nagy ölelés

Én ezt a leckét visszaadom ismétlésre, azt is megmondom miért. Tessék elolvasni és megnézni azt a felhívást, ami a leckéhez tartozik. Nem elsősorban a barátot kell bemutatni. Ezek nagyon egyszerű megoldásoknak tűnnek. Tudom, nem könnyű belenézni a kamerába, de ez a puszi van az arcomra festve rúzzsal, meg nagyon öleljük egymást, miközben azért a kamerának is játszunk, gondosan belenézünk a kamerába, ez nem egy természetes gesztus, hanem a kamerának szóló játék. Én ezt el tudom fogadni, csak a barátság lecke a barátságtól szól, hogy mit jelent nekem ez a fogalom. Ez azért ennél szerintem bonyolultabb, mint hogy összepuszilgatjuk egymás arcát, meg megöleljük egymást nagy gesztusokkal. Szóval én várnám ennek a leckének legalább olyan szintű ismétlését, mint a magány. Aki tud olyat készíteni, mint az a fotó, annál ezt a képet én nem tudom elfogadni leckemegoldásnak. Remélem, hogy Tímea ezzel egyetért - saját képéhez, és saját munkájához mérem - nem csak a magányt mondhatom, hanem a telet is. Tehát, hogyha olyan szinten tudunk elvonatkoztatni, akkor tessék ezt tovább vinni. (hegyi)

Hozzászólások

igen, egyetértek az értékeléssel :) utólag már megbántam, de majd próbálkozok valami jobbal

A gesztus mellett a világítással is vannak gondok. Erős napfény, balhátulról. Háttérben túl erősen megvilágított fal. Voltaképp a legsötéttebb a képen a két modell. Illetve a nap felöli oldala a modellnek kiégett, a kamera felöli viszont a kép legsötétebb része. Szerintem ez nem előnyös.

nincs kövezés, teljesen igazad van :) az ilyen kritika csak jót tesz ;)

Most fogtok engem megkövezni, de akkor is el kell mondjam: nekem ez a "nagy ölelés" hamis. Mindkét alak kifordul a derekával az ölelésből, szabadulni akar, vagy eleve csak a vállukat fordították egymás felé. A FELszínen ölelkeznek, de LENT, a mélyben elfordulnak egymástól. Nem is néznek-figyelnek egymásra, az egész a kamerának szól.

Első próbálkozásnak jó, szerintem érdemes még a témával foglalkozni.

Új hozzászólás