Szuprematista szendvics

Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics

El Liszickij: Szuprematista történet két négyzetről című, 1922-ben Berlinben kiadott munkája felhasználásával.

Liszickij az orosz avantgárd egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb alakja, kapcsolatba került Moholy-Naggyal is, képei főleg a konstruktivizmus, de mondatnám ahogy Tamás utal rá, a Malevics-féle szuprematizmust, ami a kubizmusból fejlődött ki, és mindenféle tárgyias valóságot elutasít. Ha megnézünk egy ilyen festményt, szembeötlő, hogy csak körök, négyzetek szerepelnek, ezek lebegnek a térben, és valóban nagy beleérző képesség kell hozzá, hogy az ember eljusson oda az asszociációban, hogy ezekbe mondjuk egy önarckép esetén emberi formákat lásson bele. Persze ebben akkoriban erős volt a protestálás igénye is, elutasítani mindent, amit a művészet addig felmutatott, az atyáskodó államot, az egyházat, a mecénások kívánalmait, és létrehozni valami újat, valami vegytisztán elvontat, valamit, amiben a formák csak ugródeszkák és a lényeg a tiszta érzelem lehet. Tamás jól él a fotográfia eszközével akkor, amikor inverzbe fordított képrészleteket használ, hiszen a szem javarészt ezáltal el tud vonatkoztatni a valós tartalomtól és csak a formát látja, el tudunk így szakadni a szociokulturális környezettől is akár, és egyazon formai világba tartozhat így az amerikai stílusú vidámpark, a céllövölde, a vurstli, tehát nem a konkrét valóságot keressük, hanem az alkotó szándéka szerint repülünk, utazunk ezzel a két négyzettel és a körrel, mint valami idegen látogatókkal. Ezek a kollázsok egy szintre emelik a fotót és a festészetet technikailag, és létre tud jönni valami közös, valami köztes, valami új meglátás. Persze nem könnyű a befogadó dolga, hiszen le kell tegye a konvencióit, nem szabad lesni, bár tudja, hogy a nyuszi ki tud ugrani a kalapból és az a nyuszi nem a semmiből jött, de mint a gyermek, nem szabad kutatni az ajándékokért előre, mert akkor elvész a varázslat. Erős, néhol agresszív képi világ ez, ha irodalmi példát akarnék hozni, nekem hasonló élmény volt Bulgakov, köszönöm Tamásnak, hogy megmutatta ezt a birodalmat. (hegyi)
értékelés:    

Erzsébetváros

Erzsébetváros

Jó ez a szinte konstruktivista, vagy akár kubista festményre hajazó képi világ, ahogy egy pusztuló környezet, egy lichthof ablak maradványa és a romos fal kiadja ezeket a négyzet és téglalap formákat. Első ránézésre fura a kép alja, azzal a leomló rendetlenséggel, de aztán minél többet nézem, annál inkább azt gondolom, hogy kell oda ez, mert ettől fotó, ettől több, mint formajáték, ez adja azt a fűszert, ami a szocio fűszere, az élet nyomai, az értelmetlenné váló múlt nyomok, azok a helyzetek, amik ebben a kemény sárosságban, ebben a feketére és fehérre redukált dokumentumban rögzülnek. (hegyi)
értékelés:    

ha rajzolni tudnék

ha rajzolni tudnék

Nekünk is volt hibiszkuszunk, egy jó baráttól kaptuk, érdekes, ahogy a barátság megtört, a hibiszkusz meg ledobálta a leveleit, hiába locsoltuk, meghalt. Az a helyzet Tamás, hogy most nem értem, mi a történeted lényege a képen. A hibiszkusz, a lámpa, a szürreális képi látószög, a sarok, mert ha meg tömegében nézem, akkor a hibiszkusz húzza az egészet balra, és ettől most a jobb oldal lágyabb tónusai és kevéssé erős formái nem billentik a mérleget egyensúlyba. A grafikai effekt olyan része a képszerkesztőnek, amit én szívem szerint simán kidobnék, van a photoshopban is jó pár olyan effekt, amitől ha megszabadulhatnánk, egyrészt talán olcsóbb lenne a szoftver, másrészt a fotósokat nem késztetné arra, hogy amikor elbizonytalanodnak a saját munkájukat illetően, akkor elkezdjenek köztük keresni valamit, ami attraktívvá teszi a képet. Merthogy akár grafika, akár fotó, de a tömegelhelyezés nincs kiegyensúlyozva. (hegyi)

Rács mögött

Rács mögött

Bevallom elolvastam a kommentárokat is, és meg kell mondjam, engem nem zavar se a szín, se az, hogy a rács hol vág vagy hol takar, ez egy kirakós, és nem minden kiküszöbölhető benne. De az érzés, a szürreális fejek, a dacos nődarabok, mindez mintha egy ablakban lenne, nem is egy kirakatban, ez nagyon jó megfigyelés. Aztán hogy ez kinek milyen vágy irányt hoz, hogy a csajok vágynak kifelé, vagy mi befelé, vagy így van jól, hogy ezek a fejek rács mögé kerültek, ezt eldöntheti maga mindenki, nekem mindenképpen az az út a fontos, hogy ez a megfigyelés ebben a formában jellemzően Tamástól jön, és érzek rajta tamásosságot, ami fontos. (hegyi)
értékelés:

Kábel

Kábel

Szabó István nyomán.

Azért tartom fontosnak ezt a képet, mert reakció egy másik látszóteres munkára, és az jó, ha nem csak kommentekkel, de képekkel is válaszoltok egymásnak, még akkor is, ha a megoldás nem lesz tökéletes, de az mindenképpen erénye a képnek, hogy új utat tud mutatni Istvánnak a saját kábeles elképzeléseiben. A csendélethez nekem ez túl sok, kevesebb több lenne, Tamás a szőlős képet ne feledd, az egy érzelmi töltés, azt ne add alább. A reakcióért egy csillag mindenképpen jár. (hegyi)
értékelés:

H.Á. portréja

H.Á. portréja

Beleolvastam a kommentekbe, hátha magyarázatát kapom a vágásnak, és itt most nem csak a szemre gondolok. Ugyanis a kép két fő elemmel dolgozik, az egyik a fej, a másik a kéz. Ezeket Tamás azzal is elkülöníti és fokozza a térhatást, hogy a kéz életlenben van tartva. Na jó, ez eddig rendben is van, csak a helyzet az, hogy a távolság a fej és a kéz között kívánná azt, hogy többet kapjunk a fejből, mert akármennyire is jellegzetes a cigarettázás, de azért a fejen van a hangsúly, ezt támasztja alá az élesség megválasztása is. Ezen kívül a tónusrend, ami fontos, és itt azt kell mondjam, hogy ha 1-2 értékkel sötétebb tónus lenne a kéz, akkor lehet, hogy az egész más egyensúlyt kaphatna. Lényeg az, hogy most ebben a formában a fej lenne, ami a tömeget helyrehúzza, és ezért nem indokolt a szembe vágni, azon kívül, hogy valóban fájdalmas érzés a szem vágása (Bunuel és az ő andalúz kutyája). Nem tudom, hogy a képből van-e tágabb verzió is, vagy már az exponálásnál vágott Tamás, ha van bővebb, szívesen látnám azt a verziót is. (hegyi)
értékelés:

tükrök

tükrök

Tamás, ezt a kettesbe teszem, mert az ismétlő leckék arra vannak, ha már az osztályokban eljutottunk oda, hogy ismételjünk, tehát eljön az ideje annak is, de most ez a kettes lecke. A kép több rétegen hat a nézőre. Olyan, mint egy furcsa kollázs, ferde vágással egy kép innen, egy onnan, és összeáll a közös sztori. Miközben látható, hogy nem erről van szó, de mégis, a portré megjelenése annyira meglepő, mintha hirtelen kikukucskálna a szekrény mögül. A másik rész a tekercspapírral, a polcokkal és a falon lévő Bojtár-fotóval egy másik világ, de mégis, a kettő együtt hoz egy új rendet, egy fura stabilitást, talán csak a floppy doboza lóg ki ebből a sorból, ritmusból. Tetszik, várom a többi önportrét is. (hegyi)
értékelés:    

herzlich

herzlich

Érdekes ez a kép, mert elsősorban a giccsekhez fűződő viszonyunkról szól, Tamás viszonyáról, és kevéssé magáról a giccsről. Ugyanis ez a kékes szín, a tükörjáték és a pohár együtt elviszi az attrakció irányába, tehát puhítja a giccset, a kéktől szomorúbb lesz, a pohár a fókuszt vonja így ebben a mennyiségben el, a tükörfelület torzítása pedig egyfajta idézőjel. A giccsnél a fő téma maga a giccs, szembe kell vele nézzünk, mert része az életünknek, lépten-nyomon belebotlunk. A pohár is lehet kiegészítő, de csak kiegészítő, bár ha jól látom, ez az üveg tárgy is csak másolata az eredetinek, és ez is érdekes kérdés, hogy mi a helyzet a másolatokkal. Szóval a felvetés jó, csak le lett kerekítve. (hegyi)
értékelés:

Vali mesél

Vali mesél

Nem a környezet, nem a kutya, nem a mimika vagy a gesztus kérdéses nekem ebben a képben, mert ez mind következmény, mégpedig annak következménye, hogy hova teszem a kamerát. A képen ott van a kulcs, de most nem abba a zárba illesztettük, amit nyitna, magyarán, a két egymáson pihenő kéz a csúcspontja ennek a képnek, de most nem ez a lényeges, hanem a száj, a kimerevedett kutyus, a terítő és a háttér - azaz minden ez elé a gesztus elé tolakodik. Ha a két kézfej felől közelítek a szereplőhöz, máris értelmet nyer hogy mit keres ott a kutya, hogy mi a kapcsolat köztük, hogy mindaz, ami KÖZBEN történik, az csak a pillanat, mert az örök kötés az a két kéznél érezhető. Nem azt mondom, hogy csak a két kezet kellett volna exponálni, de azt gondolom, hogy ha nem a szokványos szemmagasságból (a modell tekintetében kicsit a szemmagasság felett) kattan el a gép, hanem mindaközben, hogy Vali mesél, megfigyelem, megkeresem azt a nyugalmi pontot (két kézfej), amihez képest felépítem a viszonyrendszerem, akkor ez már önmagában meg fogja szinte "ingyér" határozni azt, hogy hova állok, guggolok, honnan nézem, mit figyelek, és ehhez képest majd hova kerül a fej, mi lesz a háttérben, mi történik a képpel, és akkor egyértelművé lesz az üzenet is. Ismétlést kérek. (hegyi)

Illúzió és valóság , Illúzió és valóság

Illúzió és valóság
Illúzió és valóság

Megemelem a kalapom Tamás előtt, és nagyon példaértékű az, hogy, amíg ő nem érzi úgy, hogy egy problémát megoldott, vagy amíg kétségek vannak bennünk, addig ő dolgozik vele, gyűri. Ez egy nagyon fontos ügy, ez hozhat jó eredményt. Ez a harmadik ilyen poharas ügy, elindultunk valamilyen kocsma helyzetből, és aztán most az előző képnél megtalált fény-árnyékkal eljutottunk valami más líra felé. Nagyon szép a rajz. Az első kép egy nagyon izgalmas fényjáték kompozíció, egyetlen problémám van: az, hogy itt az út, ami a háttérben van, az most a formával kicsit beletakar ebbe a talp játékba. Egy nagyon minimális mozgatás kellett volna, ahogy ezt a második képen lehet is látni, hogy mi van akkor, ha megvannak ezek a kontúrok. Mégiscsak azt mondom, hogy a második kép az, ami nekem izgalmasabb, mert ebben nagyon sok irónia van. A háttérben vetített kép által „lebukik” az egész, de mégis azt mondom, hogy dehogy is bukik le, hát ettől izgalmas, hogy túl tudunk rajzolni a valóságon, hogy nem csak a kép van, hanem a képen túl is történik még valami, a szónak a valós és átvitt értelmében is, hogy nem csak annyi a valóság, amennyi a képkereten belülre elfér. Nekem ez a kép az, ami sok mindent elmond. Az első kép egy szép líra, de sokkal kevesebbről beszél. A második kép az, ami már egészen közel jár ahhoz, hogy azt mondjam, hogy megvan. Talán annyi a kérdés, hogy esetleg a talpazatnál meg kellett volna tartani a feketét. Értem ez alatt azt, hogy jó lenne, ha ott nem lenne ennyire éles az a határvonal az asztallap és a háttér között. De ennyi csak a megjegyzésem, ez a második kép egy abszolút három csillagos dolog. Az első is szép, de az nekem javarészt a szépségről szól, és nem másról, a második kép, ami engem fölcsigázott, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

A szekszárd érzés (hármaskép), A szekszárd érzés (hármaskép), A szekszárd érzés (hármaskép)

A szekszárd érzés (hármaskép)
A szekszárd érzés (hármaskép)
A szekszárd érzés (hármaskép)

Az első két kép nagyon tetszik, jó a ritmusa, a virág a korláton, mögötte mint egy furcsa sírhely egy pince vagy csatorna, nagy kontraszt, jó ritmika, a második kép átlós szerkezete, a virágsziget, a garázssor apa autójával, a család büszkeségével, háttérben a dombok és jó ellensúlyként a fa, tiszta kompozíciók, erősek. A harmadik kép nekem kilóg ebből, nincs benne az a tiszta rend, ami az első kettőt jellemzi, nincs más, mint primer utalás a szemétgyűjtőkkel, a lukas edénnyel, korláttal, de nem áll össze az a rend, ami az első kettőt jellemzi. Nekem az első kettő az az irány, amit keresnék Szekszárdban. (hegyi)
értékelés:

Szőlő

Szőlő

próbálkozunk, próbálkozunk...

Nagyon finom kép, nagyon szépen van világítva, nagyon szép a technika, nagyon jó a meglátás. A tömegelhelyezés is zseniális, és az, ami ebben a nagyszerű, hogy egyszerű eszközzel dolgozik Tamás, miközben tessék megfigyelni: ehhez ki kellett választani a szőlőfürtöt, azt a pillanatot, amikor ez a fürt egészséges és rendben van, viszonylag kevés hibával rendelkezik. Ezt úgy hívják ezt a technikát, hogy high key, nagyon finom, nagyon rendben lévő, nagyon puha. Azt is mondhatnám, hogy nőies, miközben inkább tiszteletadó a nőiesség felé. Én nagyon örülök ennek, és Tamás, mesteri szinten megoldottad a Csendélet leckét, ugyanis tessék megfigyelni, ha külön formákként nézem, annak ellenére, hogy ez egy fürt szőlőnek látszik lehet, hogy kettő. A mai világban már a szőlőfürtök sem a régiek, egészen extrém méretűeket is lehet néha vadászni a piacon. Ahogy ez elhelyeződik, a képen van egy enyhén átlós formánk a szőlőszárral, és utána ez az egész ív végigvonul, és van egy háttérben lévő formai helyzet, ami ezt az egészet megtámasztja. Izgalmas, erotikus és nagyon jó folthatás. A tömeg is nagyon jól működik, tehát stabil, de mégis dinamikus. Stabilan áll a lábán, de ezzel az egész átlós S formájú ritmussal létrejön valami olyan, amitől az egészben van egy élni akarás és nagy feszültség is, dinamikája, egy életerő. Köszönöm szépen, jó ez a próbálkozás. Tamás, egyet ígérj meg: nem hagyod abba a csendéletezést. (hegyi)
értékelés:    

Az ablakom keletre néz

Az ablakom keletre néz

Egészen extra szépségű kompozíció, nagyon izgalmas ez a kinti-benti játék a csillaggal, és nagyon jó a dinamikája ennek az egésznek. Tömegelhelyezésben is nagyon érdekes, hogy az erkélyajtó hogy húzza helyre ezt a nagyobbik flekket, ez a kétharmad-egyharmados osztás jót tesz ennek az üzenetnek, ez nekem nagyon tetszik. Magányosnak tűnő kép, ezt tegyük hozzá, van egy melankolikus üzenete is ennek, de ezzel szembe kell nézni, hogy ez a helyzet. Én ennek nagyon örülök, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

2011 karácsony, 2011 karácsony

2011 karácsony
2011 karácsony

Nagyon érdekes ez a képpár. Kompozícióban kiegyensúlyozottnak mondható, talán a fölső képnél én egy ujjnyit, vagy felet vágtam volna a kép tetejéből, hogy még feszesebb legyen, még drámaibb legyen ez a helyzet. Nagyon érdekes az a szürke tónus, amiben ez az egész kép van, mert a télnek, a hónak nem egy pozitív élményét hozza, hanem a koszosságot, a hideget, a latyakot, azt az élményt, hogy minél hamarabb csak haza, haza, haza. A második kép az, ami erre még pluszban rátesz egy lapáttal, bár nem az utat látjuk, de ha mégis kifordulnánk a képből, valamilyen utat találnánk a hazaútnak. Én hiányolok egy harmadik képet, ami egyértelművé teszi, hogy ebben a szituációban mi felé mozdultunk el, mi a végkifejlet. A történetet én értem, de most nem látom azt, hogy itt most elmenekülünk ettől a karácsonyi helyzettől, és belemenekülünk a tájba, vagy hazafutunk. Ennek az irányát nem látom most, nem érzem. Az a helyzet, hogy a két képes sorozatnál mindig felmerül a kérdés, hogy mi is a teendője a nézőnek: összehasonlítani a két képet vagy próbálni felfedezni valami történetet. Ezért is egyértelműbb a 3-5 képes sor, ahol ez már nem kérdés. (hegyi)
értékelés: