Egy kellemes szombat reggel...

Kedves kép, azt nem tudom, hogy ezt az alkotó rajzolta-e, vagy egy kisgyerek volt, aki álmában őt meglepte, és rárajzolt a lábára, szóval ezt nem tudom beazonosítani. Nekem a határozottsága miatt inkább felnőtt rajzocskának tűnik. Nagyon jó kis geg, dehát azért picit haragszom, hogy a nagylábujjba belavágunk, annak túl sok értelme nincs, nem tudom miért kellett ezt a vágást meghozni. Picit odébb mozdítom ezt a kamerát, és máris megvan a nagylábujj. Ez igaz egyébként magára a takaróra is, mert a takaró önmagában izgalmasabb struktúrákat adna, mint a háttér, ami ráadásul valami fénytani okból kifolyólag be is égett. tehát a kompozícióval nem teljesen értek egyet. A leckét teljesíti, tehát ez a része működik. Nekem egyébként enélkül a kis rajzocska nélkül is tökéletesen jó kép lenne. Olyan ez, mint amikor a beszélgetésben egy cseten, vagy egy fórumon az ember odatesz még két-három szmájlit a mondat végére, mert nem biztos abban, hogy azt a humort, amit ő esetleg mondani akar, azt mindenki kódolni tudja, és ezért ráerősít ezekkel a szmájlikkal. Nálam most ez a ráerősítés történik meg ezzel a rajzzal, szóval ha ez a rajz nem lenne, akkor is meglenne a humora a képnek. Szóval én erre most maximum két csillagot tudok adni, és ha gondolja Csilla, akkor egy ismétlést lehet, hogy megérne ez a lecke, mert az irány jó. (hegyi)
értékelés:

London, Hyde park

Azt kell mondjam, hogy ez szinte egy tökéletes kép. Azért mondom, hogy szinte, mert ha én vagyok, akkor én egy-két centivel lejjebbről fényképezem mindezt, pontosan azért, hogy a madár szárnya ne keveredjen ennyire össze a háttérben lévő fákkal, és ezzel azt is elértem volna, hogy ez a szobor egy picit nagyobb hangsúlyt tud kapni. Most, nekem ez az egyetlen javítási észrevételem, mert egyébként ez egy nagyon erős kép. Pontosan attól izgalmas, hogy egy olyan helyzetet mutat be, amiben ez a szobor életre tud kelni, és olyan, mintha ő dobta volna el, mint egy papírrepülőt ezt a madarat, és néz ránk, hogy „ügyes vagyok? Jól dobom?” Szóval mindenképpen nagyon jó meglátás, nagyon tetszik. Megadom rá a három csillagot. A tanácsom a jövőre nézve az lenne, hogy a képalkotó elemeket nem árt egy picit mindig tisztább körvonalakkal megtartani. Most itt nem indokolja semmi, hogy a háttérrel ez ennyire össze legyen olvadva. Merthogy itt most a repülés, ami ebben izgalmas. Az, hogy ez a madár szabadul ebből a helyzetből, és kifelé repül ebből a képből. A cím is erre utal, maradj még, mintha ez a szobor szerette volna még, ha ez a madárka ott ül a karján, Igen ám, de ebből most olyan, mintha ez a madár épp leszállna majd valahol a földön. Tehát ezt a fajta felszabadultságot, amit sugallni szeretne, pontosan ezek a formai összeragadások teszik egy kicsit bizonytalanná. (hegyi)
értékelés:

Ez nemrég történt egy koncert előtt.

Vörös tónusban van tartva, mint egy angol film üzenete, ez a lakótelepi környezet, ahol egy profilos megoldást választ az alkotó. Ehhez a vöröses világhoz egyrészt piktogramokat és plakátfeliratokat is használ, a „proszektúrát” olvasni itt a bőrkabáton - annak idején nagyon szeretett és divatos film, az Üvegtörők világát idézve itt a teljes rekvizitumot láthatjuk cipőben, kabátban és a hajviseletben. Én ezt egy jó üzenetnek tartom és azért, mert mindez ami a modellel kapcsolatban látható jól párhuzamba van helyezve a háttérben lévő lakótelepi házakkal, bádogcsatornákkal, a szuterénablakkal. (szőke)
értékelés:

Rögtön az elején mondom, hogy igen, vannak kompozíciós problémák, ott hátul a sóder meg ezek a kis bokrok meg még lehetne mondani sok mindent ennél a képnél. Azért mondom ezt így az elején, mert vessetek rám követ, vagy vessetek a mókusok elé, de én ezt a képet szeretem. Mert minden kompozíciós pontatlansága mellett a család házi feladatra én úgy érzem, hogy nagyon is átgondolt és összetett az üzenete, egy a gondolati csavarral, hiszen amikor ránéz az ember elsőre erre a képre, rögtön az idős bácsira, arra a szerethető kis tartására, a kis nadrágjára, galléros ingjére, pulóverére gondol az ember, akinek egy szertartás naponta, hogy ebben a parkban vagy nem tudom hol van ez, kimegy a hattyúkhoz és megetetem őket, a világban, akinek én már nem vagyok olyan fontos, de az állatokkal való kapcsolaton keresztül mégiscsak értékké válik a jelenlétem. A bácsi ezzel az etetéssel, ezzel a rituáléval egy fontos főszereplője ennek a képnek. És ha mégegyszer elolvassuk a kép címét, akkor egy fura kvízkérdést kapunk, hogy jó, de ki az a +1 fő? És elkezdünk gondolkodni, hogy biztos az alkotó, talán ők lehetnek egy család, mert hát hogyan is lehetne gondolni hogy a két hattyú meg a három vadkacsa hogy ők lennének a család, és a +1 fő a bácsi, aki ott van. Pedig ez a kép erről szól és ettől van az egésznek egy furcsa, melankolikus, szeretetteli, keserédes hangulata. Ugyanakkor az ilyen képeket és filozófiákat többnyire nem a húszévesek, hanem az idősebb korosztály szokott elkészíteni. Mert a képen nincs semmilyen hivalkodó fragmentum, sőt, tudatosan nem színes, hanem fekete-fehér képet küldök be, picit múltídéző hangulatot. A visszahúzódás érződik benne az alkotó részéről, ugyan nem látszik ő a képen, de mégis egy nagyon fontos és érthető vallomást kapunk az ő világban elfoglalt helyéről, mert tulajdonképpen a cím, a család + 1 fő, az idős ember, és a helyzet, ahol nyilvánvalóan helyettesítenek az állatok valamilyen létállapotot, az igenis visszatükröződik az alkotóra, arra a gondolati rendszerre, a helykeresésre, ami most szimbolikusan zajlódhat benne. Ez egy szimbolikus kép. Ennek a rendszere, az idős bácsi és az állatok, a cím és a kép kapcsolata azt a helykeresést jelenti, ami az alkotóban most zajlik. Csak annyit mondanék, hogy a Csillának érdemes lenne azzal foglalkozni ha ki tudja mondani önmaga számára a létkeresésének a lépcsőfokait ilyen pontosan, akkor keresse meg hozzá a terítékeket, a formákat is, hogy a forma minél adekvátabb legyen a kifejezéshez. Minél közelebb kerüljön a nézőhöz, az ő számára is minél érthetőbb legyen az az üzenet, amit szeretne elmondani. Három disznó megvan erre a képre, és egy kérés, hogy ha a család kategóriával akar még foglalkozni, nyugodtan küldjön be még erre képeket, mert jó irányban halad. (szőke)
értékelés:

Két sík felülettel dolgozik a Csilla, előtérrel és középtérrel, és azért nem mondom, hogy háttérrel, mert bár ott van az égbolt de az információk igazából ezen a két síkon jelentkeznek és nagyon szép, izgalmas ez a mozgástanulmány, Muybridge az állatokkal kapcsolatos mozgástanulmányáról már beszéltünk az estiklopédiában, ami még jelenleg is az animációs filmesek bibliájának tekinthető, és ahol ezekkel a fázisokkal foglalkozik. Ilyen mozgásfázisokat látunk itt is, ahogyan a galambok elszállnak, csodaszépen látszanak ebben az expozícióban a szárnymozgásuk. Az elsődleges, hozzánk legközelebb eső felületen egy nagyon tanulságos és érdekes folyamat zajlik, ami a mozgás leckére vonatkozik, és amit a cím is nagyon jól erősít. Ez itt rögtön a színpadon zajlik, és ennek ad mintegy díszlet hátteret ad hozzá egy barokk templom felülete körítésnek, ami egy sematikus térbe, a felhő nélküli égbe ágyazódik be, bár a barokk pont attól izgalmas. Ez az, amit igazából szerettem volna mondani, hogy ha ilyen szikár módon akarjuk megközelíteni ezt a fekete-fehér alkotást, akkor talán az exponálás pillanata előtt, a jelenséget a fotós úgy kezdi el vizsgálni hogy ezen a barokk téren már többször láthatta ezt az eseménysort, és ez indíthatta el benne az alkotási kedvet, hogy ezt a képet elkészíti, és amennyiben ez megtörtént, akkor volt előképe az alkotónak. Márpedig ha volt előkép, ha átgondolta az egészet, akkor tudta, hogy milyen a madarak mozgásmechanizmusa, hova röppennek, milyen felületet előtt látszanak jól ezek a gyönyörű mozgásfázisok. Azaz most ha ránézek a képre, nagyon izgalmas az, hogy a kompozícióban, ami majdnem 45 fokban döntött, és külön élmény a döntött templomtorony mint háttér, de ugyanolyan izgalmas a fikciós játék a galambok felröppenése, bár a baloldalon ugye egy galamb metszve van, de nyilván elég nehéz mozgásban lévő dolgokat úgy elkapni a fényképezőgéppel, hogy az még komponálva is legyen, de valójában nekem az az érzésem, hogy ezen a képen mi most két képet látunk; egy nagyon izgalmas épített környezet játékot a háttérben és egy szintén nagyon izgalmas mozgásjátékot. Csak itt most mind a kettő irány úgy jelentkezik, hogy spontán egy képre kerülnek és szerintem ütik egymást. Tehát a fekete, árnyképszerű foltok, a jobb oldalon a szép galambforma benne is van a templom szürkéiben meg nincs is. Mellette a másik sötét sziluett is benne is van a tető sötétjében és nincs is. Spontán pillanatok sorozatában nagyon jó az, amit meglát a Csilla, de egy kicsit ösztönösen és vázlatosan van ez az ötlet elkészítve, és mivel fekete-fehérben van elkészítve a kép, a galambok sötétjei nagyon sokszor keverednek a háttér izgalmas ritmusaival. Mindez a pici zavarodottság pont abból szakad, hogy a mozgás kategóriában a címre a Csilla talál egy nagyon jó ötletet, viszont nincs előtte fejben a történetiség kidolgozva, attól függetlenül, hogy ez egy állókép és nem film, a galambok etetése, egy néni ott, aki sír vagy bármi más történet is lehetne, mégis egy képen belül ha benned, sűrítetten a történet megjelenik, még mielőtt rögzítenéd a képet; akkor tisztázódik, hogy mi lesz majd a kép üzenete és hogyan komponálsz Szerintem csak annyi a probléma, hogy ezeket a sűrítéseket meg kell tennünk a fényképezés előtt. De nagyon szeretem a képet, az egy disznó megvan, és a mozgás kategóriát ennek fényében kellene ismételni. (szőke)
értékelés:

A barátodat mindig érdekli hogy mit miért csinálsz...

A hatvanas-hetvenes évekre jellemző ez a fajta figyelő szamár a veszprémi állatkertben, Bendegúzt a kisúttörőt kérdezi a fafurulyáról, miközben a szamár farka lemaradt a képről – tehát van az egésznek egy zsánerhangulata, és ennek nagyon kötött szabályai vannak. Ha ez egy ilyenfajta riportkép, akkor be kell tartanuk azokat a szabályokat. Tehát a kisfiú melletti tér jobbról áttehető lenne a szamár mellé balra, és akkor nincs levágva a farka, és nem lesz szűk ezen az oldalon sem. Vagy pedig nagyon megvágni, hogy a szamár első lába előtt szűkíteni. Véleményem szerint ez mind abból táplálkozik Csilla, hogy megláttad, hogy ez itt egy nagyon izgalmas, a szamár az egy nagyon dörzsölt élőlény, a lovak is félnek tőlük, és itt a szamár egyértelműen valami csínyen töri a fejét, nagyon fülel, az látszik, és ezt a szituációt te megláttad a kisgyerekkel, és elkattintottad, és írtál hozzá egy szöveget. De megnézve a Csilla előző képét, önmagában persze ez a kép egy aranyos kis alkotás, de nem éri el azt a mélységet, ami előzőleg már megjelent a munkájában. Inkább egy ujjgyakorlatként érkezik be ez a kép a barátom kategóriában, amiben talán egy kicsit szégyellős a Csilla, és nem arról mesél nekünk, hogy valójában neki a barátság fogalma jelent, hanem inkább könnyedén azt mondja, hogy ezen a leckén legyünk túl, mert a következő jobban érdekel, és jó érzékkel beküld egy szituációt, amiben a Csilla valójában nincs benne, és ezért pontatlan a szituáció, mert nem annyira átszűrt, és nem annyira közeli neked meseként az egész. (szőke)
értékelés:

Szép is meg jó is, de azért vigyázni is kell vele.