...nem vagyok méltó...

Szeretem ezt a képet, pontosan azért, mert hasonló érzés, mint a zenében a csend, aminek a szerepével nagyon sokat nem szoktunk foglalkozni, és mégis egyes szólamokat, történeteket elválasztó szerepe van, és ritmizál. Ennél a képnél is pontosan ez, ami izgalmas: hogy a falról levett képek nyomai, a két arany bondell keret, amiből Tamás csak annyit mutat, ami a keret, és ettől ez csak egy jelzésérték, és továbbgondolhatjuk a történetet, hogy ott van anya és apa, vagy ott van a két ecseri piacon vásárolt csedélet, és a képnek az alján főképp üres üvegekből és egy csokor virágból összeállított kompozíciót látunk, ami szintén nagyon izgalmas. A kettő között pontosan a levett képkeretek azok, amiknek a drámája, vagy a gondolatisága fölerősödik. Önmagában, akár hogy ha lehagyjuk a kép fölső részén lévő képkeretmaradványokat, akár, hogy ha ezt az üvegkompozíciót hagynánk el, az üres képkeretek kevésbé lennének beszédesek. Ami számomra egy picit kérdés itt a lenti üveg-kompozícióval, az az, hogy ott szerepelnek olyan tárgyak is, amiket én biztos, hogy nem tettem volna oda. Egyik legfontosabb a fényképezőgép. Ez már egy picit túlerősítése az üzenetnek. A másik pedig, hogy ott van egy ilyen zöld színű kerámia cukortartó, lehet, hogy én azt is elhagytam volna, lehet, hogy a befőttes üveget lehagytam volna, és a fadobozban sem vagyok biztos, hogy ott hagytam volna. Megmondom miért: azért, mert ezek azok a tárgyak, amik olyanok mint a kakukktojás egy rejtvényben, hogy kilógnak ebből a formai rendből. Az óra tökéletesen elég lenne. Sőt azt mondom, hogy ha ezeket a tárgyakat kivesszük, akkor a két képkeret, a virágcsokor, és ez az egész üveg-halom tulajdonképpen élni hagyná magát az órát is. Így most ebben a formájában pontosan ez a néhány tárgy, amiket én lehagytam volna, az ami elviszi a figyelmet és ettől kevesebb jut erre az órára. Pedig az az óra nagyon fontos szereplő. Ami pedig a leckét illeti, én azért örülök ennek a képnek, hogy az utalás Balla munkásságára abszolút ott van, és mégis egy olyan ízű, egy olyan szellemiségű képet kapunk, ami nem Ballát akarja utánozni, nem Balla stílusában akar valamit megismételni, hanem egy saját, jól átgondolt kompozícióban mutat tulajdonképpen egy gesztust, és én ezt nagyon köszönöm. Demeternek is megmutattam a képet, és neki is abszolút tetszett a kép, és örült, hogy egy ilyen munka érkezett ide. Úgyhogy az ő nevében is köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Vizuális csend

A leirat azt mondja, hogy "vizuális csend". Alapvetően értem, hogy mit szeretne Tamás mondani, az számomra nem teljesen eldöntött, hogy a képkivágás, pontosabban a fő témának az elhelyezése ezen a képen jó helyen van-e. Most itt a kép elején lévő nagy zsombékos, gazos, valószínűleg valami partrész kapja az egyik nagy hangsúlyt, a másikat ezek a nagy konténerek. Igazából a kép három részre van tagolva: van egy fölső része, ahol a háttérben lévő fák vannak. Mivel most ez a mélységélesség megválasztásával, tökéletesen két-dimenziósra van redukálva, ezért ezek a tömegek most egy ötöd, a fölső rész talán egy hatod lehet, és ehhez képest a képnek több mint a felét elfoglalja az alsó rész, és a maradék marad a fő kompozíciós elemhez. A súlyt valahogy úgy osztottam volna, ezeket a tömegeket, hogy vagy sokkal több jusson a lenti résznek (de akkor a mélységélességgel kellett volna játszani), vagy pedig, ha meghagyom ezt a kétdimenziós játékot, akkor a fölső egy ötödhöz, vagy egy hatodhoz még egy picit kellett volna adni. Ez a kompozíciós része a dolognak. Hogy ez a Csend leckébe került, én azt mondom, hogy még egyelőre nincs olyan leckénk, hogy kompozíció, ezért itt hagyom, hogy maradjon a Csend leckében, de azt nem igazán tudom, hogy Tamásnak milyen érzelmi kötődése van ehhez a képhez. Keresem Tamást, idézőjelben, a képen, nem nagyon találom. Szóval azon kívül, hogy megtetszett neked ez a formai játék, nem nagyon látom, hogy mi ez, ami ehhez téged hozzáköt, vagy mi az, ami neked ezt a kötődést adja. Úgyhogy én most erre egy csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Kóté Zsolt Mikszang című fotókiállításának megnyitója Szekszárdon, a művészkocsmában 2010. június 11-én.

Egy öt képből álló sorozatot látunk, ami, ahogy elindul, nagyon jól hozza a ritmust, megmutatja a helyet. Itt egy picit kérdéses számomra, hogy miért és mitől borul fel ez a drink-bár. Megint azt mondom, hogy a perspektíva és a horizont játékával lehet hangsúlyokat áthelyezni, de most ennél a képnél nem hiszem indokoltnak azt, hogy ez az épület miért dől balra. A második kép valószínűsíthetően egy baráti társaságot mutat. Itt már tulajdonképpen belülre kerülünk ebbe a kávézóba, és mivel a cím egyértelműen utal arra, hogy itt egy akció fog történni, egy fotókiállításnak a megtekintése, netán megnyitója. Tehát ezek a barátok valószínűleg erre az eseményre jöttek, és nagyon jó, hogy mind a hárman, bár egymással beszélgetnek, dehát főképp a piros pólós figura ebből a szituációból kifordulva figyeli, azt, hogy mi is történik idebenn, és fölfedezték a fotóst, és rajta keresztül minket is, tehát velünk, nézőkkel is történik egy kommunikáció. A harmadik képben nem vagyok biztos, hogy jó helyen van a sorozatban. Nekem ezt a képet mindenféleképp megelőzné a most negyediknek tett fotográfia, hiszen ezeket a barátokat látjuk újból megjelenni, tehát fontos lenne, hogy ne engedjük el a látogató kezét, és ne kezdjünk el egy másik szálat felvenni. Mert ha itt egyszer találtunk magunknak három szereplőt, akkor lehet, hogy érdemes lenne velük végigkövetni ezt az eseményt, még ha akár nem is úgy, mintha ők lennének ennek a valós és vállalt főszereplői, hanem mint megfigyelők, őket keresve meg ebben a tömegben. Tehát én azt mondom, hogy az első és a második kép abszolút rendben van, a negyedik kép az tökéletesen helyén való, jól mutatja ezt a helyzetet, hogy bejöttek a fickók, itt vannak, már megérkeztek, és tulajdonképpen keresik a helyüket. Az utolsó kép is akkor lenne nekem rendben, ha igazából ezeket a szereplőket tudnám ebben mozgatni. Nekem most a harmadik kép kakukktojás. Azon kívül, hogy aranyos a kisfiú, nem tudok vele mit kezdeni, hogy ő kicsoda, vagy kinek a kicsodája, és miért került a képre. Én azt mondom, hogy erre most kettő csillag, jó lenne ha a későbbiekben egy ilyen riportnál megszületne az a döntés, hogy én most a kiállított művekről szeretnék beszélni, vagy egy történetet találok ki magam számára, ami akár valós, akár fikciós, és ezeket mesélem el az esemény kapcsán, és csak egy kísérő történet az, hogy maga ez egy kiállításmegnyitó. Én azt gondolom, hogy egy picit jobban kellene fókuszálni, hogy mit akarok mondani. (hegyi)
értékelés:

Ez egy kicsit régebbi

Na kérem, ez egy abszolút rendben lévő önportré. Van egy-két olyan kis apró nüansz, ami nem 100-as, például azt a partvisnyél, mert ott most az nagyon zavaró, mondhatni, hogy az csak egy kis vonal, de azért mégiscsak ott van. De az egész, ezzel a tükröződéssel, ezzel a körformával, a gömbökkel, nagyon jól rímel, viszi bele az embert a térbe, és ezeknek a körformáknak, amik a lámpabúrák, és a körformájú tükör, a szerző fejformája abszolút jó ritmus-válasz erre. És nagyon jól látom azt is, hogy ebben a majdnem monokróm helyzetben ez a piros pulcsi nagyon erősen él. Ez nagyon nagyot szól. Azért legközelebb lehet, hogy érdemes a háttérrel is egy picit foglalkozni, talán ha kevésbé dőlne a kép, akkor még izgalmasabb lenne, most a törülközőkkel egyelőre nem tudok mit kezdeni, hogy azok oda most kellenek vagy nem, tehát tulajdonképpen maradhatnak, mert ott a háttérben az a gázkonvektor jó kis ellenpontja. Azt a három fokot, max négyet, érdemes lenne kiegyenesíteni. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt.

Azt mondja, hogy "Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt". Nézegetem, hogy ez milyen testrész lehet, az nyilvánvalóan látszik, hogy ez egy valamilyen emberi test, a bőrről, a bőrt borító szőrrétegről, és ez egy nagyon izgalmas dolog, de bármi más organikus formához is hasonlít, olyan is lehet, mint hogy ha ez valamilyen krumpli lenne. Ez egy érdekes torzó. Nem teljesen értem, hogy mi mivel és hogyan kapcsolódik, de ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor azért, ha ez, tételezzük fel, egy mellkas, akkor a mellbimbót, hogy ha ábrázoljuk, akkor jobban látszik. Hogy ha ez valamilyen más emberi testrész, akkor meg azt. Lehet, hogy ez esetleg egy térd, én ezt is el tudom képzelni, csak hát most a vágással sikerült egy olyan absztrakt formát létrehoznunk, amit nehezen tudok visszafejteni, és ahhoz nem elég részletgazdag, és a világítása nem biztos, hogy optimális, hogy azon kezdjek el szemlélődni, ami a bőr struktúrája. Ehhez valószínű valami kevesebb fényt kéne adni, kicsit talán közelebb menni, és akkor a bőr pólusait jobban érzékelni, és így maradhat az absztrakció. Most a kettő között vagyunk valahol, hogy akartam is mutatni valamit, meg nem is, föl is dobtam a labdát magamnak, hogy na akkor én most lefényképezem a... kérdés, hogy ez micsoda, melyik testrészem. Még egyszer mondom, nekem lehet ez akár a mellkas, egy térd, sokminden más. Az első lecke önmagában is egy absztrakció, az, hogy úgy mutatkozunk be, hogy valamilyen testrészünket szerepeltetjük a képen, de egyébként nem egy szokványosan beazonosítható igazolványképet küldünk, tehát az előző képhez képest ez egy lényegesen közelebbi megoldása az első leckének, de jó lenne, hogy ha még ezen egy kicsit filózna Tamás, hogy az első leckét hogyan is oldja meg. Én erre most kettő csillagot adok, nagyon tetszenek egyébként a formák, nagyon jó, szép maga a laborálás, nagyon szép a technikai megoldás, ahogy ez most elénk kerül, csak egy kicsit jó lenne, hogy ha a nézőnek segítene. (hegyi)
értékelés: