Párhuzamosok

Nagyon nyugodt, tiszta kompozíció. Bennem dolgozik a kisördög, megint az én elgurult pöttyös labdámat keresem, hogy valami a kép alsó bal oldali részéből hiányzik nekem. Addig, amíg az alumíniumborítás az épületen, a sárga ritmusokkal nagyon jól működik, a gázcső, a másik sárgával tökéletesen rendben tartja a kompozíciót, a biciklik nagyon izgalmasak, és nagyon jól komponáltan vannak a képben, valahogy az előtér szürkéje nekem üres lett. Egy kicsit bánom azt, hogy az a szélső bicikli lemaradt. Ez nagyon szép lenne, ha a négy bicikli meglenne. (hegyi)
értékelés:

Multik és madarak

Egy nagyon hangulatos képet kapunk, és ez egy nagyon érdekes íz, amit itt most Tamás megmutat. Amikor továbbsuhanunk az autóval a külvárosi bevásárlóközpontoknál, akkor nem biztos, hogy pontosan meg tudjuk figyelni, mert oda szeretnénk valahová érni, és lefoglal minket az út, miközben a mező, a repülő madarak sebessége, és az a dinamika, amit ők hoznak, nagyon jó kontrasztot állít az épületekkel. Értelmezésben az is benne van, hogy milyen területeket foglalnak el a civilizációs környezeti változóink, az épületek, a gyárak, és hogy erről a maguk lehetőségein belül azok az állatok, akik minket körülvesznek a világban, próbálnak nem tudomást venni, és élni a maguk világát, amennyire mi hagyjuk. Tehát filozófiailag is értem az üzenetet, jó kép. A Rezonancia leckében azért izgalmas megoldás, mert két olyan ellentétet talált Tamás, ami nagyon finoman rezeg egymással. (hegyi)
értékelés:    

Horizon 202

Íme az emlegetett kamera. Orosz gyártmány, (eredetileg hadiipari fejlesztés). 2.8-as objektívje van és "igazi panoráma" gép. Az objektív elforog exponálás közben és körívben futó, szabványos leica filmre 24x63 mm-es felvételt készít. Létezik roll filmes változata is. Nálunk Benkő Imre a legismertebb alkalmazója.

Tavasz

Virágzó meggyfa és Dzsara.

Az egy jó ötlet, hogy a virágzó fát ezzel a fehér kutyussal egy képre hozod, de a probléma még nincs megoldva. Nem elsősorban a zöld kuka miatt – bár egy kicsit idegenkedek ettől a kukától -, de kompozícióban, tömegelhelyezésben jó helyen van, nincs azzal ilyen szinten baj, de most a kérdés az, hogy ezek a kompozíciós játékok a fontosak, vagy a két fehér felület egymáshoz való viszonya? Én ezt a másodikat tartanám izgalmasabb játéknak, ehhez a kutya közreműködésére is szükség van, és arra, hogy egy olyan nézőpontot találj a kamerának, ahonnan ez a viszonyrendszer ki tud alakulni. Most ez azért nem alakul ki, mert egyelőre mintha egy munkaasztalra földobálnám a tárgyakat, fönt van a fa, a kutyus, az egyéb manifesztumok, de nem áll össze a kép. Ráadásul ez a fönti állapot, hogy föntről nézek le, kisgyereknél, kutyánál, macskánál az alávetettség érzetét is kelti a nézőben, ezt nem tartom annyira szerencsésnek. Én azt kérném Tamástól, hogy azzal a gondossággal készítse a képét, ahogy az épített környezetes panorámaképeit, és azzal a fajta felszabadultsággal fogjon a munkához, ahogy azokban a képekben ez megtörtént. Itt sincs ez másképp, fontos lenne, hogy azt az utat ne hagyjuk el. Itt most nem arra akarok célozni, hogy panorámaképet kell ebből csinálni, meg nem is arra, hogy mindent halszemoptikával kell lefényképezni, mert az unalmas lenne, csak mint koncentráltság, és mint felszabadultság szint gondolok erre. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Buksi

Ő az első.

Az előző kutyás képnél is halszemoptikás megoldást kaptunk, és most is egy ilyen vizuális trükköt alkalmaz Tamás. Ennél a felvételnél sokkal indokolhatóbb, és sokkal jobban összerántja a kompozíciót. Ha összehasonlítom az előző kutyás képet ezzel, egyből látszik a kettő közötti különbség, hogy amíg az előző kép egy távolságtartó megközelítés, a kutya és a csontja, ennél a képnél, azzal, hogy az alkotó arra a szintre ment le, ahol ez a kutya fekszik a kövön, az egész egy izgalmas, személyes kommunikációs helyzet lett. Egyetlen egy dolog zavar: az az oldali szeme a kutyának furcsán mutatkozik, amelyik oldalon fekszik, mert csukva is van, meg kevesebb fény is jut rá. Ha kicsit kommunikálok a kutyussal, akkor talán mozdít annyit a fején, hogy ez a gyűrődés ne ebben a formában jöjjön létre. Egyébként a kép rendben van, és a személyessége miatt nagyon szeretem, úgyhogy három csillag, megvan a lecke is. (hegyi)
értékelés:    

Analog 2

Horizon 202

Az az érdekes ebben a képben is, mint az előzőben, hogy egy panoráma formátumot használ Tamás, de teljesen saját gondolatai szerint, és nem köti magát azokhoz a korlátokhoz, ami ennél a formátumnál általában adódik, hogy kihasználni a panoráma lehetőségét, és valami olyan pannót mutatni, amit az ember egyébként a valóságban, abban a formában sosem lát. Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem ezekkel a formátumokkal az esetek nagytöbbségében problémáim vannak, azért mert nehezen szerkeszthető, kompozícióban is nehezen tartható meg, és szerintem tökéletesen idegen az ember látásától, attól, ahogyan a teret érzékeljük. Ez a helyzet nálam a szélesvásznú filmekkel is, főleg, ha az ember egy nagy multiplex moziba megy a cselekmény úgyis általában a kép középső részére koncentrálódik, a többi csak egy környezeti háttér lesz, és engem koncentrálásban szokott zavarni.
   Ennél a képnél az az izgalmas, hogy ezzel a daruval, mint egy óramutatóval, köti össze a két épületet Tamás, és maga a megfigyelés is zseniális, maga a helyzet is rendben van, és az egész olyan konstruktivista forma, ami azért érdekes számomra, mert nem ezt szoktuk meg ettől a panoráma formátumtól. Ha épített környezet, és ez az út izgalmas Tamásnak, akkor azt mondom, hogy hajrá, három csillag, leckemegoldás megvan, nekem ezek tíz pontos képek. (hegyi)
értékelés:    

Analog 1

Horizon 202

Horizon 202 a leirat, amit nem tudom, hogy mit jelent, de nem is biztos, hogy nekem ezt kell tudni. Egyetlen egy problémám van technikailag: a kép fölső részénél mintha egy picit kellene még vágni ahhoz, hogy ne lógjon be a vászon, tehát a kép bal fölső részénél nem teljesen tökéletes valami a vágásnál, de a kép viszont fantasztikus. Ha Épített környezet lecke, akkor én azt mondom, hogy ez az. Méghozzá azért, mert a tárgyszerűségen kívül valami rendkívül erős érzelmi pluszt ad hozzá. Akarok odamenni, akarom átélni, akarom én is látni ezeket a madarakat, ahogy repkednek a levegőben. Ha irodalmi példát akarok hozni, akkor ez akár illusztráció is lehetne Parti Nagy Lajos Hősöm tere c. könyvéhez. Mindenféleképpen ez egy nagyon izgalmas dolog, és jó az, hogy ebben a panorámafelvételben is feszes kompozíciót tudott létrehozni Tamás. Nem mindenkinek szokott ez sikerülni, van aki csak használja, hogy hát ez van, aztán bámuljuk, hogy milyen szép. Itt minden egyes mozdulatnak szerepe van, mindegyik házdarabnak, miközben sok vacillálnivaló nem volt ezzel, hogy ezt mikor, meg hogyan csinálja, mert ezek a madarak egyszer csak elrepülnek, aztán nem lehet tudni, hogy mikor jönnek újra vissza. Én ezt nagyon szeretem. (hegyi)
értékelés:    

Dzsara

Ő a második.

Nagyon kedves kutya, ő a második, ahogy ezt a leiratból megtudtuk. Tamás ezzel a halszem optikához hasonló torzításokat létrehozó képalkotó technikájával egy érdekes játékot hozott létre, ugyanis azok a szőlőkarók, amik a képnek a jobb oldalán vannak, azokkal a kép bal oldalán lévő beton flekk tud feleselni, ez így önmagában jó. Egyetlen egy problémám van, és ez nem kis probléma az én esetemben: az, hogy ha csak oda ciccegsz a kutyának, akkor fölemeli a fejét. Értem én, hogy ő most azzal a csonttal van elfoglalva, de akkor legyen elfoglalva teljesen azzal, birtokolja valahogy, valami történjen. Most egyelőre csak szuggerálja, ez nem a legjellegzetesebb pillanat. Pontosabban, ha ezt a pillanatot akarom rögzíteni, akkor viszont a kutya szintjére menjünk le. A kutya is olyan, mint egy gyerek, és a gyerekfotónál is nagyon ritkán vezet eredményre az, ha a felnőtt attitűdjéből fotózunk, abból a magasságból, ahol mi vagyunk, mert ezek a mi társaink alacsonyabbak nálunk, és ezek miatt a távolság nő meg. Nem tudom, hogy ez most mennyire érthető, így ettől egy kicsit leltárszerű, és azt mutatja, hogy én vagyok a főnök, és nézem a kutyát, hogy ő most mit csinál. A főnök és a kutya között kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat, ha van, akkor az jó, ha rákerül a képre. Tamás, ugye nem haragszol meg, ha ezt visszaadom ismétlésre? Szeretném, ha erről a kutyáról többet megtudhatnánk, a jelleméről, a viselkedéséről, és a kettőtök kapcsolatáról. Ismétlés.

Disszonancia

Egy furcsa kék...

Azt most mondom, hogy ez a kép nem egészen csendélet kategória, miközben nem sok hiányzik hozzá. Kicsit olyan leltárszerű a dolog, mintha kimentünk volna az ecseri piacra, és ott találnánk ezt a sok-sok kacatot, bár számomra az az érdekes, hogy mintha ez egy ugyanolyan bőrgarnitúra lenne, mint ami itt van nekünk a nappaliban. Ha jól tudom, a miénk finn bőr holmi, nagyon hasonlítanak ezek a párnák erre. Mindemellett azt gondolom, hogy vannak olyan motívumok ezen a képen, amik kérdéseket vetnek számomra föl. A portré abszolút érthető, a kék párna tökéletesen rendben van, még a sapka is. A nadrággal és annak az övével van problémám. A baseball sapka lenne az a maximális szint, ami megengedhető, mint jelen idejű közlés. Ha a mérleg serpenyőjébe beleteszed ezt a portrét, minden más, ami ezen a képen szerepel, az ő súlyát kell, hogy kiegyenlítse. Ez a portré mondjuk a 20-as években készült, és a kép többi része a jelen idő. Ahhoz, hogy ez dinamikában, formában és üzenetben kiegyensúlyozott legyen, el kell kezdeni behelyezni ezeket a tárgyakat. Megtaláltad ezt a képet, oké, és ehhez kell hozzászervezned a dolgokat. Ha ezt el tudod fogadni, akkor én mondom, hogy mit látok: a bőrkanapé tulajdonképpen viszonylag időtlen, bár a kanapé párnák közötti rés nekem túl tárgyias, ott valaminek kellett volna történnie. Lehet, hogy oda kellett volna dobni a baseball sapkát. A kék párna, bár maximum az 60-as, 70-es évekig mehetünk vissza vele, mégis korban mozgatható, azaz nem nagyon határozottan a mai kor terméke. A színe szintén olyan, ami beleillik ebbe az archaizálásba. Ebből kifolyólag, ha a mérleg egyik serpenyőjébe lakik a néni a portrén, a másik serpenyőbe dobáljuk a dolgokat, akkor a bőrkanapénak az értéke, mondjuk egy 5-ös skálán, az 1-es, a párnáé is csak 1-es. A baseball sapka teljesen jó, hozza ezt az ellenpontot, aztán ott van a nadrág, ami túlbillenti ezt az egészet, és más kompozíciót kívánna. Tehát abban a kompozícióban, ahol nagyjából fele-fele arányban szerepel a néni meg a mai kor, most a nadrág győz. Ha oda valami nagyanyám régi sálját, vagy ilyesmit dobsz le, vagy valamit, amiből hihető, hogy esetleg ennek a néninek volt a tárgya, akit ezen a képen látunk, akkor azt mondom, hogy az egy jó geg. Akkor valami olyan tárgy is becsempésződik a valóságba, ami itt most csak képi lenyomatként szerepel. Én ezt az irányt tartanám jónak ebben a kompozícióban. Kell keresni valami régi tárgyat, amit a mai világba emelek be, mert attól az még a mai világról fog szólni, de máris egyensúlyba hozza a mérleg két oldalát. A másik megoldási lehetőség, hogy a képnek a szerepét gyengítem, még kijjebb tolom a képből, nem kötelező nekem a teljes képet látnom, belevághatok én ebbe, és akkor a mostani világ tárgyaiból hozok létre valami ellenpontot. Akkor viszont ez a nadrág nem elég erős üzenet, egy pöttyös szoknya már lehet, hogy jó lenne, és akkor a kék kockással a piros pöttyös szoknya izgalmas dolgot hozna létre, és a néni szörnyülködve nézné, hogy a mai világ hova futott el az ő szalmakalapjához képest. Nem tudom, hogy mennyire érthető az, amiről most mesélek nektek. Itt arról próbálok most beszélni, amikor érzelmi megközelítésből dolgozunk, tehát a történetnek a fejünkben kell összeállnia: ez a keresztanyám, aki a Moulin Rouge-ban volt énekes, és egyébként a Sárdi Mihály udvarolt neki, és erről a történetről próbálok valamit mesélni, hogy ma ez mennyire másképp működik, és ma nem ilyen kalapot hordanak, hanem ma Sárdi Mihálynak baseball sapkája lenne. Nem sorolom tovább a történeteket, mert ezt nektek kell létrehozni, Tamás, ez a te dolgod. A történetet össze kell rakni. Visszaadom én ezt ismétlésre, ha még ezek a tárgyak megvannak, és tessék nekem ezt a történetet elmesélni. (hegyi)

A jelenlét bizonytalansága 2

Tamás, ez egy három csillagos kép. Az egészben van egy olyan filmszerű megközelítés, ami a történetmesélés szempontjából fontos nekem. Ott van egy olyan történet, amit ki-ki maga továbbgondolhat a saját életét illetően, hogy milyen párhuzamot talál, hogy most egy találkozón volt Tamás, ahonnan kijött, és ennek az izgatottságát és feszültségét mutatja, vagy egy belső helyzet abban a belső térben, amiből kimenekült. Mindenképpen van egy ilyen drámai vonala is ennek az üzenetnek, és kompozícióban is nagyon erős. Nem csak ez a halszem optikához közelítő nagy látószögű ábrázolás az, ami ezt összerántja, hanem a foltok, a tömegelhelyezés. Tessék megnézni azt a sötétzöld tömeget, amit ezek a növények létrehoznak, tessék megfigyelni az ablakok fényeit. Itt van egy leirat a képen, hogy „az az átkozott kék ég”, de ez a kék ég ha nincsen, akkor a kép lényegesen kevésbé működik, mert az a kék ég az, ami dinamikát ad ennek az egész helyzetnek. Afelé tudunk kiszakadni ebből a történetből, az mindenképpen egy olyan irány, ami ennek jót tesz. Végre létrejött egy olyan felirat, amit én vállalhatónak tartok. Tamás nem először ír bele a képbe, ez a metódus számomra sokkal közelebb visz a kézíráshoz. Ha elmentek a Balla 80 kiállításra, és megnézitek a képeket, akkor látni fogjátok, hogy más alkotó is él ezzel az eszközzel, azzal az alkotói szabadsággal, hogy akár verseket írjon a képére, mert miért ne tehetné meg. Ha az szerves egységet tud képezni a képpel, akkor ez rendben van. De hát ennek van egy formai kritériuma is, ez nem működik tipografikus megoldással, hogy kiválasztok a windows-ban egy betűtípust, és majd azzal szépen ráírom, netán még szivárványszínű betűket is komponálok hozzá. Az nem járható út. Ez a járható út, hogy olyan betűt választok, ami a kézírásomat mutatja. Ennek nagyon örülök, hogy ezt megtalálta Tamás, mert ez már működőképes verzió. Neki még segítségére van az is, hogy a korlát keretezi ezt az egészet, tehát formailag is egy jó helyet talált ennek az üzenetnek. Én a felkiáltójelet lehagytam volna, ennyit hozzáteszek. (hegyi)
értékelés:    

Kettőskép

A Szekszárd sorozatból.

Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre. A megfigyelés pontos, de az embernek el kell tudnia dönteni azt, hogy az, amit lefényképez elég jellegzetes-e, attól függetlenül, hogy mint fény és árnyék pontos megfigyelés. Látunk két oszlopot, ezek között egy utcát, ami fürdik a fényben, de az utca maga nem túl jellegzetes. Aztán a távolban látunk valami domboldalt, a párarétegek miatt ez nem tud jellegzetessé válni. A két oszlop és az árnyékuk nagyon határozott, de kompozícióban annyira szűkre van vágva, hogy ezekbe a formákba belevágunk. Van egy esőcsatornánk, ami szintén kifelé kanyarodik a képből, nincs befejezve. Ezzel valamit kell kezdenünk, hogy ezt a megfigyelést publikáljuk, de olyan esztétikai formát keresünk a publikáláshoz, ami a képalkotó elemekkel ennél többet mond. Megtalálhatóak ezek a helyzetek, de ez most csak azoknak mond valamit, akik ismerik a helyet. Visszaadom ismétlésre, ezen még kellene egy kicsit dolgozni. (hegyi)

KA-JA

Még működnek.

Szinte érzem azt a fajta örömöt, amit Tamás érzett akkor, amikor megtalálta ebben a fényviszonyban ezt a kis bodegát, és egészen őrületesek a fényjátékok ezen a töredezett flaszteren. Amivel nem értek egyet, az a kompozíció, hogy ezt a KA-JA című történetet ennyire középre raktuk. Szerepelhet a kép közepén, de akkor a Trabantot, aki szintén jól látható, és nagyon fontos szereplője a képnek, valahogy ellensúlyozni kell tömegében. Itt megint foltokról beszélek, ha ezeket megfigyeljük, akkor van egy nagy foltunk középen, az mellett van egy kisebb fehér foltunk, sőt, még van egy nagy fekete átlós foltunk is szintén a kép jobb oldalán. Ez mind dönti, billenti a képet, ezt a tömeget nem ellensúlyozza semmi a képnek a bal oldalán. Ellensúlyozni kétféleképpen lehet: vagy úgy, hogy kibillentem a központi rendszerből ezt az egészet, és akár egy négyzetes kompozícióval levágom azt a belógó tetőszerkezetet, ami látható, vagy azt mondom, hogy azokat a srácokat, akik a háttérben játszanak, megkérem, hogy jöjjenek ide, és akkor létrejön valami mozgalmasság. Ez jót tett volna a képnek. Egyébként zseniális a kép, és a Fény és árnyék leckébe is jól működik, hiszen egy olyan hangulatot ad, amivel városi sétáknál szokott az ember találkozni, hogy mennem kell, de van egy kis időm ott sétálgatni, szívesen leülne az ember, és részévé válna ennek az egész élethelyzetnek, de mint szemlélő erre nincs módja. Ilyenkor az emberben van egy kis keserédes élmény, hogy egy varázslatos pillanat erejéig ott lehetett. Ezt jól sikerült elkapnod, a kompozíció kicsit kérdéses nekem. (hegyi)
értékelés:

AXIAL

A Szekszárd sorozatból.

Itt felépül lassan egy teljes Szekszárd képeskönyv, igaz, hogy nem biztos, hogy a szekszárdiak ennek annyira örülnek, ha szembesülnek azzal, amit Tamás láttat velünk. Ez egy egészen szürreális kép. Ha nagyon elvetemült akarnék lenni, akkor akár Kandinsky-t is mondhatnám előképnek abban az értelemben, hogy itt is mindenféle fű, fa, bogár furcsa helyeken van, repül az autó, közben a nagy tábla, mint egy protestálás, mutatja, hogy ez egyébként valami másról szól, de a tuják tetején elrepül ez a gépjármű, Kassák Lajos nikkel szamovárjára hajazva. Komolyra véve a szót, ez egy jó kép, de ezek a szürkés-kék tónusok ebben a megvilágítási helyzetben szomorúvá teszik ezt az üzenetet, ezeknek a humora, az iróniája akkor tud jól működni, ha nem a borongás felé visszük. Az fontos és jó, hogy ezeket a felhőket megláttad, de valószínű, hogy egy kicsit korábban fényképezel, akkor talán a napnak az erejéből még valamit kapunk, és kicsit jobban tudnak élni ezek a színek. Kellenének nekem azok a homokszínek, azok a zöldek, amik a fákat jellemzik, talán az se ártana, ha a tábla nem ebben a szürkés-kék színben mozogna. Így most az élményem olyasmi, hogy itt szomorúak vagyunk azért, mert itt tartunk, hogy már ember sincs az utcán, és ennyire falanszter világban élünk, miközben ez nem tökéletesen biztos, hogy így van, még akkor sem, ha a jelek erre utalnak. Kompozíció rendben van, nekem csak a megvilágítás az, ami kérdéses, bár a képnek a jobb oldalából a zászlók mögötti részt én levágtam volna, ugyanis ott egy újabb perspektíva nyílik azáltal, hogy a felhőknél egy világos folt bekerül, az elviszi a figyelmemet a kompozíció belső erejéről. Tamás, egy dolgot azért zárójelben engedj meg, hogy felhívjam a figyelmed rá, nevezetesen, hogy anno egy szálat felvettél, amikor kimentél az erdőbe önportrézni, vagy amikor a szekrény előtt készítettél vallomáserejű önarcképet - azt az irányt se kéne hanyagolni. (hegyi)
értékelés:

A 7-es kilométer

A Szekszárd sorozatból.

Ennél a képnél a régi dilimmel, hogy ferde, vagy nem ferde a horizont, vagy mi mivel párhuzamos vagy sem, azért nincsen probléma, mert a fehér házikót a másik oldalon lévő két formából összerakott házikó ellensúlyozza. Tehát, ha a mérleg középpontjának a 7-es kilométert veszem, márpedig Tamás nagyjából így komponálta, akkor az egyikben van 20 kiló házikó, és a másikban két tömegre osztva ugyanennyi. A nagy fehér felület a jobb oldalon, mivel egy tisztábban érthető felület ugyanannyit nyom, mint a másik oldalon, ahol a fa betakar, ezért azt a nagyobb súly, amit az képviselne, a másik ellensúlyozza. Itt ez a billegés nagyon izgalmas és jó. Mivel itt azt látom, hogy ez egy sorozat, így sorozatképként ez értelmezhető és elfogadható, jók a felhők és a fények, minden szép. Természetesen értem, hogy valószínű, hogy az a megfejtés ennél a képnél, hogy itt egy belakott környezetben mégiscsak van egy teleknyi rész, ami tökéletesen üres. Látszik, hogy rendben van ez tartva, a traktor végigment, letakarította, nem giz-gazos dolog, de mégis üres. Ezek a hiányok érdekes dolgokat vetnek föl, nem könnyen megfejthető kép, de minél tovább nézegetem, annál inkább összeáll bennem egy mese a két sosem találkozó szomszédról, akik egy üres telken keresztül kell egymással kommunikáljanak. Itt a termékcsere nem megy olyan könnyen, hogy átadom a szomszédnak a két tojást a fél kiló lisztért cserébe. Ez egy nagyon jó megoldás azért, mert nem adja olyan könnyen magát, nem rág olyan nagyon a szánkba, nincs előpépesítve. Köszönöm, jó a megoldás. (hegyi)
értékelés:    

Épülő környezet

A Szekszárd sorozatból.

Mindig érdeklődéssel nézem ezeket a telepszerű építkezési helyzeteket, amikor én is építkezem, a szomszéd is, meg a Julcsi néni is, meg a Géza bácsi is, és mindenki tüsténkedik, és egyszerre éljük át, hogy se víz, se villany, se ablak, se kerítés, mert ebben van egy kollektív összetartozási érzet. Aztán ez megszűnik akkor, amikor az utak kialakulnak, meg beültetődnek a fák, és megjönnek a kutyák, és minden, ami közösségi élmény volt, rögtön a szeparáltság és az elkülönülés élményévé kezd válni, és valamiféle versennyé. Itt is van egy versenyhelyzet, mert látjuk, hogy vannak, akik előrébb tartanak az építkezéssel. Tehát itt a történet és a mese nagyon rendben van. Ami nekem egy kicsit kérdéses, az, hogy tulajdonképpen itt mi történt, mert ebből a helyzetből még azt is gondolhatnám, hogy Szekszárd városát tornádótámadás érte, és azért van ilyen kupleráj. Tudom én, hogy az építkezésnél az építők nagyon nem szoktak arra figyelni, hogy rend legyen körülöttük, de mégis, ez kicsit furcsa most, és nincsen magyarázat. Magyarázatot adhatnának az emberek, hogy itt most folyamatról van szó, hogy építkezés van, vagy egy bebukott történet, magárahagyottság. Ez nekem most nem derül ki. Ez riporthelyzeti kérdést vet föl bennem, hogy most akkor mi történt. Baljóslatúak a felhők, a nagy fekete ablakszemek, nagy fekete szájként a garázsajtó, de közben ott van a kék, a remény, tehát nem tudom, hogy ez most mit akar nekem üzenni. Eközben a kompozíció abszolút rendben van, minden tökéletes, értem én ezt az épülést, de jó lenne valamit kapnunk, hogy el tudjuk dönteni azt, hogy itt most mi történt. (hegyi)
értékelés: