Munkák | Látszótér

Szűrés

Meghalni kétszer

Ahogy látom, a kép egy olyan eseményt rögzít, ahol egyrészt egy fát kivágtak, másrészt ez a tönk – amit jegyezzünk meg, nem biztos, hogy szakszerűen vágtak ki - elkezdett pusztulni, és a maradéka is kidőlt. A megfigyelés abszolút pontos, és a címadással is tökéletesen egyetértek. A kivitelezéssel van problémám, mégpedig az, hogy eléggé távol vagyunk, messze ettől az egész helyzettől. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy be tudjuk fogni ezt az egész kettősséget, a fa méreteiből adódóan kell távolságot tartani. Ennek a hatását azonban azzal lehetett volna csökkenteni, ha leguggolunk, több előteret hagyunk, és ettől kevésbé fog érvényesülni a háttérben lévő mező, az ott lévő (talán) pad, tehát a horizonttal nagyjából egy magasságba kerülne az eldőlt fa része, és maga a csonk sokkal hatásosabb lenne, sokkal felkiáltóbb ereje lenne, és azt gondolom, hogy ez lehet, hogy jót tenne ennek a képnek. Érdemes egy ilyen helyzetet, ha már ott vagyunk, több irányból körüljárni, kis időt hagyva magunknak, hogy ne az első pillanat legyen, ami meghatározó a kép készítésekor, hanem az élmény megélésével együtt azok a belső hangok, vagy történetek elindulhassanak, amik aztán majd megmutatják, hogy mi is a közöm nekem az egészhez, mi is az, ami érdekel engem ebben. Mivel nem voltam ott a helyszínen, ezért nem tudhatom, hogy milyen tereptárgyak vannak ott, amik miatt korlátos lehetett a megoldása ennek a feladatnak, de mégis azt gondolom, hogy ha máshonnan nem, csak ebből a pontból lehetett ezt megörökíteni, akkor azzal, hogy leguggolok, az egésznek egy más ritmust tudtam volna adni. (hegyi)
értékelés:

A lebukó nap fényei

Azt először le kell szögeznem, hogy egészen fantasztikusak a színek és a fények. Az is nagyon tetszik, hogy az egésznek van egy árnyjátékos jellege. Ugyanakkor azt nem érzem eldöntve, hogy mi az, ami ebben számodra izgalmas: az árnyjáték, vagy a felhőknek a tánca, vagy melyik irányba kellene elmozdulnunk. Most mind a kettő nagyjából hasonló erővel van jelen, ugyanakkor nem biztos, hogy mind a kettő egyszerre érdekes. Valamilyen döntést meg kell hozni. Vagy a horizontból vágni, és egészen minimálisra hagyni az alsó fekete részt, és akkor az éggel tudunk foglalkozni, vagy az égből vágni a fa tetejéig, és akkor egy feszesebb ritmust kapunk. A másik dolog az, hogy ez most egyelőre nekem egy háttér, valamilyen történetnek a háttere, ahol várom a főszereplőt, hogy képbe kerüljön, de ő még nincs itt. Ha ugyanebben az ellenfényben, ugyanebben a sziluettes formában egy profilképet beteszel, akár bemozdulva, átszaladva az előtéren, akkor azt mondom, hogy izgalmas, mert nem csak a szépséggel és a lírával operálsz, hanem van egy története is, de most ez a történet még nem indul el. Ez nekem így, ebben a formában a leckét jól megoldja, de a bizonytalanságai okán nekem ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Dértél

Lírai megközelítés, csodálatos az a jelenség, ami a deresedés nyomán létrejön, és ennek egy nagyon szép megoldását kapjuk. Egyetlen egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: a jobb fölső sarokban kifut egy faág, és ami ott színben történik, az már zavaró. Azt az egy ujjnyit a képből én levágnám, az aranyló színnel, ami ott létrejön, tökéletesen másról mesél, mint amiről a kép többi része. Nem is baj, ha az ott vágódna, mert az ívek a másik fatörzstől indulnak el, és ezért ennek a fatörzsnek túl nagy szerepe nincsen. De a megoldás rendben van, a három csillag megvan rá. Annyit szeretnék elmondani, Zsu, hogy elkezdtünk egy újabb munkát a Látszótéren, elkezdtük az osztályba sorolós munkákat, és én nagyon szeretném, ha az első három leckével foglalkoznál. Tudom, hogy dolgoztál már ezekkel a leckékkel, de ez nem ok arra, hogy ne folytasd ezt a munkát, hogy ne kezdd elölről, tehát az első három leckére szeretném felhívni a figyelmedet, várom rá a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Dominó

Nem tökéletes a kép, mert a háttérből eltünthettem volna hamuzós vödröt, meg a bal alsó sarokban mi az a belogó homályos izé (a fotel karfája egyébként), de annak ellenére, hogy alszik, sietni kellett, mert nem tudtam, meddig marad így. Pihen és melegszik. Ez egy ilyen pillanat volt.

A kép egy nagyon kedves megfigyelésből indul, és én azt gondolom, hogy a leiratot elolvasva, a háttérben meghúzódó hamuzós vödörrel különösebb problémám nekem nincsen. Ami mondhatóan konkurál a fő motívummal, a kutyával, az inkább a bőr fotel részlete, ahogy olvasom az a fotel karfája, ez lehetne egy kicsit kevésbé éles. A megjelenésével nincs bajom, mert ha megfigyeljük a bőrfotel, a kutya feje és a tűz, ez a hármas egy jó kis háromszöget ad ki, tehát van módja a tekintetnek vándorolni a képen, és ez egy fontos szempont. Nyilvánvaló, hogy ez az adott szituáció, a leiratban is látható, hogy nem állt fent végtelen ideig. Ez időben behatárolt helyzet. Annyit tennék hozzá, hogy talán, ha a kép aljából egy kicsit többet kapnánk, akkor a mancsa jobban megmaradna a kutyusnak, most ott ez a vágás nagyon fáj, a képnek a többi részével nekem nincs problémám. Még egyetlen megjegyzés, hogy valamitől most ennek az egésznek vagy egy vöröses árnyalata. Nyilván a tűz is ad ehhez hozzá, de mintha ez most egy kicsit sok lenne, főképp a csúcsfényeknél, de ez utómunkában helyrehozható. A jövőt nézve érdemes erre figyelni, hogy tulajdonképpen az utómunka nem elhanyagolható dolog. Szerintem ez egy kedves és jó kép. Ahogy látom itt Dominó még viszonylag kicsi. Volt szerencsém nekem vele találkozni, és akkor én már egy felnőtt méretű kutyát láttam. Ez nem jelenti azt, hogy ez ne lehetne megismételhető. Ugyanis azt is gondolom, hogy attól még, hogy egy állatka nem gyerek, még kedves helyzeteket hozhat. Miért ne lehetne egy felnőtt kutyát is ábrázolni ebben a helyzetben? Nagyon aranyos, ahogy a fejét a kezére hajtja. Azért jó ez a kép, mert általános elgondolás a portrékról, hogy a modellnek legyen nyitva a szeme. Ugyanakkor itt az álmodás, az álom, a pihenés teljes mértékben érzékelhető, és ezért ez itt most nem probléma. Vannak szituációk, amikor nem ennyire humanoid a gesztus maga, tehát nem tudjuk ilyen jól beazonosítani, hogy mi történik. Akkor jelenthet problémát, ha a modellnek a szemét nem látjuk, de hát itt egyértelmű, hogy egy álomfázisban vagyunk, és ez nagyon szerethető. A gesztus abszolút három csillagos, a képkivágás és a tónusprobléma miatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Csodálatos nyaralásunk nem múlhatott el anélkül, hogy ne gondoltunk volna Rátok, látszótériekre. Fogadjátok szeretettel tóparti képeslapunkat.

Ez a film egy olyan szituációt mutat, ami sokunkkal előfordul: vagy a fényképezőgépről a sapkát felejtjük el levenni, vagy elemet nem töltünk föl, szóval valami bénázás mindig van. Ettől is stresszes minden utazás, minden kirándulás, hogy vajon elzártam-e a gázt, a vasalót elraktam-e, a macskáknak adtam-e enni, viszek-e elég akkumulátort meg memóriakártyát. Szóval van baj elég. Nyilván a legrosszabb helyzet akkor van, amikor az ember végigcsinál egy ilyen procedúrát, és viszonylag egy hosszabb projekt végén derül ki az, hogy nem volt rögzítve az anyag. Én ilyet akkor csináltam legutóbb, amikor a vörösiszap katasztrófa volt, és Polyák Lacival bementünk Kolontárra, tiltott helyen jártunk, kilógattam a kamerát a kocsiból, és ahogy mentünk forgattam – gondoltam én. Aztán kiderült, hogy miközben kilógattam a kocsiból a kamerát, valószínűleg megnyomhattam a stop gombot, de akkor még ezt nem látod, és utána megvolt végig a beszélgetésünk az autóban, amikor visszavettem a kamerát, mert akkor hittem azt, hogy elzárom, de akkor indítottam el, úgyhogy volt egy nagyon szép felvételünk arról, hogy milyen ügyesen megbeszéljük Lacival ezt az egész történetet, amit nem vettem föl. Biztos életem legjobb filmje volt. Szóval a ritmus megvan, egy jó geg, és örülök annak, hogy újból látom Zsu nicknevét, remélem Csaba is csatlakozik hamarosan hozzánk, és újra a fedélzeten, teljes erőből nem csak rádióműsorokban, hanem képekben is köszönthetjük a Bobák családot. Nekem erre megvan a három csillag, a leckemegoldást azért még tegyük félre, de a három csillag megvan. (hegyi) értékelés:

oszlopok

Metternich kastély, Bajna

Nagyon teszik ez a kép azzal, hogy ennyire határozott színekkel és formákkal dolgozik. Kompozíció is szinte tökéletes. Két apró megjegyzésem van: egyrészt ez az oszlopsor a tetővel együtt, azzal az optikai játékkal, amit ez hordoz, dől hanyatt. Ez nem sok, talán egy fok, vagy fél fok lehet, de ezt jó lenne kiegyenesíteni. Másrészt pedig a képen lévő felhőnek az aljából történik egy vágás. Én azt mondom, hogy ha a képnek a fölső részéből, a hozzánk legközelebb álló oszlopnak ezt a szép tartó-ívét levágjuk, akkor sem csinálunk nagy galádságot, hogy ha meg akarjuk tartani ezt a formát. És ami ott levágódott, azt talán az alján a képnek hozzárakható lehetne. Szóval egy picit még ezzel érdemes foglalkozni, de nagyon tetszik ez a megoldás, úgyhogy én erre megadom a három csillagot, és aztért is történik ez, mert szeretném, hogy ha Zsu ezzel a későbbiekben, mint témakör többet foglalkozna. Nem csak a csendéletekkel, hanem az ilyen kompozíciós játékokkal is lehet gyakorolni azt, hogy a folthatásokkal, a színekkel, a tömegelhelyezéssel hogyan lehet játszani. (hegyi)
értékelés:

Dongó

Ennél közelebb nem merészkedek, mert allergiás vagyok a csípésére.

Nem egy könnyű dolog dongót fényképezni, főképp akkor, amikor az ember főképp a szülői programozás révén tele van félelemmel ezekkel a kis állatkákkal szemben. Ezt azért mondom most így rögtön az elején, mert ennél a képnél két problémám van: az egyik az, hogy a virágon vannak éles pontok, a dongón viszont nem nagyon, talán a potrohánál valamennyire éles. A másik problámám az, hogy majdnem jó helyen van a dongó, majdnem látom, hogy mit csinál, de az óramutató járásával megegyezően egy 5-10 fokot még kellett volna fordulnunk, hogy valóban beleláthassunk a virágkehelybe, hogy láthassuk, hogy őkelme most lakmározik. Maga a kompozíció rendben van, tetszik az, hogy a mélységélességgel is jól bánik Zsu, de az elhelyezés és maga a főszereplő nem száz százalékos. Most azért vagyok nehéz helyzetben, mert tudom, hogy nem egy könnyű feladat, de lehet, hogy kegyetlenségnek hangzik, de addig kell csinálni, amíg nem lesz meg az, amit akarunk. Ez a kép még nincs a célban, egy csillagot tudok rá adni. (hegyi)
értékelés:

A Dunán

Nagyon szeretem ezt a fotót, mert minden olyat hordoz magában, ami akár az első elszökés otthonról, fölvettem apa kalapját, hogy nagyfiúbb legyek, és nekiindultam a világnak, és közben a Szentendrei szigetig jutottam, és ott elbizonytalanodtam. Utalnék itt a Csaba által felolvasott Adrian Mole naplójára, és abban a szökés jelenetre. Szóval ez az egyik vonal, ami ebben a képben nekem élmény, vagy impulzus a felszínre jön, a másik az, hogy ennek a képnek nekem a jelentős mozdulata az, ahogy hozzáér, megsimogatja a vízfelszínt. Ott van a kép dinamikai, érzelmi csúcspontja. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt mondom, hogy egy kicsit a vágással, vagy a kompozícióval ennél a képnél is érdemes lenne megfontolni, hogy akár így, utómunkával, mondjuk egy ollóval végzünk egy vágást, mégpedig a képnek a jobb oldalán, a vaskorlát első, hozzánk közelebb lévő feketére sötétedő oszlopánál. Azt az oszlopot még rajtahagyni, de ami utána jön, az a rész, ami kifut a kép jobb szélére, azt már levágni. Ugyanis most az ember így pilinckázik az oszlop egyik és másik oldala mellett, miközben a másik oldalon nem nagyon történik izgalmas dolog, az csak tömegében jelentős. A kép története az oszlopnak a bal oldalán fogalmazódik meg. Ezért én, ezt erősítendő, ezt a vágást mindenféleképpen megcsinálnám. De a képpel én abszolút egyetértek, és a három csillag megvan. Nagyon érzelmes fotográfia. (hegyi)
értékelés:

Messze még a vége

Egy olyan fekete-fehér fotográfiát látunk, ami egy hangulatkép. Nagyon érdekes, tekinthetnénk városfotónak is, ugyanakkor nagyon jó az a fekete sziluettes figura, aki ezeken a homokzsákokon ül, és akit, hogyha levennénk a képről, akkor maga az, amit látnánk a fotón nem lenne olyan nagyon fontos, bár a történetében egyedi jelleggel bír, hisz az árvíz, az áradás mindig átformálja egy picit a környezetünket, és ez az átformálás a valósághoz képesti helyzetben hordoz érdekességet, izgalmakat is. Ez a figura az, aki dinamizálja ezt a kompozíciót, és egy viszonyrendszert hoz létre a maga tömegével, mint fekete folthatás, és a kép egyéb részein, főként a kép közepén és bal oldalán lévő víz szürke tömege viszonylatában. Talán annyit mondanék hozzá, hogy azt érdemes lett volna megpróbálni, hogy vagy mi megyünk közelebb ehhez a figurához, vagy a képkivágást úgy választjuk meg, hogy ő méginkább kitolódjon a kép széle felé. Tehát ezek a hozzánk közel lévő talán homokzsákok nagyon nem fontosak, és ezt a fajta tömegelhelyezési dekomponált hatást csökkentik. És ez igaz a kép előterében az alsó részen meghúzódó útra is, ebből is lényegesen kevesebb is elég lenne, ahhoz, hogy érezzük, hogy itt milyen szituációról van szó. Tehát ha ott a helyszínen ez megoldható lett volna, akkor én azt választottam volna, vagy utólag ebből picit lehetett volna vágni, és még dimamikusabb, még feszesebb lenne ez a kompozíció. De mindettől függetlenül a három csillag megvan a képre. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Tüzeket raknak az égi tanyák

Picit gondolkodom a kép elemzése előtt, mert azt próbálom magamon átszűrni, hogy ez mennyire csend. Merthogy sem a vörös szín, amit ez kapott, sem a formák nem igazán nyugalmasak. Lehet azt mondani, hogy igen, vihar előtti csend, de valamiért nekem most ez nem illik annyira bele. Ugyanis sokkal dinamikusabb annál, hogy a csend jusson nekem róla eszembe. Szeretem ezt a képet, azt nem tudom, hogy ez a vörös, ez mennyire kellett ehhez plusszban. Valamiért nekem olyan érzésem van, hogy egy picit nekem a sárgákkal, a narancsokkal, tehát egy kicsit a narancs fele elvíve izgalmasabb lenne. Azt is megmondom miért: ugyanis nagyon hasonlatos ez az egész ahoz a világhoz, amit Turner festő festett, mint viharképeket, ugye ismerjük, vagy tessék utánanézni az interneten, hogy ki az a Turner. Ő volt az, aki egészen extrém szintig fejlesztette azt, hogy felhőket, vizeket, tengereket, tehát olyan formákat festett meg, olyan erővel, olyan dinamikával olyan színeket, olyan élményeket hozott a festészetbe, amit előtte nem, és azóta se igen láthattunk. Nagy erénye ennek a képnek is, hogy a távlatok, a díszítések, a színek játéka, a dinaminkák tudnak annyira izgalmasak lenni, hogy mindig újabb és újabb részleteket fedez fel rajta az ember. Mondom nekem a színnel egy picit problémám van, én erre kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Izomszövet

Vihar után

Sugár

Azt hiszem, hogy ez a kép nagyon sokmindent elmond, nem kell ehhez sok duma, mert minden eszköz egyszerűen, jól felismerhetően a képen szerepel: a felirat, amiről beazonosítható ez az áruház, az erre asszociáló szivárvány, tökéletesen jó meglátás, nagyon jól működik. Mint reklám is teljesen jól használható. Ha ez egy megjelenés lenne, a két kék felület alkalmas arra, hogy feliratként használható legyen a helye, oda el lehessen helyezni valami verbális üzenetet, ha erre szükség van. Tehát ez teljesen rendben van. Egy picit annyi megjegyzésem van, hogy a horizont az nem vízszintes, egy-két fok eltérés maximum, ami lehet. Ezt nem árt majd kikorrigálni, valószínűleg ez abból adódik, hogy nem tökéletesen szemből sikerült ezt a dolgot lefényképezni, és perspektívatorzulás van, dehát ezen egy kicsit lehet segíteni, ennyi a fotosopba is akár belefér, ha ez perspektíva, akkor azt korrigáljuk, vagy a horizontot egyenesbe hozzuk, nem nagy ügy, úgyhogy ez nem jelentős. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Zene

ez is az egyik arcom, arc nélkül

Azt rögtön mondom, hogy az első leckét ez nagyon átértelmezve teljesíti, mert az első leckébe azért az is benne van, hogy legyen valamilyen testrészünk rajta a képen. Ez most itt nem teljesül. Talán ezt meg lehet oldani azzal, ha a kezébe fogja ezt a hangszert. Tehát ebben mondjuk esetleg egy pici javításra lehetne őt kérni. Viszont azt mondom, hogy mint csend lecke, én jobban el tudnám fogadni. Főképp úgy, hogy a csend leckére a hangszer, a kotta, és az, hogy érzékeltetem, hogy ez a hangszer most pihen, ez érzelmileg is lehet, hogy nagyobb ívet tud mutatni. Tehát én ezt az első leckéből lehet, hogy áttenném a csend leckére, hogyha Zsu ebben egyetért velünk. A képről azt tudom elmondani, hogy egy nagyon szépen, nyugalmasan megfogalmazott munka, nagyon tetszik az, hogy a mélységélességgel játszik az alkotó. Szép a hangszer, szépek rajta a fények. Talán egy picit a síp rész utáni résznél, mintha valami kis koszt látnék, azt lehet, hogy érdemes exponálás előtt letakarítgatni, de maga a kép nagyon is izgalmas, nagyon tetszik. Én nagyon szeretem ezt, úgyhogy ha Zsu hozzájárul ahhoz, hogy ezt a képet áttegyük a csend leckébe, akkor meg tudom adni a 3 csillagot, még akkor is, hogyha értem, hogy miért gondolta ő ezt 1. lecke, önportré arc nélkülre, de ha a kiírás az, hogy valamilyen testrészünk szerepeljen rajta, akkor én azt mondom, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Tehát két út áll előttünk: csend leckébe áttesszük, és köszönöm; megismételjük az első leckére. Zsu, a te döntésed, hogy mit szeretnél. (hegyi)
értékelés:

Eső

Nagyon jó, nagyon izgalmas képet kapunk a rezonancia leckére. Azt nem tudom, hogy ez valami tükröződő felület, amin megjelennek ezek a kis cseppecskék, vagy pókháló, tehát, hogy mi az, amivel ő ezt létrehozta, de ez nem is lényeges ebből a szempontból. Olyan, mintha egy univerzumba lépnénk be, olyan, mintha egy sci-fi filmet látnánk. Tudnám itt mondani – elsősorban az idősebb korosztálynak – a Televíziós mesék felnőtteknek című sorozatot, abban lehetett ilyesmiket látni. Ott volt az, amikor sótartóból meg háztartásban fellelhető egyéb eszközökből, az akkor nagyon új bluebox technológiával létrehozták ezeket az egészen őrületes, fantasztikus filmekbe beleillő dolgokat. Tehát, nagyon-nagyon izgalmas maga az út, amin elindulunk. Itt is egy picit az a bajom, hogy a "mihez képest" nincs felvetve erre a vászonra. Ez olyan, mint egy absztrakt festmény: feketék vannak benne, fehérek és némi szürkék, és általában gömbformák, de nincs valami, amihez képest ez egy viszonyrendszerként működik. Tehát, amikor felnézünk a csillagos égre, akkor is azért egyrészt a szemünk értelmezni próbálja a látottakat, és akár a Göncöl szekérként, akár az Esthajnalcsillagként megjelenő kiugró pontokhoz köti a szemlélődést, itt most nincs meg ez az Esthajnalcsillag. Tehát nekem ez egy picit olyan, mintha egy hátteret kaptam volna, aminél majd elkészülhet egy portré, egy tárgyfotó. A háttér kitűnő, önmagában viszont ezekhez a formákhoz valamilyen kontrapontot kéne találni, akár prizmákat, akár törött üvegdarabokból létrejövő makrókat, nem akarok én ötleteket adni. A lényeg az, hogy az út nagyon jó, és ha a Zsut ez érdekli, akkor ezen az irányon el kéne kezdeni gondolkodni, hogy mit lehet ebből még kihozni. (hegyi)
értékelés: