18. Portré, emberábrázolás

Amikor apu arcára kiül az értelem

Ezt a portrét meg kellene ismételni édesapádról, ebben erős kritikai él van, és nem tartom jónak azt az irányt, amikor a modellünket arra használjuk, hogy kifigurázzuk őt. Mindenkinél lehet ilyen ellesett pillanatokat találni, amikor nem ura a gesztusainak, de ezt nem tartom jó ötletnek, ha ezzel próbálunk valakit ábrázolni, mert bemerevítünk egy olyan pillanatot, ami rá kevéssé lehet jellemző. Függetlenül attól, hogy milyen arcot vág itt édesapád, mint portré, a szemüveg egy nagyon érdekes kérdés. Mark Hanauer készített a Rolling Stone számára egy portrét Steve Wonderről 1987-ben, ott például zseniálisan van használva a szemüveg, ugyanis egy vak emberről beszélünk, és a szemüvegen megcsillan a reflexet adó lámpáknak az ernyője. Ettől az ő személyiségéről egy olyan képet kapunk, amiben a vakság is benne van, de az is, hogy ő ezt mennyire tudja nyugalommal, békével vagy humorral szemlélni, tehát egy nagyon jó jellemrajzot kapunk. Ott indokolt a napszemüveg, itt most nem, mert valami történet biztos van, amit a napszemüvegben föl kellene fedezzek, de maga ez a gesztus jócskán elviszi a figyelmem. Én most azt kérném Alexandráról, hogy készítsen az édesapjáról egy normális portrét, már csak azért is, hogy ezt a gesztus „jóvá tegye”. Biztos Alexandra se örülne annak, ha olyan pillanatát ragadnánk ki, amiben ő előnytelen. Ismétlés. (hegyi)

Fotózzuk egymást gyerekek

Igen, értem én ezt a portrét, hogy itt Renátót megörökítetted, aki egy másik látszóteres társunk, csak itt most a kompozíció lötyög. Itt vagy vágom a hóna aljánál a pólónál, és akkor ott nem hagyok ki a karból semennyit, vagy befejezem magát ezt a háromszöget, ami a keze létrehoz, most a kettő között vagyunk félúton. Ugyanez igaz a másik kezére, amivel a gépet tartja. Vagy hagyom kifutni a vonalakat, vagy vágom, de akkor megnézem, hogy hol vágtam. Azt tudom tanácsként mondani neked, hogy úgy próbáld kezelni ezeket a helyzeteket, hogy magától, a tárgyi valóságtól úgy próbálj elvonatkoztatni, hogy minden egyes kontrasztváltást, mint egy grafikai elem fogd föl. Itt háromszögeket, köröket, négyzeteket látsz, nem a Renátót. Ő ilyen szempontból másodlagos, mert őt nagyon átvitt értelemben ábrázolod egy szakmai helyzetben. Ha ezt így próbálod meg értelmezni, ahogy mondom, akkor érteni fogod, hogy melyikbe hogy csonkoltál, vágtál bele, hol vannak befejezetlen formák. Ezek nyugtalanná teszik a képet. Vonatkoztassunk el attól, hogy ránk éppen egy kamera szegeződik. Nyilván ez nem egy tizedmásodpercig tartó pillanat, itt mire élességet állítottatok, amíg molyoltok vele, akkor még annyit megér foglalkozni vele, hogy megfigyeljük, hogy ezek a geometriai formák hol vannak a képen. Ami a portré jelleget illeti, nem tudom elfogadni, mint portré, azért nem, mert nem tartom előnyösnek. Itt látok egy kicsit korpulens fiatalembert, aki ellenfényben van nekünk, ettől az egész kap egy fátyolos, szürke jelleget, ráadásul elég sok mindent takar saját magából a modelled. Nyilván ez annak köszönhető, hogy ő exponált, csak ha én csinálom ezt a képet, akkor megvárom, amíg ő leexponál engem, és amikor elveszi az arcától a képet, én akkor exponálok, akkor ott van egy gesztus, egy mimikai játék. Itt most a szeme is csukva, és túl sok minden vonja el a figyelmet a személyiségről, a portrénak mindig az a feladata, hogy a személyiséget ábrázoljuk. (hegyi)

Örülök annak, hogy Bara elkezd dolgozni ezzel a teljesen új iránnyal, amit ezzel a szemüveggel létrehozott. Nekem nagyon fontos az az irány, amit ő képvisel, és egy olyan képet kapunk, ami az önportréknak az a kategóriája, ahol már nem a tárgyias ábrázolás a lényeg, nem az, hogy kilóra meglegyen minden egyes testrész, és egy idealizált képet adjunk magunkról, hanem mindenképpen egy olyan irány, ami egy önismereti úton nagyon fontos. Akkor, amikor magunk felé fordítjuk a kamerát, az nem csak azért fontos, mert belehelyezzük magunkat a modell szerepébe, és ezt tapasztalva ismeretekhez jutunk, hanem azért is, mert valahogy az embernek mindig meg kell tudnia fogalmaznia magát bizonyos élethelyzetekben, szituációkban, hogy hol tart a maga útján. Ez egy nagyon fontos mérföldkő. Ez a koncentráltság az, amit ne hagyjon Bara elveszni soha, ez nagyon fontos, hogy ebből a szintből ne engedjen, ami a kép őszinteségét illeti. Persze technikákat ki lehet találni, és fontos itt most ez a szemüveg, mert sok mindent létrehoz, de ha a szemüveget félreteszem, mint üzenet, ez a kép akkor is nagyon erős lenne. A szemüveg hozzátesz még egy olyan plusz jelentéstartalmat, ami érzelmileg egy fontos irány. Az utóbbi idők egyik legerősebb portréját kaptuk Barától, nagyon örülök ennek az iránynak. Remélem, hogy az útkereséseiben vissza-visszatér az önábrázoláshoz. Barának üzenetként mondom, hogy a hármas leckét meg kellene csinálni, ez most nem egy hiány felsorolás akar lenni, de a hármas leckénél jó lenne, ha tudnánk egy új irányt mutatni, várom a képet. (hegyi) értékelés:

Lászlóbarát

Egyik jó barátomat elkaptam egy jó pillanatban.

Rendetlenség van ezen a képen. Van egy figuránk, aki viszonylag közelről került a gép elé, talán ez egy kicsit a nagylátószöghöz közelítő objektív beállítás lehet, ettől ez a kép egy enyhe torzítást is kap. Ráerősít bizonyos jellegzetességekre a fejnél, amit én el tudok fogadni, mint irányt, de a kompozíciónál bekerülnek a képbe olyan elemek –egy fél kerék, egy autóból egy részlet, sátor, emberek -, amiket indokolni kellene, hogy miért. Nyilván ez megint egy autósportos helyzet, de akkor a fiúnál is hagyom az utót a pulóverjén, hogy jobban kijöjjön. Ő most valahová figyel, nem tudom hová. Az arcáról az derül ki, hogy te megállítottad őt egy pillanatban, és lekaptad, amit ő rezignáltan figyel belülről, hogy jó, akkor most Alexandra engem fényképez. Nem biztos, hogy annyira boldog ettől, nem érzem azt, hogy ő nagyon odaadta volna magát ehhez a képhez. Neked igen, mint barátnak, de nem a fotós lencséjének. A kettő között van különbség. Gondolom volt egy kommunikáció köztetek előtte is meg utána is, de a fénykép, amikor elkészült, az a pillanat merevítődik ki, és a nézővel azon a pillanaton keresztül fog kommunikálni a modelled, és ez a pillanat kiválasztás nem biztos, hogy optimális. Még akkor sem, ha azt írod a leiratban, hogy szerinted ez egy jó pillanat. Lehet, mert te őt jobban ismered, de amit nekünk mutatsz belőle, az egy picit gyanakvó, visszafogott, olyan figura, aki ezt a fotózást olyan nagyon nem akarta. Ha lehet, akkor az első három leckével dolgozzunk még. A modelles fényképezés előtt jó, ha saját magunkat kínozzuk egy kicsit. A csendélet pedig a komponálásban fog segíteni. (hegyi)

Summer

Nagyon jó a modell, nagyon jó az egész gesztus, ez a szemüveg, a lobogó haj, tényleg minden szuper, én picit lejjebb ereszkedtem volna. Így most a méretkülönbség miatt a mozgás is beszorul valamennyire. Ha lejjebb ereszkedsz, akkor ez a hajlobogás még nagyobb erőt tud kapni, még dinamikusabb tud lenni. A három csillag ettől függetlenül megvan, próbáld meg, hogy mi van akkor, ha a modelled horizontjára kerülsz. (hegyi)
értékelés:

A képen a gonosz mostoha helyett az a mostoha van akit nagyon szeretek. Ő is autóversenyző akár csak édesapám. Épp az egyik verseny előtt a rajtban készült a kép.

Nem tudom mit jelent a cím, kedves Alexandra, de biztos van valami értelme ennek, hogy „fehérborsó”, gondolom ez egy becenév. Kedves kép, kicsit szűk megint. Valamiért, mintha a Gerlei féle Ollókezű Edvárd féle csapathoz akarnál csatlakozni. A vágásokat nagyon élesen használod, miközben kitaláltad magadnak ezt a képformát, ezt a szűkített, a panorámához közelítő képformát, mintha 16:9 lenne a mérete, de ez nem mindig előnyös. Most megkérdezem, hogy miért van belevágva a bukósisakba meg a hátba, miközben a fejtető fölött ekkora helyet hagysz? Ott nézek ki azon az ablakon a sofőr oldalon, nem tudok eléggé koncentrálni a szemre. Tehát a tetőből vágnék, oldalt egy kicsit hozzáadnék. De a pillanat rendben van, ez egy fontos pillanat, úgyhogy én azt gondolom, hogy ez mindenképpen megér egy csillagot, de az ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Rejtély

A tükör mögé bújva.

Örülök annak, hogy Csongor Csengét megmutatja nekünk egy képen, és a saját értelmezésében megkapjuk ezt a képet. Ami nekem izgalmas, az a tükröződésekkel való játék, és az, hogy azzal a mélységélességgel, amivel dolgozik, az egész egy képeslapszerű üzenetté válik, főleg azzal, hogy itt a tónusok is roncsolva vannak, tehát mindez olyan, mint egy régi képeslapból, egy régi korból egyszer csak ez a vagány kisember ide bekukucskálna. Nagyon érdekes, és nagyon furcsa ez az egész dokumentatív jelleg. A 90-es évek, és az ezredforduló angol filmművészete az, ami eszembe jut nekem, mint párhuzam. Jó az irány, abszolút tetszik, meg is adom rá a három csillagot. Az az egyetlen problémám, hogy diktáljunk egy nagyobb ritmust, mert ha ilyen nagyok a kihagyások, akkor a lyukakat nehéz lesz betömni. Várom a munkákat, a kisebb számú leckékre is. (hegyi)
értékelés:

Ébren álmodom

Ezt a képet egy barátommal való vízipipázás közben készítettem róla. Szeretünk pipázni és ez az alkalom, az a fél óra amikor az ember elfelejt minden gondot és bajt, csak arra koncentrál amire gondolni akar. Ezért is küldtem be ezt a képet. Mert ez több mint egy arc...

Kaptunk egy leiratot is, ezzel én most azért nem kezdenék semmit, mert izgalmas a leirat, de nem az van megfotózva. Egy erősen túlvilágított portrét kapunk, egy profilból fényképezett férfiarcról, de pontatlan a világítás. A homloknál, az arccsontnál, az orrnál olyan szinten túlvilágított a helyzet, hogy ki is ég a kép, miközben az árnyékforma már a homloknál elindul. Ha fény és árnyék, a sötét és a világos, a jó és rossz, az isteni és ördögi közötti játékot szeretném megfogalmazni, akkor ez akkor működik, ha jól kivehetőek, pontosan megfogalmazottak ezek a váltások. Másrészt pedig, azt nézzük meg, hogy valamilyen eszköz van a fiatalember szájához emelve, de ezt az eszközt ebben a formában nem lehet felismerni, pontosan azért, mert sötét háttér előtt van. Ha ez a jó és rossz, fekete és fehér, világos és sötét dolgot akarom megfogalmazni, akkor lehet, hogy fordítva világítom, és nem az arcot hozom be fénybe, hanem magát a tárgyat, és az arcot tartom sötétben, mert abban van titokzatosság, meseszerűség. Azzal, hogy ennyire tárgyiasan, mint egy szkenner lapjára lenne felfektetve ez az arc, mutatom ezt a képet, így ez nekem nem indít el történetet. Ha ez egy olyan szituáció, ami többször is előfordul, és megismételhető, akkor én kérnék Renátótól egy ismétlést, és szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy picit aktivizálja magát, mert ha ilyen nagy kihagyással dolgozunk, akkor nem tud egymásra épülni a munka. (hegyi)

élete a zene

Indiai zenés esten jártam Budapesten, tetszett a zene és az előadó is. Olyan festői volt az egész.

Nagyon szép ez a kép. Nagyon festői fényekkel, nagyon plasztikusan ábrázol. Egészen fantasztikus. Tessék megnézni azt a fekete, talán brokát inget, tessék megnézni az arcot, hogy mennyire plasztikus, mennyire térbeli, a fények, ahogy megcsillannak a bőrön, hogy mennyire adják a bőrnek a struktúráját, a hatását, a fejfedő, a háttér, a dob. Azt kell mondjam, hogy tökéletesen rendben lévő portrét kapunk, és az az átéltség, ami az arcon látszik azzal, hogy egy picit hosszabb expozíciót használ Mariann, és a ritmust ütő két kéz bemozdul, ezzel az egésznek megvan a dinamikája is. Ami nekem még ráadásul pozitív az, hogy egy pici humort visz bele: a zokni. Minden maximális hőfokon van, benne vagyunk a ritmusban, benne vagyunk abban a transzállapotban, amit ez a dobos létrehozott, és közben a zokni kikacsint ebből a történetből. Nagyon örülök ennek a képnek. Mariann, ilyen portrékat kell csinálni, ennyire oda kell tudni figyelni. Nagyon jónak tartom ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Húgom

Ez a kép a húgomról készült.

Nagyon személyes portrét készítettél azáltal, hogy ennyire közeli, szűkre szabott a kompozíció, ugyanis azzal, hogy a kevéssé lényeges részeket lehagytad a képről, a gesztusra, a szájra, szemekre koncentrál a néző. Jó fényviszonyokat találtál mindehhez, talán csak annyit tennék hozzá, hogy az jó megfigyelés, hogy a fő fény mellett észrevetted a derítést adó reflexet, de ebben az esetben vagy meg kell kérni a modellt, hogy egy picit fordítsa visszább a fejét, és akkor az arcon játszik majd a fény, vagy ha ez a beállítás az, amit szeretnél megmutatni, akkor ehhez viszont a nyak, orca résznél egy keveset kellett volna takarni a fényből, hogy jobban koncentrálhassunk a szemekre. De mindenképpen jó irány és jó megfigyelés, azt javaslom, hogy fényképezésnél, amikor portrét készítesz, mindig figyeld hogy hogyan játszik a fény, honnan jön a napsugár, honnan verődik vissza és ahogy itt is, ebbe ültesd bele a modelled. (hegyi)
értékelés:

Jucika néni

Kedves portrét látunk, mindazzal együtt, hogy az idő múlásáról beszél a kép, de mindezzel együtt a szeretetről is. Attól függetlenül, hogy az idős kor milyen jeleket, és milyen nyomokat hagy az ember arcán, megmaradnak azok a gesztusok, amik igenis fontosak. Még akkor is, ha Jucika néni a portré elkészítéséhez nem készült nagyon neki, nem tette be a protézisét, nem csinált valami extra kontyot a hajával, talán ettől válik az egész őszintévé, és keresetlenné. Amire figyelnék, az a háttér. Nagyon jó a játék azzal, hogy háromféle szürke tónussal dolgozunk, de akkor nem szabad ennyire szűkre vágni a képet, kicsit többet kell adni a háttérből, hogy ezek a ritmusok jobban tudjanak érvényesülni. Egyébként szerethető kép, bár tőlem távolabb áll, hogy ennyire naturálisan ábrázoljak egy portrét. (hegyi)

dohányzik

Az ötletet abszolút értékelem, jó meglátás, mint portré is jól működik, de a formákat, be kell fejezni. A könyök hiányzik a képről, fontos lenne, hogy meglegyen, és nekem most nagyon szélre van a modell téve. Lehet, ha a könyök benne van a képben, akkor ez a probléma megoldódik. A hajnál is szűk a vágás, most ez túl lett ollózva. Ez a két rész, ahol nekem nagyon-nagyon szoros. A másik dolog az, hogy ez a pulcsi, a maga csíkjaival teljesen jól dolgozik együtt a kanapénak a csíkjaival, de valahogy a bal vállnál furcsa redőket ad az egész, és a kivágás is a bal vállnál megtörik. Ez akkor lenne szép, ha az is egyenes lenne, mint a másik oldali része a pulcsinak. A V-formát, amit a gombtól a nyakig ad a ruhadarab, meg kellene hagyni, és lényegesen kevésbé szűkebbre vágni. (hegyi)
értékelés:

Zsolt

Ennek a portrénak a portré szabályzati könyv szerint komoly hibái vannak, de szerintem ezen a képen teljesen olyan a Zsolt, mint a valóságban. :) Egyébként Dani javaslatára töltöm föl.

Feri leírja a leiratban, hogy a portré szabályzati könyv szerint ennek a képnek komoly hibái vannak. Én szeretném végre ezeket a könyveket elolvasni, amit te emlegetsz, mert én nem tudok ilyen szabálykönyvről, de hát ez valószínű a könyvtárunk szegényességének tudható be. Nem állítom biztosan, hogy nincs ilyen szabálykönyv, de én szeretném azt látni, ahol ezek le vannak írva. Nekem ezzel a képpel más bajom van, mint amit te itt most írsz, hogy milyen szabályt rúgsz fel - nyilván a dekompozícióra gondolsz. Ezzel nincs problémám, de azzal van, hogy a világítás lapos, és azzal is, hogy a háttéren létrejövő fényfolt nem nagyon értelmes, pont a dekompozíciód ellen dolgozik. Próbálná visszarántani azt a tömeget, ami a fej foltja, de ahhoz nem elég határozott. Ez egy véletlenül exponált képnek tűnik nekem ebben a formában, világítás tekintetében. Mivel ott voltam, és mivel ismerem a csávót, aki ott van a képen, így tudom, hogy ez a helyzet nem egy beállított fotográfiai helyzet volt, hogy na akkor most rendben van a világítás, tessék gyakorolni, hanem épp akkor az a fickó a sörényével, magyarázott valamit. Te úgy érzed, hogy ezt a magyarázás pillanatát te elkaptad, de nem érzem ezt annyira jellemzőnek. Azért nem, mert ismerem a csávót, ő amikor magyaráz, akkor teljesen más arcot vág, itt éppen két mondat között van, tehát nem sikerült akkor exponálnod, amikor jellemzőek a gesztusok. A másik dolog az, hogy ebben a tónusrendben, amiben ez most dolgozik, nem sok jövőt jósolok ennek a fickónak, jól látszik, hogy magas vérnyomással küszködik, az is, hogy emésztési problémái vannak, magyarán eléggé hurutos beteg színeket sikerült itt létrehozni. Kicsit kellene ezzel is dolgozni. Harmadrészt, nem tudom, hogy te mit gondolsz erről a fickóról, de ebből a képből, ami nekem lejön, hogy milyen véleményed van erről a csávóról, az nem biztos, hogy egyértelműen pozitív. Nem baj ez, csak ezt vele is meg kellene beszéld, hogy mi a baj, mert egy portré mindig két ember melója. Ha a fotós úgy érzi, hogy valamiért a modellt úgy kell beállítania, és olyan pillanatot kell rögzítenie, ami őt nem egy emelkedett állapotban mutatja, akkor annak mindig van indoka. Itt most a pofázmánya ennek az embernek telibe van világítva, nem biztos, hogy ez a profil számára túl előnyös, még akkor sem, ha maga ezzel a mesterkélt szakáll beállítással szeretné felhívni a figyelmet az ő profiljára, ezzel próbál dolgozni ilyen optikai tuning gyanánt, de nem biztos, hogy ez így szerencsés. Ráadásul egy nagy fejhúst látunk. Itt van ez a mélybordó pólóing, ez még inkább keretezi azt, hogy milyen vastag nagy nyaka van, meg tokája. A hajával is valaminek kellene történnie, mert nem tudom, hogy most ébredt-e, vagy mi van. De nincs ezzel baj, mert lehet ez egy stíluselem is, de ezt is talán vele kellene megbeszélni, hogy ő komolyan gondolja-e ezt a hajat, mert ez ebben a formában eléggé gáz. Most elvicceltem az egészet, mivel rólam készült a kép, így merek magammal szemtelen lenni, de gondold el, ha nem én vagyok ezen a képen, hanem valaki más, akkor nehéz labdát dobtál volna ide, hogy azt elemezzem le egy idegennel. Magammal könnyebben megteszem, Cyrano-effektus, hogy elmondom, hogy mi a baj: saláta orra van a csávónak, erre még rá is erősítettél, disznó nagy feje van, ezt még a világítással és a beállítással még jobban hangsúlyozod, ráadásul kiszorítod a kép szélére, vagyis kimozdítod a nyugalmi állapotából abban a helyzetben, ami nem dinamikus. Feri, azt értsd meg, hogy ha itt most valaki más van, akkor ezt a képet nem tudom leelemezni. Azért nem, mert a modellt bántanám meg vele, ha ezt így belemondanám, hogy úgy sikerült lefényképezned, hogy lófeje van. Lehet, hogy a csávónak lófeje van, de a te dolgod az, hogy ezt a lófejet próbáld valahogy csökkenteni, vagy visszahozni. Ez a problémám ezzel a portréval, most talán ezt el tudtam mondani. (hegyi)
értékelés:

Barabás

Hálás dolog a gyerekfotózás, ezt annak idején úgy hívták, hogy „röhögős”, és nagyon jól fizetett meló volt. A szülő majdnem bármit megvesz a gyerekről, és ezzel nagyon jól lehetett keresni. Igaz, hogy kegyetlen meló, mert a gyerek nem mindig együttműködő, és a fotósnak egy kis pszichológusnak is kell lennie ahhoz, hogy megnyerje a gyerek bizalmát. Ezen a képen ez úgy tűnik, hogy megtörtént, tehát miközben látjuk, hogy valamilyen tévéműsortól fordult felénk a kisfiú, valószínűsíthetően valamilyen mesefilmet nézhetett, Viki fel tudta kelteni magára a figyelmet, és el tudta vonni a figyelmét a tévéről. Sőt ez még nem elég, de valami olyan vicceset tudott mondani, amivel egy természetes mosolyt hozott létre az arcán, és az a gyerekkori, félelmekkel teli, de mégis várva várt idő, amikor a fogváltás megtörténik, nagyon jól szerepel ezen a képen. Mint portré megoldás, én ezt nagyon jónak tartom. Ami szembetűnő még, az, hogy itt van valamilyen színmódosító helyzet. Ez nekem a 70-es évek Orwo filmjeit juttatja nekem eszembe, ott voltak ilyen egészen furcsa színek, amivel nagyon sokat nem lehetett mit kezdeni. A kelet-német ipar nagy terméke volt az Orwo, csak valamit ott elrontottak a gyártásnál. A lényeg az, hogy itt a képen történik egy színmódosítás. Ez a zöldes árnyalat valamit visszahoz a gyerekkorból, a meséből, a titokzatosságból. Én nagyon örülök annak, hogy Viktória elkezdett ezzel játszani, ez plusz dolgot hozzátesz ahhoz, ami a sztenderd portré. Most lássuk be, hogy ha a családban van egy kisgyerek, akkor, ha kellően motiváljuk, akkor fogunk tudni készíteni róla képeket. Ilyen idős korban a gyerekek 98 százaléka már váltja a fogát, kicsit megnevettetjük, és kapunk egy mosolygós képet foghiánnyal. Ezen a felnőtt mindig jót tud derülni, de általában ezekről a képekről pont az a plusz információ hiányzik, amitől több lesz, mint egy sima emlékkép. Azzal, hogy egy szűk kompozíciót kapunk ebbe a színtónusban úgy, hogy ténylegesen, mint portréra koncentrál az alkotó, és nincsen belógó játékdarabok, és egyéb manifesztumok, hanem tisztelettel van kezelve a modell, ezzel érvényessé teszi ezt a képet. Arra felhívom a figyelmét Vikinek, hogy most a képen a kisfiú hajánál van az élesség, ez azt jelenti, hogy nem a gyerek mozdult be, hanem nem biztos, hogy optimális helyre lett irányítva az élesség, itt a szemen kellene lennie az élességnek. Mindezt leszámítva ez egy három csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Elmerengve2

A fellépésen készült.

Hasonló képet kaptunk már Csongortól. Akkor is elmondtam, hogy mi a problémám, most is nagyjából ezt fogom tudni elmondani. Nem látom azt, hogy ebben előre tudtunk volna lépni, hogy egy másfajta ábrázolás jönne létre. Van egy Elmerengve c. kép 2010 februárból, és ez a kép tulajdonképpen annak folytatása, miközben szemmel láthatóan nem ugyanakkor, ugyanott készült a kép, de mégis a megvalósítás nagyon hasonló, és modellnek a fényképészhez éppúgy nincs köze. Ha azt az elemzést elolvasod, amit akkor írtam, az nagyjából erre a képre is igaz, hogy itt a kommunikációban van probléma. Miért fordítja ő el a fejét, miért nem néz ránk? Büntetésben van, épp valamit rosszul csinált, és ezért le lett szúrva, és most szégyelli magát, vagy szomorú? Nem tudom, nem értem, nem tudom mi az oka ennek a fajta melankóliának, ami erről a képről sugárzik, és amit ráadásul ez a fajta kigyengítés, lágyítás a kép körül még meg is erősít. Ezzel végképp nem tudok mit kezdeni, ilyen fajta megoldásokat láttunk a 70-es években, ezeket a kigyengítéseket, a műtermi fotóknál. Ezek be voltak téve ilyen ovális paszpartuba, és hirdették azt, hogy a fotós mennyire zseniálisan tud portrézni. Számomra már akkor is kérdéses volt, hogy ezek mennyire hitelesek, mint portrék, mert nem csak a gesztusok voltak beállítottak, hanem ettől az egész kapott egy olyan fátylat, ami nem csak vizuálisan volt jelen, hanem érzelmileg is, sok köze a nézőnek nem tudott hozzá lenni. Ettől a fajta technikai játéktól én óva intelek. Azt értem, hogy a te érzelmeidet próbálod áthozni, a szeretetet próbálod konzerválni, és kézzel foghatóvá tenni, de az eszköz maga nem alkalmas rá. Ismétlés. (hegyi)