Én nem nagyon értek egyet ezzel a fajta címadással. Olyan plusz érzelmet akar erre rátenni, ami vagy jön a nézőnél, vagy nem, de engedtessék meg neki, hogy ezt maga döntse el, hogy erre asszociál-e vagy nem. Ez olyan nagyon nem tesz nekem most hozzá ehhez a helyzethez. Egy kicsit a képkivágással is vitatkoznék. Tudom, hogy nem olyan egyszerű lefényképezni, ahogy csöpög a víz, de megint azt látom, hogy mintha a döntés nem lenne egyértelmű, hogy mit szeretnék. Hogy a környezettel együtt szeretném-e megmutatni ezt a helyzetet, szociografikus ábrázolás felé viszem el, miközben ezt a technikai játékot is megmutatom, avagy engem kifejezetten az a gyöngysor érdekel, ami létrejön a cseppekkel, és az abban tükröződő világ. A kettő között vagyunk itt most. A csapból nem kapunk eleget, tehát a szociografikus helyzet nem igazán van jelen, csak jelzésértékkel, miközben gyönyörű lenne, mert úgy látom, hogy ez a csap úgy látom sokat megélt már. Magából a makro-világból, ami itt ezekben a vízcseppgömbökben létrejön, ebből sem kapjuk meg azt a mennyiséget, amit megkaphatnánk. Itt kifejezetten a nagy, már leszakadó vízcseppre gondolok, amit erősen félbevágott az alkotó. Tehát a képkivágás nem nagyon acélos most, miközben a téma rendben van, és én örülök annak, hogy Tímea ezzel elkezdett foglalkozni. Ha ez a környezetében lévő csap, akkor kezdjen el ezzel dolgozni, és ismétlés, egyébként kettő csillagot megadok a képre, mert az irány nagyon jó. (hegyi)
értékelés:

"A világ néha megpróbálja megrendíteni a hitemet. De én még mindig hiszek a zenében, ahogy néhányan a tündérmesékben hisznek." (August Rush c. film)

Nem teljesen értem az utalást a leiratban, úgyhogy azzal nem is kezdenék túl sokat. Volt valamelyik tehetségkutatóban egy hölgy, az hordott ilyen érdekes sityakokat, hasonlít rá amit most itt látunk. Olyan mintha ez valami varázssapka lenne, úgy is van fotózva. Ez annak is köszönhető, hogy nyilván ez a fehér felület borzalmasan túlvilágítja a környezetetét, és ha készítünk egy felvételt, akár vakuval, akár a belső világítást használva, ami ilyen erős visszaverődést ad, akkor már ilyen fény-udvarok is keletkeznek körülötte. Részben ez annak is köszönhető, hogy ez itt viszonylag hosszabb expozíciós időnél történt valami kis bemozdulás. Nem tudom, lehet, hogy ezt nem látom pontosan. Kedvelem a képet, bár van egy-két dolog, amivel nem teljesen értek egyet. Egyrészt a kép fölső jobb oldali részéből, ott a polc fölötti részt, a polccal együtt, levágnám. Ha ott most hozunk egy döntést, és ezt a vágást megtesszük, akkor erősebb lesz a kompozíció, a hölgy feje fölött erre a térre nincsen túl sok szükség. Ugynakkor jót tett volna, ha ugyanennyit lent meghagyunk, mert az a kéz, ami itt játszik ezen a csodálatos hangszeren, fontos lenne. Személyes, szubjektív dolog az a tekintet és az a mosoly, amit kapunk, bár nem nekünk szánta a modell, valószínűleg ő ott valakivel kommunikál. Nem olyan nagyon nagy baj, ha nem mindig minden a nézőknek szánt produkció, mondjuk még ezt is el tudom fogadni, de a kompozíció nem teljesen százas. (hegyi)
értékelés:

Egészen érdekes festői képet kapunk. Itt megint azt mondom, hogy nem nagyon értem, hogy miért ferde a horizont, erre nem nagyon találok magyarázatot, szerintem Tímea sem biztos, hogy ezt meg tudja nekem indokolni. Tömegelhelyezésében abszolút rendben van a kép, ez a stég nagyon jól válaszol az átlósan elhelyezett falomb koronájára. Szóval minden nagyon szép, minden nagyon rendben lenne, ha ez nem lenne ennyire ferde. Erre érdemes odafigyelni, emiatt egy csillag a talonban marad.
   Volt egy beszélgetés a kommentároknál arról, hogy az a zöldes árnyalat képhiba-e, kell-e oda, jó így vagy jobb lett volna korrigálni? Véleményem szerint a színes képek esetében többségében vannak azok a helyzetek, amikor ezeket a korrekciókat meg kell csinálni, hiszen a színes fénykép a valósághoz közelebb akar férkőzni, ahhoz jobban akar hasonlítani. De vannak helyzetek, amikor akár színeltolódással, akár a teljes átszínezéssel olyan hatást lehet elérni, ami ha találkozik a kép tartalmi közlésével, akkor jót tesz, hangsúlyoz, erősít. Ennél a munkánál egy finom kékes-zöld árnyalat van mint egy fátyol a képen, és ez a magányra, a csendre és nyugalomra rá tud erősíteni, ezért ha kikorrigáljuk a képet a pontos színhőmérsékletre, akkor azzal ezt a pluszt elveszítjük és a hangulat helyére a kompozíció kerül, ami önmagában bár érdekes és jó, de nem elég ahhoz, hogy a történet a néző fejében is el tudjon indulni. (hegyi)
értékelés:

a hajnal tükröződése a suliban lévő két egymás mögötti ablakban

Hogy ezt mivel hozta létre, hogy hozta létre Tímea, nem tudom. Itt leírja, hogy két egymás mögötti ablakban jön létre ez a tükröződés. Nem is a mechanikai megfejtés az, ami engem érdekel, hanem az, hogy ezt ő észrevette, és ezzel elkezdett játszani. Mert ezek a tükröződések bizonyos szögből jól mutatnak, bizonyos szögből pedig nem is biztos, hogy észrevehetőek. És az nem elég, hogy ő ezt elkezdte megfigyelni, hanem fényképezőgépet vett, és elkészítette ezt a fotót. Ráadásul még kompozícióban is azt mondom, hogy teljesen rendben van ez a két kis Eiffel-torony, ami itt képződik ezekkel a faágakkal. Szóval abszolút jó fotográfia, nagyon szeretem, és azt mondom Tímeának, hogy ezt az érzékenységet, amit itt ennél a képnél láthatunk, egy portrénál hasonlóan ugyanezt az érzékenységet és elmélyültséget kell tudni magadban előhívni, hogy aztán a modelledben ez rezonanciára leljen és visszahasson a modellre a te eltökéltséged és elmélyültséged. Ezt csak azért tettem ide zárójelben a végére megjegyzésnek, hogy mi az, ami a Portré leckénél is elvárás lehet: az, amit itt ennél a leckénél mint Rezonancia lecke teljesítettél. (hegyi)
értékelés:

Hát hogy elégedett-e a mosoly vagy nem, ebben 100%-ig nem vagyok biztos. Nagyon érdekes és nagyon jól használható modellt talált magának Tímea, csak egy kicsit az elhelyezés a képen bizonytalan. Jó ez a kerítés, jó hátul a bokorsor, csak egy kicsit nekem a vágás esetleges, hogy vállnál vágunk. Vagy közelebb megyek akkor egy picit, kevesebb is elég lett volna a környezetből, akkor a gesztusok jobban élnek, vagy pedig kezdek valamit akkor a karokkal is. Tehát most a kettő között állunk valahol. Ez az egyik része a dolognak. A másik az, hogy magát a portrét én jónak tartom, főképp akkor, hogyha ezzel a modell is egyetért, úgy értem, ha ő ilyen. Ezt Tímea jobban tudja. Van ebben az elégedett mosolyban egy pici cinizmus is azért, ha magát a mosolyt nézzük. Bár én ilyenkor mindig azt szoktam játszani, hogy letakarom a száját és az orrot, és csak a szemet nézem, hogy miről mesél a szem. Abban van egy nagy adag fájdalom, fáradtság, merengés. Utána letakarom a szemet, és megnézem, hogy miről mesél a száj. Hát ez egy teljesen más történetet mesél. Izgalmas ez a fajta dinamikai játék, a kérdés az, hogy mennyire stimmel ez a modellel. Kettő csillagot megadom, a kompozícióval nem vagyok megbarátkozva. (hegyi)
értékelés:

Szeretem ezt a képet. Dinamikus, abszolút jó és mozgalmas. Nem tudok rá semmi olyat mondani, amibe bele tudnék kötni. Én elfogadom ezt a fajta tél értelmezést, hozzám a tél nincs közel ennyire, de abszolút értem, hogyha valaki kimegy a hóba és maga a hóesés helyzete is ennyire fel tudja villanyozni. Mert itt azért azt tessék észrevenni, hogy dinamikában itt nagy dolgok történnek, nem csak színdinamikában, hanem abban, hogy ezek a „hócsomók” nagyon jól felelnek arra a dinamikus formára, amit ez a kúszó tuja vagy fenyőág mutat. Szóval, nagyon köszönöm és nagyon jó megoldásnak tartom a tél leckére. (hegyi)
értékelés:

Akkor jó a szamár is, és ebből követeztetek, hogy ez egy szamár, más néven csacsi. Csakhogy annyira sikerült közel menni, hogy a füle lemaradt. Márpedig a szamárnak a füle egy fontos alkatrész, én ezt egy kicsit hiányolom. Nem is nagyon értem az indokát, hogy miért kellett ennyire közel menni, miközben az állat jellegzetességét legalább a fejénél célszerű meghagyni. A házi kedvencséget se nagyon látom ebben a képben, ez a csacsi bárhol lehet: a nagymamánál, a hétvégi kertnek a hátuljában, vagy egy állatkertben is. Tehát innentől kezdve nem érzem a személyes kontaktust, mivel az állat egyelőre – nekem legalábbis úgy tűnik – nem velünk kommunikál, vagyis nem a kép készítőjével, hanem kicsit szomorkásan be van zárva, és menne onnan kifelé. Én ezt visszaadnám ismétlésre. Nem biztos, hogy a csacsi lesz a megoldás, de ha őt választod, akkor próbáld úgy megmutatni nekünk, hogy ő egy ugyanolyan személyiség és ugyanolyan az alanya, tehát ugyanazok a szabályok érvényesek rá, mintha egy embert fotóznál le. (hegyi)