Konzekvens képi világot ad Vera, keresi a fényben, a tükröződésekben azt a hangulatot, ami jellemezheti saját belső útját, vívódásait, kérdéseit, visszatérő érzet a függöny mögötti, a fal, a kerítés, rács mögötti valóság, a kemény fények által rajzolt világ, és itt most ez az erősen szembe tűző napfény nagyon jól összefoglalja mindezt, a szembenézést, és érdekes, mert van ebben valami abból az élményanyagból, amit Sándor A makuladegeneráció elviselhetetlen gyönyörűsége című képsorában láttam, hiszen szembenézni a nappal fájdalmas, olyan gesztus, ami miközben kifelé nézünk, mégis belső látásra, belső utazásra hív, hiszen látni valójában alig látunk valamit, a nagy fényözön miatt legfeljebb a szélekből érzékelhetünk dolgokat. Ez parallel azzal, amikor kiutat keresünk, megoldásokat - és itt jön a képbe az, hogy nem csak szimplán a fénybe nézet minket Vera, de ott a korlát, akármi girbe-gurba, természetest közelítő, de korlát, határ és elválasztó, amibe jószerivel kapaszkodunk, de nem szembesülünk, nem átnézünk közte. Úgy is mondhatnám, hogy az úton elfordulva nem előre nézünk, hanem más utat keresünk, miközben jól láthatóan korlátozva vagyunk, arra nincs út, csak a vágy, csak a hívogató idegenség. Jó kép, sokat szálazható gondolat. (hegyi)