András itt most használ valamit, régen a vidéki fotóműtermeknek szokott ilyesmi lenni az ablakában, mint reklámfotó arról, hogy mi fog bent történni. Látjuk a kisgyereket a vonattal, látjuk a szerelmespárt ködbe vesző háttérrel, stb, stb. Hasonló ez a megoldás is ehhez, őrületes módon szét van lágyítva az egész, és szinte a high key technikához is hasonlatos az, hogy ennyire elvesztettük a tónusterjedelemnek az alsó, sötét részét. Nem tudom miért. Miközben, ha ezt elfelejtem, és azt mondom, hogy ez egy játék, amit az ember kipróbál, hogy milyen lágyító előtétet használni, milyen a tónussal játszani, akkor ezzel van egy másik probléma is. Az, hogy a modell nem biztos, hogy komolyan vette Andrást. Ez nem a modell hibája. Ahogy én az arcon a gesztusokat próbálom megfejteni, a mosolyában meg a tekintetében látok némi ellentétet. Ez annak köszönhető, hogy nem tudta a fotós adott pillanatban meggyőzni arról, hogy őt fotózni szeretné, vagy nem biztos, hogy az optimális pillanatot kapta el. Portrézásánál van ilyen, hogy az ember túlcsúszik azon a határon, ameddig egy mosoly, vagy gesztus megtartható a modellnél, és utána vagy hagyni kell pihenni a modellt, vagy egy más beállítást kell keresni, vagy valahogy kizökkenteni abból az állapotból, amiben van. Én ennél a képnél úgy látom, hogy túlmentünk azon a pillanaton, amikor ez a portré optimálisan elkészíthető lett volna. A másik észrevételem az, hogy ha jól számolom, akkor van egy nyaklánc, van valami másik alkalmatosság, talán mobiltelefon-tartó, és van a ruha pántja, tehát kicsit sok minden van a hölgy nyakában. Ez a fotós dolga, hogy ezektől megszabadítsa. Ez azt jelenti, hogy ha már elindultam ebbe az irányba, hogy ennyire próbálom idealizálni a modellt, és mindenféle, szinte a mimikai ráncokat is kiretusálom az arcáról ezzel a világítással meg ezzel a technikával, akkor ennél a képnél maximum az az ezüst lánc elfogadható, ami a nyakában van. Az tónusban jól működik, minden más egyebet, még exponálás előtt azt kell mondani, hogy vegye le, tegyük félre. Nem kell ettől még a ruhát levenni, de ha a válláról lecsúsztatja a pántot, az tökéletesen elég ennél a fotónál. A szem sminkje is erős. Ha megnézzük, akkor az is kilóg ebből a rendszerből, amit itt most András mutat. Itt bukik le nekem a dolog: nem vagyok meggyőzve arról, hogy András tudatosan, amikor exponált, tudta, hogy ezt az effektet fogja használni. Nekem ez úgy tűnik, hogy elkészült egy portré, és utána a „boncasztalon” jött az ötlet, hogy mi lenne, ha elkezdenénk húzogatni a tónuscsúszkákat. Lehet ez egy kritikai hozzáállás is ehhez a fajta szépelgő, esztetizáló fotografálással szemben, de akkor azt tessék megtervezni előre. A világítás sem biztos, hogy száz százalékos. Ha ennyire túlvilágítom az egyik oldalt, akkor a másik oldalt nem lehet ennyire sötétben hagyni. Itt a hajról beszélek legfőképpen. Ismétlés. (hegyi)