Jó ez a kép, és benne van a helyzet spontaneitása. Egyetlen egy problémám van: hogy ott valaki más is szerepel ezen a képen a hátával, és az a forma folyamatosan elviszi a figyelmemet a tekintetről. Oda kifelé kezdek el kicsit figyelni, hogy ő mikor mozdul el befelé ebbe a képbe, vagy föl fog onnan állni, vagy visszafekszik, vagy mit csinál az ott a háttérben. Tehát zavart kelt, és ezt a zavar gyengíti ezt a nagyon is átható és szuggesztív nézést, amit a modell mutat. A spontaneitást kell tudnunk előidézni is. Tudom, hogy ez ellentétesnek hangzik. Ha megfigyelünk egyszer egy ilyen mozdulatot, akkor azt is tudjuk, hogy mitől és mikor jött létre. A fotografálás javarésze, 95 százaléka megfigyelés, és nem munka. Nem is kötelezően van nálunk fényképezőgép, csak figyeljük a történeteket, és raktározunk. Aztán a raktárosi munkából egyszer csak előhúzunk valamit adott pillanatban, és alkalmazzuk. Ha megfigyeled azt, hogy Anita hogyan fekszik ezen a hátizsákon, hogy hogyan mozog ő ott, hogy ő most fáradt, és az elkövetkező öt percben úgyis ott marad, akkor megfigyeled ezt a nézést, ezt a helyzetet, és ezt rekonstruálod úgy, hogy instruálod őt, hogy "figyelj, Anita, feküdj egy kicsit előrébb ezen a zsákon, mert így most nagyon belevág az orrodba". És akkor ő azt mondja, hogy "hagyjál már, nem akarok én ezzel foglalkozni". És akkor mondod neki, hogy te nem is azt akarod lefényképeni, ahogy ő most hogy téged néz, hanem a hajad és a fű viszonyát. Így megnyugtatjuk a modellt, hogy nem kell neki itt ebben szerepelnie, nem ő a központi figura, hanem a haja, a hátizsák és a fű. Ezen lehet, hogy az elején röhög egyet, de utána azt mondja, hogy jó, hát bolond vagy, aztán rádhagyja. De ezzel te elérted azt, hogy előrébb tette a fejét ezen a hátizsákon. Ugyanis most a hátizsák kis fülecskéje, meg zsinórocskája és a zsáknak a felpuposodása betakar az arcába, az orrába, szétvágja a szeménél, ezek mind-mind zavaró momentumok. Miközben zseniális meglátás a fű, ahogy ezek a zöld fűszálak az elején ezt az egészet kicsit bohókássá teszik. Életszerű, jó a tér dinamikája, szóval minden adottsága megvan a képnek, hogy ebből egy szuper portré kerekedjen, de ehhez az kell, hogy túl tudj azon a ponton lépni, amikor a pillanatot rögzíted. Ezek a pillanatrögzítések általában billegnek, és ezért kell tudnunk instruálni a modellt. Erre adok neked kettő csillagot, bátorításképp, de én szeretném, ha kicsit elkezdenéd komolyabban venni, hogy instruálni a modellt, még egy ilyen természetesnek tűnő helyzetben is. (hegyi)
értékelés: