18. Portré, emberábrázolás

Vintage

Vintage

Érdekes az a kísérlet, amit mutatsz, mert nyilvánvaló az ember saját bőréből nem tud, vagy nem biztos, hogy ki akar vetkőzni, és érzelmileg van egy megközelítése ennek a képnek, ami mondhatóan nagyon zámbós. Ez nem baj, itt az a kérdés, hogy hova tesszük utána a hangsúlyt, tehát a személyes ismertetőjegyeinket miként finomítjuk. Egyrészt van a képpel egy elég nagy problémám: az én kalibrált monitoromon a kép jobb oldalán lévő hajrész, ami az arcot keretezi valamilyen utómunkának az áldozata lett, gondolom részletet szerettél volna belecsempészni, és ettől látszik ez az utómunka egy fényudvar szintjén, és az erőteljesebb zajosodás szintjén is. Ezt érdemes lenne visszaállítani. Abban tanulságos ez, hogy a fénnyel esetleg kellett volna valamit játszani, hogy jobban elváljon a háttértől a haj, de ezt utólag lehet, hogy nem lehet könnyen megoldani. Hatásos a tekintet, a smink, a kalap is. Egyébként szerintem a kalap menti meg ezt a képet attól, hogy túl édes legyen, a kalapnak van egy játékossága is, ami jó. Tulajdonképpen minden rendben, és tökéletes, csak amit már egyszer mondtam neked, (ami lehet, hogy rosszkor, rossz pillanatban kapott el téged, ezért nem érte el a célját), hogy arra figyelj, hogy egy képen belül nem lehet különbséget tenni abban, hogy mondjuk engem a vállon megcsillanó fény és a bőr pórusai izgatnak, és ezt szépen meg is hozom a képen, ugyanakkor ezzel teljesen ellentmondásban egy erősen korlátozott tónusrendben dolgozó, a hibákat kiküszöbölő, kisimított és tökéletesített arctónust választok. Mondok ehhez egy párhuzamot: műtermi fotózást csináltunk, elkezdtünk sminkelni, nagyon erősen sminkeltünk azért, hogy a fekete-fehér fotónál majd erős kontrasztokat kapjunk, és elfelejtettük a mellkasi részt is színben ehhez a tónushoz beállítani, ettől az egész olyan lett, mint egy maszk. A fej rendben volt, volt a fejnek egyfajta közlése, és a test nem követte ezt. A műtermi munkáknál láthatod ezt a képet, Ákosról készült fotóról beszélek. Ettől még groteszk hatása lett az egésznek, amire persze rá lehet erősíteni, és ezt meg is próbáltuk tenni, ettől függetlenül a hiba ott van. Itt is ezt érzem, hogy olyan, mintha volna a test, aminek van egyfajta tónusrendje, struktúrája, és erre, mintha ezt a fejet külön rávágtad volna egy másik képről. Teljesen külön életet él a fej fényben is, tónusban is, és struktúrában is. Ezt érdemes lenne megnézni, hogy mit lehet vele kezdeni, mert nagyon más a kettő, amiről most beszélnek. Ez az, amivel én most nem tudok mit kezdeni. Lehet, hogy az utómunkánál el kellene kezdeni visszafelé lépegetni, és megnézni, hogy hol van ez a különbség. Ha már a nyers képnél ott van, tehát világítástechnikai kérdésnél maradt ez rendezetlen, akkor ott kell valamit ezen majd javítani, de utómunkában a világítás egy-két blendeértékét is lehet korrigálni. Máshogy mondva: olyan, mintha lenne egy indián lány, akinek a testét kikölcsönözzük egy pesti szépség fejéhez. A másik dolog a tónus színezés. Ez nem szépia, adtál egy meleg tónust ennek, de én ebből egy picit visszább vennék, nem baj az, hogy van egy meleg tónusa, ez papírnagyításnál is megvan, az Ilfordnak gyönyörű meleg tónusai vannak, de annál ne menjünk tovább, mint amit a papírtónusoknál kapunk. Itt ebből egy picit visszavéve megmaradna a húsa az egésznek, nem érezném azt, hogy elkezdenénk időben visszafele lépegetni, miközben megkapnánk azt a pluszt, amit a meleg tónus ad. Ez a két dolog van. Ezt én most két csillagos megoldásnak gondolom, azért, mert ezek az utómunka kérdések fölmerültek, ezekre érdemes majd válaszokat keresni, másrészt, ha van mód, akkor szívesen megnéznék ebből egy olyan kópiát, amin ez a javítás megtörténhetne. (hegyi)
értékelés:

Dóri - ismétlés

Dóri - ismétlés

Előzmény: http://latszoter.hu/szakkor/dori Nem újra vágás, egy másik kép, picit más megközelítésből.

Hát, János az a helyzet, hogy ez egy jól elhelyezett kép a fönt és lent viszonyában. Itt most oldalra csúsztunk el, tehát a két kép között van az igazság. Ezt tudom ehhez hozzá tenni, hadd ne elemezzem le ennél jobban, mert tulajdonképpen itt az volt a kérdés, hogy mekkora helyet hagyjunk a fej felett és hogyan ábrázoljuk a sálat. Még azt tudom mondani, hogy gesztusban is nekem ez egy közelebbi kép és egy szerethetőbb is mint az előző. Az előzőnél a modelled még nagyon szerepelt, a mostaninál már kevésbé szerepel, az arcon már megjelennek olyan gesztusok is, amik nekem izgalmasabbak, pontosan azért mert van egy véleménye erről az egész fényképezési cécóról és ez a vélemény nem baj ám, hogy megjelenik az arcon. Itt csak egyetlen problémám van, hogy ami az előző képnél, a kép a bal oldalán ott azzal a kis lila kabáttal létrejön, hogy meghagyjuk a vállát, itt most abba és a sálba is belevágtál oldalt. Magyarán ez csak úgy hozható helyre, hogy a modell elmozdul, vagy úgy - ha már ez a kép van, hogy akkor vágunk az oldalából 1 – 1,5 ujjnyit szintén a vállnál és szimmetrikusra hozzuk ki (megint csak vállnál) ezt a részt. Lehet, hogy a modell ettől egy kicsit el fog mozdulna kép centrumából, de ez nem baj. (hegyi)

Bájoló

Bájoló

Határozott a döntés abban, hogy úgy alakítottál ki egy viszonyrendszert, hogy a hajból indulsz el és a haj éles. Ami megadja az egésznek a meditativ jellegét, az a mimika, az a gesztus amit a modell mutat, ami egy távolságtartó gesztussá válik, miközben nagyon határozott a jelenléte, hiszen a legvilágosabb pont az arc. Egyetlenegy dologra hívnám fel a figyelmedet utómunka szempontjából, a drapériára. Nem tudom, hogy ez egy törölköző vagy lepedő vagy valami ruhadarab, de az a drapéria, ami a kép aljában ilyen „V” formában összefut, az most nekem valahogy ezt az egészet túlerősíti azzal, hogy világos tónusban marad. Tehát ugyanarra a szintre jut, mint az arc. Ha a két oldalsó részét a kép itt aljánál letakarod a kezeddel és úgy nézed az egészet, rögtön elkezd az arc élni. Tehát erre kéne odafigyelni, hogy ezt egy kicsit érdemes lenne visszább hozni. Ez utómunkában megoldható. Egyébként egy nagyon-nagyon érzékeny portré. (hegyi)
értékelés:    

Vadrózsa

Vadrózsa

Örülök Attila, hogy megint küldtél képet. Most hogy már a második kép érkezik, az úgymond „újkori” Attilától, most már nyugodtan mondhatom, hogy ennél egy kicsit nagyobb ritmusra, tempóra kapcsoljunk rá. Megint azt mondom, hogy nem biztos, hogy csak a tökéletesnek gondolt és a végállomásnak gondolt megfogalmazásoknak van helye itt nálunk. Azért, mert az odavezető úton lehet, hogy izgalmasabb járni, mint a célba bejutni! Ennél a képnél most azt mondom, hogy egyrészt nem biztos, hogy 100%-ig érthető nekem az, hogy a kép felső és alsó részéből miért vágtál ennyit. Mindezt pedig a kép oldalánál alkalmazott nagyvonalúságodhoz képest mondom. Tehát ha hagyod azt, hogy a haj és ez az egész füstös háttér hasson ránk széltében, akkor ez vertikálisan is meg kell hogy történjen. Nem értem az indokát, hogy miért vágtál bele - főképp egyébként a hajba is belevágtál fönt is és lent is. Nagyon jó a gesztus, nagyon izgalmas. A világítással nem értek egyet. Azért nem, mert ez az egész akkor lenne egészen fantasztikus és őrületes, hogyha azt amit a hajnál észrevettél és létrehoztál, megbolondítottad az egészet, a haj vörös jellegére ráerősítettél a fényekkel, azt meg kéne ismételni a ruhánál is. Gyönyörű lenne ez, ha a kékek is ugyanolyan vadak lennének és élnének, mint ahogy a vörösbe belejátszottál a fénnyel. Mert a vörös és a kék együtt, az valami fantasztikus lenne ehhez a portréhoz. Nagyon örülök, hogy visszavettél abból az utómunka mennyiségből, amivel régebben találkoztunk. Nem is akarok erre nagyon sok szót pazarolni. Még vegyél vissza egy kicsit. Ezek a nők még nem igénylik ezt a mennyiségű utómunkát. Majd lehet, hogy 10-15 év múlva igen, most még nem. 2 csillag azért mert nem értem a vágást, és azért 2 csillag mert bebukott a blúz. A blúzra fény kéne. (hegyi)
értékelés:

Dóri

Dóri

Egy téli (bár ez kevésbé látszik) ködös délután mentünk ki a szabadba fotózni feleségemmel. Nagyjából az első kép róla, amit úgy készítettem el, ahogy elképzelte. Lehet másnak nem mond sokat, nincs rajta különleges háttér és mély szegénység nyoma, sors vagy sorstalanság kifejezése. Mégis számomra minden benne van, persze én nyilvánvalóan elfogult vagyok, ezért is várok véleményeket erről a képről.

Olyan, mintha egy divatmagazinból látnék egy képet, bár nem vagyok meggyőzve arról, hogy a fejnek az elhelyezése 100 százalékos, mert a fej fölött van egy olyan tér, ami nem biztos, hogy értelmezhető, hogy miért van meghagyva, miközben a sálból meg vágtunk, amiből meg kár volt vágni. Le van csúszva a modell, de ettől függetlenül divatmagazinos az egész. Nagyon ízléses és nagyon finom árnyalatokkal, nagyon finom gesztusokkal dolgozó kép. Őszinte, mégis visszafogott, nem harsány, nem tolakodó portér. Erre érdemes lenne odafigyelni János, hogy mit, hova teszünk. Általános probléma szokott az lenni, főként a tüköraknás gépeknél figyeltem meg, hogy az ember úgy komponál, hogy betesz középre valamit, és a többivel meg lesz majd valami. Amikor meg a végeredménnyel szembesül, akkor jön rá, hogy mi a túrónak hagytam én annyi helyett fölötte, amikor nincs rá semmi szükség. Tehát a négyzetes kompozíciónak is megvannak a buktatói. Például ez, hogy a szem a fontos, azt rakjuk középre. Nem, nem, nem! Ezt a tömegelhelyezésnek felül kéne írnia. (hegyi)
értékelés:

Patrik

Patrik

Ő a fiam és nagyon türelmes fotóalanynak bizonyult. A kép előhívásra is került és ma már a szoba dísze lett.

Azt hiszem, hogy itt az a helyzet, amit a leirat mond a képnél is problematika. A modell lehet, hogy türelmes, amíg te beállítod a gépet, megkeresed a nézőpontot, a fényeket is adjusztálod, ő ezt kivárja, csak a várakozástól az egész meg is fagy. Erre érdemes odafigyelni. Ha nem is mindig csípőből kell lőni egy portrénál, de érdemes valamilyen állványra föltenni a gépet, beszéltetni a modellt, kommunikálni vele, és akkor exponálni, amikor mi már látjuk, hogy a kép összeállt, de ő kellőképpen lazult és elvontuk a figyelmét erről a szituációról, hogy ő fotózva lesz. Egyébként a kép érdekes és az is, hogy ő miért néz a kép fölső sarka felé, ahonnan várunk valamit, hogy történjen, viszont a képkivágás kellően szűk, ez ellentmond annak, amit a tekintettel fölrajzolsz. Egyszerűbben fogalmazva: ha már fölfelé és kifelé néz a modell, akkor valamit oda nem ártana még hagyni, hogy legyen hova nézzen. Technikailag annyit tudnék hozzátenni, hogy a homloknál, a hajnál rendben van a világítás, az orrnál, szájnál, arcnál kicsit sok a fény. Ha elképzeled, hogy egy kicsit visszább veszel a fényen, akár utómunkában is lehetne ezen módosítani, akkor a test anyagszerűsége és az anatómiája jobban meg tud jelenni. Én most ezt egy egy csillagos portrénak gondolom, és mivel tudod azt, hogy a modelled türelmes, ezért érdemes lenne ezzel még foglalkozni. Visszautalnék egy kicsit az előző leckéidre, amit önportrénál elindítottál, jó lenne, ha nem hanyagolnád azt az első három leckét, mert ott elindítottál egy vonalat, aztán mintha megtorpantál volna, tehát érdemes lenne bátrabban nekifogni ennek az első leckesornak, mert amit ott tapasztalsz, majd a portréidnál fogod tudni alkalmazni. Egyébként egy kicsit nagyobb tempóra kellene kapcsolnunk, másrészt, jobb lenne, ha az önportrézásnál az egyszerű megoldások felé elindulva, de küldenél még képeket. Annál is inkább, mert ha majd benne vagyunk az önportrézásban, akkor fogod látni, hogy itt például tökösre kellett volna venni a képet, a gesztust és a fényeket, hangulatában olyan vadra, mint a te fekete portrédnál, hogy ellensúlyozd a befagyottság okán létrejövő lágyságot. (hegyi)
értékelés:

AZ OLASZ FILM, AVAGY TEMETŐI PORTRÉK

AZ OLASZ FILM, AVAGY TEMETŐI PORTRÉK

Ha az ember az olasz temetőkben lődörög, és van türelme a halottak portréit alaposan végignézni, az a látomása támad, mintha az olasz film - a neorealizmustól napjainkig – jellegzetes karaktereit a sírok lakóiban látná viszont. Rám óriási hatással vannak ezek az arcok. Ezt az élményt szeretném veletek megosztani. NÉZŐKÉPEK ITT!

Alberobello, Bisceglie, Matera és Taranto, 2012. szeptember-október.

Nagyon erős ez a képsor, érdemes megnézni a nézőképeket, Sándor adott egy linket hozzá, ahol nagyban is megnézhetőek ezek az arcok. Nekem rögtön a Szondi teszt jutott eszembe róla, nem olyan túl rég csináltam ilyen tesztet, nem fogom elmondani egész pontosan, hogy miről szól ez a teszt, akit érdekel, utánanéz, vagy utánakérdez. A lényege az, hogy 8x8-as mátrixban vannak nagyjából hasonló képek, és ezekből a képekből kell aztán kiválasztani azt, hogy ki a szimpatikus és ki az, aki nem, és sorrendbe állítani, aztán a pszichológus ebből következtetéseket tud levonni. Formájában abszolút megvan a párhuzam, de egyébként tartalmában is sok helyütt, mert Szondi ezeket a képeket rég készítette, tehát az idő faktor is nagyjából hasonlóan van jelen. Gondolkodtam azon, hogy most a mátrixról beszéljek-e, amiben ez szerveződik, vagy egyesével a képekről, nyilván mindegyik képről sok értelme nincs elmélkedni, hiszen szerintem önmagukban nem a képek a lényegesek, mert ezeket valakik akkor lefotózták, és fölkerültek a síremlékekre. Ami számomra döbbenetes és nagy erővel bír az, hogy Sándor talál magának egy olyan kifejezési formát, ami egy kötődést mutat be egy helyszínhez, egy helyzethez, egy korhoz, ami a maga tárgyiasságán túl is egy meditatív állapot. Én gyerekkoromban jártam sokat temetőben, mert nagyanyámnak ez szokása volt, aztán anyám is járkált rendesen, és a gyerek mi mást tud csinálni, mint nézegeti a sírokat. Voltak „kedvenc” sírok, voltak olyanok is, amiktől féltem, vagy olyanok, amiket utáltam, vagy nem tetszett, de a gyerek hozzáállása nagyon más, sokkal nyitottabb, ő nem azt keresi ebben, hogy itt halál, elmúlás és gyász van. Valahogy ezek a képek is ezt idézik vissza: dacolás valamivel, a jelenlét ábrázolása, az, hogy a halott itt van, a hozzátartozók keresnek egy jellemző fotót, az se biztos, hogy a legjobbat, és fölrakják a sírra, és közben a technika is ad az egésznek egy nagyon furcsa érzetet, a tónusvesztéseivel, a rajzosságával, a felület struktúrájával. Itt az is érdekes és szürreális, hogy ezek a képek nem ide készültek, nem az volt a céljuk, hogy majd ez valahol egy síron fog ábrázolódni, és ettől az egész nagyon profán és szürreális, hogy egy mosolygós kép, és közben ez az ember rég halott. Furcsa szemlélni akár a páros képeket, vagy akár a képhármasokat is, tehát az egész egy nagyon érdekes gondolati és filozófiai irány, miközben megvan a maga esztétikája. Amit Sándor ír, az olasz film, abban izgalmas, hogy van egy könyvem, ami a Fellini filmjeiben megjelent arcokat mutatja. A borító is tele van arcokkal hasonlóképpen, mint itt, és belül a könyv telis-tele van portrékkal, a különböző filmjeiben szereplő főszereplőktől kezdve a statisztáig mindenki benne van. Valami eszméletlen kaleidoszkóp az is, hogy milyen érdekesen válogatott a filmjeibe arcokat, hogy milyen érdekes volt az ő szűrője, hogy mi volt számára jellegzetes, hogy milyen emberi kontrasztokat vagy tónusokat emelt ki, milyen torzulásokat, milyen jellemzőket hangsúlyozott, akár a gnómok felé is elment olykor. Ebben is nagy a párhuzam, amit én egy nagyon jó dolognak tartok. Felvetődik az a kérdés is, hogy most ez kinek a munkája, Sándoré-e vagy azé a fotósé, aki ezt megcsinálta. Természetes, hogy a kép azé, aki megcsinálta, ugyanakkor, műtárgyként szemlélve a dolgot ez abszolút működik, márpedig attól még ez nevezhető műtárgynak, hogy ez egy giccsbe hajló profán, de mégis elemelt ábrázolásmód. A koncepció pedig nagyon jól érthető. Érdekesek ezek a gyűjtések, ezzel érdemes lenne foglalkozni akár Magyarországon is olyan területeken, amik egyébként viszonylag zárt területek, mert ott lesznek érdekesek a kiválasztódások. Nagyon szépen köszönöm, és sok gondolatot elindított. Érdemes nézegetni a nagy nézőképeket, mert mindegyik mesél valamit, mindegyikről sztorik fognak eszetekbe jutni, és nagyon izgalmas az, hogy ez vajon mitől van. Ha bármelyik képet megnézzük, nem mondom azt, hogy ezek olyan túl jól sikerült portrék lennének, és mégis valamilyen sztori egyből elindul az ember fejében. Mesés. (hegyi)
értékelés:

Óceánok

Óceánok

Örülök annak, hogy hagyod élni a modellt, és nem adtad hozzá a véleményedet, mert a modellnek megvan a belső világa, és ez akkor tud a felszínre jönni, ha a fotós adott pillanatban képes arra, hogy rögzítsen és hozzásegítse, a saját eszközeit használva kiemelje azokat az apró rezdüléseket, amelyek a modellnél létrejönnek. És ez most itt megtörtént. Nagy vitánk voltak a glamour kapcsán, és talán most tudom jól megfogalmazni, hogy mi a baj a glamourral. A valós érzelmek helyére behelyettesít egy elvárt érzelmi világot, és ezzel nem a modell kezd el mesélni, nem az ő rezgését kapom meg, hanem valami véleményt. Ha ezt a képet összehasonlítom a glamour képekkel, az benne a fantasztikus és erős, hogy hagyod azokat az apró rezgéseket megjelenni a képen Nagyon pártolnám, hogy ezt a vonalat erősítsük benned. A szemöldöknél, a homloknál, az arcnál, a szem alatt, a kuszasággal a hajnál, és ebből tud nagyon erősen kiemelkedni a tekintet és a száj. Ez az ereje ennek a képnek. Nagyon köszönöm, hogy ezt megmutattad nekünk, és örülök, hogy ez a kép elkészült. Megvan a leckemegoldás, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék több Zámbó portrét látni. Attól, hogy megvan a leckemegoldás, nincs lezárva, mondjuk úgy, hogy ez a kép megoldotta a leckét. (hegyi)
értékelés:    

Niki

Niki

Próbálkozom.

Az az érdekes ebben a képben, hogy ennél a képnél én abszolút jónak gondolom a vakut, fontos. Az előző képet, ahol pont a cselekvés miatt nem lesz jó, itt viszont attól, hogy dokumentatív lesz az egésznek a hatása, ettől egy olyan lenyomatot kapunk, ami akár egy kordokumentum is lehet és túlmutat a szereplőn. A problémám a képpel az, hogy jó lett volna belőle még kapni többet. Magyarán nagyon szűk most lefelé ez a kép. Oldalirányban örülök ennek a nagyvonalúságnak, hogy hagysz a faldíszből, az is jó, hogy kimozdítod a középpontból, ez ad egy minimális feszültséget az egésznek, de a kép alsó rétegeit, az alsó részét, a mellkast, a karokat, azokat kár, hogy eltüntetted. Kár, hogy levágtad. Nagyon fontos elem lenne. Legalább a sálat fejezzük be, szóval ott eltűnik a haj valahogy és aztán utána nem folytatódik semmi. Ettől olyan, mint hogy ha lemetszettél volna egy képről egy darabot. Hiányzik a folytatás. Tehát én azt mondom, hogy használd a vakut és bizonyos szituációkban teljesen rendben lévő a vakuzás. Egyébként majd megpróbálhatnád ezeket a képeket fekete-fehérben is, mert bár nagyon szép most az, hogy a tapétával hogyan ritmizál a haj, de azért az érdekes lenne, hogy ha egy kicsit a klasszikus fotográfia felé elmozdulnál. Viszont a testet így ne vágjuk. Én kérlek, hogy ha lehet, hogy próbáljunk most meg egy kicsit az első három leckéhez visszatérni. Még ott szerintem van mit dolgoznunk. És ezt visszaadnám ismétlésre. Nikivel dolgozz még úgy, hogy mutass. Tehát jó lenne, hogy ha ez a sál megjelenhetne, mert nagyon jó válasz a fal mintáira. Nagyon finom lenne ez az egész akkor, hogy ha többet kapnánk a testből. Kicsit nem is baj, hogy ha hátrébb mégy, mert akkor kevesebb lesz a vaku energiája, sejtelmesebb lesz az egész és ettől izgalmasabb, több teret tudsz hagyni az arcnak. Ismétlést kérek. (hegyi)

bájoló

bájoló

Az ötlet, az tökéletesen rendben van. A beállítás is tulajdonképpen rendben van. De abszolút nem tudok mit kezdeni két dologgal: az egyik, hogy miért vágtad le a könyökét, a másik pedig az, hogy itt most nem tudom elfogadni, hogy miért vakuztál ekkorát. Ezt be kellett volna szépen világítani. Nem tudom, hogy ez valami szórakozóhely, vagy ez egy saját lakás, vagy egy kis szoba, hogy hol készült maga a kép, hogy kollégium vagy mifene. Lényeg a lényeg, hogy ha tudsz még odamenni dolgozni és fényképezni, akkor jó lenne hogy ha ezt megoldanád valahogy. Ehhez nem kell ám nagyon nagy dolog. Ha állványra teszed a gépet, vagy valamivel megtámasztod, kicsit hosszabbat tudsz exponálni egyrészt, másrészt pedig akkor elég akár két íróasztal lámpa is. Mert hogy most annyira tárgyiassá válik ez az egész, hogy olyan, mint hogy ha egy werkfotót látnék, egy filmből. De hát neked itt most nem valaminek az alátámasztását vagy dokumentálását kellene létrehoznod. A vaku, az dokumentatív. Az nem lírai. Ott nincs líra. Kivasalódik az egész. Ezt lehet használni portrézásra egyébként, de akkor, amikor egy gesztust akarok megmutatni, akkor nincs helye. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. Mondom, az ötlet, az tökéletesen rendben van, maga ez a szerkezet is viszonylag, bár én azt mondom, hogy azt azért meg kéne próbálni, hogy valahogy olyan tükörrel játssz, ami kevésbé lesz ennyi szerelék, mert most ez is becsillog az egész, látod? És ettől túl nagy hangsúlyt, túl nagy szerepet kap a fém. Figyelj erre oda. Ismétlés. (hegyi)

Dani

Dani

Van ennek az egésznek egy érdekes kelet-német hatása. Olyan, mintha anno ez valahol Kelet-Berlinben készült volna, ahol már ott van az űrkorszak, és ezek a buborékformájú telefonfülkék, miközben a kis ruhától meg az usánka sapkától megvan az egésznek egy szocio hangulata is. Ez a része érthető, amit nem nagyon értek az, hogy ő most kivel beszél, vagy mit akar, miért pont így lett ő megörökítve, miért pont ez a legfontosabb információ, amit meg kell tudnunk Daniról, hogy szeret és/vagy szokott telefonálni? Ez nekem a kérdés, nem biztos, hogy értem. A hangulat érződik, hogy a régmúlttal akarsz foglalkozni, tehát ez átjön, mert erről szól az is, hogy nem egy konkrét fekete-fehéret kapunk, hanem ezt a szépiához közelítő kicsit zöldesebb barnát. Ha a kép nem mondja el, hogy mit akar, akkor a néző sem biztos, hogy tudja. Ha ez egy képsorból valami, egy naplótöredék, akkor oké, de akkor hol van a többi kép? Ebből lehetne csinálni egy etűdöt, Dani egy napja, és akkor értem, hogy hogyan kerülünk most az utcára, és miért onnan telefonál. Nem is ismétlésre adom vissza, hanem végiggondolásra, hogy vajon a néző ezt tudja-e dekódolni, vagy ez csak neked üzenet? Ha csak neked, akkor ez egy családi albumba való kép, akkor ez máshogy nem működik. (hegyi)

Elf

Elf

Jó ez a geg, jó ez a sminkelés is, és az egésznek a szürrealitását az adja, hogy maszkszerű lesz ez az egész attól, hogy maga a ruha, a nyak és a nyaktól lefelé rész érintetlen marad, sőt, a haj is. Nézegetem ezt az egészet, várok egy klasszikus portrét, utána kapok egy ilyen geget. Nem vidám kép, ezt tegyük hozzá, és nem vidám megoldás. Nem csak a szürkéi miatt nem az, tudatosan a maszk is úgy van megfestve, tessék csak figyelni a szájat, a tekintetet, minden arra vezet minket, hogy van ebben egy szomorú bohóc gesztus. Amitől furcsa és különös, az az, hogy meghagytad civilnek a testet, nem egy tipikus bohócruhát látunk, ettől azt az első gesztusfelismerést, amit látunk, hogy ó, hát ez egy bábos, mímes helyzet, felülírja az, hogy akkor ő miért nincs beöltözve, meg a háttér is miért olyan szembesítő? Most akkor mi történt? Lehet, hogy ez nem egy vidám maszk? Lehet, hogy itt nem valami játékról van szó, nem egy gyerekeknek szóló helyzetről? Lehet, hogy ez egy korhatáros kép? Sok gondolat fölmerül. Az egyetlen dolog, ami engem technikájában zavar, az, hogy ez nekem lehetne kicsit nagyvonalúbb, több teret hagytam volna, legfőképp a jobb oldalon. Nyilván, ha ott meghagyom a vállat, akkor bal oldalon és fölül is igényel valamennyi teret. De így is egy nagyon erős portrét kaptunk. A miértre még nem kaptam választ, és erre nem ad választ a portré, elindít egy gondolatot, és azt mi kell befejezzük, ez nem baj, nem kötelező végig fogni a nézőnek a kezét, az idő majd igazolja, hogy ez mennyire volt érvényes kép. Ezeknél nincs más megfejtés, mint az, hogy kiállja-e az idő próbáját, de nagyon izgalmas. A három csillag megvan, leckemegoldásnak a technika miatt egy kicsit én még ezt visszafognám, de várom erre a leckére a többi képedet is, mert úgy látom, ez a feladatsor téged izgat. (hegyi)
értékelés:

Niki

Niki

Néhány képpel ezelőtt volt egy portréd, aminek a színvilága és a vaku használata is nagyon tetszett, és azt mondtam, hogy ez az irány jó lenne, itt most valami nagyon hasonlót látok. Amiben eltérés van, és ami miatt ez a kép nekem kevésbé erős, az a képkivágás. Miközben tökéletesen egyetértek azzal, hogy Nikinél a haj egy fontos szempont, hogy rajta legyen a képen, gyönyörű haja van, szépen libben, de ez a háttér nem éppen ezt a hajat szolgálja, hogy ezt kiemeljük. Hiába a gyönyörű szép hosszú haj, ha a vaku fénye kevés, és a háttér is nagyjából hasonló tónusrendben dolgozik, mint amiben a haj van. Ezt azért mondom el, mert ha eldöntjük azt, hogy mit szeretnénk ábrázolni, akkor az már magában meghozza azt a döntést, hogy milyen eszközzel, milyen képkivágásban, milyen háttér előtt hogy kell ezt megcsinálnunk. Ha az az elsődleges szempont, hogy ezt a hajat hogyan lehet jól ábrázolni, akkor egy más háttér előtt próbálom ezt lefényképezni. Összefoglalva tehát két irány körvonalazódik: az egyik az, amit az előző portrénál láttunk, hogy egy szűkebb képkivágás, egy klasszikus, arc közeli vágás, amiben nagyon erősen jelen tudnak lenni a gesztusok, a mimika, a személyiség. Ha ezt az irányt szeretnéd követni, akkor ez a vakus világítás nagyon alkalmas, hiszen erősen körberajzol, és kiragad a megszokott környezetünkből. Ha viszont a teljes alakos, vagy fél alakos portrékat próbáljuk megcsinálni, akkor ez a vakus megoldás lehet, hogy nem elégséges. Ha megfigyeled, ennek a képnek a hatása inkább olyan, mint a partifotók, ahol a modell nem nagyon számít rá, hogy őt le fogják fényképezni, és hirtelen kap az arcába egy vakut, de jó a buli, a hangulat, úgyhogy nagy baj nem lehet. Viszont az a baj, hogy ennél a megoldásnál, ekkora vakuteljesítménynél, ilyen fényviszonyok között inkább a hibák erősödnek föl, az, hogy körberajzolja a modellt az árnyék, az, hogy nagyon erős az orrnál jelentkező túlvilágítás is, és az orr mögött jelentkező árnyék is, az, hogy lényegében a fej és a mell rész emelődik ki, és a test többi része már a vaku teljesítmény csökkenése miatt sötétben marad. A hibák erősebbek lesznek, mint az erények, és ez azt is hozza, hogy a kép inkább talált kép lesz, mintsem tervezett munka eredménye. Azért, mert azt mondtam, hogy az előző képed egy nagyon jó irány, ezt neked kell eldöntened, hogy melyik irányt választanád. Az is egy érvényes dolog lehet, hogy a barátaimat, vagy azokat a hangulati helyzeteket ábrázolom, amikben részt veszünk, és a környezetből is többet adok, viszont ehhez technikailag is fel kell egy kicsit jobban készülni. Ha abból indulok ki, amit most látok, akkor lehet, hogy a technikai felszereltség nem elégséges ahhoz, hogy sötétben, rossz fényviszonyok között ezek a képek jól el tudjanak készülni. Nem tudom, hogy ez ma mennyire divat, régen voltak ú.n. körvakuk, amit az objektívre lehetett erősíteni. Azoknak javaslom ezt, akik szeretnének a vakuval dolgozni, nagyon érdekes hatású képeket lehet vele készíteni, mert lényegesen lecsökken az árnyékoknak a drasztikus jellege azáltal, hogy nem az objektív fölül fényelünk, hanem az tulajdonképpen az objektívből jön a fény, így a fénytorzítás kevésbé lesz jelen. Én most ezt a képet visszaadnám ismétlésre azért, mert többet szeretnék megtudni Nikiről. Az előző kép irányát tartanám fontosnak. (hegyi)

fashion

fashion

Kapjuk itt Hannáról a képeket és örülök neki, hogy ez most egy ilyen viszonylag keresetlen és viszonylag egyszerű portré akar lenni. És ez egy jól sikerült portré egyébként. Van benne valóban némi kis divatfotós hangulat. Nekem egy kicsit szűk, tehát ha ez egy sapka divatfotó akarna lenni, azért fönt nagyon beszorítottad te ezt. Ettől függetlenül őszinte és jó. Ha mindkét oldalon bőven hagysz, az jót tesz neki, mert nagyvonalú és könnyed tud lenni és akkor az egészben van egy ilyen lazaság, egy ilyen csajos megközelítés. Azért én erre megadom a 3 csillagot, csak érdemes ezzel foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Babett

Babett

Rögtön az elején leszögezem, hogy nekem ez a kép tetszik. És örülök annak, hogy valaki mer játszani a tónusokkal, a színekkel, a környezettel és az egészet meri felrúgni és a saját képére formálni. Azzal sincsen bajom, hogy a vakuval pofán villantottad itt a lányt, mert ettől van az egésznek egy ilyen riportszerű, vagy dokumentumszerű jellege. Mindegy, hogy ő hogyan mórikálja magát, mindegy, hogy milyen sminket használt, vagy hogyan tette ezt föl, vagy mennyire szépen csillogósra kihúzta a szemét, ettől még te ezzel a vakuval meg ezzel az egész beállítással, te ezt lemostad róla, letörölted és marad ő maga, rajzosan, karakteresen, keményen. És ez az, ami ebben a képben jól működik és őrület ez a háttérben lévő faliszőnyeg, ettől olyan furcsa érzése van az embernek, hogy itt most hova kerültünk? Van hiba, és ez a hiba a dupla pántosság, de hát ezzel nem tudunk mit csinálni. A csajoknak van valami ilyen kényszerképzete, abban a tekintetben, hogy mindenben biztosra mennek, hát ez olyan, mintha a hózentrógerhez még fölvennénk egy nadrágszíjat is. Lehet, hogy ez egy ilyen pasis meglátás, de szerintem ez egy fölösleges dolog. Miközben a kék a fülben megjelenik, mint fülbevaló, tehát a ritmus az visszahozza ezt az egészet, így ha akarom el tudom fogadni, hogy itt van egy ilyen háromszög és a két vállpánttal meg a fülbevalóval létrejön egy ilyen játék. Jó ez a larakroftos kis varkocs. Ami látszik a képen, az az, hogy azért őt meglepted ezzel a fényképezéssel, tehát gyönyörűek a szemei és nagyon szépen idefigyel és ránk néz, azért a száján meg az arcán a mimika azt mutatja, hogy van egy határozottsága annak, hogy most ő mit gondol arról, hogy te őt fényképezted, nem látom én ezt teljesen beleegyező mosolynak, de azért rendben van ez. Hogy ha azt mondom, hogy romkocsmák világa és a kétezres évek eleje, akkor ez megvan, akkor itt hozunk egy hangulatot. Én javaslom, hogy dolgozz még ilyen képekkel. Ne csak egy ilyen felvillanás legyen. Tessék ezt az irányt komolyan venni, kigyakorolni és akkor a gyakorlással megjön az, hogy ebből egy sajátos világ is kikerekedhet. Megvan a 3 csillag, a leckemegoldást azért nem rakom most be Rita, hogy további munkára sarkalljak, jó? Tehát meglenne az, de most még egy kicsit korainak érzem, hogy dobáljam neked a leckemegoldásokat is. De úgy veheted egyébként, hogy megvan, de most azért nem ikszelem itt ezt most be, mert tessék még portrékat küldeni. (hegyi)
értékelés: