi kép? Ebből lehetne csinálni egy etűdöt, Dani egy napja, és akkor értem, hogy hogyan kerülünk most az utcára, és miért onnan telefonál. Nem is ismétlésre adom vissza, hanem végiggondolásra, hogy vajon a néző ezt tudja-e dekódolni, vagy ez csak neked üzenet? Ha csak neked, akkor ez egy családi albumba való kép, akkor ez máshogy nem működik. (hegyi)

Néhány képpel ezelőtt volt egy portréd, aminek a színvilága és a vaku használata is nagyon tetszett, és azt mondtam, hogy ez az irány jó lenne, itt most valami nagyon hasonlót látok. Amiben eltérés van, és ami miatt ez a kép nekem kevésbé erős, az a képkivágás. Miközben tökéletesen egyetértek azzal, hogy Nikinél a haj egy fontos szempont, hogy rajta legyen a képen, gyönyörű haja van, szépen libben, de ez a háttér nem éppen ezt a hajat szolgálja, hogy ezt kiemeljük. Hiába a gyönyörű szép hosszú haj, ha a vaku fénye kevés, és a háttér is nagyjából hasonló tónusrendben dolgozik, mint amiben a haj van. Ezt azért mondom el, mert ha eldöntjük azt, hogy mit szeretnénk ábrázolni, akkor az már magában meghozza azt a döntést, hogy milyen eszközzel, milyen képkivágásban, milyen háttér előtt hogy kell ezt megcsinálnunk. Ha az az elsődleges szempont, hogy ezt a hajat hogyan lehet jól ábrázolni, akkor egy más háttér előtt próbálom ezt lefényképezni. Összefoglalva tehát két irány körvonalazódik: az egyik az, amit az előző portrénál láttunk, hogy egy szűkebb képkivágás, egy klasszikus, arc közeli vágás, amiben nagyon erősen jelen tudnak lenni a gesztusok, a mimika, a személyiség. Ha ezt az irányt szeretnéd követni, akkor ez a vakus világítás nagyon alkalmas, hiszen erősen körberajzol, és kiragad a megszokott környezetünkből. Ha viszont a teljes alakos, vagy fél alakos portrékat próbáljuk megcsinálni, akkor ez a vakus megoldás lehet, hogy nem elégséges. Ha megfigyeled, ennek a képnek a hatása inkább olyan, mint a partifotók, ahol a modell nem nagyon számít rá, hogy őt le fogják fényképezni, és hirtelen kap az arcába egy vakut, de jó a buli, a hangulat, úgyhogy nagy baj nem lehet. Viszont az a baj, hogy ennél a megoldásnál, ekkora vakuteljesítménynél, ilyen fényviszonyok között inkább a hibák erősödnek föl, az, hogy körberajzolja a modellt az árnyék, az, hogy nagyon erős az orrnál jelentkező túlvilágítás is, és az orr mögött jelentkező árnyék is, az, hogy lényegében a fej és a mell rész emelődik ki, és a test többi része már a vaku teljesítmény csökkenése miatt sötétben marad. A hibák erősebbek lesznek, mint az erények, és ez azt is hozza, hogy a kép inkább talált kép lesz, mintsem tervezett munka eredménye. Azért, mert azt mondtam, hogy az előző képed egy nagyon jó irány, ezt neked kell eldöntened, hogy melyik irányt választanád. Az is egy érvényes dolog lehet, hogy a barátaimat, vagy azokat a hangulati helyzeteket ábrázolom, amikben részt veszünk, és a környezetből is többet adok, viszont ehhez technikailag is fel kell egy kicsit jobban készülni. Ha abból indulok ki, amit most látok, akkor lehet, hogy a technikai felszereltség nem elégséges ahhoz, hogy sötétben, rossz fényviszonyok között ezek a képek jól el tudjanak készülni. Nem tudom, hogy ez ma mennyire divat, régen voltak ú.n. körvakuk, amit az objektívre lehetett erősíteni. Azoknak javaslom ezt, akik szeretnének a vakuval dolgozni, nagyon érdekes hatású képeket lehet vele készíteni, mert lényegesen lecsökken az árnyékoknak a drasztikus jellege azáltal, hogy nem az objektív fölül fényelünk, hanem az tulajdonképpen az objektívből jön a fény, így a fénytorzítás kevésbé lesz jelen. Én most ezt a képet visszaadnám ismétlésre azért, mert többet szeretnék megtudni Nikiről. Az előző kép irányát tartanám fontosnak. (hegyi)

Rögtön az elején leszögezem, hogy nekem ez a kép tetszik. És örülök annak, hogy valaki mer játszani a tónusokkal, a színekkel, a környezettel és az egészet meri felrúgni és a saját képére formálni. Azzal sincsen bajom, hogy a vakuval pofán villantottad itt a lányt, mert ettől van az egésznek egy ilyen riportszerű, vagy dokumentumszerű jellege. Mindegy, hogy ő hogyan mórikálja magát, mindegy, hogy milyen sminket használt, vagy hogyan tette ezt föl, vagy mennyire szépen csillogósra kihúzta a szemét, ettől még te ezzel a vakuval meg ezzel az egész beállítással, te ezt lemostad róla, letörölted és marad ő maga, rajzosan, karakteresen, keményen. És ez az, ami ebben a képben jól működik és őrület ez a háttérben lévő faliszőnyeg, ettől olyan furcsa érzése van az embernek, hogy itt most hova kerültünk? Van hiba, és ez a hiba a dupla pántosság, de hát ezzel nem tudunk mit csinálni. A csajoknak van valami ilyen kényszerképzete, abban a tekintetben, hogy mindenben biztosra mennek, hát ez olyan, mintha a hózentrógerhez még fölvennénk egy nadrágszíjat is. Lehet, hogy ez egy ilyen pasis meglátás, de szerintem ez egy fölösleges dolog. Miközben a kék a fülben megjelenik, mint fülbevaló, tehát a ritmus az visszahozza ezt az egészet, így ha akarom el tudom fogadni, hogy itt van egy ilyen háromszög és a két vállpánttal meg a fülbevalóval létrejön egy ilyen játék. Jó ez a larakroftos kis varkocs. Ami látszik a képen, az az, hogy azért őt meglepted ezzel a fényképezéssel, tehát gyönyörűek a szemei és nagyon szépen idefigyel és ránk néz, azért a száján meg az arcán a mimika azt mutatja, hogy van egy határozottsága annak, hogy most ő mit gondol arról, hogy te őt fényképezted, nem látom én ezt teljesen beleegyező mosolynak, de azért rendben van ez. Hogy ha azt mondom, hogy romkocsmák világa és a kétezres évek eleje, akkor ez megvan, akkor itt hozunk egy hangulatot. Én javaslom, hogy dolgozz még ilyen képekkel. Ne csak egy ilyen felvillanás legyen. Tessék ezt az irányt komolyan venni, kigyakorolni és akkor a gyakorlással megjön az, hogy ebből egy sajátos világ is kikerekedhet. Megvan a 3 csillag, a leckemegoldást azért nem rakom most be Rita, hogy további munkára sarkalljak, jó? Tehát meglenne az, de most még egy kicsit korainak érzem, hogy dobáljam neked a leckemegoldásokat is. De úgy veheted egyébként, hogy megvan, de most azért nem ikszelem itt ezt most be, mert tessék még portrékat küldeni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó ez a geg, attól, hogy egy pillanatfelvétel, miközben hordozza az esküvői fotó minden manifesztumát. Szépen túl van világítva, az egész a maga konkrétsága mellett is elindul a glamour felé, szerencsére azért nem jut el odáig, közben pedig egy teljesen hétköznapi helyzetet mutat, a menyasszony várja, hogy a leendő férje elvégezze a dolgát. Ezek az emberi irányok, ezektől vagyunk azok, akik. Ha én lennék a megrendelő egy ilyen esküvőnél, ha az én esküvőmről lenne szó, akkor ezeket biztos, hogy beválogatnám az albumba. Ha mint kívülálló nézem, érdekes a póz is, meg az egész, a várakozás, az arc, hogy mit fejez ki. Amikor nem figyelünk oda magunkra, akkor, amikor nem rendezzük szépen a vonásainkat, amikor nem szereplünk, az miről szól: feszültségről, unalomról, szembenállásról, a csípőre tett kéz is ilyen, van benne egy harciasság is. Nem tudom, hogy aztán mi lett ennek az esküvőnek a sorsa, én voltam már olyan esküvőn, ami két nap múlva felbontatott. Köszönöm, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Ismerem ezt a fiút valahonnan, volt is ilyen film, amiben ő szerepelt, aztán valószínű, hogy valami alkholprobléma lehetett, bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy Amerikából ő visszakerült Magyarországra, ahol mások a viszonyok, és valószínű, hogy ez is befolyásolhatta az egész helyzetet, hogy őbelőle már nem a híres filmszínészt látjuk, hanem a lepukkant hakapeszi gyógyegeret. A megfigyelés jó, azt nem tudom, hogy mennyire az élőhelyén kaptad le őt, vagy valami idegen környezetben, de mindenesetre jó ez a dolog. Kicsit van benne egy olyan szarógalambos póz, olyan, mintha ő most vagy felállna, vagy leülne valahonnan, és innen az emberben már a rosszfiú indul el, de a meglátás jó. Nem biztos, hogy könnyű dolgod van vele, úgyhogy nem te vagy az, aki a hunyó. Szerintem ez egy három csillagos portré, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: