Virágzó meggyfa és Dzsara.

Az egy jó ötlet, hogy a virágzó fát ezzel a fehér kutyussal egy képre hozod, de a probléma még nincs megoldva. Nem elsősorban a zöld kuka miatt – bár egy kicsit idegenkedek ettől a kukától -, de kompozícióban, tömegelhelyezésben jó helyen van, nincs azzal ilyen szinten baj, de most a kérdés az, hogy ezek a kompozíciós játékok a fontosak, vagy a két fehér felület egymáshoz való viszonya? Én ezt a másodikat tartanám izgalmasabb játéknak, ehhez a kutya közreműködésére is szükség van, és arra, hogy egy olyan nézőpontot találj a kamerának, ahonnan ez a viszonyrendszer ki tud alakulni. Most ez azért nem alakul ki, mert egyelőre mintha egy munkaasztalra földobálnám a tárgyakat, fönt van a fa, a kutyus, az egyéb manifesztumok, de nem áll össze a kép. Ráadásul ez a fönti állapot, hogy föntről nézek le, kisgyereknél, kutyánál, macskánál az alávetettség érzetét is kelti a nézőben, ezt nem tartom annyira szerencsésnek. Én azt kérném Tamástól, hogy azzal a gondossággal készítse a képét, ahogy az épített környezetes panorámaképeit, és azzal a fajta felszabadultsággal fogjon a munkához, ahogy azokban a képekben ez megtörtént. Itt sincs ez másképp, fontos lenne, hogy azt az utat ne hagyjuk el. Itt most nem arra akarok célozni, hogy panorámaképet kell ebből csinálni, meg nem is arra, hogy mindent halszemoptikával kell lefényképezni, mert az unalmas lenne, csak mint koncentráltság, és mint felszabadultság szint gondolok erre. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)