18. Portré, emberábrázolás

Próba Próba Próba

Próba
Próba
Próba

A pécsi Szivárvány gyermekház Szivárvány Musical Stúdió próbájára sikerült bejutnom, ott készültek a felvételek, a Padlás c. musical próbáján.

Feri, ahogy írod, ez egy gyermekszínház. Nem értem, mi szükség van a lágyításra, a szépelgésre, erre a hatvanas éveket idéző manírra? A gyerek egyrészt nem igényli, még ha ez mondjuk egy nyugdíjas színkör előadás lenne, akkor oké, dolgozhat a hiúság és a szemérem, de itt ez oktalan, ráadásul ettől kiüresedik az egész és olyanná válik, mintha csak a burkolatot kapnánk, valami idegen, gyerekre kényszerített felnőttséget, kiveszik belőle a gyerek életteli gesztusa, modoros lesz, és ezt én kerülném. Az unatkozó táncdalfesztivált néző tini, a Domján Editet mímelő kamasz, és a semmibe néző fiatalember így most nekem nem adja ki a történetet, hogy vajon mi lehet az a darab, amihez ilyen pózok kellenek? (hegyi)

Anyukám

Anyukám

Nagyon érdekes ez a portré, ugyanis a kép beállítása egy kettős portrénak a térábrázolása. Kettős portrénál lehet ekkora teret hagyni. Itt egy személy szerepel. Ezt én üzenet-jellegűnek veszem, aztán majd Hajnalka legfeljebb megerősít vagy cáfol, hogy erről a képről valaki hiányzik. Erre utal nekem az a gesztus is, ahogy a főszereplőnk nem a kamerába figyel, hanem oldalra, ráadásul visszafelé, ha elfogadjuk azt az irányultságot, amire akár Stephen Hawkingnak a munkáiban is találunk utalást nem egyszer, hogy a valós idő egy időtengelyként képzelhető el, ami balról jobb fele működik, bal oldalon van a múlt, jobb oldalon van a jövő, és ezen a tengelyen mozgunk előrefelé. Ennél a képnél is ezt az időtengelyt megfigyelhetjük, ami azt jelenti, hogy ebben a fordításban a modellünk a múltba néz. Ő a jövőben vagy a jelenben van, és ehhez képest a múltat figyeli, és ott van egy hiány, ott van valaminek vagy valakinek a hiánya. Nekem erről szól ez a kép. Egyébként egy nagyon érzékeny megfigyelés, én legalábbis így tudom ezt dekódolni, számomra a képi elemek ezt az üzenetet hozzák. Az élességgel van kérdésem, ahogy látom, édesanyád hajánál van most az élesség, talán jó lett volna, ha a tekinteténél van, ott mintha már a mélységélességet elvesztettük volna. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, hogy te mozdultál el, vagy a kamerád, de mintha egy kicsit hanyatt mozdultál volna, és ettől bizonytalan az élesség. Ez most ennél a képnél kivételesen nem nagy baj, mert a portrénál volt egy olyan kor, amikor nagyon hosszú expozíciókat alkalmaztak, és ebben a korban nem volt ritka az egy-két perces exponálási idő sem. Ezt úgy oldották meg, hogy különböző állványzatokat alkalmaztak, és ezek tartották a modellnek a nyakát, a fejet is, a gép is állványon volt, amivel elérték azt, hogy nagy elmozdulások nem voltak, de azért mikro mozgások, izommozgások igen. Amikor megnézünk egy ilyen régi korokból megtalált portréképet, akkor attól olyan időtlen, olyan meseszerű, finom, puha, hogy ezek a mikro mozgások a redőket, a nagyon éles vonalakat kisimították. Tulajdonképpen retusálás helyett lehetett ezt alkalmazni, mert ebben az állapotban nem kellett utólag semmit manipulálni, mert megtette az idő. Itt jön a képbe az, hogy nagyon nem mindegy az exponálási idő, nem mindegy az, hogy mikor fényképezünk, mert ezek visszavihetnek minket korban, és erre látok jeleket ennél a képnél. Megvan a három csillag, és várom Hajnalka reakcióját. (hegyi)
értékelés:

Árpi

Árpi

Nagyon érdekes ez a kép. Az utóbbi idők Viki-képei közül most megint végre kaptunk egy olyat, amiről van miért beszélni, ami érdekes. A vakunak nagyon nem örülök, szétlapítja az egészet, de nyilvánvaló, hogy technikailag van egy akadály, a szituáció valószínűleg este volt, belső térben, másképp ezt ott nem lehetett megoldani, bár ha egy lámpát az ember ebbe még bekapcsol, akkor lehet, hogy lett volna elég fény, de tekintsünk el ettől. Maga a szituáció viszont, a helyzet, amit itt látunk, az nagyon érdekes, hogy van egy főszereplőnk, Árpi, aki ezzel a kutyussal incselkedik, eteti őt, és szemmel láthatóan a kutya vonzódik Árpihoz, miközben Árpi mosolyából azt szűröm le, hogy ez a kutya neki másképp fontos, mint a kutyának Árpi. A kutya részéről nagyon nagy bizalmat látok, nyilván az etetésnél egy prédát is kap az állat, ilyenkor mindig meghasonlás jön létre, hogy most örüljek annak, hogy ott a gazdi, vagy el kell tőle rabolnom ezt a falatot. Ezt a pillanatot látjuk itt megörökítve, nagyon fontos pillanat. Viki, én azt mondom, hogy megvan a három csillag, jó megfigyelés, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Bandi

Bandi

Igazolványkép.

Ez egy kedves fotó, egy kedves, csálé kép, ferde haj, ferde fej, ferde vállak, de mégis egységes, jó, és talán furcsa szó: méltányos. Egy megjegyzés: picit távolabb kell állítani a faltól a modellt ahhoz, ha ki akarod a szociografikus hatást kerülni, hogy ne vessen a test árnyékot rá és ne lássuk a tapéta anyagmintázatát. Valószínű kevés hely volt, hiszen nem csak ez a kérdés, hanem hogy a rövid gyújtótávolság picit torzít is a modellen, de ebben az esetben ez azért jó, mert kiemeli a szemeket. Hogy igazolványképnek jó-e... nem tudom, megteszi annak is, bár a torzítás miatt talán ez azért kérdéses, hiszen az igazolványképnél fontos szempont az is, hogy a testarányok megmaradjanak. Nem mintha nem lenne javítható, de a három csillag azért van meg rá, mert benne van az odafigyelés a modellre, és ez fontos szempont. (hegyi)
értékelés:

Egy jó társaság egyik tagja

Egy jó társaság egyik tagja

Megint azt mondom, hogy egy kicsit saját magaddal dolgozz. Tessék megnézni itt a portrénál a fényeket, annyira erősek, és annyira kemények az árnyékok, hogy az orrnak a vetett árnyéka nem nagyon előnyös. Kedves a modell, kedves a helyzet, nyilván egy fotós társadat láthatjuk a képen, akivel fotós sétán voltatok. Ez egy elkapott pillanat, portréként nehezen értelmezhető azért, mert a portrénak személyesnek kell lennie, több odafigyelés, türelem, idő, egymásra figyelés kell hozzá. Valószínű, ha erről a hölgyről szeretnél készíteni egy portrét, ő benne lenne, tehát lehet vele dolgozni, de tessék odafigyelni arra, hogy a háttér milyen a fények milyenek, nem biztos, hogy ebben a külső térben ezt meg lehet csinálni, lehet, hogy szórt fény jobb lenne. A modell arcára tessék figyelni, minden arcnak megvannak a jellegzetességei, amit lehet erősíteni vagy eltűntetni, ezzel is kell foglalkozni. Nem szeretném, ha elvenné a kedved az ismétlés kérés, ezért mondom, hogy saját magad tanulmányozásánál fogod tudni érteni, értelmezni azt, hogy másnál mit kell tenned a portrézásnál, amit saját magaddal be tudsz gyakorolni és ki tudsz kísérletezni, az fog biztonságot adni akkor, amikor mással dolgozol, mert az önportrézás segít a koncentrációban, fókuszálásban és a megfigyelésben. (hegyi)

Amikor apu arcára kiül az értelem

Amikor apu arcára kiül az értelem

Ezt a portrét meg kellene ismételni édesapádról, ebben erős kritikai él van, és nem tartom jónak azt az irányt, amikor a modellünket arra használjuk, hogy kifigurázzuk őt. Mindenkinél lehet ilyen ellesett pillanatokat találni, amikor nem ura a gesztusainak, de ezt nem tartom jó ötletnek, ha ezzel próbálunk valakit ábrázolni, mert bemerevítünk egy olyan pillanatot, ami rá kevéssé lehet jellemző. Függetlenül attól, hogy milyen arcot vág itt édesapád, mint portré, a szemüveg egy nagyon érdekes kérdés. Mark Hanauer készített a Rolling Stone számára egy portrét Steve Wonderről 1987-ben, ott például zseniálisan van használva a szemüveg, ugyanis egy vak emberről beszélünk, és a szemüvegen megcsillan a reflexet adó lámpáknak az ernyője. Ettől az ő személyiségéről egy olyan képet kapunk, amiben a vakság is benne van, de az is, hogy ő ezt mennyire tudja nyugalommal, békével vagy humorral szemlélni, tehát egy nagyon jó jellemrajzot kapunk. Ott indokolt a napszemüveg, itt most nem, mert valami történet biztos van, amit a napszemüvegben föl kellene fedezzek, de maga ez a gesztus jócskán elviszi a figyelmem. Én most azt kérném Alexandráról, hogy készítsen az édesapjáról egy normális portrét, már csak azért is, hogy ezt a gesztus „jóvá tegye”. Biztos Alexandra se örülne annak, ha olyan pillanatát ragadnánk ki, amiben ő előnytelen. Ismétlés. (hegyi)

Fotózzuk egymást gyerekek

Fotózzuk egymást gyerekek

Igen, értem én ezt a portrét, hogy itt Renátót megörökítetted, aki egy másik látszóteres társunk, csak itt most a kompozíció lötyög. Itt vagy vágom a hóna aljánál a pólónál, és akkor ott nem hagyok ki a karból semennyit, vagy befejezem magát ezt a háromszöget, ami a keze létrehoz, most a kettő között vagyunk félúton. Ugyanez igaz a másik kezére, amivel a gépet tartja. Vagy hagyom kifutni a vonalakat, vagy vágom, de akkor megnézem, hogy hol vágtam. Azt tudom tanácsként mondani neked, hogy úgy próbáld kezelni ezeket a helyzeteket, hogy magától, a tárgyi valóságtól úgy próbálj elvonatkoztatni, hogy minden egyes kontrasztváltást, mint egy grafikai elem fogd föl. Itt háromszögeket, köröket, négyzeteket látsz, nem a Renátót. Ő ilyen szempontból másodlagos, mert őt nagyon átvitt értelemben ábrázolod egy szakmai helyzetben. Ha ezt így próbálod meg értelmezni, ahogy mondom, akkor érteni fogod, hogy melyikbe hogy csonkoltál, vágtál bele, hol vannak befejezetlen formák. Ezek nyugtalanná teszik a képet. Vonatkoztassunk el attól, hogy ránk éppen egy kamera szegeződik. Nyilván ez nem egy tizedmásodpercig tartó pillanat, itt mire élességet állítottatok, amíg molyoltok vele, akkor még annyit megér foglalkozni vele, hogy megfigyeljük, hogy ezek a geometriai formák hol vannak a képen. Ami a portré jelleget illeti, nem tudom elfogadni, mint portré, azért nem, mert nem tartom előnyösnek. Itt látok egy kicsit korpulens fiatalembert, aki ellenfényben van nekünk, ettől az egész kap egy fátyolos, szürke jelleget, ráadásul elég sok mindent takar saját magából a modelled. Nyilván ez annak köszönhető, hogy ő exponált, csak ha én csinálom ezt a képet, akkor megvárom, amíg ő leexponál engem, és amikor elveszi az arcától a képet, én akkor exponálok, akkor ott van egy gesztus, egy mimikai játék. Itt most a szeme is csukva, és túl sok minden vonja el a figyelmet a személyiségről, a portrénak mindig az a feladata, hogy a személyiséget ábrázoljuk. (hegyi)

Noé

Örülök annak, hogy Bara elkezd dolgozni ezzel a teljesen új iránnyal, amit ezzel a szemüveggel létrehozott. Nekem nagyon fontos az az irány, amit ő képvisel, és egy olyan képet kapunk, ami az önportréknak az a kategóriája, ahol már nem a tárgyias ábrázolás a lényeg, nem az, hogy kilóra meglegyen minden egyes testrész, és egy idealizált képet adjunk magunkról, hanem mindenképpen egy olyan irány, ami egy önismereti úton nagyon fontos. Akkor, amikor magunk felé fordítjuk a kamerát, az nem csak azért fontos, mert belehelyezzük magunkat a modell szerepébe, és ezt tapasztalva ismeretekhez jutunk, hanem azért is, mert valahogy az embernek mindig meg kell tudnia fogalmaznia magát bizonyos élethelyzetekben, szituációkban, hogy hol tart a maga útján. Ez egy nagyon fontos mérföldkő. Ez a koncentráltság az, amit ne hagyjon Bara elveszni soha, ez nagyon fontos, hogy ebből a szintből ne engedjen, ami a kép őszinteségét illeti. Persze technikákat ki lehet találni, és fontos itt most ez a szemüveg, mert sok mindent létrehoz, de ha a szemüveget félreteszem, mint üzenet, ez a kép akkor is nagyon erős lenne. A szemüveg hozzátesz még egy olyan plusz jelentéstartalmat, ami érzelmileg egy fontos irány. Az utóbbi idők egyik legerősebb portréját kaptuk Barától, nagyon örülök ennek az iránynak. Remélem, hogy az útkereséseiben vissza-visszatér az önábrázoláshoz. Barának üzenetként mondom, hogy a hármas leckét meg kellene csinálni, ez most nem egy hiány felsorolás akar lenni, de a hármas leckénél jó lenne, ha tudnánk egy új irányt mutatni, várom a képet. (hegyi) értékelés:    

Lászlóbarát

Lászlóbarát

Egyik jó barátomat elkaptam egy jó pillanatban.

Rendetlenség van ezen a képen. Van egy figuránk, aki viszonylag közelről került a gép elé, talán ez egy kicsit a nagylátószöghöz közelítő objektív beállítás lehet, ettől ez a kép egy enyhe torzítást is kap. Ráerősít bizonyos jellegzetességekre a fejnél, amit én el tudok fogadni, mint irányt, de a kompozíciónál bekerülnek a képbe olyan elemek –egy fél kerék, egy autóból egy részlet, sátor, emberek -, amiket indokolni kellene, hogy miért. Nyilván ez megint egy autósportos helyzet, de akkor a fiúnál is hagyom az utót a pulóverjén, hogy jobban kijöjjön. Ő most valahová figyel, nem tudom hová. Az arcáról az derül ki, hogy te megállítottad őt egy pillanatban, és lekaptad, amit ő rezignáltan figyel belülről, hogy jó, akkor most Alexandra engem fényképez. Nem biztos, hogy annyira boldog ettől, nem érzem azt, hogy ő nagyon odaadta volna magát ehhez a képhez. Neked igen, mint barátnak, de nem a fotós lencséjének. A kettő között van különbség. Gondolom volt egy kommunikáció köztetek előtte is meg utána is, de a fénykép, amikor elkészült, az a pillanat merevítődik ki, és a nézővel azon a pillanaton keresztül fog kommunikálni a modelled, és ez a pillanat kiválasztás nem biztos, hogy optimális. Még akkor sem, ha azt írod a leiratban, hogy szerinted ez egy jó pillanat. Lehet, mert te őt jobban ismered, de amit nekünk mutatsz belőle, az egy picit gyanakvó, visszafogott, olyan figura, aki ezt a fotózást olyan nagyon nem akarta. Ha lehet, akkor az első három leckével dolgozzunk még. A modelles fényképezés előtt jó, ha saját magunkat kínozzuk egy kicsit. A csendélet pedig a komponálásban fog segíteni. (hegyi)

Summer

Summer

Nagyon jó a modell, nagyon jó az egész gesztus, ez a szemüveg, a lobogó haj, tényleg minden szuper, én picit lejjebb ereszkedtem volna. Így most a méretkülönbség miatt a mozgás is beszorul valamennyire. Ha lejjebb ereszkedsz, akkor ez a hajlobogás még nagyobb erőt tud kapni, még dinamikusabb tud lenni. A három csillag ettől függetlenül megvan, próbáld meg, hogy mi van akkor, ha a modelled horizontjára kerülsz. (hegyi)
értékelés:

Hegyi Zsolt-2011-10-09 13:50

A képen a gonosz mostoha helyett az a mostoha van akit nagyon szeretek. Ő is autóversenyző akár csak édesapám. Épp az egyik verseny előtt a rajtban készült a kép.

Nem tudom mit jelent a cím, kedves Alexandra, de biztos van valami értelme ennek, hogy „fehérborsó”, gondolom ez egy becenév. Kedves kép, kicsit szűk megint. Valamiért, mintha a Gerlei féle Ollókezű Edvárd féle csapathoz akarnál csatlakozni. A vágásokat nagyon élesen használod, miközben kitaláltad magadnak ezt a képformát, ezt a szűkített, a panorámához közelítő képformát, mintha 16:9 lenne a mérete, de ez nem mindig előnyös. Most megkérdezem, hogy miért van belevágva a bukósisakba meg a hátba, miközben a fejtető fölött ekkora helyet hagysz? Ott nézek ki azon az ablakon a sofőr oldalon, nem tudok eléggé koncentrálni a szemre. Tehát a tetőből vágnék, oldalt egy kicsit hozzáadnék. De a pillanat rendben van, ez egy fontos pillanat, úgyhogy én azt gondolom, hogy ez mindenképpen megér egy csillagot, de az ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Rejtély

A tükör mögé bújva.

Örülök annak, hogy Csongor Csengét megmutatja nekünk egy képen, és a saját értelmezésében megkapjuk ezt a képet. Ami nekem izgalmas, az a tükröződésekkel való játék, és az, hogy azzal a mélységélességgel, amivel dolgozik, az egész egy képeslapszerű üzenetté válik, főleg azzal, hogy itt a tónusok is roncsolva vannak, tehát mindez olyan, mint egy régi képeslapból, egy régi korból egyszer csak ez a vagány kisember ide bekukucskálna. Nagyon érdekes, és nagyon furcsa ez az egész dokumentatív jelleg. A 90-es évek, és az ezredforduló angol filmművészete az, ami eszembe jut nekem, mint párhuzam. Jó az irány, abszolút tetszik, meg is adom rá a három csillagot. Az az egyetlen problémám, hogy diktáljunk egy nagyobb ritmust, mert ha ilyen nagyok a kihagyások, akkor a lyukakat nehéz lesz betömni. Várom a munkákat, a kisebb számú leckékre is. (hegyi)
értékelés:

Ébren álmodom

Ezt a képet egy barátommal való vízipipázás közben készítettem róla. Szeretünk pipázni és ez az alkalom, az a fél óra amikor az ember elfelejt minden gondot és bajt, csak arra koncentrál amire gondolni akar. Ezért is küldtem be ezt a képet. Mert ez több mint egy arc...

Kaptunk egy leiratot is, ezzel én most azért nem kezdenék semmit, mert izgalmas a leirat, de nem az van megfotózva. Egy erősen túlvilágított portrét kapunk, egy profilból fényképezett férfiarcról, de pontatlan a világítás. A homloknál, az arccsontnál, az orrnál olyan szinten túlvilágított a helyzet, hogy ki is ég a kép, miközben az árnyékforma már a homloknál elindul. Ha fény és árnyék, a sötét és a világos, a jó és rossz, az isteni és ördögi közötti játékot szeretném megfogalmazni, akkor ez akkor működik, ha jól kivehetőek, pontosan megfogalmazottak ezek a váltások. Másrészt pedig, azt nézzük meg, hogy valamilyen eszköz van a fiatalember szájához emelve, de ezt az eszközt ebben a formában nem lehet felismerni, pontosan azért, mert sötét háttér előtt van. Ha ez a jó és rossz, fekete és fehér, világos és sötét dolgot akarom megfogalmazni, akkor lehet, hogy fordítva világítom, és nem az arcot hozom be fénybe, hanem magát a tárgyat, és az arcot tartom sötétben, mert abban van titokzatosság, meseszerűség. Azzal, hogy ennyire tárgyiasan, mint egy szkenner lapjára lenne felfektetve ez az arc, mutatom ezt a képet, így ez nekem nem indít el történetet. Ha ez egy olyan szituáció, ami többször is előfordul, és megismételhető, akkor én kérnék Renátótól egy ismétlést, és szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy picit aktivizálja magát, mert ha ilyen nagy kihagyással dolgozunk, akkor nem tud egymásra épülni a munka. (hegyi)

élete a zene

Indiai zenés esten jártam Budapesten, tetszett a zene és az előadó is. Olyan festői volt az egész.

Nagyon szép ez a kép. Nagyon festői fényekkel, nagyon plasztikusan ábrázol. Egészen fantasztikus. Tessék megnézni azt a fekete, talán brokát inget, tessék megnézni az arcot, hogy mennyire plasztikus, mennyire térbeli, a fények, ahogy megcsillannak a bőrön, hogy mennyire adják a bőrnek a struktúráját, a hatását, a fejfedő, a háttér, a dob. Azt kell mondjam, hogy tökéletesen rendben lévő portrét kapunk, és az az átéltség, ami az arcon látszik azzal, hogy egy picit hosszabb expozíciót használ Mariann, és a ritmust ütő két kéz bemozdul, ezzel az egésznek megvan a dinamikája is. Ami nekem még ráadásul pozitív az, hogy egy pici humort visz bele: a zokni. Minden maximális hőfokon van, benne vagyunk a ritmusban, benne vagyunk abban a transzállapotban, amit ez a dobos létrehozott, és közben a zokni kikacsint ebből a történetből. Nagyon örülök ennek a képnek. Mariann, ilyen portrékat kell csinálni, ennyire oda kell tudni figyelni. Nagyon jónak tartom ezt a képet. (hegyi)
értékelés:    

Húgom

Ez a kép a húgomról készült.

Nagyon személyes portrét készítettél azáltal, hogy ennyire közeli, szűkre szabott a kompozíció, ugyanis azzal, hogy a kevéssé lényeges részeket lehagytad a képről, a gesztusra, a szájra, szemekre koncentrál a néző. Jó fényviszonyokat találtál mindehhez, talán csak annyit tennék hozzá, hogy az jó megfigyelés, hogy a fő fény mellett észrevetted a derítést adó reflexet, de ebben az esetben vagy meg kell kérni a modellt, hogy egy picit fordítsa visszább a fejét, és akkor az arcon játszik majd a fény, vagy ha ez a beállítás az, amit szeretnél megmutatni, akkor ehhez viszont a nyak, orca résznél egy keveset kellett volna takarni a fényből, hogy jobban koncentrálhassunk a szemekre. De mindenképpen jó irány és jó megfigyelés, azt javaslom, hogy fényképezésnél, amikor portrét készítesz, mindig figyeld hogy hogyan játszik a fény, honnan jön a napsugár, honnan verődik vissza és ahogy itt is, ebbe ültesd bele a modelled. (hegyi)
értékelés: