Nagyon örülök annak, hogy Vera újból küldött leckét, mert határozott gondolatai vannak az őt körülvevő világról. Annak is örülök, hogy ez a határozottság most már a képeken is megjelenik, mert nem volt ez így mindig. Ebben én itt egy nagyon nagy minőségi változást látok. A belső változások azok, amik képpé érnek, vagy a képen megnyilvánulnak, az a belső változás, hogy nem csak, hogy tudom, hogy mit akarok, hanem azt ki is merem mondani. És ez van most a képen is, hogy engem ez érdekelt, ebben a formában, így megdöntve, létrehoztam valamit, játszottam egy kompozícióval, és ez a játék nekem örömet szerzett, és ez az öröm került a képre, ugyanis minden szürkesége ellenére ez a kép egy vidám kép. Azzal együtt, hogy vannak fenyegető jelzések is rajta, mert ezek a háromszögek elég agresszívek, és a képi agresszió sem elhanyagolható, de mégis vidám. Kicsit durva játék, tehát, az ember elkezd kicsit pogózni a szobában, és a bakancsa lehet, hogy lerúgta a csillárt, de azért a dinamika mellett a vidámság is megvan. Nekem nagyjából ezt mondja ez a kép, úgyhogy köszönöm, nekem ez egy 3 csillagos leckemegoldás, mindazzal együtt, hogy nagyon remélem, hogy Vera újból elkezd velünk dolgozni. (hegyi)
értékelés:
A gyerekeket ábrázoló képek jószerivel önmagukért valóan általában az esetek nagy többségében azt szeretnék, hogy az ábrázolt porontyot édinek, cukinak láttassák, hogy az utódok iránti ösztöneink szintjén, mint egy közös élményanyag, hívhassanak elő primer érzéseket. Kevés a kivétel, ebben a kategóriában ugyanis a realitás, a valóság ábrázolása, vagy akár a személyiség megrajzolása nem cél, túl nagy falat lenne, ez ad tehát létjogot a tömény gyerekglamournak, a giccsnek. Vera képe üdítő kivétel, mert a gyermeket mint képalkotó elem, mint objekt kezeli, szétcsíkozza az árnyékkal, nekiszorítja ezzel a korlátnak, egyáltalán nem bánik vele elvárhatóan, és azt kell mondjam, hogy végre! Mert persze a gyerek aranyos, édi-bédi és cuki, de lássuk be, hogy mindemellett nyűgös, hisztis és láb alatt van, és ezt ritkán ábrázolják, örökítik meg. Emellett drámai a kép tónusrendje, kemény, és a fentről, hátulról mutatott szereplő ebben a környezetben, ezek között a fényviszonyok között baljóslatúan, sorsszerűen szerepel. Önvallomás ez, saját emlék előhívás, így a gyerek adott helyzetben modellé lesz, minket modellez, saját félelmeink megformálójává lesz. Vajon ha megfordulok, még mindig ott lesz apa és anya? Vajon ha még kicsit nézem a vizet, akkor az a sárkány, akit az előbb láttam feltűnni a bokrok mögött, az nem lesz már ott, ugye? Egyetlen kérdés, hogy azzal, amit látok, mennyiben vagyok párhuzamban azzal, amit Vera mondani szeretett volna? (hegyi)
Konzekvens képi világot ad Vera, keresi a fényben, a tükröződésekben azt a hangulatot, ami jellemezheti saját belső útját, vívódásait, kérdéseit, visszatérő érzet a függöny mögötti, a fal, a kerítés, rács mögötti valóság, a kemény fények által rajzolt világ, és itt most ez az erősen szembe tűző napfény nagyon jól összefoglalja mindezt, a szembenézést, és érdekes, mert van ebben valami abból az élményanyagból, amit Sándor A makuladegeneráció elviselhetetlen gyönyörűsége című képsorában láttam, hiszen szembenézni a nappal fájdalmas, olyan gesztus, ami miközben kifelé nézünk, mégis belső látásra, belső utazásra hív, hiszen látni valójában alig látunk valamit, a nagy fényözön miatt legfeljebb a szélekből érzékelhetünk dolgokat. Ez parallel azzal, amikor kiutat keresünk, megoldásokat - és itt jön a képbe az, hogy nem csak szimplán a fénybe nézet minket Vera, de ott a korlát, akármi girbe-gurba, természetest közelítő, de korlát, határ és elválasztó, amibe jószerivel kapaszkodunk, de nem szembesülünk, nem átnézünk közte. Úgy is mondhatnám, hogy az úton elfordulva nem előre nézünk, hanem más utat keresünk, miközben jól láthatóan korlátozva vagyunk, arra nincs út, csak a vágy, csak a hívogató idegenség. Jó kép, sokat szálazható gondolat. (hegyi)
Sándor bedobott a köztudatba egy jó rigmust, ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes - itt most ezt érzem, hogy ha akarom, akkor bele tudom látni, hogy ez egy száj, azt is, hogy ez két száj, akár azt is, hogy nyelves puszi, de ezek a belelátós dolgok tőlem távol állnak, amikor ennyire elvonatkoztatott a közeg. Tudom, ez az én fogyatékosságom. A kép érdekes tónusokkal dolgozik, szinte ég a fű, ég az egész, perzsel, és ez jó. Amit nem tudok, hogy vajon másnak ez az asszociáció valóban elindul? (hegyi)
Egy ellenfényes képet látunk, ami egy nagyon jó kiválasztása annak a pillanatnak, amikor az expozíció elkészült. Aki már volt ilyen helyzetben, az tudja, hogy ezek a lepedők, leplek, akár ha ágyazásnál próbáljuk ezeket leteríteni, viszonylag nehezen kiszámíthatóak, hogy mikor hogyan mozdulnak, ez főleg egy nyitott térben, amikor valamilyen közösségi helyzet van, elsodorhatják az embert az események, és nem biztos, hogy ez a kép könnyen elkészíthető. Ezt fontosnak tartottam megjegyezni azért, mert ha megfigyeljük a kép kompozícióját, azon kívül, hogy megtalálta Vera ezt a pillanatot, még arra is volt figyelme, hogy ezzel a döntött horizonttal létrehozzon egy kompozíciós helyzetet, és nem csak egy emlékkép készült, hogy ott voltam ezen a babazsúron, hanem ennél lényegesen mélyebbre ásott Vera. Annyit tudnék hozzátenni utólag, ami módosítható lenne a kompozíciónál, hogy a képnek a bal oldalán egy ujjnyit lehetne vágni, a fiatalember karjánál, a háta mögött már vágható lenne, és még erősebb lenne ez az üzenet. Azért, mert a tömegelhelyezésben most a bal oldalon lévő fa tömeg túlságosan nagy hangsúlyt kap. Ezek már olyan szinten nüansznyi kérdések, hogy nem vonnak le a kép erejéből semmit. Amit sokszor szoktam mondani, ennél a képnél egy jó példát kapunk, mégpedig azt, hogy akkor, amikor gyereket, kutyát, macskát fotózunk, tehát nálunk méretben kisebb szereplőket, akkor nagyon fontosnak tartom azt, hogy az ő testmagasságukat vegyük figyelembe. Ennél a képnél ez egy jó példa, hogy Vera, azáltal, hogy leguggolt, nem csak a napot tudta befogni a színes lepel alatt, hanem a gyerekek mozdulatait is, és nem egy felnőtt szituációját hozta, miközben itt vannak a felnőttek, látjuk, hogy ezt az egész csodát ők hozzák létre, ők terítik ezt a leplet a szereplők fölé. Amit ők, mint felnőttek, pontosan látnak és éreznek, hogy mi a játéknak a kimenetele, az, mint varázslat szerepel a gyerekek világában, ez látszik is a kézmozdulatokon, azon, ahogy ebben a kis körben állnak a felnőttek gyűrűjében, ahogy várják, hogy mi fog most történni, milyen mesék indulnak el majd a lepedő alatt. Ha csak ennyi lenne a kép, akkor is azt mondanám, hogy egy nagyon jó megoldás lenne erre a leckére, de még egy fontos dolog van, amit Vera észrevett, és jól használt: a távolság. Az a távolság, ami most a fotográfus és a körben szereplők között létrejön. Ez nyilván a fényképezőgép távolságával és az objektív megválasztásával is megoldásra kerül. Ez azért fontos, mert a kívülálló szerepe benne van, és mivel ez a szerep a gyermeki szinten mozog, tehát nem egy felnőtt figyeli kívülről a dolgot, hogy a többi felnőtt milyen marhaságot csinál a gyerekeknek, ezért van egy körből kiszorítottság, a játékból kimaradok élmény is ebben. Az az élmény, hogy miközben a többi gyerek játszik, engem kihagytak ebből a játékból, és csak figyelem vágyakozva azt, hogy velük mi történik. Erre a fényviszonyok is, az ellenfény is rásegít. A történet abszolút jól érthető: figyelem a gyerekeket, ahogy játszanak, és én valahogy ebből a játékból kiszorultam, bennem van egy vágyakozás, hogy bekerüljek ebbe a körbe, de mégis talán még biztonságosabb is nekem, a félszegség benne van. Nagyon sok olyan gyermeki érzés van ebbe a képbe belesűrítve, ami beleemeli ebbe a leckébe. Ez abszolút teljesíti a Gyermekkor lecke elvárásait, köszönöm szépen. (hegyi)
Elindítunk egy játékot, ahogy ez a Hónap képe rovatban leírásra is kerül, az első labdát én Verának szeretném dobni. Azért neki, és azért ezzel a képpel, mert azt szeretném, ha összekapcsolnánk a többiekkel azt a nézőpontot, amit Vera képvisel itt, a Látszótéren, és kíváncsi vagyok arra, hogy Vera kit hív be ebbe a játékba majd a következő hónapban. Még akkor is, ha a megfogalmazásodban vannak pontatlanságok, de az érzelmi megközelítések nagyon pontosak. Nagyon erős az az érzelmi szál, amit Vera a képeibe belesűrít, és erre ez a kép az egyik legerősebb üzenet. Azért ez a kép az én választásom, mert ha Vera munkáját globálisan kellene néznem, főleg az elmúlt idők munkáját, akkor azok a keresések, amiket Vera elindít ebben a képben nagyon jól sűrűsödnek. Tulajdonképpen egy nagyon jó üzenet Vera lelkiállapotáról, arról a helyzetről, ahol felnőttként tart. A kívülállás és a körbe bekerülés, a befogadás és a befogadottság érzése, és ennek a problematikája mind rajta van ezen a képen. Sőt, nem kell nagyon megerőltetni magunkat, hogy ezt az érzésvilágot, amit a kép közvetít, áttételesen a Látszótérre is értelmezhessük, hiszen mi vagyunk a felnőttek is, és mi vagyunk a gyerekek is egy személyben, egymásra terítjük a védőernyőt. Kíváncsian várom, hogy a következő hónapban Vera kit választ, a figyelem most Verán van, ő fogja eldönteni, hogy melyik munka a következő hónap képe. (Hegyi Zsolt)
Ez egy nagyon erős üzenet. Néhány képpel ezelőtt valaki már küldött egy ilyen tengerpartos élményt, és Munkácsi Márton képét tudnám mondani, ami szintén egy kapcsolódási kép lehet. Ami ebben izgalmas, nem csak a fényviszony, és nem csak az, hogy tényleg, mint egy fal, magasodik ide ez a hullám, és mint egy nagy cunami, próbál ide ránk borulni, hanem az, hogy itt három szereplő van a képen, és a három szereplőnek van egymáshoz való viszonya, és ez a viszonyrendszer nagyon jól érzékelhető. Van két felnőttünk, és van egy gyerek. A két felnőtt áll a kép bal oldalán, a múltban, és a gyerek a kép közepéből már kibillentve, és mutat is a jövő felé. Nagyon izgalmas ez az üzenet, nagyon jó, hogy jelképszerűen belekerül ebbe a képbe. Ez a jelkép az, ami az emberben felkelti a kíváncsiságot is, és egy kicsit a szorongást is, és egyből átérzi azt a helyzetet, amit az a két felnőtt érezhet. Persze, lehet, hogy ez egy vidám szituáció volt, és volt a még egy negyedik szereplő is, aki mondjuk, a kisfiú felé mutat, de mégis azt gondolom, hogy amit most kaptunk, ebben a kivágatban, ebben a komponálásban, ez a történet nekem az útrabocsátásról beszél, arról, ahogy az ember a gyereket elengedi az első lépéseinél a nagybetűs életbe. Ott állunk a parton, figyelünk rád, de neked kell megküzdened az elemekkel, abba a folyóba, abba a tengerbe neked kell belegyalogolnod, nem segíthetünk tovább, nem adunk mankókat a hónod alá, hanem neked kell megtanulnod járni. Nekem ez van ebben az üzenetben. Kompozícióban talán a kép fölső részéből, az ég részből én valamennyit levettem volna, talán egy ujjnyit, és akkor még fókuszáltabb lenne ez az egész, de tökéletes leckemegoldás, köszönöm szépen. (hegyi)
Mintha egy kőnyomatot látnék, olyan ennek az egész képnek a hatása. Szépek a tónusok, a színek, örülök neki, hogy nem valami szépia tónust kapunk. Nem tudok mást mondani, nyilván itt a természeti formákból indulunk ki, és ezeket akvarellszerű művészi szinten, mint egy pasztellrajz, fogjuk föl. Ezt azzal érte el Vera, hogy mozdított a kamerán, és ez a harántirányú elmozdulás okozza ezeket a csíkokat, ami egy esztétikailag tökéletesen elfogadható irány, és az üzenethez is hozzáférek, mert mindenkinek vannak olyan gyerekkori élményei, amit hozzá tud az ilyen folyóparti helyzetekhez kötni. Finom munka és nőies is. Ezeket a regéseket, rezonanciákat nem biztos, hogy egy férfiember olyan könnyen észreveszi, ehhez kell az a plusz, amit a női alkotók hordoznak magukban, hogy ezekre szenzitívek legyenek. Jó a tömegelhelyezés is, kicsit a jobb középső-fölső résznél kiég a vízfelület, azzal nem ártott volna valaminek történni, jobban örülnék, ha az nem menne el fehérbe. Ennyi az esztétikai hozzáfűzésem. (hegyi)
Lehetne ez akár makrofotó is, annyira kicsi tárgyakkal dolgozunk. Nagyon szépek a színek és a formák. Talán kompozícióban mondanám azt, hogy valamennyit még kellett volna erre odafigyelni, dolgozni ezzel, mert ezeket a flekkeket biztos, hogy meg lehet találni ezen a kövön máshol is, úgy, hogy ez a fa, és az ő árnyéka ne dekomponáltan a kép jobb oldalára kerüljön, hanem ő indítsa ezt a történetet. Így most olyan mellesleges a dolog, hogy úgy véletlenül odakerült. Egyébként maga az üzenet teljesen rendben van. (hegyi)
Olyan nekem ez a kép, mintha egy konstruktivista festmény, vagy grafika lenne, Kassákot tudom idehozni példának. Tessék megnézni a képen lévő, képalkotó elemek által létrehozott folthatásokat. A háttérben lévő fák rendje, azok az oszlopok, függőlegesek, azok a trapézformák, majd erre egy átlósan határozott háromszögvonalban terjedő füst kerül rá, mint egy réteg. Ha nem kékben lenne, hanem vörösben és feketében, akkor lehet, hogy jobban lehetne érteni azt, hogy miről beszélek, de ez csak transzpozíció kérdése. Egyetlen egy dolog, ami nekem fölmerül, mint kérdés, hogy ha esetleg egy kicsit mozdítunk a kamerán, akkor lehet, hogy a képnek a bal oldalára valami még beúszik, és nagyobb hangsúlyt tud kapni ez a keresztülhúzódó drót. Egyébként abszolút rendben van a kép, és ami a Csend leckét illeti, van egy filmes hangulata, ami hozza ezt a filmes csendet, amikor a vonósok a háttérben elkezdenek cincorogni, és valami drámai feszültség előtti csendet kapunk. (hegyi)
Megint egy érdekes tömegelhelyezést látunk, a képnek a jobb oldalán van egy nagy sötét flekk, utána, annak mintha egy árnyéka lenne, egy másik fát látunk, de már egy rétegen keresztül, egy füstfelhőszerű, ködszerű rétegen keresztül, majd megint a háttérben még egy távolabbi rész. Ez így önmagában is egy elég érdekes térrendezést jelent, ebbe van bekapcsolva az a három villanyzsinór, ami átlósan a kép tetejénél megjelenik, és mint egy sorvezető, viszi az ember szemét jobbról bal felé. Az is egy érdekes kérdés, hogy ha elfogadjuk azt, hogy a múlt köthető a baloldalhoz, és a jövő a jobb oldalhoz, az írásképünk is balról jobb felé történik, tehát olvasni is általában balról jobbra olvasunk, ez a kép ennek a ritmusnak az ellentétére dolgozik, ha a tónusokat veszem. Ha egyébként a ritmusokat veszem, vagyis ezt a három vonalat, akkor mégiscsak visszahúz ebbe az irányba, tehát van egy dinamikai játék jobbról balra, balról jobbra. Ezen kívül persze van egy meseisége is ennek a történetnek, de mint folt, mint tömegelhelyezés, ettől válik izgalmassá. Ami engem zavar, az a kép bal felső részén lévő fehér folt, az sajnos ezt az egész történetet gyengíti. Ha már elektronikus képről beszélünk, akkor megoldható ennek a korrigálása elektronikus formában is akár, vagy ezt az expozíciónál lehetett volna esetleg figyelni, hogy ott ez ne kerüljön ebben a formában a képre, ha egy kicsit elmozdulunk, akkor is megmarad a kompozíciónk. (hegyi)
Két ok van, ami miatt ez a kép izgalmas. Az egyik az a fénytani helyzet, amiben Vera ezt a képet elkészítette, gondolok itt a háttérben lévő felhőkre, vagy, ha megnézzük, pont annál a résznél, ahol ezek a kékes felhők vannak a háttérben, a fa levelein is megcsillan a fény, és ez nagyon jól elválasztja egymástól ezt a két formát. Másrészt, ami izgalmas, a folthatásoknak a szerepe. Miközben a kép közepén van egy jellegzetes fa forma, eközben a kép két oldalánál egy-egy torzó, egy-egy sziluettes fa részlet is megjelenik, és ezek a maguk formáival és tömegükkel dinamikát visznek ebbe a képbe. Attól, hogy dőlnek a fatörzsek, attól, hogy ez az egész ellenpontként dolgozik a dőlés irányával, mint tömegelhelyezés, ez egy izgalmas kérdés lesz. Nem tudom, hogy figyelt-e meg valaki már ilyet, amit most mondani fogok főleg férfiakra igazak, ha saját magamat megnézem, akkor tusolás után az ember hasán a szőr hasonló kis formákba, csomókba tud összeállni, mint az a fa, amit a kép közepén látunk. Ez is egy nagyon érdekes dolog, hogy akár, ha elvonatkoztat az ember, akkor ezt az egész formai játékot át tudja transzponálni magában, és ennek is segítsége az, ami a háttérben történik. Van ebben valami olyan izgalmas játék, ami túlmutat önmagán, túlmutat azon, hogy itt egy őszi, vagy egy kora tavaszi helyzetet látunk, lényegesen többet kapunk, és ez a színekkel, a formákkal és a fényekkel való játéknak köszönhető. (hegyi)
Az az érdekes ebben a képben, hogy egy olyan fénytani helyzettel játszik a kameracsillanástól kezdve az áttűnések, a pára, az üvegházon visszacsillanó fény, annyi minden van erre a képre rátéve, hogy az ember csak csodálja és nézegeti, és nem tud betelni vele. Talán egyetlen egy problémám van a képnek a fölső részével, hogy azt a fölső fél centit én lehagytam volna, ahol már nagyon kifut a háttér. Tömegelhelyezésben is jót tett volna ennek az ügynek, és nem vinne minket onnan fönt el. Most a súlyponttal, ezzel az elhelyezéssel, az alsó rész nem tud versenyre kelni, pedig az az izgalmas, miközben a fény a háttérnél is izgalmas, és ez a szín játék is az, de most ez, hogy fönt engeded ennyire kifutni a tetejét a képnek, ettől nem tudok odafigyelni elég erővel a képre, nem marad egyben a képkereten belül a helyzet. Nagyon jó megfigyelés, nagyon szép, konkrétságában is lírai, és én ennek nagyon örülök. Ez egy három csillagos kép egyébként. (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…