Dóri

Dóri

Egy téli (bár ez kevésbé látszik) ködös délután mentünk ki a szabadba fotózni feleségemmel. Nagyjából az első kép róla, amit úgy készítettem el, ahogy elképzelte. Lehet másnak nem mond sokat, nincs rajta különleges háttér és mély szegénység nyoma, sors vagy sorstalanság kifejezése. Mégis számomra minden benne van, persze én nyilvánvalóan elfogult vagyok, ezért is várok véleményeket erről a képről.

Olyan, mintha egy divatmagazinból látnék egy képet, bár nem vagyok meggyőzve arról, hogy a fejnek az elhelyezése 100 százalékos, mert a fej fölött van egy olyan tér, ami nem biztos, hogy értelmezhető, hogy miért van meghagyva, miközben a sálból meg vágtunk, amiből meg kár volt vágni. Le van csúszva a modell, de ettől függetlenül divatmagazinos az egész. Nagyon ízléses és nagyon finom árnyalatokkal, nagyon finom gesztusokkal dolgozó kép. Őszinte, mégis visszafogott, nem harsány, nem tolakodó portér. Erre érdemes lenne odafigyelni János, hogy mit, hova teszünk. Általános probléma szokott az lenni, főként a tüköraknás gépeknél figyeltem meg, hogy az ember úgy komponál, hogy betesz középre valamit, és a többivel meg lesz majd valami. Amikor meg a végeredménnyel szembesül, akkor jön rá, hogy mi a túrónak hagytam én annyi helyett fölötte, amikor nincs rá semmi szükség. Tehát a négyzetes kompozíciónak is megvannak a buktatói. Például ez, hogy a szem a fontos, azt rakjuk középre. Nem, nem, nem! Ezt a tömegelhelyezésnek felül kéne írnia. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm Zsolt az elemzést, sokat agyaltam az elrendezésen, próbáltam, hogy fent kevesebb hely, lent meg többet mutatok, de valahogy azok a verziók olyan esetlennek tűntek (legalább is nekem). Feltöltök egy másik képet ebből (nem másik vágás erről a képről, másik kattintás), lehet az már jobb, bár nekem kevésbé tetszik.
Valóban van magazin szaga (bár akaratlanul) de nem volt cél glamourizálni a dolgot.
Nincs mese ezt a tömeg elhelyezést még gyakorolni kell :)
köszi, üdv,

Köszönöm Sándor és István :)

Nagyon közvetlen a tekintet, egyáltalán az egész pillanat. Nem hiszem, hogy csak az elfogultságod okán érzel bele mindent e fotóba, hiszen visszatükröződik, és így én is látom azt a mindened - tehát ott van :) És ahogy Sándor is írta, szépen harmonizálnak a színek is, no és a többi gondolatával is egyetértek!

Nagyon szép, szuggesztív, szerethető portré. Jó a háttér, harmónikus a színvilága. Gratulálok.

Új hozzászólás