Olasz Tamás

Olasz Tamás

Valószínű, hogy egy olyan helyzetben készülhetett ez a kép, ami egy baráti, személyes viszonyrendszer története, a gesztus mindenféleképpen erre utal – azért lehetne ezt egy kicsit csiszolni arányaiban. Annyira a szélére szorítottad a modellt, hogy attól függetlenül, hogy van egy nagy sötét tömeg a lombokkal, ami lehetne akár ennek párhuzama is, de a lomboknál jobb oldalon hagytál teret, legalább annyit kellene itt a bal oldalon is a fejnél, nagyon szűkre van ez így vágva. Vicces a fordítva felvett póló, jó ez a pipa, tulajdonképpen a gesztus is jó, bár azért azt hozzáteszem, hogy a modelled kifordul ebből a sztoriból, tehát ő azért nem annyira partner veled, de mindenféleképpen az irány maga jó. Miközben ott a mosoly, miközben van humor, megmarad távolságtartónak a kép. Ez azért érdekes, mert minden eszközt megragadtál, ami csak lehetséges ahhoz, hogy ebből egy dinamikus, emberközeli helyzetet hozzál létre, de mintha a modelled ezt nem vette volna 100%-ig komolyan. Ez jön nekem ebből le. Lehet, hogy egy kicsi időt kellett volna neki adni ahhoz, hogy valóban a tiéd legyen a modell. Van ez így, hogy az ember próbálkozik egy portréval és történik valami, aztán elkészül a kép és érzi, hogy ez még mindig nem az igazi. Szóval, hogy még mindig nem fogtam meg, hogy ki is ő valójában és meséljen nekem. Én azt mondom, hogy ezt ne add fel, próbálj meg még időt adni ennek az egésznek - és aztán van az a helyzet, amikor akár amiatt, hogy túl közeli az ismeretség vagy a barátság, nem vesz komolyan a modell „ne viccelj már ezzel a kamerával, haggyámá' Ferikém, jó most itt elpoénkodok neked”. De azt hiszem Feri, neked nem kell ezt elmesélni, mert te is ilyen vagy, téged sem egyszerű lefényképezni, mert egyből elkezdesz grimaszolni. Hát, mint a halat a pecások, kell még egy kicsit fárasztani. Vagy lehet, hogy te voltál zavarban a modellel, és nem merted instruálni, kivárni? Azért vagyok gondban, mert ha most azt mondom rá, hogy 2 csillag, azzal nem biztos, hogy elmondtam azt, amit gondolok, mert egyébként ez egy 2 csillagos portré. Szívem szerint azt mondom, hogy ismétlés. Úgyhogy most azt mondom, hogy megkapod a 2 csillagot és ismétlés. Ha lehet ilyet. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Aha, a hasas megfejtés. :) megnéztem a videót is, amit linkeltél. Tamás nem könnyű modell, mert a komfortzónáját nem nagyon akarja elhagyni.

Van már legalább öt éve is, hogy ez a kép készült Tamásról. Itt a képen hármasban beszélgettünk a vidámparkban, egy Timi által szervezett találkozón. Egy hölgy tartott szóval erősen bennünket, és én próbálgattam Tamás fotózási technikáját, ami nem is olyan könnyű. Egyébként Tamásnak tetszett a kép. :)

Így van ez, ha az ember fotográfust fotografál :) Olasz Tamás egy kiváló fotográfus, volt szerencsém látni és kommentelni a képeit egy másik csoportban, ahol mint "csoporttárs" felrakott pár képet - kiváló, mély érzésű képeket.

Első ránézésre azt hittem, hogy filmrendező a portréalanyod... komolyan. Elolvasva a kommented a gondolatom az volt, hogy bizonyára komoly pszichikai kihívás lenne számomra egy kiváló fotográfust fotózni. De aztán eszembe jutott, hogy Te is az vagy:)
Köszönet a linkért, élvezettel barangoltam Tamás honlapján!

Vidám portré, gondolom hűen tükrözi személyiségét, és a szokatlan komposzt is a maga dinamikájával.. +apolo :)
Köszi a linket, éljenek a pipázó urak! :)

Azt hiszem Tamásról érdemes azt tudni, hogy nagyszerű fotós. Itt vannak a képei.

Új hozzászólás