18. Portré, emberábrázolás

elégedett mosoly

Hát hogy elégedett-e a mosoly vagy nem, ebben 100%-ig nem vagyok biztos. Nagyon érdekes és nagyon jól használható modellt talált magának Tímea, csak egy kicsit az elhelyezés a képen bizonytalan. Jó ez a kerítés, jó hátul a bokorsor, csak egy kicsit nekem a vágás esetleges, hogy vállnál vágunk. Vagy közelebb megyek akkor egy picit, kevesebb is elég lett volna a környezetből, akkor a gesztusok jobban élnek, vagy pedig kezdek valamit akkor a karokkal is. Tehát most a kettő között állunk valahol. Ez az egyik része a dolognak. A másik az, hogy magát a portrét én jónak tartom, főképp akkor, hogyha ezzel a modell is egyetért, úgy értem, ha ő ilyen. Ezt Tímea jobban tudja. Van ebben az elégedett mosolyban egy pici cinizmus is azért, ha magát a mosolyt nézzük. Bár én ilyenkor mindig azt szoktam játszani, hogy letakarom a száját és az orrot, és csak a szemet nézem, hogy miről mesél a szem. Abban van egy nagy adag fájdalom, fáradtság, merengés. Utána letakarom a szemet, és megnézem, hogy miről mesél a száj. Hát ez egy teljesen más történetet mesél. Izgalmas ez a fajta dinamikai játék, a kérdés az, hogy mennyire stimmel ez a modellel. Kettő csillagot megadom, a kompozícióval nem vagyok megbarátkozva. (hegyi)
értékelés:

Eszter

Esztivel sokat szoktunk fényképezni.

Nagyon izgalmas ez a kép, és elsősorban azért, mert maga a modell olyan módon adja át magát Viktóriának, amivel, ha Viktória komolyan veszi és elkezd dolgozni, nagyon is jó közös munkákat fognak tudni létrehozni. Nagyon karakteres, jól fotózható arca van a modellnek, ez a vérvörös ajak kifejezetten jól centrumba hozza a kompozíciót. Azt kell mondjam, hogy az egész kép nagyon izgalmas, nagyon szeretem, Van néhány olyan kérdés, amit lehet, hogy ott rögtön kellett volna azért egy picit módosítani. Egyrészt van most egy gesztus, a hölgy beletúr a hajába, könyököl a térdén és lóg kifelé a képből, de ezt mi most nem látjuk. Én azt mondom, hogy ez fontos lett volna, súlypontba belefért volna ebbe a kompozícióba. Másrészt pedig azt is mondom, hogy ha egy fekvő kompozíciót képzelek el, akkor ha a képnek a fölső egynegyedét levágom, akkor sem sérül ez a kompozíció, mert a drapéria sem tömegében, sem elhelyezésében nem olyan eszköz, ami hozzáadna ehhez a képhez. Viszont, ha fekvő kompozíciót használok, akkor ez a mozdulat, ez kiteljesedhet, és teljes egészében benne lehet a képben. Nagyon szeretném, ha dolgozna ezzel a modellel továbbra is Viktória, és Eszternek is mondom, hogy hagyja, hogy Viktória dolgozhasson vele. Nagyon köszönöm, hogy Eszter is átadta és megmutatta magát Viktórián keresztül. Talán még annyi, hogy nem egyértelműen hiba, csak nincs indokolva az a árnyék, ami a szemnél képződik a lehulló tincs miatt. Lehet ezt használni, és ilyen tincsekkel rajzolni ilyen árnyékokat, de most ennél a képnél ennek csak egy jelzésértékű megjelenése történik, miközben ez egy izgalmas ritmikai játékot hozhatna létre. Én azt mondom, hogy ez most kettő csillag és várom a folytatást. Arra biztatom Viktóriát, hogy dolgozzon Eszterrel! Arra biztatom Esztert, hogy dolgozzon Viktóriával! (hegyi)
értékelés:

Fülbevalós nő

Fél pár

Nagyon kedvelem ezt a képet. Azt nem tudom technikailag, hogy ez egy nylon fólia, amit használ az alkotó ahhoz, hogy ennyire szórt fényű, lágy legyen a rajzolata ennek a képnek, vagy valami üvegablak mögött van a felvétel, de nem is igazán lényeges. Ami lényeges az az, hogy egy nagyon jó kompozícióban egy nagyon jól ritmizáló képet látunk. Bár annyi javaslatom azért volna, hogy ha a kezeddel kitakarod, Szilvia, a képnek a tetejét a szemöldök fölött, akkor láthatod, hogy feszesebb lesz a kompozíció, hogyha ott történne egy vágás, talán jobb lenne, a homlok rész ehhez már igazán nem ad hozzá, és jobban tudnánk akkor ritmusban belül maradni azon a háromszögön, ami mondjuk a száj, a szem és a fülbevaló között jön létre. De nagyon kedvelem ezt a képet, és nagyon jónak tartom, hogy mert Szilvia olyan irányokat is kipróbál, amik nem a hagyományos és szokványos portréfotózás területei. (hegyi)
értékelés:

Portré

Köntösben

Bevallom férfiasan, hogy amit én most itt látok, nekem olyan, mintha valamilyen filmsorozatból, mondjuk a Jockey Ewingot látnám, amiben egy standfotót mutatnának, és ez a rész a Ewingok birtokán, a fürdőszobában készül, egy jól végzett tárgyalás után nézi az elballagó vendégeket, és mosolyog magában, hogy megint 60 köbméterrel több olajat tudott eladni. Hirtelen ez az asszociáció. Nem tudom, mert nem ismerem az úriembert, aki a képen van, hogy ki ő, és miért így van megfotózva, hogy tulajdonképpen egy kettős portrét kapunk, ami nagyon jó, a tükörrel nagyon jól dolgozik Szilvia, és ezt én nagyon fontosnak tartom, nagyon jó ötletnek, de a beállítást nem értem, hogy miért a háta és a profilja a fontos. Tehát, hogyha ezt a kettősséget észrevesszük, akkor akár szembeállíthatom saját magával is, így nagyon izgalmas játékot létre lehet hozni. Most kifelé beszél a képből, és hátat fordít a kamerának. Lehet ez is egy utalás arra, hogy milyen a viszonya a fényképésszel vagy a külvilággal, ugyanakkor ennek ellentmond a háziköntös, mert a háziköntös egy személyes érzelmi helyzet. Tehát egy személyes érzelmi helyzetben fordítunk hátat… ezt is érdekes lehet végig gondolni, hogy ez mit jelent. Mindenesetre nekem most ez, mint portré, egy kicsit kérdéses. Ha ő egy zárkózott ember, akkor ezt el tudom fogadni, mint irányt, de akkor viszont jobban rá kell erősíteni, a karba tett kéz egy jó gesztus ehhez. Szóval egy picit magyarázatot mindenféleképp kérnék Szilvitől, hogy segítsen nekem. Ha ez a hely olyan, ahova ő még el tud menni, akkor folytassa itt a munkát, és mutasson még megoldásokat, mert ez a tükröződés viszont izgalmas. (hegyi)
értékelés:

Anna

Hálás téma gyereket fotózni, mert bizonyos tekintetben, jó esetben, humoros vagy vidám helyzeteket kapunk általuk, másrészt pedig nyitottak, őszinték és kitárulkozóak tudnak lenni a kamera előtt. Nincs még meg az úgynevezett kamerafrász bennük, hogy elkezdjenek szerepelni, elkezdjenek szerepeket felvenni a kamera előtt, hanem adják azt, ami éppen van, azt érzelmi- és élethelyzetet mutatják, amiben éppen vannak. Ez ezen a képen is nagyon jól látszik. Egy vidám kislányt látunk, aki egy játékos helyzetből kifordulva, örömmel kezd el velünk kommunikálni. Ez egy nagyon jó meglátás. De én azt mondom, hogy világításban azért itt ezen volna mit javítani, legfőképp azért, mert ez egy ellenfényes kompozíció. Ellenfényesnek mondjuk azt, amikor a háttérből érkező fény lényegesen erősebb fényértéket képvisel, mint a modellünk arcán lévő fénymennyiség, és ettől ez egy picit be tud bukni, sötétbe tud kerülni. Itt most a szemekkel, bár látjuk, hogy velünk kommunikál, de nem nagyon tudunk vele mit kezdeni, mert nem látjuk a tekintetet. Nagyon szép a természet adta fény helyzet, de hát azért csak volt ott valami fehér papírlap vagy egy fehér póló, hogy deríteni tudjuk a fényeket. Hogyha a kislány arcának baloldali része felől visszatükröztetünk egy pici fényt a szemébe, az arcához, akkor egy nagyon izgalmas képet kaphatunk. Tehát én azt mondom, hogy miközben ez egy kedves, szerethető portré, azért fontos lenne a világítással is foglalkozni. Zsu ott volt a világítós táborban, ő ezekkel tisztában is van. Ezeket az ismereteket kell előhozni, ezeket a tapasztalatokat, és alkalmazni a gyakorlatban. Én most azt mondom, hogy ezt visszaadom ismétlésre azért, mert amikor Anna megint készséges modellje lesz Zsunak, és lehetőse lesz megismételni, akkor tegye meg, pontosan azért, hogy ezt a világítási történetet begyakorolhassa. Tehát, ha lehet kérni, akkor egy ilyen ismétlést várnék, ami hasonló fényviszonyok között készül, és alkalmazza a derítést. Érdemes kipróbálni, hogy milyen fényt ad egy papírlap, milyen visszatükröződést tud adni egy póló, vagy milyet egy alumínium fólia. Ez mind más és más és mindegyiken keresztül más érzést fog tudni közvetíteni. Úgyhogy a gyakorlás miatt én ezt most visszaadnám ismétlésre, és várnám a megfejtést. (hegyi)

Talán Karády

Azt elmondom most, rögtön az elején, hogy ez a kép Zsu döntése alapján a szorgalmiba került, de én önhatalmúlag átemeltem, mint lecke. Mégpedig azért, mert egy portré leckénél fontos, hogy tudjunk beszélgetni a portréról, még akkor is, hogyha az alkotó szándéka szerint ez esetleg csak egy szorgalmi mennyiséget ér. És én se pro se kontra nem ezen szeretnék vitatkozni, hanem szeretném kihasználni az alkalmat, hogy mesélhessek erről a képről, mégpedig azért, mert a szorgalminál abban állapodtunk meg, hogy szorgalmi képeket nem elemzünk. A portré alanya szemmel láthatóan valami előadói helyzetben van, tehát valamilyen színpadi helyzetben, erre utal az öltözet is, erre utalnak a gesztusok és erre utal egyértelműen a mikrofon. Mint minden ilyen helyzet karikírozott, túlrajzolt egy picit, és ennek egyetlenegy oka van, hogy van egy bizonyos méretű nézőtér, és ezt a nézőteret be kell tudni sugározni. Tehát magyarán, az első sorban ülőknek hasonló élményt kell tudni nyújtani, mint az utolsó sorban ülőknek, mert nagyjából ugyanannyit fizettek a jegyükért, ezért minden gesztus egy picit nagyítva van, minden gesztus egy picit erősített. A kéztartás is, a cigarettához kell még egy szipka is, bár én azt nem látom, hogy ez a cigaretta meg lenne gyújtva, de még lehet, hogy erre is sor kerül, és maga a ruha is meg az a fajta megjelenési forma, ahogy az előadó magát aposztrofálja. Én nem tudom, hogy ez egy önálló est lehetett vagy valamilyen színdarabból kimetszett rész, vagy valami musical, ez ebből a helyzetből nem derül ki, de mégiscsak azt mondom, hogy maga a kép az izgalmas. Hogy a kép címe mire akar utalni, abban most nem vagyok 100 %-ig biztos, erre valamennyi magyarázatot talán Zsu fog adni, de mint színpadi fotó ez a kép számomra megáll a lábán. Bár ábrázolásra került minden fontos manifesztum, tehát a fülbevalóföldgömbök, a hajpánt, a mikrofon, a cigaretta, a kesztyű, minden, ami ehhez fontos és hozzátartozik, mégis, talán hogyha egy lépésnyivel megpróbálunk a modell elé kerülni, akkor kiküszöbölhetjük azt, hogy most ezek a nézők – kopasz bácsi, meg a hajas kislány – ne legyenek ennyire határozottak. A másik megoldás, hogy ha mélységélességben egy kicsit szűkebbre komponálunk, akkor ezek a formák elmosódottabban jelentkeznek. A másik ellentmondás számomra az, hogy mintha a néni nem tudná eldönteni, hogy énekelni vagy cigarettázni akar, mondjuk, ha egy fagyit képzelünk el, hogy nyalni akar a fagyiból vagy szívni a cigiből. Ilyen van egyébként az ember életében, tehát ezt is el tudom fogadni, hogy az ember zavarban van és akkor hirtelen fagyi evés közben rágyújt, de most ez a két gesztus egymásnak ellentmond. Ha egy tized másodpercet várunk, akkor eldől a helyzet, tehát akkor meglátjuk azt, hogy egy kicsit odébb emeli ezt a cigarettát, és a mikrofont emeli közelebb, avagy kér valakitől tüzet és akkor meggyújtják azt a cigit, és lejjebb engedi a mikrofont. Szóval most ennek a kettőnek a határán van ez a kép, de én kedvelem ezt a képet és kettő csillagot megadok rá. Azért kettőt, mert ez a mélységélesség dolog akármennyire bagatellnek tűnik, de fontos. Tehát most ott van egy rendezetlenség a mikrofon körül. Erre, mint portré azért érdemes odafigyelni. És a személyesség abba is megnyilvánulhat, hogy valahogy felhívjuk magunkra a figyelmet, leejtjük a táskánkat, tüsszentünk egyet vagy a fene tudja. Tehát erre azért meg lehet találni a módot, hogy ez a hölgy ránk nézzen egy pillantással, tehát amikor ezt a hanghatást keltjük, akkor készülünk persze az expozícióra is, és exponálunk. Aztán utána lehet, hogy futni kell a teremből, sok minden történhet, de egy fotóért érdemes kockáztatni. (hegyi)
értékelés:

Havat akaroooook!

Mi értelme a télnek hó nélkül?

Nagyon köszönöm ezt a képet főképp azért, mert nagyon sokféle helyzetet indít el a nézőben. Az egyik, hogy ez akár lehetne egy észak-skandináv rock koncertnek a felvételéről vagy egy pillanat erről a koncertről, ahol Nina Hagen unokája lépett a színpadra. A másik helyzet pedig maga az, amit Csilla is mutatni szeretett volna, hogy ez egy téli helyzet, ahol létrejönnek ezek az indulati történetek, hogy valaki itt megkésve jött és mintha az előadásról lemaradt volna, hogy itt egész télen, tulajdonképpen a fenekünk befagy, annyi havunk van, ő még mindig havat akar. Ez egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó az a fajta keretezés, amit létrehoz a haj meg ez a szőrmekucsma. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt, még úgy is, hogy a száj lemarad ebből a történetből, mert a haj úgymond ebbe betakar, nem baj, belefér, az ember ezt fejben kiegészíti. Azt pedig majd a Csilla tudja megmondani, hogy aki a portré alanya, rá ez mennyire jellemző, vagy itt mennyire van arról szó, hogy valakire ráhúztunk egy kabátot, amit mi szerettünk volna rajta látni. Valószínű, hogy ez a modellre is jellemző, mert gondolom, hogy nem a jelmezkölcsönzőbe mentek be ezért a kucsmakalapért, tehát ez a kalap vagy ez a fejfedő, már eleve sok mindent eldönt. Köszönöm ezt a képet, nekem megéri a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Elmerengve

mikor minden megszűnik körülötted...

Azt kell mondanom, hogy itt két nagyon is határozott képalkotási mód találkozik ezen a képen. Az egyik az úgynevezett "szipálfotós" megközelítés, amikor az egész portrénak adunk egy ilyen időtlen, lágyított, a teret is nélkülöző, a térből is kiemelt helyzetet azzal, hogy lágy fényekkel, lágyan megdolgozott helyzetet mutatunk, ráadásul köré tessszük ezt a fajta vignettálást, ami azért fontos, mert ez megint abból a rút, csúnya külvilágból vág ki egy szeletet, nagyon óvón, védelmezőn körbefogja a modellt, és teremt egy időtlen, térnélküli közlést. A másik irány egy realista helyzet és abban egy megfigyelés, ahogy ez a kislány ebben a népviseletben tánc közben vagy várva a partnerre a kis fal mellett megmutatja saját magát. Tehát ez a két fő irányvonal van itt most egy képre sűrítve és nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy ez biztos jót tesz ennek a képnek. Ugyanis ettől van egy olyan érzetem is, hogy elkészül ez a fotográfia, mint alap, és aztán azt mondja a fotós, hogy az a rózsa ott nem biztos, hogy jó, meg a háttérben miért olyan a nem tudom mi, elkezd magával elégedetlen lenni és akkor köré varázsolja ezt a sötétítést, és ezzel húzza helyre a kompozíciós problémákat. Szóval én azt mondom a Csongornak, hogy én ezt a képet egyébként szeretem, de pontosan ezek miatt, amiket most elmondtam, ha van mód ismételni, akkor én várnék egy új portrét erről a kishölgyről, hogyha ez nem megoldható, akkor pedig a jövőre nézve is mondtam azokat a dolgokat, amiket mondtam. Ha egy ilyen népviseletbe öltözött személyt ábrázolunk, akkor az megint egy döntési helyzet, hogy milyen kivágást használok, hogy fontos a népviselet, mert egyébként mondjuk farmerban jár és technot hallgat, vagy pedig ez egy mindennapi viselet ennek a személynek. Hol van itt a különbség? Ott van a különbség, hogy az egyiknél is más gesztusokat instruálunk a modellnek és a másiknál is. Hogyha mindennapos szinten ő ebben a ruhában jár és ez egy megszokott viselete, akkor akár még egy ennél szűkebb kivágás is megélhet, mert akkor nem az a cél, hogy itt most tételesen megszámolhassuk a gombokat. Hogyha meg ez egy egyszeri helyzet, akkor ezt meg tudnunk mutatni, hogy ő ebből a jelmezből egy kicsit kikacsintson. Azt hiszem, hogy most jól feladtam a leckét Csongornak. Hogy ebből mit tud ő kiszűrni magának?! Majd megmondja, hogy mennyire volt értelmes neki. Egy csillagot tudok adni, és azért egyet, mert arra figyelnünk kell, hogy a modellünk általunk lesz megmutatva a nézőnek. Hogyha mi ismerjük őt közelebbről, akkor mi tudjuk azt, hogy ő így néz, így viselkedik, így áll be akkor, amikor elmereng, De ha ez az átlag megszokott, az emberek fejében raktározott típustól eltér, akkor azt kell tudnunk igazolni vagy pedig - akármennyire is személyes és mi ezt így szeretjük -, akkor is azt kell tudnunk mondani, hogy ez bizony nem ezt mutatja és akkor vagy a címen változtatok, vagy a beállításon módosítok. Nekem ez most itt nem egyértelmű. Ebben az elmerengésen túl, ha akarom, elindulhat afelé is, hogy a kislány mindjárt elsírja magát, mert kiállították a körtáncból, vagy akár az is, hogy mindjárt oldalra fordítja a fejét és kiszalad, mert megsértette a táncospárja. Szóval sok minden felé el tud ez indulni, nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy ez a merengésnek a 100%-os megfogalmazása. A képi bizonytalanságon kívül ez a másik, ami miatt azt mondom, hogy az egy csillag meg van, mert kompozícióban ez el van helyezve, de azt mondom, ha lehet, akkor ezzel a modellel vagy egy új modellt keresve, én várom Csongortól a leckemegoldást. Bár a 34-es lecke egy eléggé magas számú lecke és én jobbnak tartanám azt, hogyha a Csongor az egyes-kettes-hármas leckéket kezdené el megoldani és addig nem nagyon lépnénk a 34-esig, amíg főként a kettes és a hármas megfogalmazásában nem vagyunk rutinszerűen benne. Tehát én várnám a Csongortól a kettes és a hármas leckére a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

kísérlet

még egy profil

"Még egy profil" írja Béla, gondolom ugyanarról a fiatalemberről, sőt, ahogy én megfigyelem nagyjából ugyanabban az időben, ugyanabban a beállításban készülhetett ez a kép, csak esetleg mondjuk a háttérben lévő rizslámpát, vagy nem tudom mi lehetett az a világítóeszköz lekapcsolta Béla és egy más megvilágítást mutat. Ezek jó kísérletek. Én azt mondom, hogy egyébként a másikra megadtam a három csillagot, erre most nem azért nem adok, merthogy ez egy rossz kép lenne, hanem én ezt abszolút tanulmánynak fogom föl és mint olyan, várom majd a véglegesen kiérlelt verziót. Jó megfigyelés, de hogyha ennyire minimális eszközökkel dolgozom, akkor ott mindennek pontosan, mérnöki pontossággal dekára kimérve ott kell lenni a helyén. Ezt itt azért most nem nagyon tudom elmondani. Egyrészt a világítás megválasztása, tehát, hogy honnan világítom a modellt - nem az álla és a nyaka az, ami a legfontosabb alkatrésze, most ott a legvastagabb a vonal. Hogyha azt veszem, hogy mondjuk ez egy kalligráfia, akkor pedig általában fentről le, balról jobbra rajzolunk, vagy írunk nagy többségében, nem lentről fe', úgyhogy hát akkor viszont fönt kéne vastagabbnak lennie és lefelé vékonyodnia ennek a fénynek. Ezzel érdemes játszani, ezeket a megfigyeléseket nagyon fontos elraktározni, én ezt most nem tartom késznek. (hegyi)

profil

a majdnem portré folytatása

Bélának volt egy előző próbálkozása a portré tekintetében és ő nagyon is határozottan megy ezen az úton végig. Ez egy vállalás és ezt a vállalást én el tudom fogadni még akkor is, hogyha én magam egy picit talán más eszközökhöz nyúlnék. De ez a fajta kontúros, profilos, sziluettes játék ez nagyon is érvényes. Kicsit olyan mintha egy pénzérmét látnék, amin rajta van mondjuk II. Richard feje. Nagyon jó maga a meglátás. Azt nem tudom, hogy mennyiben jellemző erre a szereplőre ez a fajta portrékészítési metódus. Nem a fotósra, hanem arra, aki a képen jelen van. A portré az egy nagyon kényes műfaj, mert az ember könnyen elmegy a saját hangulatával, a saját ötletével egy irányba, csak aztán az kérdés, hogy mennyire találkozik azzal a fajta személyiséggel, aki a portré alanya. Ha nagyon extrém módon közelítünk meg egy helyzetet, nagyon máshogy, mint ahogy azt a klasszikus portré berendezés megkívánná, akkor létrejöhet egy olyan helyzet, amikor azt mondjuk, hogy ez nagyon szép, de feltesszük a kérdést, hogy nem öncélú vajon? Mondom, ez nagyon jó kép, nekem nagyon tetszik egyébként, csak olyan minthogyha a fotós rátalált volna erre az ellenfényes történetre és valamiért beleszeretett volna és azt mondaná, hogy én márpedig ha törik, ha szakad így fogom ezt a fiatalembert ábrázolni. Hát, nem tudom. Ezt majd Béla megmondja, hogy mennyire jellemző erre a fiatalemberre a rejtőzködés, vagy ez a fajta állapot. Úgyhogy én azt mondom, hogy én erre a képre megadok, még akár azt mondom, hogy akár három kis csillagot, de hát várnám azért a Bélától a portré leckére egy picit a klasszikusabb megoldást is. Merthogy egyből rögtön beugrunk a Duna közepére, az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy biztonsággal tudunk hajózni a Dunán. Magyarra fordítva, én egy kicsit szívesen látnám azt, hogy hagyományos eszközökkel, klasszikus bevilágítással mit tudunk elérni, mert egy portrénál a világítás nagyon fontos. (hegyi)
értékelés:

HavasHanna

Nagyon dinamikus, nagyon izgalmas és nagyon huncut ez a játék, amit itt létrehoz Bara és nem csak azáltal, hogy ez a kukucskálás létrejön a kesztyűvel, hanem a színek összeválogatásával, a formákkal. Olyan majdnem, mint egy plakát. Tehát én el tudnám képzelni valamilyen gyerekeknek szóló kézkrém vagy valamilyen szépségipari holmi reklámjaként, tehát nagyon erős ez a kép. Nagyon erősek a színek és nagyon dinamikus ez az egész történet. Egyetlenegy pici kis dolog van, ami engem zavar, mégpedig az, hogy én biztos, hogy szemhez valamilyen módon egy pici fény odacsaltam volna, vagy egy kis zsebtükörrel vagy sztaniolpapírral vagy valamit megpróbáltam volna, hogy oda valamilyen fény visszaverődjön. Nekem ott most fényértékben egy picit kevés, ami a szemnél marad. Tehát pontosan ez a kukucskálást kéne egy kicsit erősíteni, mert most a kép jobb és bal szélén lévő fehérség olyan szinten uralja ezt az egész helyzetet, hogy ehhez képest nagyon becsukódik ez a középső rész, tehát ott egy pici fény még kéne, de nagyon kedvelem ezt a képet. Szigorú vagyok és ezért a kis fényproblémáért 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Angyal

Hannáról már nem egy arcképet küldött Bara és az az izgalmas ezekben a képekben, hogy mindig más arcát tudja mutatni, mindig más szerepben tűnik fel. Olyan ez a kép is, minthogyha egy kép kiragadott kockája lenne. Jók azok az ívek, amik a háttérben keretbe foglalják ezt a helyzetet és az is jó, hogy ebben a keretezésben nem egy centrális kompozíciót látunk, ez adja meg a dinamizmusát ennek a képnek, hogy kilóg a modell ebből a szabályrendszerből. Ami egy picit még nekem segítene, az talán az, hogyha egy picit még többet kapnék a testből. Most a kép vágása nem teljesen erős a kép alsó részén. Ha egy picit lejjebb döntöm a kamerát, vagy még lejjebb megyek, akkor ez a fajta dinamizmus még erősebb tud lenni. Merthogy most a kép fölső részén egy ujjnyi rész van, ami igazából nem túl sokat ad hozzá a képhez, ez az ujjnyi rész nekem viszont lentről hiányzik ahhoz, hogy ez a történet igazán mozgalmas legyen. (hegyi)
értékelés:

Eme

Portékat próbálgatok.

Dinamikus a kompozíció, amit beállítottál, attól válik izgalmassá, hogy a gitár és a jobb oldali feketeség billegteti ide-oda az egészet, és mivel a modell nem egy nyugalmas középponti helyet foglal el, így ez adja a mozgást. Amire figyelni kell, az a világítás, mert most az arc és a váll ing fénye nagyjából ugyanabban a fényterjedelemben mozog, és így elvonja a váll a figyelmet és a fókuszt az arcról. Ha van egy ilyen megfigyelés, akkor a lámpa elé érdemes egy kartont tenni takarásnak és azt mozgatva megfigyelni, mi változik azzal, ha itt-ott csökkentjük a fényt. A másik, hogy a vetett árnyék nem mindig jól adja magát, itt most a modell nekünk jobb oldalán az orrnál alakul ki egy amorf forma, ami még nem lenne önmagában zavaró, de eg a hajon is folytatódik és egy furcsa vágást ad ott, ahol a sötét és világosabb rész találkozik. Ilyenkor vagy egy másik lámpával, vagy egy visszaverő felülettel derítünk, és ezzel érjük el azt, hogy ez a kontraszt csökkenjen, vagy a modell fejének tengelyben történő mozgatása, forgatása is adhat jó eredményt. Ezzel együtt a kép kifejező, jó portré, talán a gitárt lehetett volna még 4-5 centit emelni és akkor az is hangsúlyt kap. Mindenféleképpen gyakorolj, csinálj még portrékat, mert a meglátásod jó. (hegyi)
értékelés:

majdnem portré

portré "arc nélkül"

Béla munkái közül kiemelkedő ez a kép, amit beküldött a portré leckére - akár filmplakátként is megállná a helyét valami rettegős mozihoz. Jó az a fényjáték, amit Béla észrevett, az elrendezéssel is egyetértünk, mert ez a formátum, a fekvő kép ad igazi dinamikát ennek a formajátéknak. Egyetlen, ami finomítható lenne, az az, hogy a kép most sötétben tartott részeinél a portré arcformáihoz itt-ott nem ártana picit még hozzátenni, finom fényekkel még játszani egy kicsit. Nem tudom, hogy van-e lehetősége Bélának a folytatásra ezzel a modellel, de ha nem vele, mással, mindenesetre érdemes lenne játszani a fényekkel, hogy a formák miképp tudnak úgy sötétben maradni, hogy ne ugyanazt a fényértéket kapják mindenütt, mint ami a háttéré. Várnánk tehát a folytatást, ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Zsófi reggel

Egy nagyon bensőséges, finom képet kaptunk Marianntól, és nagyon jó lenne, ha tovább dolgozna a modellel, mert nagyon sokrétű az az irány, ami kihozható, elmesélhető általa. A kompozícióval nem értek egyet. Igen, az egy szabály, hogy amerre néz a modell, arra többet hagyunk - de nem betonba öntött szabály. Ha ezt a szabályt követjük, akkor (és ebben segít, ha hunyorítunk) tömegként képzeljük el, folthatásként a modell formáját, és ehhez a tömeghez kell, mint egy cukrászdában, a mérlegünkön hozzámérlegelni azt a másik tömeget, ami ezt egyensúlyba hozza. Tehát ha a tekintet irányára vonatkozó szabályt be szeretnénk tartani, akkor vagy a bal oldalból egy picit vágunk, vagy a jobb oldalhoz még teszünk, hogy valóban legyen tere a tekintetnek és a testforma tömegét egyensúlyba hozzuk. De van egy másik irány is, a dekomponálás, aminél ez a szabály megfordítható, és akár a modell nekünk jobb vállánál már vágható lenne a kép. Mit hoz ez? Egy olyan dinamikát, ami a lírai beállítást kontrasztba hozza a kompozícióval, és ez egy feszültséget ébreszt a nézőben, hogy mi az, amit nem mutat meg a fényképész, mit nézhet a modell. Érdemes ezzel kísérletezni, és szeretném, ha Mariann ismételne. Mége egy megjegyzés a végére: a fények. Egy picit lehet határozottabb a kontraszt, vagy, és ez megint egy másik irány, a lírát erősítendő lehet lágyabb a fény - ez megint alkotói döntés, hogy melyik irányba szeretné a nézőt elvinni. (hegyi)