Menekülés

Két sík felülettel dolgozik a Csilla, előtérrel és középtérrel, és azért nem mondom, hogy háttérrel, mert bár ott van az égbolt de az információk igazából ezen a két síkon jelentkeznek és nagyon szép, izgalmas ez a mozgástanulmány, Muybridge az állatokkal kapcsolatos mozgástanulmányáról már beszéltünk az estiklopédiában, ami még jelenleg is az animációs filmesek bibliájának tekinthető, és ahol ezekkel a fázisokkal foglalkozik. Ilyen mozgásfázisokat látunk itt is, ahogyan a galambok elszállnak, csodaszépen látszanak ebben az expozícióban a szárnymozgásuk. Az elsődleges, hozzánk legközelebb eső felületen egy nagyon tanulságos és érdekes folyamat zajlik, ami a mozgás leckére vonatkozik, és amit a cím is nagyon jól erősít. Ez itt rögtön a színpadon zajlik, és ennek ad mintegy díszlet hátteret ad hozzá egy barokk templom felülete körítésnek, ami egy sematikus térbe, a felhő nélküli égbe ágyazódik be, bár a barokk pont attól izgalmas. Ez az, amit igazából szerettem volna mondani, hogy ha ilyen szikár módon akarjuk megközelíteni ezt a fekete-fehér alkotást, akkor talán az exponálás pillanata előtt, a jelenséget a fotós úgy kezdi el vizsgálni hogy ezen a barokk téren már többször láthatta ezt az eseménysort, és ez indíthatta el benne az alkotási kedvet, hogy ezt a képet elkészíti, és amennyiben ez megtörtént, akkor volt előképe az alkotónak. Márpedig ha volt előkép, ha átgondolta az egészet, akkor tudta, hogy milyen a madarak mozgásmechanizmusa, hova röppennek, milyen felületet előtt látszanak jól ezek a gyönyörű mozgásfázisok. Azaz most ha ránézek a képre, nagyon izgalmas az, hogy a kompozícióban, ami majdnem 45 fokban döntött, és külön élmény a döntött templomtorony mint háttér, de ugyanolyan izgalmas a fikciós játék a galambok felröppenése, bár a baloldalon ugye egy galamb metszve van, de nyilván elég nehéz mozgásban lévő dolgokat úgy elkapni a fényképezőgéppel, hogy az még komponálva is legyen, de valójában nekem az az érzésem, hogy ezen a képen mi most két képet látunk; egy nagyon izgalmas épített környezet játékot a háttérben és egy szintén nagyon izgalmas mozgásjátékot. Csak itt most mind a kettő irány úgy jelentkezik, hogy spontán egy képre kerülnek és szerintem ütik egymást. Tehát a fekete, árnyképszerű foltok, a jobb oldalon a szép galambforma benne is van a templom szürkéiben meg nincs is. Mellette a másik sötét sziluett is benne is van a tető sötétjében és nincs is. Spontán pillanatok sorozatában nagyon jó az, amit meglát a Csilla, de egy kicsit ösztönösen és vázlatosan van ez az ötlet elkészítve, és mivel fekete-fehérben van elkészítve a kép, a galambok sötétjei nagyon sokszor keverednek a háttér izgalmas ritmusaival. Mindez a pici zavarodottság pont abból szakad, hogy a mozgás kategóriában a címre a Csilla talál egy nagyon jó ötletet, viszont nincs előtte fejben a történetiség kidolgozva, attól függetlenül, hogy ez egy állókép és nem film, a galambok etetése, egy néni ott, aki sír vagy bármi más történet is lehetne, mégis egy képen belül ha benned, sűrítetten a történet megjelenik, még mielőtt rögzítenéd a képet; akkor tisztázódik, hogy mi lesz majd a kép üzenete és hogyan komponálsz Szerintem csak annyi a probléma, hogy ezeket a sűrítéseket meg kell tennünk a fényképezés előtt. De nagyon szeretem a képet, az egy disznó megvan, és a mozgás kategóriát ennek fényében kellene ismételni. (szőke)
értékelés:

Új hozzászólás