Egy olyan képet látunk, amiben egyrészt a redukció, a fekete-fehér redukciója, másrészt pedig az, hogy a kockák pontrendszere és az ebből adódó vibráló felület, ami két, vonalból álló háttérre van felhelyezve, - mondhatjuk, hogy konyharuha - és ezek dinamikája az, ami ennek az egésznek a mozgalmasságát, a ritmusát adja. Én ennek nagyon örülök és nagyon tetszik ez a fajta megoldás még akkor is, ha azt mondom, hogy nagyon a határon mozog, hogy vajon ez megoldás-e a csendéletre. Talán pont ettől a tudatos komponálási helyzettől válik megoldássá, hogy a pöttyös formákat ezekkel a csíkokkal hozza össze. Beszéltünk a pöttyös könyvekről, meg a csíkos könyvekről valamelyik rádióadásnál, és pontosan az az izgalmas, hogy a pöttyös és csíkos könyveknél is volt valamiféle különbségtétel a megfogalmazásban, és ez a különbségtétel ennél a helyzetnél is megtalálható - érzem én, hogy ez egy igen messzi asszociáció részemről... Ez egy játékos történet és ez a fajta játékosság meg is van az elrendezésben, ahogy ezek a kockák itt megjelennek, tehát nagyon is jó az a fajta könnyed megközelítés, amit Tímea nekünk mutat. (hegyi)
értékelés:

Nagyon tetszik az a fajta képi megoldás, amit Tímea itt létrehozott, hogy az ismétlésre már különböző egyedeket látunk ebből a madárféléből, de mégis olyan minthogyha egy szendvics negatív lenne, vagy egy többszörös expozíció. És ezt azzal éri ő el, hogy a mélységélességet igen pontosan határozza meg és azt mondja, hogy a legközelebb álló figura az, ami neki élességben fontos, a többi az már ehhez képest egy variációként van csak jelen. És ezt részben a mélységélesség adja és részben pedig az, hogy világításban a vízfelszínről visszaverődő fények annyira túlexponálják a képnek azt a részét, hogy ott már szinte csak formákat látunk fekete-fehérben, vagy monokrómban, de nincsenek meg azok a jellegzetességek, amik egyébként erre a madárra jellemzőek. Ami problémám az az, hogy egy picit szűkre van komponálva most ez a kép és tulajdonképpen nincsen rajta egyetlenegy darab olyan egyed sem, aki teljes valójában megmutatná nekünk magát. Én azt nem mondom, hogy pont a legelsőnek kéne ezt a feladatot teljesíteni, mert igenis el tudom fogadni, hogy ő csak egy részletet mutat magából, de legalább egy olyan kis állatkának kéne lenni a képen, akiről el tudjuk azt mondani, hogy na kérem, ez a madár, ez így néz ki. Vagy a csőre maradt le, vagy a farka maradt le, vagy a feje maradt le, vagy a teste maradt le, vagy a lába maradt le, valami mindegyiknél lemaradt. Azt is lehet mondani, hogy oké, rakjam én össze fejben, de ehhez egy picit azért ez a kompozíció zilált. Úgyhogy, hát én azt mondom, hogy ez most minden erénye ellenére kettő csillag tud lenni emiatt. És hát erre a jövőben azért érdemes odafigyelni, hogy lehet szűkre komponálni, lehet vágni úgymond, de annak valamilyen szinten a kompozíciót összetartó erejének kell lenni. Most, ebben a pillanatban itt ez nem érvényes. Elég csak megfigyelni azt a madarat, amelyik úgymond a második a térbeli elhelyezkedés sorrendjében, akinél egy nagyon pici kellett volna ahhoz csak, hogy a farka még benne lehessen. Úgyhogy hajrá, mert maga a meglátás az nagyon jó. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Egy érdekes megközelítést láthatunk a barátság témájában, de nem vagyok 100 százalékig meggyőzve arról, hogy ez miért van fekete-fehérre redukálva, mit akar ez mondani. Ahogy azt sem tartom teljesen szerencsésnek, hogy a környezet hogyan van megválasztva, mert itt most ez nagyon esetlegesnek tűnik nekem és ez a vakus világítás sem biztos, hogy rendben van. Pontosabban azt mondom, hogy itt megint egy döntési helyzet van, ami nem lett teljesen letisztázva. Hogyha a döntési helyzet az, hogy úgy csinálok, mintha egy dokumentumfotó lenne és jön a két szőrmók és tulajdonképpen rajtakapták őket egy éjszakai bulizás után, lehet akkor egy ilyen dokumentalista helyzetet létrehozni és el lehet kezdeni mesélni egy történetet és tulajdonképpen mivel hogy játék mackókkal van ez elmesélve, ebben volna húzás, tehát azért ennek lenne íve. Ez az egyik része a történetnek. És erre utal egyébként maga az, hogy a barátság témára úgymond megszemélyesít egy ilyen bábozási játékkal kis állatkákat Tímea. Ez az egyik irány. A másik irány, hogyha ez egy szerethető történet akar lenni, akkor ez a fekete-fehér azért ezt eléggé elidegeníti, és az, hogy pirossal kiemelem a szívet, hát ez nekem nagyon szájbarágós, tehát erre semmi szükség nincs. Ez maximum egy reklámfotón tud megélni ez a fajta technikai trükk, egyébként én ezt nem tatom jó iránynak, nem egy túl hosszú élettartalmú geg, hogy úgy mondjam, tehát ezt egyszer megnézem, és utána felejtem el, hogyha egy ilyen színezéses játék van. Sok meló, igen, de hát nem egy természetes történet. Úgyhogy én azt mondom, hogy ezt a leckét én visszaadom a Tímeának ismétlésre. Egyrészt, hogyha macikkal akar játszani, akkor ezt tessék eldönteni, hogy mi a történetnek a kifutása, jó lenne azért, ha a kis kezeik azok meglennének annyira tisztelve, meg a kis fülecske, hogy az belefér, mert mért nincs most benne? Nem látom az indokát. A háta mögötti sötétben tartott valami – az most nem tudom, díszpárna akar lenni, vagy micsoda – az ott megint azt mondom, hogy értelmetlen. Tehát egy kicsit ezen még érdemes elmelózni. Egy. Kettő, azt is gondolom, hogy a lecke az másról szól. A negyedik lecke a barátságról szól, azért én ezt ennyire nem szűrném át és nem venném lazára a játék mackómmal. Hát most arról nem is beszélve, hogy hát itt most nekem nagyon úgy tűnik, hogy van itt egy fiú meg egy lány mackó. Az is lehet barátság, csak ez most nekem egy picit másról szól. Ez inkább a szerelemről szólhat. A barátság egy kicsit más, úgyhogy magát a barátsághoz való viszonyomat kell itt valahogy megfogni, a barátságról mit gondolok. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Egy nagyon szuggesztív képet látunk, nagyon is erős az az üzenet, amit kapunk ezzel a megoldással, hogy tulajdonképpen mintha egy csador vagy bármi más ruhadarabbal elfedett hölgyet látnánk, akinek tulajdonképpen csak a szeme beszél, és a szemére kell koncentrálni. Két dolgot szeretnék megjegyezni. Az egyik az, hogy én a szemüveg jelenlétét most itt nem érzem adekvátnak. Ugyanis vagy az van, hogy megmutatom magam egy realista portrén, ahol ott van a szemüvegem, a kócos hajam esetleg vagy bármi más, ahogy én a hétköznapokban megjelenek és készítek egy portrét. Vagy pedig, ha az a címe, hogy nézz a szemembe, és létrehozok egy ilyen manifesztumot, üzenetet, akkor viszont ennek ellentéte az, hogy a szemem elé teszek egy szerkezetet, ami nehezíti azt, hogy a szembe nézzünk. Tehát ezt azért nem ártana eldönteni, hogy melyik irány akarom képviselni. A másik észrevételem az, hogy itt elég durva beavatkozás történt photoshop-pal ahogy én látom vagy más képszerkesztővel. A haj fölső részénél, a frufrunál látok én egy ilyen valami meszeléses, kitörléses technikát, a háttérnél is látok egy ilyet. Erre én nem hiszem, hogy túlságosan nagy szükség van. Hogyha ott valami olyan képelem volt, ami zavaró, vagy ha nem úgy volt, ahogy én elképzeltem, akkor meg kell ismételni a képet. Tehát én azt gondolom, hogy ez egy két csillagos kép és nagyon jó. Az üzenete is tetszik, tovább fogunk tudni majd haladni ezen az irányon, és én ennek nagyon örülök, de arra kérem Tímeát, hogy a két csillag mellet azért ismételje meg ezt a leckét. Köszönöm! (hegyi)
értékelés: