Konzekvens képi világot ad Vera, keresi a fényben, a tükröződésekben azt a hangulatot, ami jellemezheti saját belső útját, vívódásait, kérdéseit, visszatérő érzet a függöny mögötti, a fal, a kerítés, rács mögötti valóság, a kemény fények által rajzolt világ, és itt most ez az erősen szembe tűző napfény nagyon jól összefoglalja mindezt, a szembenézést, és érdekes, mert van ebben valami abból az élményanyagból, amit Sándor A makuladegeneráció elviselhetetlen gyönyörűsége című képsorában láttam, hiszen szembenézni a nappal fájdalmas, olyan gesztus, ami miközben kifelé nézünk, mégis belső látásra, belső utazásra hív, hiszen látni valójában alig látunk valamit, a nagy fényözön miatt legfeljebb a szélekből érzékelhetünk dolgokat. Ez parallel azzal, amikor kiutat keresünk, megoldásokat - és itt jön a képbe az, hogy nem csak szimplán a fénybe nézet minket Vera, de ott a korlát, akármi girbe-gurba, természetest közelítő, de korlát, határ és elválasztó, amibe jószerivel kapaszkodunk, de nem szembesülünk, nem átnézünk közte. Úgy is mondhatnám, hogy az úton elfordulva nem előre nézünk, hanem más utat keresünk, miközben jól láthatóan korlátozva vagyunk, arra nincs út, csak a vágy, csak a hívogató idegenség. Jó kép, sokat szálazható gondolat. (hegyi)

Egy ellenfényes képet látunk, ami egy nagyon jó kiválasztása annak a pillanatnak, amikor az expozíció elkészült. Aki már volt ilyen helyzetben, az tudja, hogy ezek a lepedők, leplek, akár ha ágyazásnál próbáljuk ezeket leteríteni, viszonylag nehezen kiszámíthatóak, hogy mikor hogyan mozdulnak, ez főleg egy nyitott térben, amikor valamilyen közösségi helyzet van, elsodorhatják az embert az események, és nem biztos, hogy ez a kép könnyen elkészíthető. Ezt fontosnak tartottam megjegyezni azért, mert ha megfigyeljük a kép kompozícióját, azon kívül, hogy megtalálta Vera ezt a pillanatot, még arra is volt figyelme, hogy ezzel a döntött horizonttal létrehozzon egy kompozíciós helyzetet, és nem csak egy emlékkép készült, hogy ott voltam ezen a babazsúron, hanem ennél lényegesen mélyebbre ásott Vera. Annyit tudnék hozzátenni utólag, ami módosítható lenne a kompozíciónál, hogy a képnek a bal oldalán egy ujjnyit lehetne vágni, a fiatalember karjánál, a háta mögött már vágható lenne, és még erősebb lenne ez az üzenet. Azért, mert a tömegelhelyezésben most a bal oldalon lévő fa tömeg túlságosan nagy hangsúlyt kap. Ezek már olyan szinten nüansznyi kérdések, hogy nem vonnak le a kép erejéből semmit. Amit sokszor szoktam mondani, ennél a képnél egy jó példát kapunk, mégpedig azt, hogy akkor, amikor gyereket, kutyát, macskát fotózunk, tehát nálunk méretben kisebb szereplőket, akkor nagyon fontosnak tartom azt, hogy az ő testmagasságukat vegyük figyelembe. Ennél a képnél ez egy jó példa, hogy Vera, azáltal, hogy leguggolt, nem csak a napot tudta befogni a színes lepel alatt, hanem a gyerekek mozdulatait is, és nem egy felnőtt szituációját hozta, miközben itt vannak a felnőttek, látjuk, hogy ezt az egész csodát ők hozzák létre, ők terítik ezt a leplet a szereplők fölé. Amit ők, mint felnőttek, pontosan látnak és éreznek, hogy mi a játéknak a kimenetele, az, mint varázslat szerepel a gyerekek világában, ez látszik is a kézmozdulatokon, azon, ahogy ebben a kis körben állnak a felnőttek gyűrűjében, ahogy várják, hogy mi fog most történni, milyen mesék indulnak el majd a lepedő alatt. Ha csak ennyi lenne a kép, akkor is azt mondanám, hogy egy nagyon jó megoldás lenne erre a leckére, de még egy fontos dolog van, amit Vera észrevett, és jól használt: a távolság. Az a távolság, ami most a fotográfus és a körben szereplők között létrejön. Ez nyilván a fényképezőgép távolságával és az objektív megválasztásával is megoldásra kerül. Ez azért fontos, mert a kívülálló szerepe benne van, és mivel ez a szerep a gyermeki szinten mozog, tehát nem egy felnőtt figyeli kívülről a dolgot, hogy a többi felnőtt milyen marhaságot csinál a gyerekeknek, ezért van egy körből kiszorítottság, a játékból kimaradok élmény is ebben. Az az élmény, hogy miközben a többi gyerek játszik, engem kihagytak ebből a játékból, és csak figyelem vágyakozva azt, hogy velük mi történik. Erre a fényviszonyok is, az ellenfény is rásegít. A történet abszolút jól érthető: figyelem a gyerekeket, ahogy játszanak, és én valahogy ebből a játékból kiszorultam, bennem van egy vágyakozás, hogy bekerüljek ebbe a körbe, de mégis talán még biztonságosabb is nekem, a félszegség benne van. Nagyon sok olyan gyermeki érzés van ebbe a képbe belesűrítve, ami beleemeli ebbe a leckébe. Ez abszolút teljesíti a Gyermekkor lecke elvárásait, köszönöm szépen. (hegyi)