A Szekszárd sorozatból.

Mindig érdeklődéssel nézem ezeket a telepszerű építkezési helyzeteket, amikor én is építkezem, a szomszéd is, meg a Julcsi néni is, meg a Géza bácsi is, és mindenki tüsténkedik, és egyszerre éljük át, hogy se víz, se villany, se ablak, se kerítés, mert ebben van egy kollektív összetartozási érzet. Aztán ez megszűnik akkor, amikor az utak kialakulnak, meg beültetődnek a fák, és megjönnek a kutyák, és minden, ami közösségi élmény volt, rögtön a szeparáltság és az elkülönülés élményévé kezd válni, és valamiféle versennyé. Itt is van egy versenyhelyzet, mert látjuk, hogy vannak, akik előrébb tartanak az építkezéssel. Tehát itt a történet és a mese nagyon rendben van. Ami nekem egy kicsit kérdéses, az, hogy tulajdonképpen itt mi történt, mert ebből a helyzetből még azt is gondolhatnám, hogy Szekszárd városát tornádótámadás érte, és azért van ilyen kupleráj. Tudom én, hogy az építkezésnél az építők nagyon nem szoktak arra figyelni, hogy rend legyen körülöttük, de mégis, ez kicsit furcsa most, és nincsen magyarázat. Magyarázatot adhatnának az emberek, hogy itt most folyamatról van szó, hogy építkezés van, vagy egy bebukott történet, magárahagyottság. Ez nekem most nem derül ki. Ez riporthelyzeti kérdést vet föl bennem, hogy most akkor mi történt. Baljóslatúak a felhők, a nagy fekete ablakszemek, nagy fekete szájként a garázsajtó, de közben ott van a kék, a remény, tehát nem tudom, hogy ez most mit akar nekem üzenni. Eközben a kompozíció abszolút rendben van, minden tökéletes, értem én ezt az épülést, de jó lenne valamit kapnunk, hogy el tudjuk dönteni azt, hogy itt most mi történt. (hegyi)
értékelés: