Egy nagyon hangulatos képet kapunk, és ez egy nagyon érdekes íz, amit itt most Tamás megmutat. Amikor továbbsuhanunk az autóval a külvárosi bevásárlóközpontoknál, akkor nem biztos, hogy pontosan meg tudjuk figyelni, mert oda szeretnénk valahová érni, és lefoglal minket az út, miközben a mező, a repülő madarak sebessége, és az a dinamika, amit ők hoznak, nagyon jó kontrasztot állít az épületekkel. Értelmezésben az is benne van, hogy milyen területeket foglalnak el a civilizációs környezeti változóink, az épületek, a gyárak, és hogy erről a maguk lehetőségein belül azok az állatok, akik minket körülvesznek a világban, próbálnak nem tudomást venni, és élni a maguk világát, amennyire mi hagyjuk. Tehát filozófiailag is értem az üzenetet, jó kép. A Rezonancia leckében azért izgalmas megoldás, mert két olyan ellentétet talált Tamás, ami nagyon finoman rezeg egymással. (hegyi)
értékelés:    

Virágzó meggyfa és Dzsara.

Az egy jó ötlet, hogy a virágzó fát ezzel a fehér kutyussal egy képre hozod, de a probléma még nincs megoldva. Nem elsősorban a zöld kuka miatt – bár egy kicsit idegenkedek ettől a kukától -, de kompozícióban, tömegelhelyezésben jó helyen van, nincs azzal ilyen szinten baj, de most a kérdés az, hogy ezek a kompozíciós játékok a fontosak, vagy a két fehér felület egymáshoz való viszonya? Én ezt a másodikat tartanám izgalmasabb játéknak, ehhez a kutya közreműködésére is szükség van, és arra, hogy egy olyan nézőpontot találj a kamerának, ahonnan ez a viszonyrendszer ki tud alakulni. Most ez azért nem alakul ki, mert egyelőre mintha egy munkaasztalra földobálnám a tárgyakat, fönt van a fa, a kutyus, az egyéb manifesztumok, de nem áll össze a kép. Ráadásul ez a fönti állapot, hogy föntről nézek le, kisgyereknél, kutyánál, macskánál az alávetettség érzetét is kelti a nézőben, ezt nem tartom annyira szerencsésnek. Én azt kérném Tamástól, hogy azzal a gondossággal készítse a képét, ahogy az épített környezetes panorámaképeit, és azzal a fajta felszabadultsággal fogjon a munkához, ahogy azokban a képekben ez megtörtént. Itt sincs ez másképp, fontos lenne, hogy azt az utat ne hagyjuk el. Itt most nem arra akarok célozni, hogy panorámaképet kell ebből csinálni, meg nem is arra, hogy mindent halszemoptikával kell lefényképezni, mert az unalmas lenne, csak mint koncentráltság, és mint felszabadultság szint gondolok erre. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Horizon 202

Az az érdekes ebben a képben is, mint az előzőben, hogy egy panoráma formátumot használ Tamás, de teljesen saját gondolatai szerint, és nem köti magát azokhoz a korlátokhoz, ami ennél a formátumnál általában adódik, hogy kihasználni a panoráma lehetőségét, és valami olyan pannót mutatni, amit az ember egyébként a valóságban, abban a formában sosem lát. Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem ezekkel a formátumokkal az esetek nagytöbbségében problémáim vannak, azért mert nehezen szerkeszthető, kompozícióban is nehezen tartható meg, és szerintem tökéletesen idegen az ember látásától, attól, ahogyan a teret érzékeljük. Ez a helyzet nálam a szélesvásznú filmekkel is, főleg, ha az ember egy nagy multiplex moziba megy a cselekmény úgyis általában a kép középső részére koncentrálódik, a többi csak egy környezeti háttér lesz, és engem koncentrálásban szokott zavarni.
   Ennél a képnél az az izgalmas, hogy ezzel a daruval, mint egy óramutatóval, köti össze a két épületet Tamás, és maga a megfigyelés is zseniális, maga a helyzet is rendben van, és az egész olyan konstruktivista forma, ami azért érdekes számomra, mert nem ezt szoktuk meg ettől a panoráma formátumtól. Ha épített környezet, és ez az út izgalmas Tamásnak, akkor azt mondom, hogy hajrá, három csillag, leckemegoldás megvan, nekem ezek tíz pontos képek. (hegyi)
értékelés:    

Ő a második.

Nagyon kedves kutya, ő a második, ahogy ezt a leiratból megtudtuk. Tamás ezzel a halszem optikához hasonló torzításokat létrehozó képalkotó technikájával egy érdekes játékot hozott létre, ugyanis azok a szőlőkarók, amik a képnek a jobb oldalán vannak, azokkal a kép bal oldalán lévő beton flekk tud feleselni, ez így önmagában jó. Egyetlen egy problémám van, és ez nem kis probléma az én esetemben: az, hogy ha csak oda ciccegsz a kutyának, akkor fölemeli a fejét. Értem én, hogy ő most azzal a csonttal van elfoglalva, de akkor legyen elfoglalva teljesen azzal, birtokolja valahogy, valami történjen. Most egyelőre csak szuggerálja, ez nem a legjellegzetesebb pillanat. Pontosabban, ha ezt a pillanatot akarom rögzíteni, akkor viszont a kutya szintjére menjünk le. A kutya is olyan, mint egy gyerek, és a gyerekfotónál is nagyon ritkán vezet eredményre az, ha a felnőtt attitűdjéből fotózunk, abból a magasságból, ahol mi vagyunk, mert ezek a mi társaink alacsonyabbak nálunk, és ezek miatt a távolság nő meg. Nem tudom, hogy ez most mennyire érthető, így ettől egy kicsit leltárszerű, és azt mutatja, hogy én vagyok a főnök, és nézem a kutyát, hogy ő most mit csinál. A főnök és a kutya között kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat, ha van, akkor az jó, ha rákerül a képre. Tamás, ugye nem haragszol meg, ha ezt visszaadom ismétlésre? Szeretném, ha erről a kutyáról többet megtudhatnánk, a jelleméről, a viselkedéséről, és a kettőtök kapcsolatáról. Ismétlés.

Tamás, ez egy három csillagos kép. Az egészben van egy olyan filmszerű megközelítés, ami a történetmesélés szempontjából fontos nekem. Ott van egy olyan történet, amit ki-ki maga továbbgondolhat a saját életét illetően, hogy milyen párhuzamot talál, hogy most egy találkozón volt Tamás, ahonnan kijött, és ennek az izgatottságát és feszültségét mutatja, vagy egy belső helyzet abban a belső térben, amiből kimenekült. Mindenképpen van egy ilyen drámai vonala is ennek az üzenetnek, és kompozícióban is nagyon erős. Nem csak ez a halszem optikához közelítő nagy látószögű ábrázolás az, ami ezt összerántja, hanem a foltok, a tömegelhelyezés. Tessék megnézni azt a sötétzöld tömeget, amit ezek a növények létrehoznak, tessék megfigyelni az ablakok fényeit. Itt van egy leirat a képen, hogy „az az átkozott kék ég”, de ez a kék ég ha nincsen, akkor a kép lényegesen kevésbé működik, mert az a kék ég az, ami dinamikát ad ennek az egész helyzetnek. Afelé tudunk kiszakadni ebből a történetből, az mindenképpen egy olyan irány, ami ennek jót tesz. Végre létrejött egy olyan felirat, amit én vállalhatónak tartok. Tamás nem először ír bele a képbe, ez a metódus számomra sokkal közelebb visz a kézíráshoz. Ha elmentek a Balla 80 kiállításra, és megnézitek a képeket, akkor látni fogjátok, hogy más alkotó is él ezzel az eszközzel, azzal az alkotói szabadsággal, hogy akár verseket írjon a képére, mert miért ne tehetné meg. Ha az szerves egységet tud képezni a képpel, akkor ez rendben van. De hát ennek van egy formai kritériuma is, ez nem működik tipografikus megoldással, hogy kiválasztok a windows-ban egy betűtípust, és majd azzal szépen ráírom, netán még szivárványszínű betűket is komponálok hozzá. Az nem járható út. Ez a járható út, hogy olyan betűt választok, ami a kézírásomat mutatja. Ennek nagyon örülök, hogy ezt megtalálta Tamás, mert ez már működőképes verzió. Neki még segítségére van az is, hogy a korlát keretezi ezt az egészet, tehát formailag is egy jó helyet talált ennek az üzenetnek. Én a felkiáltójelet lehagytam volna, ennyit hozzáteszek. (hegyi)
értékelés:    

Még működnek.

Szinte érzem azt a fajta örömöt, amit Tamás érzett akkor, amikor megtalálta ebben a fényviszonyban ezt a kis bodegát, és egészen őrületesek a fényjátékok ezen a töredezett flaszteren. Amivel nem értek egyet, az a kompozíció, hogy ezt a KA-JA című történetet ennyire középre raktuk. Szerepelhet a kép közepén, de akkor a Trabantot, aki szintén jól látható, és nagyon fontos szereplője a képnek, valahogy ellensúlyozni kell tömegében. Itt megint foltokról beszélek, ha ezeket megfigyeljük, akkor van egy nagy foltunk középen, az mellett van egy kisebb fehér foltunk, sőt, még van egy nagy fekete átlós foltunk is szintén a kép jobb oldalán. Ez mind dönti, billenti a képet, ezt a tömeget nem ellensúlyozza semmi a képnek a bal oldalán. Ellensúlyozni kétféleképpen lehet: vagy úgy, hogy kibillentem a központi rendszerből ezt az egészet, és akár egy négyzetes kompozícióval levágom azt a belógó tetőszerkezetet, ami látható, vagy azt mondom, hogy azokat a srácokat, akik a háttérben játszanak, megkérem, hogy jöjjenek ide, és akkor létrejön valami mozgalmasság. Ez jót tett volna a képnek. Egyébként zseniális a kép, és a Fény és árnyék leckébe is jól működik, hiszen egy olyan hangulatot ad, amivel városi sétáknál szokott az ember találkozni, hogy mennem kell, de van egy kis időm ott sétálgatni, szívesen leülne az ember, és részévé válna ennek az egész élethelyzetnek, de mint szemlélő erre nincs módja. Ilyenkor az emberben van egy kis keserédes élmény, hogy egy varázslatos pillanat erejéig ott lehetett. Ezt jól sikerült elkapnod, a kompozíció kicsit kérdéses nekem. (hegyi)
értékelés:

A Szekszárd sorozatból.

Ennél a képnél a régi dilimmel, hogy ferde, vagy nem ferde a horizont, vagy mi mivel párhuzamos vagy sem, azért nincsen probléma, mert a fehér házikót a másik oldalon lévő két formából összerakott házikó ellensúlyozza. Tehát, ha a mérleg középpontjának a 7-es kilométert veszem, márpedig Tamás nagyjából így komponálta, akkor az egyikben van 20 kiló házikó, és a másikban két tömegre osztva ugyanennyi. A nagy fehér felület a jobb oldalon, mivel egy tisztábban érthető felület ugyanannyit nyom, mint a másik oldalon, ahol a fa betakar, ezért azt a nagyobb súly, amit az képviselne, a másik ellensúlyozza. Itt ez a billegés nagyon izgalmas és jó. Mivel itt azt látom, hogy ez egy sorozat, így sorozatképként ez értelmezhető és elfogadható, jók a felhők és a fények, minden szép. Természetesen értem, hogy valószínű, hogy az a megfejtés ennél a képnél, hogy itt egy belakott környezetben mégiscsak van egy teleknyi rész, ami tökéletesen üres. Látszik, hogy rendben van ez tartva, a traktor végigment, letakarította, nem giz-gazos dolog, de mégis üres. Ezek a hiányok érdekes dolgokat vetnek föl, nem könnyen megfejthető kép, de minél tovább nézegetem, annál inkább összeáll bennem egy mese a két sosem találkozó szomszédról, akik egy üres telken keresztül kell egymással kommunikáljanak. Itt a termékcsere nem megy olyan könnyen, hogy átadom a szomszédnak a két tojást a fél kiló lisztért cserébe. Ez egy nagyon jó megoldás azért, mert nem adja olyan könnyen magát, nem rág olyan nagyon a szánkba, nincs előpépesítve. Köszönöm, jó a megoldás. (hegyi)
értékelés: