Kifejezetten örülök ennek a képnek, mert azt a fajta giccses megközelítést, amit ez a virágzó fa tud mutatni, egészen más értelemben kezdi el használni. Még azt is mondom talán kicsit tiszteletlenül a nagy elődökkel szemben, hogy a japán fametszetek jutnak eszembe. Ott is tussal és tintával ábrázolják a cseresznyevirágzást, és ezzel az ábrázolási móddal érik el azt, hogy az a fajta tárgyias szépség, ami önmagáért való, és az önmagáért valóságában saját maga tesz arról, hogy a saját erejéből minél többet elvegyen, az ezzel a fajta egyszerűsítéssel, amit a tus ábrázolás hoz, egy másik esztétikai ajtót, egy másik dimenziót nyit ki. Ez most ennél a fényképnél is sikerült többé-kevésbé. Egy más fajta illúziót, egy más fajta élményt, álmot indít el. Nagyjából a kompozíció is rendben van, nem nagyon tudok kötözködni vele. Talán a sötét és világos formákkal én még játszottam volna. Ott érzek egy pici bizonytalanságot, hogy a kép egyik fele az eget mutatja, és az éggel való kapcsolatot, az is egy jó és izgalmas helyzet, hogy abban hogyan jelennének meg a virágok szirmai, miközben a másik rész egy dúsabb, a háttérben talán valamilyen épületet mutató szín-kompozíciót jelez. Ott kevésbé jön létre az a fajta formai játék, ami a faágakkal történik, de nem olyan nagyon határozott ez a vágás. Azt még rendben lévőnek tartanám, hogy mind a kettő egyszerre szerepel a képen, de van egy pici maszatolás a háttérnél. Mind a kettő izgalmas lenne önmagában is, izgalmas lenne ennek a párhuzama is, de határozott vágással, határvonallal. (hegyi)
értékelés: