Munkák | Page 17 | Látszótér

Szűrés

Ivó szarvas

Azt hiszem, Tamás, hogy itt téged most elragadott az a kompozíciós rend, amit ez az egészen furcsa tetőszerkezet mutat. Ez az építészeti megoldás elvitte egy kicsit a figyelmedet erről a szoborról. Itt is az a problémám, hogy valahogy meg kell találnunk azt a nézőpontot, ahonnan egy tárgy, vagy egy modell a lehető legjobb arcát tudja mutatni. Ha megnézzük ezt a szobrot, akkor ennek a szobornak két fontos üzenetközpontja van: az egyik a test, és a testnek a formái, a másik a paták által - mint hangjegyek által- létrehozott ritmus, amibe ez a szarvasfej még ide plusszban bekerül. Bármelyiket is próbálnám megközelítésként értelmezni, azt mondanám, hogy rendben volna, de most a kettő között elsuhanunk. A fönti testrészt ez a nagyon erős világítás egy picit kopogósra formálja, és a figyelmet el is viszi ez a perspektívikus tetőforma. A lenti lábak közeli részhez nem tudunk közel kerülni, mert annyira távol vagyunk, és annyira föntről lefelé fényképeztél. Ha megtalálod azt, hogy mi az érzelmi kötődés ehhez a tárgyhoz, akkor az meg fogja hozni annak a megfejtését is, hogy honnan fogod lefotózni. Azért nem akarom erre most azt mondani, hogy guggolj le, és akkor közelebb kerülsz a szoborhoz, mert ez nem biztos, hogy így van, lehet, hogy téged más ragad meg ebben a szoborban. Ha semmi, ha csak a térben elhelyezkedése, maga az, hogy ehhez a perspektívikus tetőhöz ő hogy viszonyul, akkor olyan fénytani helyzetben kell ezt tudni lefotózni, amikor még határozottabbak ezek a ritmusok. De ha a kompozícióban fontos neked ez az épület, akkor nem értem igazán, hogy mit keres ott a képnek a bal oldalán az a sétáló bácsi, vagy az a fatörzs, mert akkor a tető végénél kell végrehajtanunk a vágást. Megjegyezném még, hogy ez a kompozíció is dől, el van fordulva az óramutató járásának ellenkező irányba, ezt sem teljesen értem. Az ötlet maga jó, én erre egy csillagot tudok adni. A Vágy leckéből áttenném az Épített környezetbe. Szeretném, ha a vágyat saját magadon szűrnéd át. (hegyi)
értékelés:

Halhatatlanok

Nem jó kép, csak azért kerestem elő, mert ezen a képen még teljes a szoborcsoport. Nemsokára a szobrok felét ellopták.

Önarckép, Rousseau-san

Én nagyon kedvelem Rousseau-t, és az ő dzsungeles őrületét. Értem a célzást is, csak a kompozíciónál van egy kicsi problémám. Szépek ezek az összehajló fák, de én lehet, hogy lejjebb billentettem volna a kamerát. Most fent nekem lyukas, és mintha egy lufiból ott szökne a levegő, megy ki fölfelé az egész. Ha a kamerát lejjebb bukatod, akkor magad kerülsz a kép középpontjába, és téged ölel körbe ez az egész világ a halszemoptikával. Máris a kompozíciód is talán erősebb lenne. És te is jobban észrevehető lennél. Mint Rousseau-nál is, tudom, hogy ez cél is volt, hogy az állatok mászkálnak a fák között, és ő megtette azt, hogy előtér-háttér játékkal egy vizuális kérdőjelet elénk tett. Ez egy abszolút érthető fotográfia. Még egy problémám van: az öltözék. Oké, rendben van, értem az egészet, de a melegítő felsőt nem. Arra az időre, amíg exponálsz, nyugodtan azt a melegítő felsőt le lehetett volna dobni. Csakis ennyi hiányzik ahhoz, hogy abban a környezetben a természetességed érvényesüljön. Most olyan nekem az egész, mintha ez egy teszt-fotó lenne ahhoz, hogy te oda beálltál megmutatni a leendő modellnek azt, hogy ő majd hova álljon. Ez nem a végleges megoldás ebből a szempontból. Nem mondom, hogy könnyű a helyzet abban a tekintetben, hogy az elkövetkező napokban, hetekben megtalálod-e ezt a teret, meg hogy milyen időjárás fog fogadni, de nem ártana ezt ismételni. Abszolút szeretem ezt a képet, és teljesen jó és szívemnek kedves az irány amit mutatsz, mégis visszaadom ismétlésre, ha lehet ilyet kérni, mert igen kevés hiányzik a tökéletességhez. (hegyi)

Összecsúszások Nr3.

Valami mocorog, jó irányba megy ez az egész. Én értem is, hogy nagyjából mi az, ami vizuálisan izgat ebben a fajta kollázs technikában, amit itt alkalmazol. Csak a kivitelezésben van egy pici iskolásság. Ha alkalmazok egy kollázs technikát, akkor azt nem kell félni alkalmazni, az a technika látszódhat nyugodtan, mint ahogy régen ollóval csináltuk, például az egyik szereplőt belevágtuk a másik történetbe, és a kontextus megváltoztatásával elindult egy újabb kis novella. Ezt bátran kell megcsinálni, itt túlságosan szabályosan, szépen van vágva az a modell, túlságosan precízen van bekomponálva oda, hol van, és ettől veszti el a néző azt a bizonyosságát, hogy ez a kép most miről is akar szólni, merre is akar haladni ez a szekér. A lényeg az, hogy ezek a technikák még a digitális kor előtt született technikák. A digitális technika megint más dolgot tud számunkra megmutatni, mást enged meg. A valódiságát, a határozottságát, az ütősségét, az erejét veszi el az, ha ez a digitális technika eluralja ezt a kézműves metódust. Ezt most nem tudom ennél jobban mondani: francba a digitálissal, akkor csináld meg a kezeddel, ollóval, és csinálj róla egy reprót. Eszembe jut most erről a Monty Python, ők használták ezt a szkeccsek között átvezetésként, vagy könyvborítónak, vagy főcímhez, hogy kollázs technikával bizonyos szereplőket mozgattak térben, és más szereplőkhöz helyezték be őket, ezzel vicces irányt vett a mondanivaló. Azért ez jut eszembe, mert önmagában ez a halszem-optikával készülő háttér sem biztos, hogy azzal készült, lehet, hogy már ezt is eleve fotosoppal hoztad létre. Aztán van egy néni, akire megint úgy érzem, hogy rá lett téve egy fotosop effekt, attól lett ennyire erősen raszteres. Ebből az egyik is elég lenne. Ha összerakom ezt a tojásformát, akkor ehhez már kevésbé precízen kellene betenni ezt a nőt, aki talán szedi a szemöldökét, vagy mit csinál, és akkor erősödne ez a hatás. Így most olyan, hogy elviszi arra a határra, hogy az ember elkezd gondokodni, hogy akkor most mi történt, hogy ez a nő ott állt? Elkezd dadogni a néző, és nem érti. Ezt a technikát csak határozottan, a technikából adódó hibákkal és esetlegességekkel együtt érdemes használni. (hegyi)

Szüleim

Az tetszik, hogy olyan megoldást választott Tamás, amelyikben egyben teljesül az is, hogy ábrázolja saját magát, és egy áttételes ábrázolás is. A valós ábrázolás a keze, és az áttételes ábrázolás, hogy megmutatja nekünk a szüleit, akiknek révén ő egyáltalán itt a földön lehet közöttünk. A szülők is szereplővé válnak, és mindez még azzal is meg van spékelve, hogy a kép egy fényképezős állapotot mutat. Nagyon szép az az ajtó, a kilincs, ami még látszik a képen. Ez egészen izgalmas, és a szülők állnak valami karosszéknél, és arra van téve egy box gép, amivel ezt a fényképet elkészítik. Valószínű, hogy tükörben készíthették ők ezt a képet saját magukról. Egyébként a megvalósítás tekintetében a szülők szeme, mosolya, főleg az apa rendkívül izgalmat és koncentrációt mutató tekintete és arca mindent visz, és ez a kép önmagában is zseniális. Ez mondjuk a szülők érdeme. De az is jó, hogy Tamás ezt idehozta nekünk, és egy leckébe foglalta. Amivel nem igazán értek egyet az a kis kacskaringós felirat. El tudom képzelni azt, hogy ráírunk erre a képre valahogy, csak nem vagyok biztos, hogy ezzel az eszközzel, amivel ez megtörtént most. Ebben van egy ilyen mű-gyerekség, egy olyan, ami a szülő-gyerek viszonyt próbálja erősíteni a képen, dehát ezt megoldja a kor maga. Tehát az a különbség, amit a valós, mai kor, a kéz ábrázol, és a régi kor, amit ez a kémiai bomlás útján már elindult fotográfia mutat. Szóval én nem biztos, hogy ezzel a metódussal írtam volna rá a képre. De én megadom a három csillagot, abszolút jó a képi ötlet, még ha ezzel a kivitelezés résszel nem is teljesen értek egyet. (hegyi)
értékelés:

Összecsúszások Nr2.

Tamás, itt most rácsapok egyet a kezedre: ez a kép dől, megint, és itt most azért is adom vissza ismétlésre, mert ez a kép ettől rossz. Dől a horizont is, meg ez az utólag rárajzolt oszloptalp, és az oszlop maga is, dől. Ez nem baj? Ennek van szerepe a kép szempontjából? Én most kérdezek. Tehát én erre most nem adok semmit. Ismétlés. (hegyi)

Összecsúszások Nr1.

Fehér László után (nagyon) szabadon.
(Petrov-Vodkin A vörös ló fürdetése c. képe felhasználásával.)

Megfogtál, Tamás, mert én most itt nem tudom, hogy mi az, amit látok. Persze, értem én, hogy itt van a ló, és itt vannak a nézők, és tényleg a Fehér Lacira hajaz az a képrész. Én ezt értem, csak azt nem tudom, hogy ez most hogyan van. Azt nem tudom, hogy ezt mennyire tekinthetem fotográfiának, vagy fotós megoldásnak. Ha nagyvonalú vagyok, és ettől eltekintek, akkor azt mondom, hogy ez három csillag, mert a kompozíció rendben van, jó a geg, jó a megoldás, szerintem ez egyébként egy nagyon jó, és nagyon izgalmas kép azzal együtt, hogy levágtam a ló fülét meg a lábát is. Amikor az ember kiállításon van, akkor ez bizony ennyire szubiektív. Őt mondjuk megragadja a nagy vörös ló, meg a rajta ülő fickónak a nyúlánk teste, és ennyi marad meg az emlékezetében is, a ló füle már nem biztos. Szóval ez rendben van, csak most nem tudom, hogy itt most mi történik. Az meglep, hogy nem nagyon szóltatok hozzá, lehet, hogy ti se értitek, de akkor meg kell kérdezni. Kicsit bártabban tessék kérdezni egymástól, tessék kommunikálni. Három csillag, de várom a megoldást. (hegyi)
értékelés:

Család

A nyolcvanadik születésnap

Nagyon fontosnak, jó képnek tartom ezt a munkát. Kompozícióban feszesebbre lehetne venni, ugyanis a képnek a bal oldalán magából a konkrét figurából, aki ezzel a nénivel kommunikál, még egy keveset lehetne vágni ott az ing gallérjánál. Próbáld meg, hogy letakarod, rájössz, hogy még feszesebb, még jobban behozza a képbe azt a mondanivalót, ami egyébként a tükröződéssel fog létrejönni. Ennek a képnek ott van a lényege, ami a néni arca, aki kifele néz a képből (ha ezt a vágást meghozod, akkor mégjobban kifelé néz), a bácsi, aki a tükröződésben a nénire néz, és ebben a háromszögben a harmadik pont a kézfogás. Ezért lehet, hogy egy kicsit még nyitottam volna lefelé, hogy ez a kézfogás erősebb legyen. Két változtatás: egy fél centit lent többet adni, és a képnek a bal oldalán egy fél centit vágni. Ekkor egy száz százalékos kép lenne. Így is közelít ehhez, hozott anyagból dolgozunk, ez van, ez akkor így készült, a meglátás nagyon fontos. Az a meglátás, hogy nem csak egy konvencionális beállítást fogok itt megmutatni, hogy ez a néni nyolcvan éves, és örül az ő ajándékának, és nem csak azt a szentimentális részt mutatom, hogy hogyan fogom az én édesanyám kezét, hanem azt a helyzetet vetted észre, ami a tükröződéssel létrejött. Ez egy nagyon fontos fotós meglátás. (hegyi)
értékelés:

A MÁV bohóc

Egy kedves figura

Szeretem azokat a helyzeteket, amikor észreveszünk olyan párhuzamokat, amik nyilvánvaló a szerkesztő, az alkotó, a készítő szempontjából nem voltak akkor egyértelműen magyarra fordítva valószínű, hogy az a bakter, aki fölcsavarozta ezt a táblát ezekkel az anyacsavarokkal, nem tudta, nem gondolta, hogy ezzel ő létrehoz egy ilyen formát, ami ténylegesen hasonlíthat akár egy bohóchoz, de mondhatnánk pingvint is. Aranyosak ezek a megfejtések. Amit hiányolok, egyrészt az, hogy azért kompozícióban nekem egy picit billeg, a vágásokkal nem vagyok egyértelműen tisztában, hogy mi miért és hogyan történt. Lehet, hogy semmi érdekes nincs a felső meg az alsó háromszögben, de lehet, hogy ezt a ritmust is ki lehetett volna használni. Nekem most ilyen szempontból egy elkattintott képnek tűnik, hogy gyorsan legyen meg, mielőtt elmegy az onnan, vagy mielőtt nekem haza kell mennem. Ezt érvényesnek tartom, és elfogadható magyarázatnak, mégis azt mondom, hogy ha ez nem egy olyan elvetemült helyen van, lehet, hogy érdemes lenne ismételni. Egyrészt ezért, másrészt pedig a fényviszonyok sem teljesen optimálisak. Teljesen másról beszélne ez a kép akkor, hogy ha a háttérben is látható lenne valami vicces, vagy színtónusaiban is élénkebb helyzet. Én azt mondom Tamásnak, hogy a meglátás mindenféleképpen ér egy csillagot, a megoldással nem teljesen értek egyet. Úgyhogy én ezzel az egy csillagnál maradnék, azzal, hogy ha van kedve, akkor érdemes lenne erre egy kicsit több időt fordítani. (hegyi)
értékelés:

Harmadik lecke

Önmagam fényképezése nem nagyon izgat, de a tisztesség kedvéért megcsináltam. Ha lesz egy jó napom, talán jobb is lesz.

Ez a halszemoptika-szerű torzítás, amit kapunk nagyon izgalmassá teszi ezt a képet. Egyrészt egészen sokat befog abból a szobából, ahol az alkotó dolgozik, láthatóan van egy külön kis kuckója, ami kifejezetten a számítógépről, a fotográfiáról szól, és ez a kis kuckó egy nappaliból van leválasztva. Valamit kapunk a nappali hangulatából is. Én lehet, hogy annyit megtettem volna, hogy picit hátrébb mozdítom a gépet, itt lehet, hogy csak centiméterekről van szó, hogy befejeződjön az a fal, ami most a képnek a jobb oldalán elkezdődik. Tehát ott az a szekrénysor is megmutatható legyen, és ne csak a képek a falon, mert ehhez a képhez tudatosan és szervesen is ez hozzátartozik, hiszen ha csak a kuckómat akartuk volna megmutatni, akkor valószínűleg nem ezt az optikát csavarom a gépre. Bár azért az szokott előfordulni fotográfusoknál, hogy vesznek egy ilyen csoda-obiektívet, és valahogy megpróbálják saját maguk és esetleg a kétkedő család előtt igazolni, hogy miért kellett erre ennyi pénzt kidobni, és akkor készítenek vele fényképeket. Ez is előfordulhat, de azt gondolom, hogy itt eléggé tudatos a kompozíció ahhoz, hogy ne ezt gondoljam, hogy csak fennmaradt ez az optika, hanem valószínűleg Tamás ezt szerette volna nekünk mutatni, ezt a fajta torzítást. Ha pedig így van, akkor jó volna ezt befejezni, úgymond képhatártól képhatárig, faltól falig. A másik, amit gondolok, az az, hogy nekem ez most picit szürke, van rajta egy szürke fátyol, és ez most nem nagyon tesz jót. Én értem, hogy van egy tónusmenet, amit a kinti világban felfedezhető talán erkély, vagy folyósó mutat, és ott jelenik meg a napfény az ajtóban. Lehet ez is egy hangulati elem, viszont akkor azt mondom, hogy ha ezzel a hangulati elemmel szeretnék játszani, akkor meg kéne várni egy olyan időpontot, ahol ez az árnyék már jócskán bemászik ebbe a szobába. Ahogy látom, ez a folyamat elkezdődött, tehát a küszöbnél ott a napocska, de akkor megvárom míg a perzsaszőnyegre ráfekszik ez a fénysugár, és akkor már többet kapok a tónusból, akkor értelmezhetővé válik az, hogy miért is ilyen szürkés egyébként a belvilág. Én ezeket tudom nagyjából hozzátenni, egyébként a képet nagyon szeretem, s nagyon jó az, hogy Tamás egy ilyen felénk forduló pózban van jelen, és készíti el ezt a képét, mert kommunikál a nézővel, szerencsére nem azzal van elfoglalva, amit a képen lát, ahogy látom ez az előbb elemzett kutyás kép, amit a képernyő mutat. Szóval a kép egyébként tökéletesen rendben van, ez a két megjegyzés: a tónus, az exponálás időpontja, és a képkivágás, vagyis az obiektív elhelyezése, úgy, hogy megmaradjon a szoba széle is. Ennyit tudtam én ehhez hozzátenni, Tamás, nem tudom, hogy ez így jó-e, én erre most kettő csillagot adok a fentiek miatt. Kérhetek egy ismétlést? (hegyi)
értékelés:

Házi kedvenc

De nem az enyémek. Amúgy szeretem a kutyákat.

Valami mezőszélen, vagy faluszélen lehet ez a kis ösvény, ahol ez a három utcakutya, vagy félvad eb ugat. Szinte hallom ahogy csaholnak a fotográfus felé. Maga a pillanat rögzítése tökéletes, mert ezt az élményt teljesen át tudja adni. Én magam ilyet akkor éltem át, amikor bicikliztem és mindig mögém szegődtek kutyák, és tekerni kellett elég rendesen, hogy le lehessen őket hagyni. Nem voltam tőlük nagyon boldog, bár ez abból is adódik, hogy én magam a kutyákkal ambivalens kapcsolatban vagyok. Egészen addig nincs velük bajom, amíg nem lesznek nagyon zajosak és aggresszívak. Tehát még egyszer mondom, hogy a hangulat az jól átjön, de a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. Ez most attól, ahogy a három kutya elhelyezkedik a képen nem kerül egyensúlyba. Valami nekem a képről még hiányzik, ahhoz, hogy ez a kompozíció nyugvópontra tudjon kerülni. Azért volna ez jó, mert az adná meg a kontrasztját annak amiről a kép mozgalmassága, és maga a beállítás, a kutyák helyzete és funkciója beszél. Ez most így, ebben a formában, ezzel a nem teljesen befejezett és rendezett kompozícióval nekem nem adja azt az élményt amit egy tudatosan komponált fotográfiától várnék. Ráadásul, legalábbis ahogy én látom, nem csak bemozdulás van a képen, hanem életlenség is. Tehát nem csak a kutyák mozdultak be, hanem valószínűleg a fényképező eszköz is. Szóval én most ezt visszaadnám ismétlésre, mert azt érzem, hogy mi a köze Tamásnak ehhez a képhez, és ez jó, de ennél azért tovább kéne jutni, ráadásul nem árt, hogy ha a nézőt nem hozzuk zavarba azzal, hogy életlen a kép, mert ennél a témánál ez nem indokolt. (hegyi)

Gyermekkor

Valami egészen eszelős ez a háromkerekű huppikék törpikék moci. A képkivágással nem mindennel értek egyet: egyrészt hiányzik az árnyék befejezése a kép alján, másrészt ez a képkivágás most a felnőtt nézőpontja. A gyermekkor fizikailag sokkal földközelibb. Nekem olyan, mint hogyha a felnőtt visszament volna a tanyára, és az elhagyott erdei úton rátalált volna a régi gyermekjátékra. Amikor gyermekkori emléket hívunk elő, és azt elmeséljük, akkor tudunk jól belehelyezkedni a történetbe, és a hallgatók számára a közös élményeket előhívni, ha az adott történetet nem csak visszaidézzük, hanem újra át is éljük. Ezt fotográfiában megoldani akkor tudjuk, ha ez a belehelyezkedés fizikai értelemben is megtörténik. Természetesen értelme van annak is, ha a szülő-gyermek, vagy felnőtt-gyermek viszonyt szeretnénk ábrázolni, ezek az élmények is jelentősek lehetnek. Visszatérve a képhez: tökéletesen egyetértek azzal, hogy Tamás egy nagylátószögű objektívet választott, azzal is, hogy ilyen kápráztató déli napsütésben fényképezett, ezek az eszközök erősítik a mesét. A nézőpont magasság megválasztása azonban a felnőtt attitűdje. (hegyi)
értékelés:

Ősz 1

A Sárközben, ha köd van, akkor az igazi.

Olyan ez a kép nekem, mintha egy sci-fi, vagy egy bűnügyi film helyszínének fotója lenne a ködpára és a fények adják ezt az izgalmas hangulatot. Egy kicsit engem zavar a kép jobb oldalán az áruház fényreklámja. Ahhoz, hogy hangulatban maradjunk, célszerű lett volna néhány emberi alakot takarásként akár háttal a kamerának odaállítani arra a foltra, hogy ugyanolyan sziluettes formaként, mint a kép bal oldalán a kis fenyő, megjelenhessenek, ami ráadásul tömegelhelyezésben, folthatásban is izgalmas lett volna. (hegyi)
értékelés:

New York palota

Szeretem az esti fényképezést.

Tökéletesen egyetértek a fotográfus döntésével, hogy ezt a jól ismerhető épületet fekete-fehérben mutatja meg nekünk. Ugyanis azáltal, hogy ezt a redukciót elvégzi, a formára, a fény-árnyék játékára, az épület konstrukciójára helyezi a hangsúlyt, és mindaz a giccs, habcsók jelleg, ál-mesevilág lehántódik a képről, ami a színekkel megjelenne. Egyetlen problémám van csak: ez a kép is dől bal felé. Márpedig, mivel gondolom állványról készítette a képet, lett volna mód ezt ellenőrizni, és expozíció előtt beállítani. Most így, ebben a formában, az épület tömegét, ami jelenleg hanyatt esik, semmi nem húzza vissza, semmi nem egyensúlyozza ki. Erre érdemes odafigyelni. (hegyi)
értékelés:

Mozgás 1

Tisztelet Otto Steinertnek.

A képen valószínű egy éjszakai performanszt látunk, valami fényfestési előadás lehet, talán ez érzékelhető a betonlapokon lévő rácsozatból és a háttérben lévő bokrokon, fákon feltűnő színfoltokon. Gondolom a helyzetnek is köszönhető, hogy Tamás hosszú expozíciós időt választott, és ebből adódik, hogy a képen szereplő modellek, emberek, szinte csak jelzésértékkel vannak jelen, tehát a dokumentálás jellegén azáltal lép túl az alkotó, hogy a hosszú expozícióval nem egy befagyott állapotot rögzít, nem a látogatókra fókuszál, hanem arra a mozgalmasságra, ami ennek az éjszakai performansznak a jellegzetessége. Szembetűnő, szürreális furcsaság, hogy fentiekből adódóan a kép jobb oldalán egy gazdátlan lábat látunk. Azonban talán az elhelyezkedésből is adódik, hogy nem ez a központi mondanivalója a képnek. Azt nem tudom, hogy Tamás is így tervezte-e, viszont jelen pillanatban a négy fős beszélgetőtársaság fehér kabátban az, ami most a történet közepébe kerül. És azt a furcsaságot, amit a kép színvilága hordoz, ez a vetített képes előadás tárja elénk. A kép emiatt, bár technikájában túlmutat a dokumentáláson, mégis véletlenszerű megoldásnak tűnik. Hogy mivel lehetett volna segíteni - talán kompozícióban - azt nem tudhatom, mert nem voltam jelen az eseményen. (hegyi)
értékelés: