Mosoly

Ezt már sokszor elmondtam, hogy Barának nagyon jó modellje van, az ő kapcsolatuk nagyon speciális. És itt nemcsak azt értem rajta, hogy anyja-lánya kapcsolat, ez szerintem ennél sokkal sokrétűbb, sokkal mélyebb, és ez látszik ezeken a képeken. Hannának az arcán sokkal több minden tud megjelenni Bara fényképezőgépe által, mint egy átlagos gyerekfotóknál. Ez ezeknek a képeknek a nagy erénye. Ennél a képnél is ez a helyzet. Én azt mondom - és ezt már más képnél is mondtam -, hogy tessék letakarni a szemet, és megnézni miről mesél a száj, és aztán tessék letakarni a szájat, és megnézni, hogy miről mesél a szem. Itt vannak a mélységek ebben a portréban, ugyanis egyszerre tud megjelenni a felszabadult nevetés, az öröm, a vicc, és valami olyan megélt élmény, ami életkortól függetlenül megjelenik most itt az arcon. Szóval, mondom, nagyon szeretem ezt a képet. Itt is az a helyzet, amit más portréknál is mondtam, hogy vagy az utólagos laborálásnál egy picit kell engedni a szemre maszkolással, vagy ott a helyszínen kell megoldani azt, hogy egy picit több fény kerülhessen a szemre. Én egy kicsivel sötétebben tartanám a homlokot. Tehát az nekem, attól, hogy az közelebb van, és több fényt kapott, egy picit most sok. Ezek nüanszok, de a laborálásnál érdemes ezekkel eljátszani. Ettől függeltenül a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás