Attól tartok, hogy itt valami más is történt a képpel, nem csak annyi, hogy rávakuzott Tamás erre az esti játszótérre. Mintha itt valami utólagos technikai bindzsizés is történt volna, és ez nagyon nem tett neki jót. Ez nem csak Tamásnak szól, hanem mindenkinek, aki a fotosoppal, vagy bármi képszerkesztő szoftverrel közelebbi kapcsolatba kerül, hogy ezek tele vannak szórva minden lehetőségekkel, effektekkel, de ezeket nem a fotográfusoknak találják ki. Ezek az effektek arra szolgálnak, hogy otthon a családnak látványos dolgokat hozzanak az emberek létre. Ezek fotográfusilag szinte alkalmatlanok a használatra. Ilyen szolarizáció, satöbbi, mű ügyek, imitálnak valamit, ami olyan, mintha, de ez csak olyan, mintha. Hogy miről beszélek? Ezalatt a vár alatt megjelenő fáknál, házfalnál, tégláknál valami egészen furcsa dolog történik. Lehet, hogy én látom rosszul, és az csak valami fényeffekt, nem tudom, de nekem ott valami nem stimmel. Maga az ötlet egyébként jó, de ha nem nagy kérés, akkor érdemes ezt a játszóteret újra fölkeresni éjjel. Még azt is tudnám javasolni, hogy ha van segítsége, akkor tegye föl a gépet állványra, és nem biztos, hogy ez a teljesen pofánvakuzás lesz a jó megoldás, hanem próbáljon fényekkel, zseblámpákkal játszani. Most ennyit tudok erre mondani, ezt visszaadnám ismétlésre, lehet, hogy jót tesz ennek a játszótérnek például az, ha leesett a hó, mert más fényviszonyokat ad. Ismétlés. (hegyi)

Ez nekem egy abszolút rendben lévő kép,nagyon izgalmas az, hogy Tamás mindig talál ilyen furcsa helyeket, ahol a Hegyinek fölteszi a leckét, hogy ez most függőleges, vagy vízszintes, vagy milyen. Nyilvánvaló, hogy ez a dombos helyzet az, ami azt hozza, hogy ez most dől bal felé, miközben valószínűleg nem dől. Szeretem ezt a képet, talán annyit mondanék, hogy nekem kicsit a képnek a bal oldala sok. Ott az egészet tömegében megállítja a ház, az a nagy tízemeletes ház, és ami utána történik, az már azon a részen nem annyira izgalmas. Egyetlen oka van, hogy szeretted volna átlósan kihozni ezt az utat, de ezt akkor is ki lehet hozni, ha egy kicsit kevésbé nagy látószögűvel exponálsz, akkor a tér is megmarad jobban, kevésbé torzul be. (hegyi)
értékelés:

Ezek nagyon nehéz helyzetek, én maximálisan respektálom azt az igyekezetet, hogy Tamás valamit, amit ott a térben figyelt meg, megpróbált két dimenzióban ábrázolni. Amikor találkozunk egy ilyen szürreális helyzettel, hogy a benzinkútnál van egy feszület, akkor körbe tudjuk járni, és a fejünkben meg az orrunkban van az, hogy benzinkútnál vagyunk, egyébként magát a tárgyat járjuk körül, és a fejünkben rendezzük ezt egy közös képpé: hogy a benzinkúton van a pléh-kereszt. Aztán, ha ezt valakinek elmeséljük, akkor hozzátesszük, hogy "amikor arra jársz, majd nézd meg, mert ott van a kettes kútoszlop mellett". Egyébként ezt egy képre ráapplikálni úgy, hogy az jól érthetően ott legyen minden manifesztumával, nem egyszerű dolog. Ezt most azért mondom el, mert teljesen tisztában vagyok azzal, hogy amit mondani fogok, mint elemzés, arra most rögtön mondhatja Tamás, hogy menjek a fenébe, mert ezt én se tudtam volna ennél jobban megoldani, és valószínűleg igaza lenne. Annyit teszek csak hozzá, hogy talán-talán ha egy pici lépést még hátrébb ment volna, akkor az a sárga zászló-tartó oszlop talán kikerült volna a képből, eltakarná a faoszlop, és azt a fehér autót sem ártott volna megvárni, míg elmegy onnan. Utána, kicsit nyitva a kompozíción, rákerülhetett volna a lába ennek a figurának. Mindezek mellett nagyon tetszik a kép. Ennél a képnél is érződik, hogy valamit szeretne kezdeni Tamás a Hétfő délután leckével. Szerintem ez ennél a képnél egészen jól sikerült, mert ez a kép élményben hoz valamit abból, ami a hétfők őrülete. (hegyi)
értékelés:

Frida Kahlo Törött oszlop című képét használtam föl.

Egy olyan képpárt kapunk, még ha egy képre is van ez applikálva, amiben egy kapcsolódást vagy kapcsolatkeresést érzékelünk. Nyilvánvaló, hogy ez azért izgalmas, mert akárhogyis nézem, mind a két kép visszatekintés. Sejtésem szerint a jobb oldali képen Tamást látjuk, ahogy ebben a jógaülésben van. Lehet, hogy nagyon mondvacsinált a képi párhuzam értelmezése, ugyanakkor én azt érzem ebben, hogy a lényeg nem csak abban mutatkozik meg, hogy a két kép egymás mellé kerül, hanem, hogy a két kép most kerül egymás mellé. Ez egy háromszög, és ennek a harmadik csúcsa maga Tamás, az alkotó, a mostani helyzetében, amikor átértékeli a saját útját. Nekem ebben benne van az is, hogy egy kicsit fölülről nézi a fiatalkori saját magát, aki a külsőségeket és a meditációnak az ilyen fajta megnyilvánulási formáját tartotta esetleg elsődlegesnek, és a párhuzamot ma vonja meg azzal, hogy ezt a két képet egymás mellé, egymásba applikálja. Azt nem tudom teljesen ebből a képből biztosan kijelenteni, hogy pont Frida Kahlo képe az, ami erre alkalmas. Ehhez alapvetően ismerni kell Frida Kahlo életét. Róla annyit mindenféleképpen szükségesnek tartok elmondani, hogy egyrészt van magyar vonatkozása, mert a nagyszülei magyarok voltak, másrészt fontos az, hogy a mexikói festészetnek egy nagyon meghatározó alakja lett úgy, hogy az ő elhivatottsága a festészet iránt egy balesetnek köszönhető. Ő eleve sérülésekkel született, és az a fajta férfias vonal, amit ő képviselt az öltözködésében, megjelenésében, és akár a viselkedésében, tulajdonképpen ennek a sérülésnek a kompenzálása volt. Utána egy elég súlyos baleset érte. Ez a 20-as évek, tehát egy 18-20 év körüli lányról beszélünk, akit egy közlekedési baleset ért, ennek következtében az időben nem kezelt sérülései miatt ő nagyon sokáig feküdt gipszágyban, fűzőkkel, stb. Ennek óriási hatása van a művészetére, mert ő ágyban fekve tükörből festette legfőképp saját magát. Ezen a képen is fűzők szerepelnek. Ez a törött oszlop is elsősorban az ő gerincére utal, ami ennél a balesetnél megsérült. A fűzők is egyértelműen jelen vannak, ugyanakkor az is látszik, hogy minebből egy szabadulni vágyás jön elő. A dinamikája ennek a képnek ebben mérhető. Látszik az is, hogy a 20-as évekről beszélünk, amikor Dali és Picasso is a maga szürreális világát megalkotta, de teljesen más a két világ tapasztalati szintje. Abban a pillanatban, amikor valaki a saját nyomorúságán, bezártságán, fogvatartottságán keresztül szűr egy élményt, akkor máris értelmezhetőbbé válnak ezek a szimbólumok. Ezt azért tartom szükségesnek elmondani, mert fontos, hogy egy ilyen párhuzamnál értelmezzük ezt a helyzetet. Itt azt is hozzá kell tenni, hogy Frida Kahlonak egy nagyon neves festő a férje, később, akit Diego Riviera-nak hívnak, és ez is befolyásolta Frida alkotói hozzáállását. Az ő életének a kerete mindenféleképpen a sérült ember önértékelése, önképe. Ez az élete végén vissza is tér, mert akkor már le is vágták a lábát, tehát volt egy bizonyos életszakasz, amikor a lehetőségeihez mérten szabadon tudott élni, de ez a szabadság is csak időlegesnek tűnt, miközben egy nagyon dinamikus és aktív emberről beszélünk. Akit ezt bővebben érdekel, annak javaslom a Frida című filmet megnézni. Nagyon jó életrajzi játékfilm, én nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenekkel legyünk tisztában. Visszatérve a képelemzéshez: azt a fajta párhuzamot én értem, és elfogadom, ami arról szól, hogy van egy kényszerű helyzet, ami Frida képén látszik, és van egy önként vállalt aszkézis, ami Tamás képén látszik. Ezt a fajta ellentétpárt értem, de azt gondolom, hogy Tamás megállt egy pontnál, és megelégedett azzal, hogy a párhuzamfelállításig eljutott, de ez még csak az előszobája a végeredménynek. Én most arra szeretném Tamást sarkallni, hogy ha ő szereti ezeket a festészeti párhuzamokat, akkor ne elégedjen meg azzal, hogy fotosoppal egymás mellé tesz két képet. Ebből el lehet indulni, de akkor tessék venni azt az ecsetet, ami lehet akár a fotosop ecsete, és tessék ezt egyenrangú szintre emelni. Nem kell megijedni, ha már egyszer hozzá merünk nyúlni valakinek a festményéhez, és elkezdünk ezzel dolgozni, akkor ott ne álljunk meg félúton. Mert most ott érzem ennek a dolognak a különbségeit, hogy a két dolog csak össze van maszatolva egymás mellé, ennek a kompozíciónak a saját alkotás része nincsen fölemelve arra a szintre, ahol ez el kellene helyezkedjen ahhoz, hogy ez a fajta párhuzam művészi szinten is elinduljon. Én most nagyon profán dolgokat mondok: meg kell találni Tamásnak formailag is azokat a megoldásokat, amivel adott esetben ő tényleg azonosulni tud Fridával. Én arra bíztatnám őt, hogy merje a saját képeit is akár roncsolni, festeni, átalakítani, módosítani. Ne álljunk meg ennél a szintnél, lépjünk kicsit följebb. A kézfogás rész ügyes, és jó megoldás, de a többivel nem értek annyira egyet. Kicsit sprődnek tartom ezt a fekete-fehéret, ebbe színekkel bele lehetett volna nyúlni, akár kézi festéssel is. Nem azt mondom, hogy össze kell festeni, és átvenni azt a fridai vonalat, amit ő képvisel, hanem egy akár grafittis, mai világba is be lehetett volna ezt hozni. Most én itt inkább a formai egyezést látom, mint az eszmeit. Nem tudom, hogy haragszik-e Tamás azért, ha ezt visszaadnám továbbgondolásra. Nem ismétlésre elsősorban, hanem továbbgondolásra, persze csak akkor, ha egyetért azzal, amiket itt elmondtam neki. Van egy másik út is, hogy a forma marad a maga naturális fotóformája, de akkor a tartalomhoz kell a mostani Tamást megkeresni, és érzelmileg kerülni közel Kahlohoz, avagy akár ellenpontba is, opponálni őt. Hogy a kettő közül melyiket választja Tamás, az az ő döntése, de félúton le álljon meg. (hegyi)

Nagyon szeretem azt, hogy Tamás ilyen finomságokkal dolgozik. Ez a kép így is abszolút rendben van, még amellett is, hogy a madarat kevésbé tartom fontosnak a kompozíció szempontjából, mint a traktort. Én lehet, hogy annyit még vártam volna, hogy a traktor menjen még tovább, ha jól látom, a földek még tartanak, amit ő éppen megművel. Nem tudom meddig, mert csalóka a pespektíva. Ha a fatörzs és a traktor teste közötti távolságot veszem, akkor még egyszer annyit kellett volna megtennie előrefelé, hogy egy kicsit szerencsésebb helyen legyen. De nagyon szeretem, ezek csak apróságok. Az nagyon fontos, hogy Tamás ilyen pillanatot talált magának, hogy észrevette ezt, megállt, elkészítette ezt a fényképet, és nem haladt tovább. Ilyen helyzeteket az ember lát az autóból, csak ezeket fel is kell tudni dolgozni. Ott meg kell állni, és azt kell tudni mondani magamnak, hogy hiába sietek haza, vagy a munkába, de annyit mindenképpen megteszek, hogy kiszállok a kocsiból. Azoknak, akik fényképekkel vagy filmezéssel foglalkoznak, javasolom, hogy bármilyen utazást terveznek, egy fél órát minimum adjanak hozzá az útidőhöz, és kalkulálják bele azt, hogy esetleg valahol kedvük szottyan félreállni a kocsival, és készíteni egy fényképet. Hogy ne az legyen, hogy azért nem állok félre, és azért nem készítem el a képet, mert nincs időm. (hegyi)
értékelés:

Nagyon-nagyon szép a kép, gyönyörűek az ívek, egészen költői szépsége van annak a ritmusnak, amit itt látunk ezzel az S ívvel, ami itt ez a sáros út, és ami utána, érdekes módon, folytatódik a domboldalban is. Nagyon jó a kiválasztás, talán a képet én még szűkebbre vágtam volna a két oldalánál, de a kép maga gyönyörű. Az, hogy ez nem az Őszhöz került beküldésre, hanem az Utazás és hazatérés leckébe, az egy további lépés. Ha ez így van, akkor Tamásnak kellene magyarázatot adnia arra, hogy ez miből következik, hogy ez valakinek az útjának a kezdete vagy a vége. Hogy elindultam, vagy megérkeztem? Az út önmagában nem magyarázata ennek. A döntésnél a határozottságot az adja meg, ahova a fényképezőgépet elhelyezem. Ha az út és az utazás érdekes, akkor az úthoz és az utazáshoz közeli pontra helyezem a fényképezőgépet. Erről egy picit hiányzik Tamás, nem biztos, hogy szó szerint ő, bár ezt is el tudnám képzelni, hogy hosszabb expozícióval ő befut ide a képbe, és ezt az egész költői szépségű nyugalmat fölrobbantja. Valami mindenféleképpen hiányérzetet ad, amiért én nem tudom ezt a 17-es leckéhez olyan könnyedén értelmezni. Tehát egyrészt várom Tamás segítségét, másrészt pedig én erre most adok kettő csillagot, de nem érzem megoldva a leckét. (hegyi)
értékelés:

Figyelem ezt a képet, és ebben nekem vannak olyan momentumok, amik nagyon izgalmasak lettek volna, és nem teljesen értem, hogy Tamás miért nem ezekkel foglalkozott. Most, amit látunk, egy helyzet lefotografálása. Megálltunk a kék autóval, közben berohantunk, hogy hátha van még kukorica leszedni egyet, hazavinni, aztán ezt látjuk, hogy a kiskertnél ez hogy van bekerítve. Miközben ott egy madárijesztő, és ha azzal kezdenék el foglalkozni, akkor lehet, hogy az egy izgalmasabb kompozíciót hozhatna. Megint az a problémám, hogy kapok egy képet, és nem tudom, hogy mire akart kimenni a fuvar. Hogy itt most arra futunk ki, hogy az autó és a táj viszonya? Bizonytalan vagyok, és ez a képből adódik. Nem látom, hogy mit akart mondani Tamás. Ott voltak ezek a műanyag szalagok, ezek nagyon jók, nagy kontrasztot tudnak adni a növényzettel. Ott egy madárijesztő, ott vannak azok a virágok, amik a térben vannak, ebbe a helyzetbe bele lehet bújni, és nagyon izgalmas képeket lehetne létrehozni. Most mintha féltél volna, hogy jön a csősz, vagy valami mintha megzavart volna annál, hogy továbbmenj ezen az úton, ahol tovább kellett volna menni, mert ez most nem a végcél. Legalábbis nekem. Szeretném, ha Tamás elmondaná, hogy mi történt. Ezt most visszaadnám ismétlésre, miközben tudom, hogy a kép maga nem ismételhető, de ezzel most nem tudok hirtelen mit kezdeni, segítséget kérek. (hegyi)