A nyár leckéjére nem véletlenül mondtam pár képpel előbb, hogy igenis a Vera tud higgadt, tud úgy zavarbaejtő lenni, hogy egy képen belül sűrít. Ehhez olyan szituációk kellenek, hogy a belső létállapot is megfelelően működik. Az biztos, hogy ebben a képben ott van a Vera-féle szarkazmus, hogy a nyár kategóriájára küld egy akár még angol tájképfestészetben megjelenő, őszi hangulatot tükröző fénytant – ettől függetlenül a párák és fényeik jelen vannak a nyárban, tehát jó, hogy nem a bícs and szansájnt küldi el, hanem ezt a tónusvilágot, mert rá ez jellemző, belőle ez tükröződik. A másik meg az, hogy úgy fényképez, hogy valójában tényleg egy XIX. sz-i olajfestmény lazúrokkal, foltokkal, erről beszél Leonardo a Trattato della picturában, hogy levegőoszlop, fátylak mögött fátylak, ahogyan a szufi költészet is jelzi a teret, megfigyelhetjük, hogy ugyanazok az erdők, egy-egy hegy, egy következő völgy és hegy kapcsolatából létrehoznak egy ilyen árnyjátékszerű játékot, ritmust. Én ezt a képet jónak tartom, három disznó. (szőke)
értékelés: