Megemelem a kalapom Tamás előtt, és nagyon példaértékű az, hogy, amíg ő nem érzi úgy, hogy egy problémát megoldott, vagy amíg kétségek vannak bennünk, addig ő dolgozik vele, gyűri. Ez egy nagyon fontos ügy, ez hozhat jó eredményt. Ez a harmadik ilyen poharas ügy, elindultunk valamilyen kocsma helyzetből, és aztán most az előző képnél megtalált fény-árnyékkal eljutottunk valami más líra felé. Nagyon szép a rajz. Az első kép egy nagyon izgalmas fényjáték kompozíció, egyetlen problémám van: az, hogy itt az út, ami a háttérben van, az most a formával kicsit beletakar ebbe a talp játékba. Egy nagyon minimális mozgatás kellett volna, ahogy ezt a második képen lehet is látni, hogy mi van akkor, ha megvannak ezek a kontúrok. Mégiscsak azt mondom, hogy a második kép az, ami nekem izgalmasabb, mert ebben nagyon sok irónia van. A háttérben vetített kép által „lebukik” az egész, de mégis azt mondom, hogy dehogy is bukik le, hát ettől izgalmas, hogy túl tudunk rajzolni a valóságon, hogy nem csak a kép van, hanem a képen túl is történik még valami, a szónak a valós és átvitt értelmében is, hogy nem csak annyi a valóság, amennyi a képkereten belülre elfér. Nekem ez a kép az, ami sok mindent elmond. Az első kép egy szép líra, de sokkal kevesebbről beszél. A második kép az, ami már egészen közel jár ahhoz, hogy azt mondjam, hogy megvan. Talán annyi a kérdés, hogy esetleg a talpazatnál meg kellett volna tartani a feketét. Értem ez alatt azt, hogy jó lenne, ha ott nem lenne ennyire éles az a határvonal az asztallap és a háttér között. De ennyi csak a megjegyzésem, ez a második kép egy abszolút három csillagos dolog. Az első is szép, de az nekem javarészt a szépségről szól, és nem másról, a második kép, ami engem fölcsigázott, köszönöm. (hegyi)
értékelés: