Egy furcsa kék...

Azt most mondom, hogy ez a kép nem egészen csendélet kategória, miközben nem sok hiányzik hozzá. Kicsit olyan leltárszerű a dolog, mintha kimentünk volna az ecseri piacra, és ott találnánk ezt a sok-sok kacatot, bár számomra az az érdekes, hogy mintha ez egy ugyanolyan bőrgarnitúra lenne, mint ami itt van nekünk a nappaliban. Ha jól tudom, a miénk finn bőr holmi, nagyon hasonlítanak ezek a párnák erre. Mindemellett azt gondolom, hogy vannak olyan motívumok ezen a képen, amik kérdéseket vetnek számomra föl. A portré abszolút érthető, a kék párna tökéletesen rendben van, még a sapka is. A nadrággal és annak az övével van problémám. A baseball sapka lenne az a maximális szint, ami megengedhető, mint jelen idejű közlés. Ha a mérleg serpenyőjébe beleteszed ezt a portrét, minden más, ami ezen a képen szerepel, az ő súlyát kell, hogy kiegyenlítse. Ez a portré mondjuk a 20-as években készült, és a kép többi része a jelen idő. Ahhoz, hogy ez dinamikában, formában és üzenetben kiegyensúlyozott legyen, el kell kezdeni behelyezni ezeket a tárgyakat. Megtaláltad ezt a képet, oké, és ehhez kell hozzászervezned a dolgokat. Ha ezt el tudod fogadni, akkor én mondom, hogy mit látok: a bőrkanapé tulajdonképpen viszonylag időtlen, bár a kanapé párnák közötti rés nekem túl tárgyias, ott valaminek kellett volna történnie. Lehet, hogy oda kellett volna dobni a baseball sapkát. A kék párna, bár maximum az 60-as, 70-es évekig mehetünk vissza vele, mégis korban mozgatható, azaz nem nagyon határozottan a mai kor terméke. A színe szintén olyan, ami beleillik ebbe az archaizálásba. Ebből kifolyólag, ha a mérleg egyik serpenyőjébe lakik a néni a portrén, a másik serpenyőbe dobáljuk a dolgokat, akkor a bőrkanapénak az értéke, mondjuk egy 5-ös skálán, az 1-es, a párnáé is csak 1-es. A baseball sapka teljesen jó, hozza ezt az ellenpontot, aztán ott van a nadrág, ami túlbillenti ezt az egészet, és más kompozíciót kívánna. Tehát abban a kompozícióban, ahol nagyjából fele-fele arányban szerepel a néni meg a mai kor, most a nadrág győz. Ha oda valami nagyanyám régi sálját, vagy ilyesmit dobsz le, vagy valamit, amiből hihető, hogy esetleg ennek a néninek volt a tárgya, akit ezen a képen látunk, akkor azt mondom, hogy az egy jó geg. Akkor valami olyan tárgy is becsempésződik a valóságba, ami itt most csak képi lenyomatként szerepel. Én ezt az irányt tartanám jónak ebben a kompozícióban. Kell keresni valami régi tárgyat, amit a mai világba emelek be, mert attól az még a mai világról fog szólni, de máris egyensúlyba hozza a mérleg két oldalát. A másik megoldási lehetőség, hogy a képnek a szerepét gyengítem, még kijjebb tolom a képből, nem kötelező nekem a teljes képet látnom, belevághatok én ebbe, és akkor a mostani világ tárgyaiból hozok létre valami ellenpontot. Akkor viszont ez a nadrág nem elég erős üzenet, egy pöttyös szoknya már lehet, hogy jó lenne, és akkor a kék kockással a piros pöttyös szoknya izgalmas dolgot hozna létre, és a néni szörnyülködve nézné, hogy a mai világ hova futott el az ő szalmakalapjához képest. Nem tudom, hogy mennyire érthető az, amiről most mesélek nektek. Itt arról próbálok most beszélni, amikor érzelmi megközelítésből dolgozunk, tehát a történetnek a fejünkben kell összeállnia: ez a keresztanyám, aki a Moulin Rouge-ban volt énekes, és egyébként a Sárdi Mihály udvarolt neki, és erről a történetről próbálok valamit mesélni, hogy ma ez mennyire másképp működik, és ma nem ilyen kalapot hordanak, hanem ma Sárdi Mihálynak baseball sapkája lenne. Nem sorolom tovább a történeteket, mert ezt nektek kell létrehozni, Tamás, ez a te dolgod. A történetet össze kell rakni. Visszaadom én ezt ismétlésre, ha még ezek a tárgyak megvannak, és tessék nekem ezt a történetet elmesélni. (hegyi)