Nem jó kép, csak azért kerestem elő, mert ezen a képen még teljes a szoborcsoport. Nemsokára a szobrok felét ellopták.

Valami mocorog, jó irányba megy ez az egész. Én értem is, hogy nagyjából mi az, ami vizuálisan izgat ebben a fajta kollázs technikában, amit itt alkalmazol. Csak a kivitelezésben van egy pici iskolásság. Ha alkalmazok egy kollázs technikát, akkor azt nem kell félni alkalmazni, az a technika látszódhat nyugodtan, mint ahogy régen ollóval csináltuk, például az egyik szereplőt belevágtuk a másik történetbe, és a kontextus megváltoztatásával elindult egy újabb kis novella. Ezt bátran kell megcsinálni, itt túlságosan szabályosan, szépen van vágva az a modell, túlságosan precízen van bekomponálva oda, hol van, és ettől veszti el a néző azt a bizonyosságát, hogy ez a kép most miről is akar szólni, merre is akar haladni ez a szekér. A lényeg az, hogy ezek a technikák még a digitális kor előtt született technikák. A digitális technika megint más dolgot tud számunkra megmutatni, mást enged meg. A valódiságát, a határozottságát, az ütősségét, az erejét veszi el az, ha ez a digitális technika eluralja ezt a kézműves metódust. Ezt most nem tudom ennél jobban mondani: francba a digitálissal, akkor csináld meg a kezeddel, ollóval, és csinálj róla egy reprót. Eszembe jut most erről a Monty Python, ők használták ezt a szkeccsek között átvezetésként, vagy könyvborítónak, vagy főcímhez, hogy kollázs technikával bizonyos szereplőket mozgattak térben, és más szereplőkhöz helyezték be őket, ezzel vicces irányt vett a mondanivaló. Azért ez jut eszembe, mert önmagában ez a halszem-optikával készülő háttér sem biztos, hogy azzal készült, lehet, hogy már ezt is eleve fotosoppal hoztad létre. Aztán van egy néni, akire megint úgy érzem, hogy rá lett téve egy fotosop effekt, attól lett ennyire erősen raszteres. Ebből az egyik is elég lenne. Ha összerakom ezt a tojásformát, akkor ehhez már kevésbé precízen kellene betenni ezt a nőt, aki talán szedi a szemöldökét, vagy mit csinál, és akkor erősödne ez a hatás. Így most olyan, hogy elviszi arra a határra, hogy az ember elkezd gondokodni, hogy akkor most mi történt, hogy ez a nő ott állt? Elkezd dadogni a néző, és nem érti. Ezt a technikát csak határozottan, a technikából adódó hibákkal és esetlegességekkel együtt érdemes használni. (hegyi)

Tamás, itt most rácsapok egyet a kezedre: ez a kép dől, megint, és itt most azért is adom vissza ismétlésre, mert ez a kép ettől rossz. Dől a horizont is, meg ez az utólag rárajzolt oszloptalp, és az oszlop maga is, dől. Ez nem baj? Ennek van szerepe a kép szempontjából? Én most kérdezek. Tehát én erre most nem adok semmit. Ismétlés. (hegyi)

A nyolcvanadik születésnap

Nagyon fontosnak, jó képnek tartom ezt a munkát. Kompozícióban feszesebbre lehetne venni, ugyanis a képnek a bal oldalán magából a konkrét figurából, aki ezzel a nénivel kommunikál, még egy keveset lehetne vágni ott az ing gallérjánál. Próbáld meg, hogy letakarod, rájössz, hogy még feszesebb, még jobban behozza a képbe azt a mondanivalót, ami egyébként a tükröződéssel fog létrejönni. Ennek a képnek ott van a lényege, ami a néni arca, aki kifele néz a képből (ha ezt a vágást meghozod, akkor mégjobban kifelé néz), a bácsi, aki a tükröződésben a nénire néz, és ebben a háromszögben a harmadik pont a kézfogás. Ezért lehet, hogy egy kicsit még nyitottam volna lefelé, hogy ez a kézfogás erősebb legyen. Két változtatás: egy fél centit lent többet adni, és a képnek a bal oldalán egy fél centit vágni. Ekkor egy száz százalékos kép lenne. Így is közelít ehhez, hozott anyagból dolgozunk, ez van, ez akkor így készült, a meglátás nagyon fontos. Az a meglátás, hogy nem csak egy konvencionális beállítást fogok itt megmutatni, hogy ez a néni nyolcvan éves, és örül az ő ajándékának, és nem csak azt a szentimentális részt mutatom, hogy hogyan fogom az én édesanyám kezét, hanem azt a helyzetet vetted észre, ami a tükröződéssel létrejött. Ez egy nagyon fontos fotós meglátás. (hegyi)
értékelés:

Önmagam fényképezése nem nagyon izgat, de a tisztesség kedvéért megcsináltam. Ha lesz egy jó napom, talán jobb is lesz.

Ez a halszemoptika-szerű torzítás, amit kapunk nagyon izgalmassá teszi ezt a képet. Egyrészt egészen sokat befog abból a szobából, ahol az alkotó dolgozik, láthatóan van egy külön kis kuckója, ami kifejezetten a számítógépről, a fotográfiáról szól, és ez a kis kuckó egy nappaliból van leválasztva. Valamit kapunk a nappali hangulatából is. Én lehet, hogy annyit megtettem volna, hogy picit hátrébb mozdítom a gépet, itt lehet, hogy csak centiméterekről van szó, hogy befejeződjön az a fal, ami most a képnek a jobb oldalán elkezdődik. Tehát ott az a szekrénysor is megmutatható legyen, és ne csak a képek a falon, mert ehhez a képhez tudatosan és szervesen is ez hozzátartozik, hiszen ha csak a kuckómat akartuk volna megmutatni, akkor valószínűleg nem ezt az optikát csavarom a gépre. Bár azért az szokott előfordulni fotográfusoknál, hogy vesznek egy ilyen csoda-obiektívet, és valahogy megpróbálják saját maguk és esetleg a kétkedő család előtt igazolni, hogy miért kellett erre ennyi pénzt kidobni, és akkor készítenek vele fényképeket. Ez is előfordulhat, de azt gondolom, hogy itt eléggé tudatos a kompozíció ahhoz, hogy ne ezt gondoljam, hogy csak fennmaradt ez az optika, hanem valószínűleg Tamás ezt szerette volna nekünk mutatni, ezt a fajta torzítást. Ha pedig így van, akkor jó volna ezt befejezni, úgymond képhatártól képhatárig, faltól falig. A másik, amit gondolok, az az, hogy nekem ez most picit szürke, van rajta egy szürke fátyol, és ez most nem nagyon tesz jót. Én értem, hogy van egy tónusmenet, amit a kinti világban felfedezhető talán erkély, vagy folyósó mutat, és ott jelenik meg a napfény az ajtóban. Lehet ez is egy hangulati elem, viszont akkor azt mondom, hogy ha ezzel a hangulati elemmel szeretnék játszani, akkor meg kéne várni egy olyan időpontot, ahol ez az árnyék már jócskán bemászik ebbe a szobába. Ahogy látom, ez a folyamat elkezdődött, tehát a küszöbnél ott a napocska, de akkor megvárom míg a perzsaszőnyegre ráfekszik ez a fénysugár, és akkor már többet kapok a tónusból, akkor értelmezhetővé válik az, hogy miért is ilyen szürkés egyébként a belvilág. Én ezeket tudom nagyjából hozzátenni, egyébként a képet nagyon szeretem, s nagyon jó az, hogy Tamás egy ilyen felénk forduló pózban van jelen, és készíti el ezt a képét, mert kommunikál a nézővel, szerencsére nem azzal van elfoglalva, amit a képen lát, ahogy látom ez az előbb elemzett kutyás kép, amit a képernyő mutat. Szóval a kép egyébként tökéletesen rendben van, ez a két megjegyzés: a tónus, az exponálás időpontja, és a képkivágás, vagyis az obiektív elhelyezése, úgy, hogy megmaradjon a szoba széle is. Ennyit tudtam én ehhez hozzátenni, Tamás, nem tudom, hogy ez így jó-e, én erre most kettő csillagot adok a fentiek miatt. Kérhetek egy ismétlést? (hegyi)
értékelés:

Valami egészen eszelős ez a háromkerekű huppikék törpikék moci. A képkivágással nem mindennel értek egyet: egyrészt hiányzik az árnyék befejezése a kép alján, másrészt ez a képkivágás most a felnőtt nézőpontja. A gyermekkor fizikailag sokkal földközelibb. Nekem olyan, mint hogyha a felnőtt visszament volna a tanyára, és az elhagyott erdei úton rátalált volna a régi gyermekjátékra. Amikor gyermekkori emléket hívunk elő, és azt elmeséljük, akkor tudunk jól belehelyezkedni a történetbe, és a hallgatók számára a közös élményeket előhívni, ha az adott történetet nem csak visszaidézzük, hanem újra át is éljük. Ezt fotográfiában megoldani akkor tudjuk, ha ez a belehelyezkedés fizikai értelemben is megtörténik. Természetesen értelme van annak is, ha a szülő-gyermek, vagy felnőtt-gyermek viszonyt szeretnénk ábrázolni, ezek az élmények is jelentősek lehetnek. Visszatérve a képhez: tökéletesen egyetértek azzal, hogy Tamás egy nagylátószögű objektívet választott, azzal is, hogy ilyen kápráztató déli napsütésben fényképezett, ezek az eszközök erősítik a mesét. A nézőpont magasság megválasztása azonban a felnőtt attitűdje. (hegyi)
értékelés:

Szeretem az esti fényképezést.

Tökéletesen egyetértek a fotográfus döntésével, hogy ezt a jól ismerhető épületet fekete-fehérben mutatja meg nekünk. Ugyanis azáltal, hogy ezt a redukciót elvégzi, a formára, a fény-árnyék játékára, az épület konstrukciójára helyezi a hangsúlyt, és mindaz a giccs, habcsók jelleg, ál-mesevilág lehántódik a képről, ami a színekkel megjelenne. Egyetlen problémám van csak: ez a kép is dől bal felé. Márpedig, mivel gondolom állványról készítette a képet, lett volna mód ezt ellenőrizni, és expozíció előtt beállítani. Most így, ebben a formában, az épület tömegét, ami jelenleg hanyatt esik, semmi nem húzza vissza, semmi nem egyensúlyozza ki. Erre érdemes odafigyelni. (hegyi)
értékelés: