Én kedvelem, hogy végre nem az élességre megyünk rá, mert hát persze, sok esetben fontos, hogy legyen élesség, az se mindegy, mennyi, de van szerepe és helye annak, ha valami nincs fókuszálva. Ahogy a csendnek a zenében. Szóval ez jó, és ez az üveg is kiváló főszereplő. Ami mégis valahogy hiányzik, vagy amiben határozottságot keresek, azaz, hogy töke legyen a képnek, az a bal oldal. Ott jön valami formai drámaiság, de most úgy vágódik, hogy átkerül a hibába, miközben ha erősebb, ha egy kicsit több, akkor már ellensúlya a virágnak. (hegyi)

Köszönöm Tamásnak azt, amit a leiratban megerősít, hogy van értelme annak, hogy egy új leckét indítottunk azáltal, hogy kibővítettük a régi Tisztelet Balla Demeternek leckét. A 35-ös záró lecke épp arra szolgál, amit Tamás a záró soraiban említ.
   A beküldött Tanulmány című csendéletről örömmel készítek elemzést, mert az egyszerűsítés eszközeivel abszolút jó irányt mutat. Ráadásul - és ezért elnézést kérek előre Tamástól - némileg állatorvosi lóként is működik. Az első kérdés a tárgyak kiválasztása. Szerepe van annak és jelentéssel bír, hogy egy gyümölcs egészséges, ütődött, rothadó vagy mumifikálódott. Ezek mind-mind más és más tartalmát adnak a képnek. Ezenfelül szerepe van annak is, hogy az adott tárgy milyen beállításban adja a legszebb formáját. A szépség mindig hordoz szubjektív faktorokat is természetesen. Amikor Demeterrel a Vásárcsarnokban bolyongtunk, hogy csendéletéhez megfelelő alanyokat vásároljunk, hosszú időbe telt, míg megtalálta a kiszemelt áldozatot. Ennél a gépnél a két körte, főképp a baloldali olyan karcolásokat sérüléseket hordoz, amik elvonják a figyelmet. Abban sem vagyok 100 %-ig biztos hogy mindkét körte esetében optimális dolog, ha a szárát is kiemeljük. A másik fő kérdés megtalálni azt az alapot, ami úgymond kiszakítja a valóságból a csendélet tárgyait. Itt most ha jól látom, ez egy edény alátét lehet, vagy keleti hatású függöny, ami ha megfelelően van leterítve, fokozhatja a térélményt. De ahhoz, hogy ez érvényesülhessen a tárgyak elhelyezésével és méretezésével nekünk is segíteni kell. Mit helyezek közelebb és mit távolabb az objektívtől. A harmadik kérdés a tömegelhelyezés kérdése. Most az alma a maga gyönyörű tónusaival nagyon határozottan húzza a tömeget jobbra. Ezt mind egy mérleghintán, ki kell dekázni. Most a kép oldalirányban nem teszi lehetővé hogy ebben a képkivágatban egyensúlyba kerüljön a tömeg. A hiánynak, az üresen hagyott térnek is jelentése van. Mindezek ellenére és ezek mellett azt gondolom, hogy Tamás képe fontos mérföldkő, mert úgy érzem hogy kellő alázat vezette az alkotó kezét akkor, amikor a kép megalkotásába belefogott. Köszönöm, és azt kérem Tamástól, hogy ha lehet, folytassa ezt a munkát. (hegyi)
értékelés:

Azt az üzenetet, amit a két tér úgymond szociokulturális különbsége mutat, tökéletesen lehet érteni, de valahogy mégis olyan, mintha a jobb oldali kép az a bal oldali képből nyílna, mint egy lápcső alatti elzárt üres szoba a takarítóknak. Ugyanakkor egyik képnél sem érzem azt, hogy önállóan is megállná a helyét. Az elsőnél ez abból adódik, hogy olyan üres flekkek vannak, amiknél hiányolja a néző a történést, miközben a vágás a lépcsőnél esetleges, de a tábla meg nagyon erős, oda a lécsőhöz kellene még valami. A második a bonyolultabb ügy, ott én csak abban nem látom a dolgot, hogy miért onnan lett fotózva, ahonnan, mármint hogy a kamera magassága az nekem ezt látleletté emelné, de annyira meg nem vagyunk fent, hogy beindulhasson ez az elidegenítő hatás. Ha lejjebb lennénk, akkor működne ez a kép igazán, mert az asztal üres, a tér üres, tehát nincs igazi indoka a fentről fotózásnak. Nos, összességében pedig azt gondolom, hoyg két nem tökéletesen megoldott képből attól, hogy összepásszítom egybe, még nem lesz kész az üzenet, mert a két kép problémái nem egészítik ki egymást, nem oltják ki egymást, ezért inkább erősödni látszanak. Találtál valamit, az kétségtelen, fontos is lenne, de talán az idő volt kevés rá. (hegyi)
értékelés:

Nem első eset, hogy Tamás a Warhol-féle stencilezési technika felé kacsingat, és azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon érdekes játék. Tudnám még idehozni példának a többieknek Johannes Itten A színek művészete című könyvét amit érdemes megszerezni, mert hasonló kérdéseket boncolgat, hogy a színek hogyan viszonyulnak egymáshoz, és milyen dinamikát hordoznak, és ezek hogyan emelik ki, vagy bújtatják el a tárgyat. Érdemes itt is ezt megfigyelni, hogy mennyire kiabál a rózsaszín alapon a kék, és közben meg mennyire becsukódik a zöld és a türkiz, tehát, hogy mik jönnek létre ugyanazokkal a formákkal. Ez egy nagyon jó tanulmány, bizonyos helyzeteket ebben én didaktikusnak érzek, de a játék jó. Valahogy az egész egy kicsit steril, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezt mivel tudod feloldani. Jó irány, el lehet mozdulni a fotográfiából az elektrográfia irányába, akár létrehozni ilyen nyomatokat, ez egyáltalán nem rossz irány. Nagyon jó a környezet, egyébként, ha a világítást nézem, az is rendben van, nincs ezzel semmi baj. A kérdés az számomra, hogy azon túl, hogy ez egy formai kísérlet, és egy színtani kísérlet is, hogyan tudunk majd ennél egy lépéssel tovább lépni, és hogyan tud ebből üzenet válni, mert nagyon plakátszerű az egész, és már szinte kívánja, hogy majd ebből létrejöjjön egy kiáltvány, vagy valamilyen olyan üzenet, ami a plakátnak a lényege. Warhol sem véletlenül választotta a leveses konzervet, vagy Marylint, vagy Maot, megvolt az a kontextus, amiben mozgott, és ezt meg lehet oldani, ez ma is működhet így, hogy miért lesz a paradicsom ilyen furcsa, de akkor ennek kell adni egy populárisabb magyarázatot is. Mert ez maga a popkultúra. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Ez egy nagyon érdekes, és nagyon jól megfotózott helyzet, ugyanakkor olyan ez, mint egy feltartott mutatóujj, egy figyelmeztető ujj, amit én abszolút jónak gondolok, csak engem zavar az, ami a környezetével történik. Van egy ilyen füves mező rész, talán virágocskák azok a fehér pontok, a háttérben van valami magas épület, ami régebbi, van egy modernebb valami a másik irányban, közben vannak más fák is, hát, nem tudom. Valahogy az egész nekem ott problematikus, hogy olyan érzetet ad, és remélem, hogy Tamás fogja érteni, még ha elég ostobának tűnő mondat lesz is, hogy olyan ez, mint amikor az ember el akar mesélni egy olyan történetet, ami nagyon személyes titok, és közben félúton meggondolja magát, mert úgy érzi, hogy az a másik, akinek ezt a dolgot meggyónná, vagy elmesélné, az nem alkalmas, vagy nem méltó rá. Így félig mesélten marad meg a történet, mert belekezdtem, de aztán legömbölyítem, elengedem, és reménykedem abban, hogy nem kérdez rá, hogy de hát, miért hagytad abba az első mondat után, és miért nem mondod tovább. Miközben mindennek a csalódottságát és fájdalmát abszolút értem. Most ez egy ilyen félig mesélt történetté válik nekem. Kérlek Tamás, segíts nekem abban, hogy ezt most én jól érzem, vagy rosszul érzem, valahogy próbáljunk erről beszélni jó? Fontos lenne! (hegyi)