Hálás téma gyereket fotózni, mert bizonyos tekintetben, jó esetben, humoros vagy vidám helyzeteket kapunk általuk, másrészt pedig nyitottak, őszinték és kitárulkozóak tudnak lenni a kamera előtt. Nincs még meg az úgynevezett kamerafrász bennük, hogy elkezdjenek szerepelni, elkezdjenek szerepeket felvenni a kamera előtt, hanem adják azt, ami éppen van, azt érzelmi- és élethelyzetet mutatják, amiben éppen vannak. Ez ezen a képen is nagyon jól látszik. Egy vidám kislányt látunk, aki egy játékos helyzetből kifordulva, örömmel kezd el velünk kommunikálni. Ez egy nagyon jó meglátás. De én azt mondom, hogy világításban azért itt ezen volna mit javítani, legfőképp azért, mert ez egy ellenfényes kompozíció. Ellenfényesnek mondjuk azt, amikor a háttérből érkező fény lényegesen erősebb fényértéket képvisel, mint a modellünk arcán lévő fénymennyiség, és ettől ez egy picit be tud bukni, sötétbe tud kerülni. Itt most a szemekkel, bár látjuk, hogy velünk kommunikál, de nem nagyon tudunk vele mit kezdeni, mert nem látjuk a tekintetet. Nagyon szép a természet adta fény helyzet, de hát azért csak volt ott valami fehér papírlap vagy egy fehér póló, hogy deríteni tudjuk a fényeket. Hogyha a kislány arcának baloldali része felől visszatükröztetünk egy pici fényt a szemébe, az arcához, akkor egy nagyon izgalmas képet kaphatunk. Tehát én azt mondom, hogy miközben ez egy kedves, szerethető portré, azért fontos lenne a világítással is foglalkozni. Zsu ott volt a világítós táborban, ő ezekkel tisztában is van. Ezeket az ismereteket kell előhozni, ezeket a tapasztalatokat, és alkalmazni a gyakorlatban. Én most azt mondom, hogy ezt visszaadom ismétlésre azért, mert amikor Anna megint készséges modellje lesz Zsunak, és lehetőse lesz megismételni, akkor tegye meg, pontosan azért, hogy ezt a világítási történetet begyakorolhassa. Tehát, ha lehet kérni, akkor egy ilyen ismétlést várnék, ami hasonló fényviszonyok között készül, és alkalmazza a derítést. Érdemes kipróbálni, hogy milyen fényt ad egy papírlap, milyen visszatükröződést tud adni egy póló, vagy milyet egy alumínium fólia. Ez mind más és más és mindegyiken keresztül más érzést fog tudni közvetíteni. Úgyhogy a gyakorlás miatt én ezt most visszaadnám ismétlésre, és várnám a megfejtést. (hegyi)
Én bizony nem értek egyet most itt a Zsolttal. Ha itt el kezdesz vacakolni a derítéssel, el múlik a pillanat varázsa, rá fagy a mosoly a gyerek arcára, szeme unalmat fog tükrözni, stb. Ha már sötétnek ítéljük meg azt az arcocskát, bár szerintem eléggé részletgazdag ahhoz, hogy vita lehessen a korrekciót illetően, akkor nagyon jól ki lehet világosítani a lebegő palettáról a fakító eszközzel ezen a képen kb.20-30%-os világosítás elég is lehet. Laborban egy kis kitakarással lehetne korrigálni. Természetesen ezek a megoldások nem olyan jók mint a derítőernyő, esetleg a derítővillantás (az eos 20D-n is van a menüben lehetőség egész gyenge villantást állítani, ha jól tudom), viszont cserébe kapunk egy életszagú, szép, őszinte, nagyon szerethető portrét. :)
Feri, ha ez így lenne, akkor valószínű nem lehetne derítéssel portrét készíteni, se gyerekről, se felnőttről. Ha kapcsolatot tudsz teremteni a modelleddel, akkor nagyjából beállítod, amit kell, és utána elkezdesz vele foglalkozni, beszélgetni, játszani, és kész. Az, hogy az arc fényértéke és a háttéré között mekkora a különbség, az tény, az, hogy részletgazdag-e az arc, az másik kérdés, a részletgazdagság nem kompenzálja a világítási helyzetet.