Zsolt

Zsolt

Nehezen fogom én ezt a képet elemezni, mert ugye felismertem rajta magam, itt voltam, emlékszem a szituációra is, hogy itt viccelődtünk egymással. Ahogy a kommentárokat olvastam, az is felmerült, hogy én féltettem a kamerámat, meg hogy akár irigy is voltam, de hát Lacinak az én kamerámnál még egy fokkal jobb van, úgyhogy irigységről szó sincs. Persze az ember a saját munkaeszközével kritikus viszonyba is tud kerülni, tehát lehet, hogy ez is benne van. Most mit mondjak? Nem lehetne azt, hogy ezt valaki más elemzi le, és nem én? Nem lehetne egy ilyet kérni? Én most itt tényleg tétova vagyok, hogy mit mondjak, mert látom én kívülről a csávót, csak most mondjam azt, hogy ezt az öregedő pasit miért kellett így ábrázolni, hogy mit akar ő, mit nyúlkál itt felénk? Vagy mondjam azt, hogy lehetne éles a szeme, és nem a haja? Közben pedig a gesztusban benne van az is, hogy ez egy ellesett pillanat, egy dinamikus történet, és ez felülírja azt a problémát, ami technikailag esetleg jelen van. Jó az élességjáték, de hadd ne én elemezzem, könyörögve kérlek benneteket, elemezzen le már valaki. Gerlei, figyelj, elemezz le te! Azt mondom, hogy Gerlei Gábor lesz a képelemző. Lehet ilyet csinálni esetleg, nem tudom mi a véleményetek róla, hogy azokat a képeket, amiket én nem tudok leelemezni, avagy én magam készítettem, azokra felkérnék embereket időről időre, hogy kinek az elemzésére vagyok kíváncsi. Mit szóltok? (hegyi)

Sokáig csócsáltam ezt a képet, mert azt rögtön tudtam, hogy tetszik, de forgattam magamban, hogy miért. Aztán leginkább abban maradtam, hogy nekem ez a kép nagyon erős barokk asszociációkat hordoz, anélkül, hogy archaizálna. Sikerült Zsoltot egy viszonylag - már ugye a lehetőségekhez képest - előnyös szögből eltalálni, ez a kicsit előrebiccentett fej jól áll neki. Sőt, pont ez előrebiccentés miatt olyan hatást kelt, mintha fentről néznénk le rá. Maga az arc, a dudoraival, redőivel, valamelyest még színeivel is hozza a barokkban jellmező formákat, kidolgozottságot. Ugyanígy a barokk egy részében jellemző, a térbeliséget hangsúlyozó, a néző felé kinyúló végtagok jelenléte is hozza ezt a világot. Ugyanakkor a háttér, az ing, a kezek életlensége egy teljesen modern környezetet ad ennek. Abban nem vagyok biztos, hogy Zsoltról ez egy jó portré lenne, mert nekem ez a gesztus, a felfelé irányuló kinyújtott kezekkel, tekintettel inkább egy kérlelő, esdeklő figurát mutat, ami Zsoltra nem annyira jellemző (szerintem) de mint kép szerintem kiváló. Én adnék érte három csillagot. (Gerlei Gábor)
értékelés:

Hozzászólások

Sokáig csócsáltam ezt a képet, mert azt rögtön tudtam, hogy tetszik, de forgattam magamban, hogy miért. Aztán leginkább abban maradtam, hogy nekem ez a kép nagyon erős barokk asszociációkat hordoz, anélkül, hogy archaizálna. Sikerült Zsoltot egy viszonylag - már ugye a lehetőségekhez képest - előnyös szögből eltalálni, ez a kicsit előrebiccentett fej jól áll neki. Sőt, pont ez előrebiccentés miatt olyan hatást kelt, mintha fentről néznénk le rá. Maga az arc, a dudoraival, redőivel, valamelyest még színeivel is hozza a barokkban jellmező formákat, kidolgozottságot. Ugyanígy a barokk egy részében jellemző, a térbeliséget hangsúlyozó, a néző felé kinyúló végtagok jelenléte is hozza ezt a világot. Ugyanakkor a háttér, az ing, a kezek életlensége egy teljesen modern környezetet ad ennek. Abban nem vagyok biztos, hogy Zsoltról ez egy jó portré lenne, mert nekem ez a gesztus, a felfelé irányuló kinyújtott kezekkel, tekintettel inkább egy kérlelő, esdeklő figurát mutat, ami Zsoltra nem annyira jellemző (szerintem) de mint kép szerintem kiváló.
Én adnék érte három csillagot.

Hehe. Szóval félt, hogy eltöröd, mi? :)

...igen, mert Zsolt gépével készült :))))))

A mozdulat nekem "add ide, az az én játékom" jellegű...

Ikea-erdőben faun a favágó.

Flanelproli? :D
Mondom. Nem "Faun"tasztikus. A többi igen. A háttér is lehet erdei tisztás, az arcról most ne beszéljünk :D, a kézmozdulat lehet adni-akarás vagy magunkkal csalogatás/ragadás... Aki Freud-dal jön most, nem barátkozok vele többet. :D
A favágóing az ott szerintem túl markáns. Bár ha úgy érzed, a karaktered része...:)

Hideg van, tél, ez az ingöm, mi a bajod vele? Jó kis flanel vagy mi.

Azt a furakockás inget leszámítva fauntasztikus.

Új hozzászólás