A kép, ha már ma beszéltünk a szocióról vagy az emlékképekről, akkor egy olyan leporellónak az egyik állomása, ahol az elutazás, az elköszönés, a kitekintés, az összegzés érzékelhető. A személyautóból és a délutáni fény miatt az autónak egy olyan belsőjéből látunk ki, ahol a sötét felületek szinte kivágják a bentről látható teret, egyrészt ez az autó akár meghitt vagy valamilyen burokszerű szerkezet, másrészt meg olyan, mint egy fura börtön, amiből kinézünk. Egészen messze menve az asszociációban akár egy Pobjeda is lehetne, ahol ha nem is így mosolyogva, de az emberek láthatták, ahogy valakit elvisznek egy ilyen autóban. Mindezt csak azért szerettem volna mondani, mert az az egyetlen egy bizonytalanságom, hogy a Verának még szűkebbre kellett volna venni a képet, hogy a kitekintésre koncentráljon, és többet láthatunk abból a faluból, a kerítésből, a rokonokból; vagy mindazt a teret, ami a kép baloldalán szinte leheletnyire látszódik, a vezetőülés melletti szék, a belső tér még jobban jelen lett volna, a belső légkör, ami aztán elviszi az alkotói szemléletet egy másik világba. Ebben vagyok bizonytalan, tehát nem tudom eldönteni, hogy szűkebb vagy tágabb kompozíciót kellett volna használni, de azt biztosan érzem, hogy a kettő közül a döntést meg kellett volna hozni. Most egy hezitáció van a kép üzenetében, és noha nagyon szeretem, mégis csak két disznós. (szőke)
értékelés: