Nos, ennek már inkább van története, érzékelhető a köd is, a távolság is - én még lejjebb mennék a kamerával - valami megmagyarázhatatlan okból nekem a hatvanas évek hangulata jön vele, szóval minél tovább nézem, annál erősebb a meggyőződésem, hogy lentebbről lenne jó, és én, vess a mókusok elé, de annyit torzítanék a perspektíván, hogy az oszlopok ne boruljanak össze, főleg ha lejjebb megyek. Vagy, ha igen, akkor jobban. Egészen Tarr Bélai lehetne, ha egy fokkal az alja a tónusnak sötétebb. És olvastam Mészi írását, igen, van benne valami elkeféltség-érzet. Olyan magyarosan. (hegyi)
értékelés:

Én azzal tisztában vagyok, hogy ez ma menő, hogy ellesett pillanatokat kapunk keresetlenül, eszköztelenül, mintha mi lennénk ott, de nekem ez amúgy, általánosságban is inkább egy alkotói póz, nem gondolom ezt a trendet időtállónak, azoknak jó ez, akik amúgy is képtelenek megcsinálni egy képet jól, hát akkor legyen ilyen picit dőlős, koszos a cucc. Olyan ez, mint a kis mélységélesség mindenáron, vagy ételfotóknál az, hogy dől az egész valamerre, szóval le fog ez remélem csengeni. Elnézést érte, ez szigorúan az én magánvéleményem, de abban maradtunk, hogy őszinték vagyunk. A fekvő alak, a kerítés, a két autó, a papucs, a mögötte álló srác jó lenne, de minek dől, és minek oda a mászóka ilyen brutálisan betolva, ezeket nem értem igazán valójában. De örömmel veszem, ha kapok ebben segítséget. (hegyi)
értékelés:

Azt hiszem, valahogy úgy vagyok ezekkel a görbült tereket létrehozó szupernagylátószögű objektívekkel rajzolt képekkel, mint a panorámafotóval is, vakfolton van nálam jószerivel ez a világ. Értem, látom, de nem tudok vele mit kezdeni. Ez nem a te hibád, ez egy helyzet, amit én nem tudok valószínű megugrani. Az a nagy üres tér középen, hogy minden kiszorul szélre, szóval na. De adok rá három csillagot, meg elismerem, hogy biztos fontos és jó ez, csak én vagyok ehhez balfácán. (hegyi)
értékelés:

Szeretem azt, ahogy mint egy jó havert, elviszel a céltalannak tűnő lődörgéseidre, mintha azt mondanád, hát, figyelj, itt élek, nem eg nagy szám, de kedvelem, nézd ezt a semmibe vezető helyet, itt ültünk suli után a korláton és lóbáltuk a lábunkat gyerekként. Van hangulata, persze ha ez sorozat lenne, akkor azért valami vezérfonalat számon kérnék, ami formailag is segít összekötni a képeket, de így, ha egyedülálló képként nézem, ez nekem abszolút működik. (hegyi)

Jó ez a hangulat, David Lynch Mulholland drive című filmje jutott eszembe, fene tudja miért, érzem, hogy valami történt, és az is biztos, hogy még történni fog, ez a feszültség jót tesz, kell. De van egy bajom Tamás, és ez akkor is bajom, ha értem, tökéletesen, hogy miért kedveled az eszköztelen fotografálást. Ez a horizont. Egy fok kábé, nem sok. De engem kivisz, nekem gyengíti, hogy nincs egyenesre hozva. Minden más működik, van feszültsége ennek a teleszöszöződött víznek, a part alig kivehető magányos részleteinek, a teliholdnak, szóval összeáll ez, csak ez a kis utómunka, kontroll, hogy aminek kell, annak egyenesnek kell lennie. Lehet elforgatni, de úgy, hogy akkor egy új koordinátarendszernek kell létrejönnie, lásd Féner. (hegyi)
értékelés:

Ez finom, szép és szomorú, van benne valami nem evilági fényhatás. Újabban sok svéd, dán, norvég filmet, sorozatot nézek, ott vannak ilyen színek, ilyen komorságból épített érzelem, szóval Tamás, olvastam a kommented, ahol azt meséled, hogy kedveled a nem szép képeket, hát, akkor most ez egy rontott kép lenne? Mert ez szép. És ráadásul sikerült, legalábbis számomra giccshatáron belül maradnod. Egy kis orra koppintás, hogy azt a negyed fokot kábé, ami a vízszinteshez kéne, az óramutatóval egyedő irányba, talán így is veszteség nélkül lehet forgatni. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon izgalmas játék. Gondolom kapott egy vörös szűrőt a paprika, ettől az egész bekeményedett, befeketedett, nem baj, mert nagyon jó játék lett ezekkel a párhuzamos csíkokkal. Úgy emeli ki ezt a növényt, hogy közben bele is simul – ennek a kettőssége adja ennek a képnek a dinamikáját. Gratulálok, ez a kép abszolút tíz pontos. (hegyi)