18. Portré, emberábrázolás

Az 1 fontos szemüveg.

Kitűnő fotográfia, nagyon szeretem ezt a kép a képben technikát, ami ezen az eszelős hippi-szemüvegen tükröződéssel létrejön. Hogy én most hogy kerültem arra a képre, mert saját magamat vélem felfedezni ott a fényképező lány mögött, azt nem tudom, és az igazság az, hogy ez a kép portréként is teljesen jól megállja a helyét, és attól vicces, és attól nagyon jó ez a kép, hogy kérdés, hogy kinek a portréja. Még valamit mondok: amit sokszor hibának szoktunk jelezni, hogy hajszálak, szőrszálak megjelennek a képen, és nem biztos, hogy jó helyen, és el kellett volna rendezni a modell haját. Itt most a néhány szál haj, ami megcsillan a képen zseniális, olyan mintha ott össze lenne karcolva, vagy roncsolva lenne a negatív. Tehát ez egy teljesen jól értelmezhető és jól mutató dolog, egy picit ennek az értékéből levon nekem az a bal felső sarokban lévő emberke, aki ott áll, jó lenne, ha nem lenne ott. Még akár azt is el tudnám képzelni, hogy be lehetne égetni feketére azt a részt, aztán csókolom, nem tudom, de a lényeg az, hogy ez egy nagyon izgalmas kép, nagyon köszönöm Csillának. Bár látnék még tőle több munkát, mert nagyon ritkásan jönnek tőle az anyagok, nagyon szűkmarkúan méri nekünk a munkáit. (hegyi)
értékelés:

Azok a gyönyörű szemek!

Csongortól nem az első portrét kapjuk gyerek témakörben, és én nagyon szeretem ezeket a portrékat, és Csongor nagyon jól választja ki azokat a pillanatokat, amikor exponál, ráadásul tónusban, színben is nagyon jól van tartva ez a forma. Én azt mondom, hogy a sapkából én kicsit sajnálom azt, hogy a képnek a bal oldalán az ív levágódik, a többi nem érdekes, ott lehetne szabadon hagyni ezt a vágást, tehát az ott most jól működik. De a képnek a bal oldalán az ív az most nekem probléma, hogy nem látszik. Még egy: hogy ezt most te így elmondod, hogy meggyevés után vagyunk, lehet, hogy most én ostobaságot fogok neked mondani, de hogy ha te ezt a meggyet valahogy meg tudod jeleníteni, akár egy pár szem meggyel, akár azzal, hogy mondjuk apa vagy anya a kezében ott tart egy párat ezekből a gyümölcsökből, akkor nekem ez egyértelműbb, és nem kell a címre hagyatkoznom. Ez most csak egy ötlet a sok közül, és nyilván számos más ötlet is van, dehát ez ezért kérdéses. Egyébként azért arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor úgymond evést, vagy evés utáni állapotot fényképezünk, akkor mi az, amit még megengedünk magunknak. Ez éppen a határon van, merthogy ha az étel, főképp ha az a szakállra, hajra, arcra, - és ez nem csak kisgyereknél igaz-, ráfolyik akkor az nem mindig gusztusos végeredményt ad. És ez kisgyereknél is igaz. Tehát attól amiért ő kisgyerek, tekintsük őt felnőttnek ebből a tekintetből, és nem biztos, hogy az mindig optimális, hogy a gyereket evés után milyen módon ábrázoljuk. Még egyszer mondom itt ez most alapvetően rendben van, de hát azért ennyit hozzá kell tegyek. Én erre most kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Esztivel sokat szoktunk fényképezni.

Nagyon izgalmas ez a kép, és elsősorban azért, mert maga a modell olyan módon adja át magát Viktóriának, amivel, ha Viktória komolyan veszi és elkezd dolgozni, nagyon is jó közös munkákat fognak tudni létrehozni. Nagyon karakteres, jól fotózható arca van a modellnek, ez a vérvörös ajak kifejezetten jól centrumba hozza a kompozíciót. Azt kell mondjam, hogy az egész kép nagyon izgalmas, nagyon szeretem, Van néhány olyan kérdés, amit lehet, hogy ott rögtön kellett volna azért egy picit módosítani. Egyrészt van most egy gesztus, a hölgy beletúr a hajába, könyököl a térdén és lóg kifelé a képből, de ezt mi most nem látjuk. Én azt mondom, hogy ez fontos lett volna, súlypontba belefért volna ebbe a kompozícióba. Másrészt pedig azt is mondom, hogy ha egy fekvő kompozíciót képzelek el, akkor ha a képnek a fölső egynegyedét levágom, akkor sem sérül ez a kompozíció, mert a drapéria sem tömegében, sem elhelyezésében nem olyan eszköz, ami hozzáadna ehhez a képhez. Viszont, ha fekvő kompozíciót használok, akkor ez a mozdulat, ez kiteljesedhet, és teljes egészében benne lehet a képben. Nagyon szeretném, ha dolgozna ezzel a modellel továbbra is Viktória, és Eszternek is mondom, hogy hagyja, hogy Viktória dolgozhasson vele. Nagyon köszönöm, hogy Eszter is átadta és megmutatta magát Viktórián keresztül. Talán még annyi, hogy nem egyértelműen hiba, csak nincs indokolva az a árnyék, ami a szemnél képződik a lehulló tincs miatt. Lehet ezt használni, és ilyen tincsekkel rajzolni ilyen árnyékokat, de most ennél a képnél ennek csak egy jelzésértékű megjelenése történik, miközben ez egy izgalmas ritmikai játékot hozhatna létre. Én azt mondom, hogy ez most kettő csillag és várom a folytatást. Arra biztatom Viktóriát, hogy dolgozzon Eszterrel! Arra biztatom Esztert, hogy dolgozzon Viktóriával! (hegyi)
értékelés:

Köntösben

Bevallom férfiasan, hogy amit én most itt látok, nekem olyan, mintha valamilyen filmsorozatból, mondjuk a Jockey Ewingot látnám, amiben egy standfotót mutatnának, és ez a rész a Ewingok birtokán, a fürdőszobában készül, egy jól végzett tárgyalás után nézi az elballagó vendégeket, és mosolyog magában, hogy megint 60 köbméterrel több olajat tudott eladni. Hirtelen ez az asszociáció. Nem tudom, mert nem ismerem az úriembert, aki a képen van, hogy ki ő, és miért így van megfotózva, hogy tulajdonképpen egy kettős portrét kapunk, ami nagyon jó, a tükörrel nagyon jól dolgozik Szilvia, és ezt én nagyon fontosnak tartom, nagyon jó ötletnek, de a beállítást nem értem, hogy miért a háta és a profilja a fontos. Tehát, hogyha ezt a kettősséget észrevesszük, akkor akár szembeállíthatom saját magával is, így nagyon izgalmas játékot létre lehet hozni. Most kifelé beszél a képből, és hátat fordít a kamerának. Lehet ez is egy utalás arra, hogy milyen a viszonya a fényképésszel vagy a külvilággal, ugyanakkor ennek ellentmond a háziköntös, mert a háziköntös egy személyes érzelmi helyzet. Tehát egy személyes érzelmi helyzetben fordítunk hátat… ezt is érdekes lehet végig gondolni, hogy ez mit jelent. Mindenesetre nekem most ez, mint portré, egy kicsit kérdéses. Ha ő egy zárkózott ember, akkor ezt el tudom fogadni, mint irányt, de akkor viszont jobban rá kell erősíteni, a karba tett kéz egy jó gesztus ehhez. Szóval egy picit magyarázatot mindenféleképp kérnék Szilvitől, hogy segítsen nekem. Ha ez a hely olyan, ahova ő még el tud menni, akkor folytassa itt a munkát, és mutasson még megoldásokat, mert ez a tükröződés viszont izgalmas. (hegyi)
értékelés:

Azt elmondom most, rögtön az elején, hogy ez a kép Zsu döntése alapján a szorgalmiba került, de én önhatalmúlag átemeltem, mint lecke. Mégpedig azért, mert egy portré leckénél fontos, hogy tudjunk beszélgetni a portréról, még akkor is, hogyha az alkotó szándéka szerint ez esetleg csak egy szorgalmi mennyiséget ér. És én se pro se kontra nem ezen szeretnék vitatkozni, hanem szeretném kihasználni az alkalmat, hogy mesélhessek erről a képről, mégpedig azért, mert a szorgalminál abban állapodtunk meg, hogy szorgalmi képeket nem elemzünk. A portré alanya szemmel láthatóan valami előadói helyzetben van, tehát valamilyen színpadi helyzetben, erre utal az öltözet is, erre utalnak a gesztusok és erre utal egyértelműen a mikrofon. Mint minden ilyen helyzet karikírozott, túlrajzolt egy picit, és ennek egyetlenegy oka van, hogy van egy bizonyos méretű nézőtér, és ezt a nézőteret be kell tudni sugározni. Tehát magyarán, az első sorban ülőknek hasonló élményt kell tudni nyújtani, mint az utolsó sorban ülőknek, mert nagyjából ugyanannyit fizettek a jegyükért, ezért minden gesztus egy picit nagyítva van, minden gesztus egy picit erősített. A kéztartás is, a cigarettához kell még egy szipka is, bár én azt nem látom, hogy ez a cigaretta meg lenne gyújtva, de még lehet, hogy erre is sor kerül, és maga a ruha is meg az a fajta megjelenési forma, ahogy az előadó magát aposztrofálja. Én nem tudom, hogy ez egy önálló est lehetett vagy valamilyen színdarabból kimetszett rész, vagy valami musical, ez ebből a helyzetből nem derül ki, de mégiscsak azt mondom, hogy maga a kép az izgalmas. Hogy a kép címe mire akar utalni, abban most nem vagyok 100 %-ig biztos, erre valamennyi magyarázatot talán Zsu fog adni, de mint színpadi fotó ez a kép számomra megáll a lábán. Bár ábrázolásra került minden fontos manifesztum, tehát a fülbevalóföldgömbök, a hajpánt, a mikrofon, a cigaretta, a kesztyű, minden, ami ehhez fontos és hozzátartozik, mégis, talán hogyha egy lépésnyivel megpróbálunk a modell elé kerülni, akkor kiküszöbölhetjük azt, hogy most ezek a nézők – kopasz bácsi, meg a hajas kislány – ne legyenek ennyire határozottak. A másik megoldás, hogy ha mélységélességben egy kicsit szűkebbre komponálunk, akkor ezek a formák elmosódottabban jelentkeznek. A másik ellentmondás számomra az, hogy mintha a néni nem tudná eldönteni, hogy énekelni vagy cigarettázni akar, mondjuk, ha egy fagyit képzelünk el, hogy nyalni akar a fagyiból vagy szívni a cigiből. Ilyen van egyébként az ember életében, tehát ezt is el tudom fogadni, hogy az ember zavarban van és akkor hirtelen fagyi evés közben rágyújt, de most ez a két gesztus egymásnak ellentmond. Ha egy tized másodpercet várunk, akkor eldől a helyzet, tehát akkor meglátjuk azt, hogy egy kicsit odébb emeli ezt a cigarettát, és a mikrofont emeli közelebb, avagy kér valakitől tüzet és akkor meggyújtják azt a cigit, és lejjebb engedi a mikrofont. Szóval most ennek a kettőnek a határán van ez a kép, de én kedvelem ezt a képet és kettő csillagot megadok rá. Azért kettőt, mert ez a mélységélesség dolog akármennyire bagatellnek tűnik, de fontos. Tehát most ott van egy rendezetlenség a mikrofon körül. Erre, mint portré azért érdemes odafigyelni. És a személyesség abba is megnyilvánulhat, hogy valahogy felhívjuk magunkra a figyelmet, leejtjük a táskánkat, tüsszentünk egyet vagy a fene tudja. Tehát erre azért meg lehet találni a módot, hogy ez a hölgy ránk nézzen egy pillantással, tehát amikor ezt a hanghatást keltjük, akkor készülünk persze az expozícióra is, és exponálunk. Aztán utána lehet, hogy futni kell a teremből, sok minden történhet, de egy fotóért érdemes kockáztatni. (hegyi)
értékelés:

mikor minden megszűnik körülötted...

Azt kell mondanom, hogy itt két nagyon is határozott képalkotási mód találkozik ezen a képen. Az egyik az úgynevezett "szipálfotós" megközelítés, amikor az egész portrénak adunk egy ilyen időtlen, lágyított, a teret is nélkülöző, a térből is kiemelt helyzetet azzal, hogy lágy fényekkel, lágyan megdolgozott helyzetet mutatunk, ráadásul köré tessszük ezt a fajta vignettálást, ami azért fontos, mert ez megint abból a rút, csúnya külvilágból vág ki egy szeletet, nagyon óvón, védelmezőn körbefogja a modellt, és teremt egy időtlen, térnélküli közlést. A másik irány egy realista helyzet és abban egy megfigyelés, ahogy ez a kislány ebben a népviseletben tánc közben vagy várva a partnerre a kis fal mellett megmutatja saját magát. Tehát ez a két fő irányvonal van itt most egy képre sűrítve és nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy ez biztos jót tesz ennek a képnek. Ugyanis ettől van egy olyan érzetem is, hogy elkészül ez a fotográfia, mint alap, és aztán azt mondja a fotós, hogy az a rózsa ott nem biztos, hogy jó, meg a háttérben miért olyan a nem tudom mi, elkezd magával elégedetlen lenni és akkor köré varázsolja ezt a sötétítést, és ezzel húzza helyre a kompozíciós problémákat. Szóval én azt mondom a Csongornak, hogy én ezt a képet egyébként szeretem, de pontosan ezek miatt, amiket most elmondtam, ha van mód ismételni, akkor én várnék egy új portrét erről a kishölgyről, hogyha ez nem megoldható, akkor pedig a jövőre nézve is mondtam azokat a dolgokat, amiket mondtam. Ha egy ilyen népviseletbe öltözött személyt ábrázolunk, akkor az megint egy döntési helyzet, hogy milyen kivágást használok, hogy fontos a népviselet, mert egyébként mondjuk farmerban jár és technot hallgat, vagy pedig ez egy mindennapi viselet ennek a személynek. Hol van itt a különbség? Ott van a különbség, hogy az egyiknél is más gesztusokat instruálunk a modellnek és a másiknál is. Hogyha mindennapos szinten ő ebben a ruhában jár és ez egy megszokott viselete, akkor akár még egy ennél szűkebb kivágás is megélhet, mert akkor nem az a cél, hogy itt most tételesen megszámolhassuk a gombokat. Hogyha meg ez egy egyszeri helyzet, akkor ezt meg tudnunk mutatni, hogy ő ebből a jelmezből egy kicsit kikacsintson. Azt hiszem, hogy most jól feladtam a leckét Csongornak. Hogy ebből mit tud ő kiszűrni magának?! Majd megmondja, hogy mennyire volt értelmes neki. Egy csillagot tudok adni, és azért egyet, mert arra figyelnünk kell, hogy a modellünk általunk lesz megmutatva a nézőnek. Hogyha mi ismerjük őt közelebbről, akkor mi tudjuk azt, hogy ő így néz, így viselkedik, így áll be akkor, amikor elmereng, De ha ez az átlag megszokott, az emberek fejében raktározott típustól eltér, akkor azt kell tudnunk igazolni vagy pedig - akármennyire is személyes és mi ezt így szeretjük -, akkor is azt kell tudnunk mondani, hogy ez bizony nem ezt mutatja és akkor vagy a címen változtatok, vagy a beállításon módosítok. Nekem ez most itt nem egyértelmű. Ebben az elmerengésen túl, ha akarom, elindulhat afelé is, hogy a kislány mindjárt elsírja magát, mert kiállították a körtáncból, vagy akár az is, hogy mindjárt oldalra fordítja a fejét és kiszalad, mert megsértette a táncospárja. Szóval sok minden felé el tud ez indulni, nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy ez a merengésnek a 100%-os megfogalmazása. A képi bizonytalanságon kívül ez a másik, ami miatt azt mondom, hogy az egy csillag meg van, mert kompozícióban ez el van helyezve, de azt mondom, ha lehet, akkor ezzel a modellel vagy egy új modellt keresve, én várom Csongortól a leckemegoldást. Bár a 34-es lecke egy eléggé magas számú lecke és én jobbnak tartanám azt, hogyha a Csongor az egyes-kettes-hármas leckéket kezdené el megoldani és addig nem nagyon lépnénk a 34-esig, amíg főként a kettes és a hármas megfogalmazásában nem vagyunk rutinszerűen benne. Tehát én várnám a Csongortól a kettes és a hármas leckére a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

a majdnem portré folytatása

Bélának volt egy előző próbálkozása a portré tekintetében és ő nagyon is határozottan megy ezen az úton végig. Ez egy vállalás és ezt a vállalást én el tudom fogadni még akkor is, hogyha én magam egy picit talán más eszközökhöz nyúlnék. De ez a fajta kontúros, profilos, sziluettes játék ez nagyon is érvényes. Kicsit olyan mintha egy pénzérmét látnék, amin rajta van mondjuk II. Richard feje. Nagyon jó maga a meglátás. Azt nem tudom, hogy mennyiben jellemző erre a szereplőre ez a fajta portrékészítési metódus. Nem a fotósra, hanem arra, aki a képen jelen van. A portré az egy nagyon kényes műfaj, mert az ember könnyen elmegy a saját hangulatával, a saját ötletével egy irányba, csak aztán az kérdés, hogy mennyire találkozik azzal a fajta személyiséggel, aki a portré alanya. Ha nagyon extrém módon közelítünk meg egy helyzetet, nagyon máshogy, mint ahogy azt a klasszikus portré berendezés megkívánná, akkor létrejöhet egy olyan helyzet, amikor azt mondjuk, hogy ez nagyon szép, de feltesszük a kérdést, hogy nem öncélú vajon? Mondom, ez nagyon jó kép, nekem nagyon tetszik egyébként, csak olyan minthogyha a fotós rátalált volna erre az ellenfényes történetre és valamiért beleszeretett volna és azt mondaná, hogy én márpedig ha törik, ha szakad így fogom ezt a fiatalembert ábrázolni. Hát, nem tudom. Ezt majd Béla megmondja, hogy mennyire jellemző erre a fiatalemberre a rejtőzködés, vagy ez a fajta állapot. Úgyhogy én azt mondom, hogy én erre a képre megadok, még akár azt mondom, hogy akár három kis csillagot, de hát várnám azért a Bélától a portré leckére egy picit a klasszikusabb megoldást is. Merthogy egyből rögtön beugrunk a Duna közepére, az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy biztonsággal tudunk hajózni a Dunán. Magyarra fordítva, én egy kicsit szívesen látnám azt, hogy hagyományos eszközökkel, klasszikus bevilágítással mit tudunk elérni, mert egy portrénál a világítás nagyon fontos. (hegyi)
értékelés: