Tanulmány

Tanulmány

Nagyon kedves modellt találtál, nagyon jó a gesztus, amit ő mutat. Nem mondom azt, hogy érzelmileg a csúcsponton volna, szerintem ő itt már fáradt, valamivel fel kellett volna kelteni az érdeklődését, valamivel kellett volna inspirálni ahhoz, hogy több élet legyen ebben a gesztusban, de az irány jó. A világítással nem teljesen értek egyet. Ennél a portrénál az arc a lényeg. Most, ebben a helyzetben a nyakra túl sok fény jut. Most biztos megint azt fogod mondani, hogy a Hegyi szőröz. Belenézek a kamerába, megnézem ezt a sárga pólót a kis méhecskémen, és meglátom azt, hogy a nyakánál furcsán két gallérja lesz, akkor odamegyek, megigazítom. Ezt ő nem látja, csak te, oda lehet menni és ezt kiigazítani. Ugyanis az a nyakrész most ott idétlen. Abban sem vagyok biztos, hogy a jogginghoz jó a kalap. Persze lehet azt mondani, hogy ez egy színtanulmány is, ezt el tudom fogadni, hogy hogyan lehet a feketét élővé tenni egy háttérnél, de akkor mi a szerepe a modellnek, ha most a fekete a lényeg? Akkor tessék a kalappal dolgozni egy háttér előtt, akkor a modell nem fontos, akár lehet háttal is ez a modell. Tehát a tesztnél az is fontos, hogy valaki odaadta neked magát, tehát ezzel a bizalommal kell tudni élni. Akkor már tessék is erre is figyelemmel lenni, hogy hogyan van felöltöztetve. Nem vagyok abban biztos, hogy ez a sárga-fekete egy jó kontraszt, ugyanis ez a legdurvább kontraszt, erősebb kontraszt, mint a fekete-fehér. Ebben a helyzetben ez dinamika, de agresszió is, tehát van benne egy pici veszélyjelzés, egy kicsi feszültség, és ezt nem igazolja maga a kép, sem a gesztus, sem semmi nem nyúl ehhez hozzá, hogy miért is ez a megoldás. Még azt hozzátenném, hogy azt a fél ujjnyit, ami a kép tetejénél van, lehet, hogy az aljához hozzátettem volna. Viszont örülök annak, hogy Feri ezzel elkezd dolgozni, jó ez a miliő, itt lehet sok mindent csinálni, hajrá tovább, várom a folytatást, ne csak egy fellángolás legyen. Én erre most kettő csillagot adok, lehet ezen még javítani. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Sokadszor mondom el, remélem nem hiába, hogy igyekszem mindenkit magához mérni - azaz ezt a portrét mástól mondjuk akár 3 csillagosra is értékelném, azon egyszerű okból, hogy mindenki máshol tart a maga útján. A kalap bravúrt elismerem, amit kritizáltam, az írtam asszem, hogy jószerivel szőrözésnek tűnik majd, de azt gondoltam, hogy Feri nem arra kíváncsi, hogy nájszsútoljam agyon, hanem hogy merre a tovább. A bohémsághoz a modell gesztusa nem stimmel. Ezért írtam, hogy nem jó pillanatban lett elkapva a modell, fáradt, tehát statikus, miközben a sárga-fekete az azt igényelné, hogy dinamikus legyen, életteli. Azt is elmondom, amit csak én és Feri tudunk, hogy láttam egy másik pillanatot is, amit Feri kicserélt erre a képre, és bevallom, nekem az a kép sokkal jobban tetszett. Remélem Feri feltölti azt is. Ez egy jól nevelt portré, ezért nem működik nekem.

Heló Feri! Lehet, hogy tényleg nem kell neked ide képeket feltölteni, már amennyiben úgy érzed, hogy nincs szükséged visszajelzésre, reflexióra a munkáiddal kapcsolatban. Ez esetben kéretlenül csak azt mondanám, hogy már sokadszor nézegetem ezt a képet. Lehet szőrözni a gallérral, meg nyakvilágítással, de én inkább úgy érzem, hogy annyira el voltál foglalva most a technikával, a lámpákkal, mittoménmivel, hogy egy kicsit most kevesebb jutott arra a fajta személyességre, amit pár korábbi portrédon láttam. Szerintem gyűrögesd még ezt a műtermes vonalat, és amikor a technika már nem feladat lesz, hanem eszköz, akkor vissza fog jönni magától a modell-ábrázolás is.
Amúgy meg ha a magad kedvéért nem is küldenéd a képeket, küldd az enyimért. Én a más sikerén/kárán is próbálok tanulni.

(Szerintem) ez egy nagyon jól sikerült portré. Megtalálta ebben a nehéz műfajban azt a kifejezési eszközt, amelyik többet mond egy névjegynél. Bohém színek, (mellesleg fekete kalapot fekete háttérrel fotózni már önmagában is merészség), könnyed ferde testtartás, tágranyílt őszinte szemek és egy visszafogott mosoly, amely kicsit titokzatos, kicsit kiváncsi. Ami a ruhagallért illeti, Zsoltnak igaza van, talán jobban oda kellett volna rá figyelni, hogy egészében rajta legyen a képen, mert a két gallér együtt egy íves vektorirányt mutatna, viszont a gyűröttsége inkább lezser, mint zavaró. A megvilágítás kicsit fénylik az arcon és az orron, de az árnyékhatás jó. Nem tudom milyen fotolámpát használsz, szerintem a színek egy árnyalatnyit hidegek (kb. 6000 K felett), talán ez is lehet az oka, hogy Zsolt kissé fáradtnak látja a modellt. Két apróság még: mi az a sötét valami a bal gallér alatt, szerintem nem passzol oda és a blendeválasztáskor ha esetleg egy értéket szűkítettél volna (pld. 4 helyett 5,6), akkor nagyobb lenne a mélységélesség (nagyon fontos egy portréfotónál) ---> a fül nem teljesen éles.

/Talán ebben az összefüggésben megemlíteném hogy én kevésnek találom a háromcsillagos értékelési rendszert, mert nem eléggé finomérzékű. Már egy tizes osztályozás is sokkal többet segítene a különbségeket jobban kifejezni. Én erre a képre 8 pontot adnék./

..

Köszönöm a véleményeiteket, az elemzést. Nem kell nekem ide képeket feltölteni már úgy látom.:)

Bakker! Nyakig vagyunk a Práter utcában.

Klassz, lett, nekem főleg azért, mert az, hogy "észrevétlenül" jó a megvilágítás, jó munkát jelent - bár nem értek hozzá... :) A kép viszont kissé jellegtelen (nem a modell) - talán azért, mert a cél a világítás használata, vagy a kalap-háttér jó megvilágítása volt - a jelek szerint.

Az alak négyszögletes felületet tölt ki, bal oldalról többet, a másikról kevesebbet vágva egy négyzetes kép tartalmasabb lenne szerintem. A kalap valahogy elveszi a nőiességet, legalábbis nem rak hozzá, de a kíváncsiságomat felkeltette a haja iránt, tehát portrénak szerintem jellemzőbb lett volna egy férfias kalap nélküli kép. A vállak dőlése pedig szerintem megengedett volna valamennyi nyak és fej hátradöntést is, ami a képzeletemben már vonzza a nőies mosolyt-nevetést, ahogy kicsit felfelé irányul az arca.

Ettől függetlenül "világítós munkának" (nem leszólásképp) remek, és van egyfajta hívogatása is, talán pont azért, mert adja magát továbbgondolni a lehetőségeket.

Köszönöm, Sándor. Az igazat megvallva ezt a képet egyfajta vizsgamunkának tekintem, mert ez az első képem amit műteremben fényképeztem több lámpával, és nem szólt bele senki. Bár a retusálásban távirányítással a Timi segített.:)

Nekem gyönyörű ez a portré, és nem kis mértékben éppen a színei miatt. El tudnám képzelni, hogy a háttér és kalap sötétebben tartásával az arc még jobban felragyogna, még klasszikusabb lenne.

Részben, mert adott volt a háttér, és a sárga fölső, a kalap feketéjét elhozni a fekete háttértől világítással, feladatnak éreztem. Másrészt meg szerintem jól mutat ez az enyhén kékes fekete a sárgával. Harmadrészt, meg ez a színpár gyerekkori emlékeket ébresztett bennem.:)

Feri, olyan kedves arcú ez a lány (asszony), miért tetted ebbe a fekete-sárga színbe?

Új hozzászólás