Nekem ebből a képsorból a harmadik és a második tetszik, de ami a legerősebb az a harmadik kép. És bár ezen nem látszik a Vera, de mégis látszik a tükröződésen, hogy az a gesztus a Verának szól, a Vera tisztelete, a Vera színháza, és a Vera történése. Mint egy road-movie-ban ez a kép is egy lakókocsiban létezésről szól, és az első képet annyiban értem, hogy az ennek a kisfilmnek a főcíme, Asimov Alapítvány című könyve, értem én, de nekem fotós szempontból a harmadik kép a legerősebb, abban van legjobban benne ebből a mostani állapotból. Remélem a Sanyiék is látják az oldalt, nézik ezeket a történeteket, a Vera képei így nagy mennyiségben nagyon pontosan érzékeltetik ezt az idegen világot, a nekünk idegen világot, ezt a létállapotot, amiben folyton úton kell lenni, tehát nagyon remélem, a Vera képei másokat is elindítanak az önkifejezésben, akik velünk itt vannak, néznek bennünket, és talán ők igazán értik ezt, mint mi, itt a mi kis Pálya utcánkban vagy Kossuth utcánkban. Hogy miért készülnek ezek a 100 %-ban szubjektív, nagyon személyes képek.
Én fontosnak tartom azt, hogy ezek a helyzetjelenségek, ezek egy szubjektív naplót alkotnak, és engem érdekel, hogy miért akkor jön ki belőlünk, hogy naplót vezessünk, amikor elmegyünk és elutazunk – mert ki vagy billenve a saját helyezetedből, a saját ritmusodból. Ez egy kibillent helyzet. A második képnél pl. noha technikai eszközöket is látunk, mégis nagyon jól látszik, hogy a könyv az egy másik világba vezet el - ott van a valaki összegubózva, a gyűrött zoknijában, és a varázslatos könyvben az idegenben még egy másik térbe álmodja át magát. Tehát a naplójelleg nyilván azért erősödik fel, mert a belső biztonságot ez adja. (szőke)
értékelés:

Ez a kép egy régebbi Vera koncepcióra épül, ugye volt az a másik képe az autóbelsőből, és igazából ezt a két képet talán párban lehetne értelmezni. Nagyon ott van a logikája a képen. Mégis, talán egy kis fény jót tenne ennek a belső történetnek, sejthetően talán a kormányon csillan meg csak egy kevéske, én nem hagytam volna ennyire sziluettesre, és tudom, nagyon nehéz ilyen dokumentumhelyzetekben belenyúlni, de talán a kutyus, ami ott áll, talán még valami történést én megvártam volna, és akkor még izgalmasabb a helyzet. De a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Abban a helyzetben vagyok, hogy a Vera utazási történetének képeiből kaphattam ízelítőt, amikből a Vera rámbízta, hogy mi az, amit ide beemelhetünk, és abban talán megegyezhetünk, hogy ez egy fontos kép. Itt egy enteriőrt látunk, ez egy lakóautó belseje, amiben egy reggeli közbeni állapotban vagyunk, kakaóval, kávéval, pirítósokkal, és ezt az alkotó az előtérben tartja, hogy igen, ezt ettük, de ugyanakkor az ő szeme által a mi szemünk is elkezd az üvegen, ezekkel a párafoltokkal, vízcseppekkel tarkított üvegen keresztül a tájra kinézni – és érdekes, hogy pont középen, ahol akarnánk kinézni, ott van egy osztat és pont ott nincs letörölve a pára. Nyilán ez azért is van így, mert ebben a reggelizőszerepben ez a két ember, aki ezt a reggelit elkölti, a maga kis részét tisztította meg, ezek a kéznyomok látszanak, amivel a pára el van törölve, és ettől egy nagyon személyes hangulatot, kötöttséget kap a kép. Szerintem ezek a struktúrák mutatják legszebben az alkotói jelenlétet ezen a képen, én nagyon szeretem ezt a képet, és hozzám nagyon közel áll. (szőke)
értékelés:

Tulajdonképpen ez egy képi humor, egy piktogrammal való játék, és finoman-játékosan a tengerpart is megjelenik, csak egy csíknyi, hogy ennyi maradt, ennyit küldünk nektek, úgyhogy mint képi geg aranyos, és az egy disznó jár érte. (szőke)
értékelés:

Szőke: Mit tud a Vera? Hegyi: Én nem tudom, hogy mit tud, de ettől függetlenül szeretem ezt a képet. Hogy mit tud? Beleugrani a vízbe, vagy repülni, nekem ebben megvan egyfajta báj vagy humor, és az előzőhöz hasonlítva, amit ugyanezen a helyszínen csinált, ahhoz képest nekem ebben van meseiség, hangulat, történet. Szőke: Ez ugyanaz a helyszín, itt most ült le, miután megcsinálta azt a másik képet. És ez egy fontos döntés, hogy pontosan attól, hogy megvan a táj, hogy megvan a perspektíva, megvannak a hullámok, és ettől a térérzetünk megnőtt, és jobban tudjuk azonosítani a helyzetet, míg az előzőnél ez mind elveszett. Ez egy háromdisznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy természeti képet látunk, ahol van egy modell, aki ezen a sziklán sétál valahová a tenger vagy más víz felé. Ugyanakkor az alkotó – mivel beküldte a képet, így a tudatosságot feltételezzük – túlexponálta a képet, ezáltal egy kiégett, egy erősen roncsolt felületet kapunk. Ezzel a roncsolással alapvetően nem lenne baj, ha a képi üzenetben helyén lenne. Ugyanis a kép baloldalán van ez a roncsolás, de az nem eldöntött, és a képből nem egyértelmű, hogy ez a modell, aki ott megy, arra fogja folytatni az útját, leugrik a szikláról, másik irányba megy tovább, tehát nincs kapcsolat. Van egy öböl kiégve, az ég kiégve, egy öl formájú sziklaforma, ami azt mutatja, hogy a történetnek ott van egy központosítása, miközben a szereplő, akár egy véletlen statiszta, sétál a képen. Tehát az indokát nem értem ennek a fajta megoldásnak, tehát én ezt itt visszaadnám ismétlésre a nyár leckére, úgy, hogy a kiégettség használható, lehet ennek, a fénynek, a sétának a fény felé akár fontos szerepe is, a fény lehet akár valami éteri helyzet is, csak ez itt ezen a képen nem jelenik meg. Pontosabban nem ez jelenik meg, nincs koncentráltság a képen, amit a Vera képeinél látni szoktunk, az itt nincs meg, úgyhogy köszönjük, de ez ismétlés. (szőke-hegyi)

Egy fekvő formátumú képet látunk, aminek az elsődleges rendszere folyamatosan egy szimmetriára próbál épülni, ráadásul a horizonttal játszik is még két vízszintes felület, a padozat és a korlát. A korlát és a horizont közötti fehér sáv olyan, mint egy, a vízre ráfestett fehér csík, majdnem leugrik a képről. Ez a kép, a kompozíció absztrakt, ritmikai vonulatát erősíti. Az alkotó folyamatosan struktúrákat keres, és ebben az egész középponti részben egy szintén strukturális szerkezet ez a pad, ami pont azért mert ennyire ellenfényes a kép, megintcsak ritmusokat mutat, ezeket a hegesztett struktúrákat. Ugyanakkor a pad mellett van egy kuka vagy valami oszlop, ami ebben a szimmetrikus rendszerben egy picit más üzenetet hordoz. A pad elsősorban akár popzenei feldolgozásokban, lásd akár KFT régi dala, folyamatosan az emberi jelenlétre utal, az érzelmekre, romantikára. A kép egyik üzenete, hogy a padon kívül, ami természetesen arról szól, hogy az emberek leülnek rá, elmerengenek, emlékeket gyűjtenek, átkarolják egymást – de ez a pad üres. És az egész tér az emberi létezéstől megfosztott emlékként jelenik meg. Szerintem nagyon meghatározó az, hogy nagyon tudatosan egy olyan helyszínt választott az alkotó, ahol az emberi jelenlét csak közvetett formában van meg. Ez a kép az emberi ottlét hiányáról szól. A szimmetria és a geometrikus, leegyszerűsített formák is ezt erősítik. Nincsenek növények, nincsenek lelógó levelek, virágok, a háttér szürkéskék foltjaiban is csak jelzésértékűen van ott a távolban egy vitorlás, talán egy falu, a hegyek formái – mind az ürességről szól, és ebből a szempontból a kép nagyon jól, higgadtan van elkészítve, és a kép a belső ürességből is üzenetet próbál küldeni. Ugyanakkor szerintem az előtér hajópadlószerű részével valamit kellene, vagy lehetett volna valamit kezdeni. Ha továbbra is a hiányt szeretnénk történetileg erősíteni ebben az egészben, maga a deszkák többszörösen is utalnak erre, a cím is a színházra utal, nyilván egy fellépés előtt vagy után zajlik; az előadás egy emberi történet, párkapcsolatok, helyzetek, ami előtt vagy után vagyunk. Én afelé hajlok, hogy inkább utána, mert a kép elrendezettsége az egy folyamatnak a megtörténtére utal. Ősz talán, vagy egy nap vége, nem valamire való felkészülés, hanem valaminek az összegzése van a képen. Mégis, mindemellett szerintem kompozíciós szempontból kellett volna kezdeni valamit az előtérrel. Valaminek itt talán meg kellett volna jelennie, hogy ezt az óriási teret, ezt az aranyló víztükrön megjelenő tájat még jobban távlatba hozza. Igazából ezt kétdisznós képnek értékelem. A hiány nem biztos, hogy csak a hiánnyal fogalmazható meg teljes egészében; valami egészen picike hiányzik erről a képről. (szőke)
értékelés: