Ezt a képet egy barátommal való vízipipázás közben készítettem róla. Szeretünk pipázni és ez az alkalom, az a fél óra amikor az ember elfelejt minden gondot és bajt, csak arra koncentrál amire gondolni akar. Ezért is küldtem be ezt a képet. Mert ez több mint egy arc...

Kaptunk egy leiratot is, ezzel én most azért nem kezdenék semmit, mert izgalmas a leirat, de nem az van megfotózva. Egy erősen túlvilágított portrét kapunk, egy profilból fényképezett férfiarcról, de pontatlan a világítás. A homloknál, az arccsontnál, az orrnál olyan szinten túlvilágított a helyzet, hogy ki is ég a kép, miközben az árnyékforma már a homloknál elindul. Ha fény és árnyék, a sötét és a világos, a jó és rossz, az isteni és ördögi közötti játékot szeretném megfogalmazni, akkor ez akkor működik, ha jól kivehetőek, pontosan megfogalmazottak ezek a váltások. Másrészt pedig, azt nézzük meg, hogy valamilyen eszköz van a fiatalember szájához emelve, de ezt az eszközt ebben a formában nem lehet felismerni, pontosan azért, mert sötét háttér előtt van. Ha ez a jó és rossz, fekete és fehér, világos és sötét dolgot akarom megfogalmazni, akkor lehet, hogy fordítva világítom, és nem az arcot hozom be fénybe, hanem magát a tárgyat, és az arcot tartom sötétben, mert abban van titokzatosság, meseszerűség. Azzal, hogy ennyire tárgyiasan, mint egy szkenner lapjára lenne felfektetve ez az arc, mutatom ezt a képet, így ez nekem nem indít el történetet. Ha ez egy olyan szituáció, ami többször is előfordul, és megismételhető, akkor én kérnék Renátótól egy ismétlést, és szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy picit aktivizálja magát, mert ha ilyen nagy kihagyással dolgozunk, akkor nem tud egymásra épülni a munka. (hegyi)