Ezt a portrét meg kellene ismételni édesapádról, ebben erős kritikai él van, és nem tartom jónak azt az irányt, amikor a modellünket arra használjuk, hogy kifigurázzuk őt. Mindenkinél lehet ilyen ellesett pillanatokat találni, amikor nem ura a gesztusainak, de ezt nem tartom jó ötletnek, ha ezzel próbálunk valakit ábrázolni, mert bemerevítünk egy olyan pillanatot, ami rá kevéssé lehet jellemző. Függetlenül attól, hogy milyen arcot vág itt édesapád, mint portré, a szemüveg egy nagyon érdekes kérdés. Mark Hanauer készített a Rolling Stone számára egy portrét Steve Wonderről 1987-ben, ott például zseniálisan van használva a szemüveg, ugyanis egy vak emberről beszélünk, és a szemüvegen megcsillan a reflexet adó lámpáknak az ernyője. Ettől az ő személyiségéről egy olyan képet kapunk, amiben a vakság is benne van, de az is, hogy ő ezt mennyire tudja nyugalommal, békével vagy humorral szemlélni, tehát egy nagyon jó jellemrajzot kapunk. Ott indokolt a napszemüveg, itt most nem, mert valami történet biztos van, amit a napszemüvegben föl kellene fedezzek, de maga ez a gesztus jócskán elviszi a figyelmem. Én most azt kérném Alexandráról, hogy készítsen az édesapjáról egy normális portrét, már csak azért is, hogy ezt a gesztus „jóvá tegye”. Biztos Alexandra se örülne annak, ha olyan pillanatát ragadnánk ki, amiben ő előnytelen. Ismétlés. (hegyi)