Szuprematista szendvics

Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics

El Liszickij: Szuprematista történet két négyzetről című, 1922-ben Berlinben kiadott munkája felhasználásával.

Liszickij az orosz avantgárd egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb alakja, kapcsolatba került Moholy-Naggyal is, képei főleg a konstruktivizmus, de mondatnám ahogy Tamás utal rá, a Malevics-féle szuprematizmust, ami a kubizmusból fejlődött ki, és mindenféle tárgyias valóságot elutasít. Ha megnézünk egy ilyen festményt, szembeötlő, hogy csak körök, négyzetek szerepelnek, ezek lebegnek a térben, és valóban nagy beleérző képesség kell hozzá, hogy az ember eljusson oda az asszociációban, hogy ezekbe mondjuk egy önarckép esetén emberi formákat lásson bele. Persze ebben akkoriban erős volt a protestálás igénye is, elutasítani mindent, amit a művészet addig felmutatott, az atyáskodó államot, az egyházat, a mecénások kívánalmait, és létrehozni valami újat, valami vegytisztán elvontat, valamit, amiben a formák csak ugródeszkák és a lényeg a tiszta érzelem lehet. Tamás jól él a fotográfia eszközével akkor, amikor inverzbe fordított képrészleteket használ, hiszen a szem javarészt ezáltal el tud vonatkoztatni a valós tartalomtól és csak a formát látja, el tudunk így szakadni a szociokulturális környezettől is akár, és egyazon formai világba tartozhat így az amerikai stílusú vidámpark, a céllövölde, a vurstli, tehát nem a konkrét valóságot keressük, hanem az alkotó szándéka szerint repülünk, utazunk ezzel a két négyzettel és a körrel, mint valami idegen látogatókkal. Ezek a kollázsok egy szintre emelik a fotót és a festészetet technikailag, és létre tud jönni valami közös, valami köztes, valami új meglátás. Persze nem könnyű a befogadó dolga, hiszen le kell tegye a konvencióit, nem szabad lesni, bár tudja, hogy a nyuszi ki tud ugrani a kalapból és az a nyuszi nem a semmiből jött, de mint a gyermek, nem szabad kutatni az ajándékokért előre, mert akkor elvész a varázslat. Erős, néhol agresszív képi világ ez, ha irodalmi példát akarnék hozni, nekem hasonló élmény volt Bulgakov, köszönöm Tamásnak, hogy megmutatta ezt a birodalmat. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

40
Értékelem!

Szerintem a művészt és a művet el kell választani. Ha ez megy a színésznél - Isaurának gyűjtő honfitársaink a szabályerősítők - vagyis ha egy színészen se kérjük számon, hogy mit játszik és fordítva, akkor ennek a képzőművészetben is működnie kell. Hiszen a mű amint elkészül, kikerül a bűvkörből, ráadásul a mű mindig ösztönösebb, mint a felvett póz vagy szokás, aztán meg mindenkinek jár a szabadidő, vagyis azt gondolom, hogy mindegy, hogy milyen oldaliság van épp soron, a civil élet az civil, az alkotói alkotói, és táplálkozhatnak egymásból, de ítéletalkotásra csak a mű maga alkalmas. Ennek van ennél egy egyszerűbb oka is. Arról van szó, hogy nem kötelezően tudja mondjuk egy angol, hogy mi volt egy magyar alkotó korában az aktuális belvilági szitu, és fordítva - a kép viszont internacionális (jó esetben).

46
Értékelem!

Zsolt, köszönöm az elemzést, nem kertelek, jól esett olvasni, akárcsak Sándor elemzéssel felérő sorait.
Ami a tegnapi polémiát illeti, nem szóltam hozzá, bár nyilvánvaló, hogy teljesen egyetértek Sándorral és Zsolttal.
Csak egyetlen gondolat kívánkozik ki belőlem. A baloldaliság összemosása a kommunista diktatúrák bűneivel, sötét üzelme a mai magyar társadalomnak. Éppen úgy, mint a kommunizmusban a tulajdon összemosása a társadalom ellenességgel. Az utóbbit, már tudjuk hova vezetett.

44
Értékelem!

Kedves Sándor!
1) Köszönöm a javaslatot, és ígérem, az instrukciók alapján újra végiggondolom a művek és az alkotóik szétválaszthatóságának paradigmáját.
2) Köszönettel elfogadom a választ, egytértek e pontban.

Kedves Zsolt!
Neked is köszönöm kitartó türelmedet!

Kedves Tamás!
Elnézést kérek a hosszadalmas fejtegetésekért!

Üdvözlettel: István

51
Értékelem!

Kedves István,
amikor azt írod: "Liszickij a megítélésem szerint nagyon is egy konkrét ideológia foglya volt, amelyet műveiben szimbolizált is." ezzel utólag ítéletet mondasz róla, besorolod azok közé, akik bármiféle ideológia foglyaként alkotnak. Ez egy viszonylag széles paletta, benne van az is, aki rajong egy eszméért, az is, aki kurzusművészként megrendelésre istenít valami hatalmat, az is, aki pénzért hirdeti az eszmét, az is, aki haverkodásból mondjuk színpadra áll vele - de mindenképpen elveti a szuverén alkotó lehetőségét. Igen kevés - ha nem nulla - azon alkotók száma, akiket semmiféle ideológia, izmus és politikai szél nem érintett volna meg, akár időlegesen, akár csak otthon, a konyhapult mellett. Tehát ez szerintem mivel közös alap, az ember, amióta a politika szervezi az életét, nem maradhat érintetlen tőle. Az, hogy aztán ezeket az utókor hogyan minősíti, szubjektív, hiszen ha már említetted, a kommunizmus megítélése országról országra, korról korra változik.

Én hogy úgy mondjam, a bőrömön érzem azt, hogy miképp ítél az utókor. Látom, tapasztalom, hogy hogyan festik át némely alkotók saját művészi pályájuk színeit az aktuális kurzusnak megfelelően. Ezért mondtam azt, hogy utólag igen könnyű kimondani valakiről, hogy konkrét ideológia foglya, de azért gondolom érzed, hogy ha bárkiről azt mondjuk, hogy foglya valaminek - ideológiának, vonzódásainak, mániának, szerepeknek, bárminek - akkor azzal alkotóművész esetén egyben a művészetéről is ítélkezünk. Utólag. Visszafelé az időben. Namost ezt esztétikai értelemben még csak-csak meg lehet tenni, mert az hogy egy életmű egységes-e, hogy hordoz-e egyedi jelleget, azt valóban csak utólag lehet látni, de ideológiai értelemben azért lennék óvatosabb, mert áramlatok, forradalmak, irányok nagyon mást jelentenek, amikor benne van valaki, amikor készül rá, vagy amikor utólag látja már annak hatásait.

Sándor írásában az a bölcsesség a leglényegesebb, hogy nincs az emberiségnek aranykora. Mindig szereti azt hinni, hogy ez vagy az bizony az volt, de ez általában csak a máz. Viszont épp ennek függvényében ítél a "hálás utókor" oly sokszor elhamarkodottan és túlzón általánosítón.

45
Értékelem!

Kedves István, szerintem a vita holtpontra jutott. A túlburjánzó magyarázkodás nem tisztázza az amúgy világos álláspontokat, hanem összezavarja. A te mondanivalód lényege benne van a „k, 2012-02-28 17:38” hozzászólásodban.

1. Az első és második bekezdésben Liszickij és műveinek megítélését te összekapcsolod politikai és ideológiai szerepével. Ezt én helytelenítem és felhívom a figyelmet egy ilyen elv súlyos veszélyeire.

2. A harmadik bekezdésben ugyanitt leírod, te miért tartod jónak Tamás sorozatát. Ezt én nem támadom (tehát elfogadom), de hozzáadok néhány szempontot a mű önállóságát illetően, minek alapján azt implicite a parafrázis kategóriába sorolom.

Szerintem ennyi, a többi parole-parole.

59
Értékelem!

Kedves Sándor!

Gondolkodom még a párbeszéden, és most jöttem rá, hogy nem voltam elég figyelmes Sándor utóbbi hozzászólásával kapcsolatban. Muszáj reagálnom rá, mert súlyos kérdések merültek fel benne. Úgy gondlom, hogy nem egy dologról beszélünk. Ezért egy indirekt bizonyítást hadd vezessek le:

1) Tételezzünk fel mondjuk egy Michelangeló művet, amelyben minden kétséget kizáróan, nyíltan vállalja szerelmeit.

2) Tételezzük fel, hogy erre a műre készít valaki egy montázst.

3) És tételezzük fel, hogy jövök én, és azt mondom:
Jé! Tetten érhető az alapműben Michelangeló vonzódása.
No de a montázs ennek a vonzódásnak viszonyait átértelmezi!
Remek a montázs, mert semleges maradt, felfogható mindkét tábor szempontjából egy válasznak, arról nem is beszélve, hogy esztétikailag is hat a mű...

Ebbe a pédába bármelyik felsorolt alkotó behelyettesíthető a saját attribútumaikkal. Liszickij is. Nem tudom, van ebben valami vállalhatatlan?

Mindemellett lényegében egyetértek Sándor a hozzászólásával - hangsúlyozni szeretném, nem állok annak megközelítésével vitában. A sajátomat szeretném minél jobban láthatóvá tenni.

Köszönöm a türelmet.

Üdvözlettel: István

44
Értékelem!

Kedves Sándor!
Kedves Zsolt!

Muszáj még egyszer megszólalnom, mert úgy érzem, megértettem a félreértés okát.

Először is, számomra Liszickij itt konkrét dolgot képvisel. Nem tudom kikapcsolni agyamban ezt az értelmezést - igaz, ez lehet az én hibám. Hogy ő mi volt előtte, és mit képviselt később, arra nem gondoltam általánosítani. Itt egy műről beszéltünk, és önvizsgálatot tartva látom is egy helyen (lehet több is van?), ahol félreérthető lehettem, hiszen a következőt írtam:

******
"Míg a szuprematista törekvések tényleg kizárólag a geomatrikus absztrakcióra törekedtek, Liszickij a megítélésem szerint nagyon is egy konkrét ideológia foglya volt, amelyet műveiben szimbolizált is."
******

Itt tényleg úgy érthető, mintha egyértelműen általánosítva írnék. Kérem elfogadni, hogy a magam részéről ezen "forradalmi" Liszickijről beszéltem. Ha korábban nem is volt egyértelmű, kérem innen így értelmezni gondolataimat - a megoldásnak, vagy feloldásnak ez az egyik kulcsa.

Zsolt gondolata pedig ide kapcsolódhat, bizonyára úgy értelmezte, hogy nem tudhatta L. mit jelent majd a kommunizmus, az idő előre folyik - mondja Zsolt... stb... Hiszen nem ítélhette meg Liszickij a kijelentéseinek későbbi megítélését, nem láthatta át, mit fog jelenteni a kommunizmus az emberiségnek. Értem. Ezt értem, és elfogadom, ezzel kapcsolatban nincs ellenvetésem, csak messzire vezető gondolataim lennének. Maradjunk annyiban, hogy elfogadom.

Viszont úgy érzem, egy nagyon fontos dolog elkerüli a vitapartnereim figyelmét, mégpedig az origó: nem Liszickij művét és munkásságát elemeztem alapvetően, sem időben, sem térben, az csak egy viszonyítási alap volt amiből eljuthattam az értelmezésemig. És itt a félreértés zárja is. Mert jelen korunkban már feltételezhető minden kapcsolt ismeret. De nem is Tamás megközelítéséről beszélek, hanem a sajátomról: ugyanis mi az ellenvetés, hogy én úgy értelmezzem ezt a remek reflekciót, ahogy tettem? Tehát a múlt ismeretében, az összefüggések ismeretében, hiszen Tamás sorozata ma keletkezett, én is ma látom, ma értelmezem, eddigi ismereteim alapján... Miért ne feltételezhetném az alkotásról hogy tárgya lehet a műnek a nevezett értelmezésem, amit a következőképpen fogalmaztam meg (idézem):

****
Tamás feldolgozásában az a zseniális - amennyire értem - hogy képes nem állást foglalni. A képsorozata befogadható pusztán esztétikai értékei alapján, és felfogható mind a két egymással szemben álló ideológia oldaláról is, úgy mint irónikusan (hogy lámlám nem sikerült) és úgy mint fájdalmasan (hogy affene nem sikerült) Ettől tartom én (súlytalan kis hangommal is) igazán zseniálisnak e sorozatot: minden oldalról megközelíthetővé válik, és közben egy világrengető probléma magvait hordozza magában konfliktusmentesen.
****

Tehát hogy összeillesszem a kulcsot a zárral, a gondolati mechanizmusom a következő volt:

- megláttam a művet, esztétikailag azonnal levett a lábamról,
- felfedezni véltem az alapmű manapság már egyértelmű szimbolikus rendszerét,
- feltételeztem, Tamás is felfedezte ezt, hiszen nekem is olyan egyértelműnek tűnt,
- azt gondoltam, hogy az alkotó üzenni szeretne ezáltal,
- megírtam összegző véleményem, hogy szerintem mégis semleges a mű, minden irányból megközelíthető, és hogy remek!

Számomra ezek a lépések és okozatok a fontosak.

Amit valószínűleg Sándor és Zsolt olvastak ki hozzászólásomból:
- István Liszickijt akarja lehúzni...

Nagyon fontos egymás megértése szempontjából: számomra itt Liszickij egy hordozó volt, nem célpont. Ő, pontosabban az ő felhasznált műve, mint egy metafora hordozta számomra a tartalmi tárgyat. Ezen metafora alanyát próbáltam én megfejteni.

Van egy tanulságom is: körültekintőbben kell fogalmaznom...

Remélem, még megbocsátható tudtam maradni!

Üdvözlettel: István :)

66
Értékelem!

Kedves István, mi lenne, ha – évszázadokra vissza – a művészeket emberi kvalitásaik, vagy a kor eszméihez való viszonyuk, vagy politikai meggyőződésük alapján ítélnénk meg? Az emberiségnek nem volt aranykora. Amit ma annak hiszünk, azt jórészt a korok művészeinek alkotásaiból következtetjük – tévesen. Az ember mindig gyalázatos és nagyszerű volt egyszerre. Ki kéri számon Michelangelón szerelmeit, melyekért ma bizony leköpdösnék, Vasarin a Mediciek és Savonarola gyalázatos harcát, Cellinin a gonosz gyilkosságok tömegét? A felmerülő és letűnő kísérő ideológiákat?

El kell döntenünk: kellenek-e a múlt (és jelen) művészei nekünk, csak és csakis műveik alapján megítélve? Ha viszont kellenek, akkor ne válogassunk, és ne állítsunk fel sántító, a jelennel összekacsintó kritériumokat. És azt is el kell döntenünk, kell-e az általuk felhasznált nyelv (szimbólumok, színek, motívumok, stb.)? Ha elfogadjuk Goyát, Hieronymus Boscht, és nem firtatjuk eszméiket, akkor miért szúrjuk ki Liszickijt? Ő egyébként egyike volt azon orosz művészeknek, aki európai dimenziókban élt és gondolkodott, és őrizte, továbbvitte az európaiság gondolatát, ott, ahol minden ezzel szembement – miközben szolgálta a rendszert. Mihez kezdjünk Majakovszkijjal, Sosztakoviccsal? De itt már ismétlem magam.

Zsolt, a negatív fotók, színes voltuk (csupa másod-, harmadrendű szín a primer vörös-fekete-fehérrel ütköztetve!), és torzulásaik folytán valóban továbbviszik, és a mába plántálják át a Liszickij-féle gondolatot (mármint a „művészi” ideát!). Ebben teljesen egyetértünk.

58
Értékelem!

István, de hát leírtam. Az idő sose visszafelé folyik. Megcsapott a forradalom szele, mintha náthát kaptak volna el. Az ott és akkor helyén volt, és hogynemondjam törvényszerű és evidens. Utólag lehet rá mondani sok mindent, de ez nem írja felül, hogy az akkor és ott miért történt és hogyan. Viszont attól óvakodnék, hogy valakinek a művészeti irányait, lelkesültségét vagy elhatározását utólag beszínezzük, csak mert ma, visszanézve több infónk van, mint ami akkor lehetett az embereknek. Egyszerűen: utólag könnyű okosnak lenni, de nem sokat ér.

57
Értékelem!

Kedves Zsolt, álljunk meg egy picit, és konkretizáljuk:

Hogy érted, miben mond ellent a fejtegetésem annak, hogy sok művészt megcsapott a forradalom szele? Lényegében erre alapoztam azt ami értelmezést levezettem. Nem értem, őszintén nem értem mi a gond...

A másik, amely meglep kicsit, hogy miért tűnik számodra erőltetettnek hogy amikor minden a vörösről szólt, akkor a vörös szín megjelenítése szimbólum volt? De azt el tudom fogadni, hogyha szerinted nem, csak az "erőltetett" jelzővel az én gondolataimat pozicionáltad, ezért kérdezem meg a magyarázatod. Ha elfogadod, hogy én így gondlom, Te meg úgy, akkor nincs különösebb kérdés e pontban részemről...

De természetesen maradhatnak kérdéseim költő kérdések is, nekem nem célom meggyőzni senkit, csakis elmondani amit én gondlok.

Persze, oké sok voltam megint. Elnézést. Befejeztem.

50
Értékelem!

István, azt gondolom, hogy az az értelmezés, ami a színeit illeti, erőltetett, még akkor is, ha valóban van minden színnek pszichológiai "értéke" is. Az pedig, ahogy Sándor nagyon is pontosan leírta, hogy a 20-as években kiket "fertőzött meg" a forradalom, az azért elég széles spektrum, érdemes utánanézni. Ugyanis az lett volna fura, ha nem hat rá, ha nem hat az alkotókra. Érdemes ezt nem figyelmen kívül hagyni, mert ma, visszafelé nézve már sok minden egyértelműnek látszik, csak egyet szokás elfelejteni. Az idő sose visszafelé folyik. A többit nem mondom, mert Sándor pontosan leírta a lényeget.

Sándor, az, hogy ez a montázs mennyiben alapul Liszickij képeire, azt gondolom, hogy nem is titok - de azt is gondolom, hogy biza azok a fotós rétegek, amiket Tamás hozzáadott, azok épp attól lesznek számomra fontosak, hogy nem akarnak kilógni, túlbeszélni, vagyis úgy válnak részévé az egésznek, hogy nem valami csinált, hanem valami érzett dolgot adnak hozzá. Érzettet, ami azt jelenti, hogy számomra az a fontos ebben a sorban, hogy igen erős érzelmi azonosulást igényel, és mint ilyen nekem a tiszteletadásról szól, de nem másolatként, nem is valami túl elvont módon, hanem finom mérlegen mérve. Persze ez szubjektív, de nekem így jön le.

52
Értékelem!

Kedves Sándor!

Öröm olyan eszmecserében konstruktívan részt venni, amely alapvetően magában hordozza a megértés és az egyetértés reményét, mivel úgy érzem, Tamás művének megítélésében egyetértésünk van. De nem is jó a megítélés szó, javaslom inkább a kibontást alkalmazni. Teljesen egyetértek abban, hogy Liszickij képzőművészeti érdeklődésünk peremére került. Ebben nem érzek megfogalmazásainkban ellentmondást. Tamás munkáját is szintén brilliánsnak tartom - úgy érzem éppen ebbéli kontrollálatlan lelkesedésem miatt kicsit talán neheztel még rám - bár ne leygen igazam! (amelyet nagyon sajnálok hogy megesett, de sajnos nem tudom visszatekerni az idő kerekét... És ha már szóba került, megragadom a lehetőséget, és itt is elnézést kérek tőle!)
A lényeg, hogy úgy érzem, kedves Sándor, Tamás művének méltatásában is teljesen egyetértünk.

Amiben a fókuszpontunk eltér talán kicsit, az egyrészt a technika és a tartalom mezsgyéjén húzódhat. Technika: korábban, még Tamás e montázsának bemutatása előtt nem ismertem, de legalábbis nem emlékeztem Liszickij negatív fotográfiáira, de utánanézve magam is megtaláltam azokat. Így teljesen egyetértek szintén, a technikai parafrázist illetően, hisz ez a megállapítás egy olyan rétege e műnek, amely bizonyosan utalás lehet a képzőművész tevékenységére. Viszont gondolataink különbözősége - úgy érzem - csak ez után érhető tetten, a tartalmi értelmezés jelentőségének határán. Ugyanis Zsolt értékeléséhez Liszickijről fűztem hozzá a gondolataimat (de abban is kifejezetten kiemelve Tamás számomra első pillanattól nem kétséges érdemeit, éppen azért, hogy nehogy félreértés legyen ebből). Ami a felszíni vitánk (inkább párbeszédünk) tárgyát képezheti itt, az csak a megközelítésben lehetséges. A magam részéről megpróbálok tárgyilagos maradni, érzékenyen kerülve az ítélkezést, és a megítésélt. Ezzel együtt a dokumentált történelmi tényeket nem tartom elfogadhatatlannak megemlíteni, és ahol elmarad, ott esetleg azok figyelmébe ajánalni, akiknek nincs információja róla. (Vitás esetben abban igazat adok, hogy nekem csak közvetetten állhatnak rendelkezésemre ezen dokumentumok - hiszen mindezt valahol láttam, olvastam, nem magától Liszickijtől tudom... De ha ilyen pontatlanságokat tapasztal bárki, azt kérem, tudassa velem is, és szívesen meghallgatom!)

A többi kortárs alkotóról most nem beszélnék, és nem is szeretném az általánosítás mederébe sodorni párbeszédünket, eleve ez az egy személy is ad elég lehetőséget az eszmecserére.

A korabeli szín-szimbolikákról is részben eltérhet a véleményünk, hiszen pontosan megnevezték magukat vörösnek, ellenfeleiket fehérnek... Ismeretem szerint Európa-szerte köztudott volt e szimbolika. Magyar alkotók is pontosan így nevezték őket (lsd a "Vörös katonák előre" c. plakát) A fekete is réges-régi szimbólum, nem kell különösebb pszichikai tudományokat segítségül hívni, ha az a nevük, hogy vörösök... Meglátásom szerint ezek a színek akkor is, és ma is beszédesek.

De mindez - ami miatt biztosan egyet tudunk érteni - csak arra volt szükséges nekem, hogy megértsem jobban az alkotást, amely vizuálisan azonnal hatott rám. Szeretem érteni is a világot, szeretem, ha eljut a gondolat is hozzám. Azt sem vitatom, hogy Tamásnak esetleg egészen más volt a szándéka, mondjuk pusztán esztétikailag közelítette meg a témát. Tehát mély főhajtással elismerem az alkotók ebbéli privilégiumait, jogait. Én csakis azt kérem, hogy értelmezhessem a felállított vagy vélt jelrendszer szerint a művet. De mivel nem vagyok tévedhetetlen - ajaj, nagyon messze járok én attól hogy alapos művészettörténeti fejtegetésekbe bocsátkozhatnék - ezért is szívesen veszem az észrevételeket másoktól, különösképpen remek alkotóktól! Megtiszteltetés számomra ez a párbeszéd is!
Mégis, nagyon-nagyon jóhiszeműnek érzem azt a megközelítést, hogy e szimbólumok ma már nem hatnak, vagy akkor nem hatottak.

Kedves Sándor, értve, és megérte a bölcs és megszívlelendő gondolatokat, összegezve azt tudom mondani ismét, hogy úgy látom, Tamás művét egyformán nagyra tartjuk. Liszickij megítélésében akadhat némi nézeteltérésünk - de számomra az érvek nem előírás szerűek, hanem pusztán logikus következtetés, és némi történelmi leírat eredménye. De garantálom, hogy mégsem tudja befolyásolni az én örömömet sem itt e remek képsor alatt!

Köszönöm a gondolatokat, üdvözlettel:
István :)

48
Értékelem!

Kedves István, Tamás sorozatának megítéléséről szeretnék veled vitatkozni. Ez a sorozat engem is teljesen elbűvöl, és egyre visszatérek hozzá, nézegetni. Mivel Málevics és Liszickij, de az egész konstruktivizmus majd egy évszázad távolságra van már tőlünk, valljuk be, hogy képzőművészeti érdeklődésünk peremére, vagy azon kívülre került. Ezért aztán üde dolog, és a reveláció erejével hat, ha valaki, Tamás, elénk tárja, méghozzá ilyen briliáns módon.

Nem tagadható, vannak rá ragyogó példák, hogy egy parafrázis felnő, sőt: akár túl is nő a példaképen. Gondoljunk csak Liszt Wagner- és Verdi-parafrázisaira. De – ha már zenei példát idéztem, akkor azzal is folytatom: Cziffra György parafrázisai viszont csupán elképesztő akrobatikaként hagynak nyomot, ha egyáltalán, a zenetörténetben. E párhuzam fényében próbálom Tamás sorozatát is megítélni. Hatása, hatásossága elvitathatatlan. De: eredeti-e a kompozíció? Nem, Liszickij kompozícióira épül rá. Eredetiek-e a képalkotó elemek? Nem: az összes grafikai elem Liszickij képeiből van átvéve. A negatív fényképek is Liszickij negatívokból készült montázsait, illetve fotogrammjait idézik. Mindezt nem elítélően mondom, szerintem Tamás a sorozat programjában nyíltan vállalja, célul tűzi ki ezeket a direkt utalásokat. Ami által egy igen gazdag élménnyel, gyönyörűséggel ajándékozott meg mindannyinkat.

Még egy gondolatod helyénvalóságával vitatkozom. Mármint azzal, hogy „Liszickij … nagyon is egy konkrét ideológia foglya volt, amelyet műveiben szimbolizált is.” Melyik nagy orosz képző- és egyéb művészt nem érintette meg a húszas évek forradalmi szelleme? Chagallt, Málevitcset igen, hogy csak a Liszickijhez nagyon közelállókat említsem. Feltétlenül kárhoztatnunk kell-e őket, hogy nem látták hová viszi a fél világot ez az ideológia? Mi látjuk, hogy a mai eszmék és téveszmék hová viszik a világot? Hogy mit jelentett a vörös, a fehér, a fekete 1920-ban? Meg az ék? Ugyan már: a színpszichológiát nem a bolsevikok találták fel, legfeljebb alkalmazták. Már nehogy megrontsák örömünket ezek a múltba süllyedt párhuzamok.

58
Értékelem!

Kedves Zsolt,
méltató értékeléseddel egyetértek, de Liszickij megközelítésében némi kiegészítenivalóm van. Míg a szuprematista törekvések tényleg kizárólag a geomatrikus absztrakcióra törekedtek, Liszickij a megítélésem szerint nagyon is egy konkrét ideológia foglya volt, amelyet műveiben szimbolizált is. Ekként inkább szupermatista ábrázolást is használó szimbolista alkotónak tűnik nekem itt, mintsem "tisztán" szuprematista alkotónak. Füzetének címadásában ez tetten is érhető, hiszen ő ezzel a címadással azt árulja el, hogy kívülről látja e művészeti mozgalmat, mintsem belülről - tehát használja az eszközeit saját céljai érdekében. Ezzel így önmagában persze nincsen baj.
Liszickij megszólalásaiban, plakátjain is több ízben hangot adott ideológiai nézeteinek. Ez már inkább árnyat vet minden alkotóra, akik egy rendszert szolgálnak ki. A lenini mozgóképes elképzelés szorgalmazása, az egyszerű, és minél érthetőbb vizuális jelek eljuttatása az olvasni sem tudó népnek propaganda eszköz volt. Liszickij itt feldolgozott forrásfüzete is bár tudtommal gyermekeknek készült, üzenete félreérthetetlenül egyértelmű, és nem véletlen: a vörös négyzet legyőzi a fekete négyzetet. A vörös négyzet (ököl) szerte üt mindent. A feketére ráépül a vörös (társadalom)... Mindez ideológiai történet szerintem, és nem véletlen, hogy nem zöld és kék négyzetek küzdenek.

Liszickijnek van pl. egy plakátja is, talán a legismertebb, amelyen az éles vörös háromszög szétfeszíti a fehér kört (ifjabbak kedvéért a fehér az ellenforradalom színe, egyáltalán a cárhű erők színe) ... annyira egyértelmű az üzenete, nem lehet elvonatkoztatni korától.

Tamás feldolgozásában az a zseniális - amennyire értem - hogy képes nem állást foglalni. A képsorozata befogadható pusztán esztétikai értékei alapján, és felfogható mind a két egymással szemben álló ideológia oldaláról is, úgy mint irónikusan (hogy lámlám nem sikerült) és úgy mint fájdalmasan (hogy affene nem sikerült) Ettől tartom én (súlytalan kis hangommal is) igazán zseniálisnak e sorozatot: minden oldalról megközelíthetővé válik, és közben egy világrengető probléma magvait hordozza magában konfliktusmentesen. Le a kalappal!

(És annyi mindent lehetne még mondani, írni... Az is már egy külön történet, hogy miképpen kapcsolódnak az egyes negatívok az eredeti képhez... És őszintén szurkolok, hogy ez az alkotás legyen a hónap képe!:))

65
Értékelem!

Viki köszönöm! Ádám köszönöm, a grafika (Liszickij) főszereplője a képeknek. Az effekt nélkül pedig nem illeszkednének az én képeim.

45
Értékelem!

Jaj, Tamás, és én most ehhez hogy szóljak hozzá?! Baromi jó! Legszívesebben plakátot gyártanék belőle a szobám falára.

59
Értékelem!

(Ádámnak a remanence festészetről :)

Ádám, a negatív kapcsán jutott eszembe, hogy igen, megfájdulhat a fejed tőle egy nagyon érdekes fiziológiai mechnaizmus miatt. Bizonyára megfigyelted, vagy már észrevetted, ha sokáig, legalább fél percig nézel mereven egy dolgot, becsukva a szemed annak a dolognak a negatív lenyomata jelenik meg szemhéjad mögött. Megvan ennek a fiziológiai magyarázata amúgy. De az érdekes, hogy működik ez visszafele is. Ha negatívot fotózol, és azt nézed egy ideig, akkor becsukva a szemed az eredeti kép, eredeti színezetében rajzolódik ki. (lehet, hogy nem pont negatív, nem értek pontosan hozzá) Tudatossan felhasználva nagyon különleges műalkotások hozhatók létre így. Volt szerencsém részt venni Dimitri nevű párizsi alkotó remanence kiállításán a La Grande Arche-n, ott sokáig látható volt kiállítása (Párizsban a Defense épület tetején lévő kiállítóteremről van szó).
Hogy kézelfogható legyen amiről beszélek, egy link Dimitri honlapjára:
http://www.dimitriparis.fr

Üdv. István

55
Értékelem!

Akkor csak én vagyok más beállítottságú, van ilyen.

64
Értékelem!

Ádám, ha kihagyod a grafikát, effektet és negatívot, akkor mi marad? Azért ne akarjunk már egy teljesen más koncepciót ráhúzni valakire - akkor tessen megcsinálni magunk, ha az ötlet ihletet ad úgy, ahogy mi szeretnénk, de ha a bablevesből kihagyjuk a csülköt, mert nem szeretjük, ha fujj a zöldségre és a fűszerekre, akkor csak bab marad és lé.

57
Értékelem!

Nekem ez jobban tetszene effektek meg grafikák nélkül, főleg hogy nagyon nagyon nehezen tudok így belemélyedni, mert ha sokat pásztázom akkor megfájdul a szemem a negatívoktól. Ami azért zavaró nekem mert alapvetően elég figyelemfelkeltő az egész, nagyon erőteljesen hangulatofkozó az egész.

68
Értékelem!

Látom, és értem Tamás, hogy ignoráltál. Ettől függetlenül szeretném itt is elmondani véleményemet. Magad is írod, a szöveg szerves része az eredeti műnek. De ez itt már régen nem az eredeti. Nekem azért is tetszik, életet leheltél egy embert nélkülöző világba, belaktál egy világégést.

Én ezt a képsorodat így is szeretem, örömmel nézegetem. Számomra a Liszickij "új embertípusa" halt meg ezeken a képeken - a vörös és a fekete küzdelme felett mond ítéletet az idő. Vidámpark képei vannak mögé húzva... Liszickij földgolyót ellepő kommunista városainak álomképét nyomja el itt a szórakoztatóipar, a XX. század vége. Számomra esztétikum és fájó irónia. És igaz, maradhat is a szöveg, de szerintem semmit nem tesz már hozzá jelen formában, feleslegesen vonzza az ember szemét.

Nagyon sok van ebben a sorozatban!

Üdvözlettel: István

58
Értékelem!

Köszönöm Dávid! A szöveg Liszickijé, szerintem szerves része az eredeti műnek.

51
Értékelem!

Izgalmas és erős etűd! Zeneisége van ebben a sorban, tetszik az intenzív és elvonatkoztatott fotó alkalmazás.
[Nem vonom kétségbe jelentőségét a képek egyes szövegeinek, nyilván helye van és kell oda, csak leírom hogy nekem működik nélküle is.]
grat!
d

69
Értékelem!

Kedves Tamás,
vizslakölök lelkesedéssel de ügyetlenül ugrabugráltam össze az első hozzászólásom, kérlek ne haragudj, és kérlek, hadd ismételjek! :) Csak azzal tudok mentegetőzni, hogy szó szerint megrészegültem az első benyomástól...

Amint megláttam a sorozatot, tényleg nagy izgalom öntött el. A monitoron egyszerűen képtelenség átnézni jól e sorozatot - egyesével lehet, egymás viszonyaiban nem nagyon. De egyesével is egy nagyon izgalmas világ rajzolódik ki előttem, úgy érzem olyan, amelyet tényleg akár évekig, évtizedekig is szívesen nézegetnék! Korábban tudtam áldozni, és szívesen is áldoztam kortárs képzőművészetre, festményekre, grafikákra. Manapság leginkább csak az igényem van meg rá. Tudom, megfelelő minőségben, nagyításban, üvegezve stb ez a sorozat sem olcsó mulatság, már önköltségen sem, de egyetértek azzal, hogy legyen megfizetve az ára. Ráadásul egy műben sosem egy mű kattintása, vagy rajzai vannak, hanem az addigi úté... Tudom ezt. De izgat a dolog, ezért szeretnék többet tudni a lehetőségről. Esetleg ha privátban, vagy emailben (mistvan@mys.hu) tájékoztatnál, hogy akkora méretben, amelyben már működik szerinted nyomtatva, mennyibe kerülne egy-egy nyomat, nagyon szépen megköszönném!

Üdvözlettel: István

53
Értékelem!

Kedves István!
Örömömre szolgál, hogy tetszik neked ez a sorozat. Természetesen szívesen lenagyítom neked a képeket. Te megmondod, mekkora nagyítást kérsz, én megmondom mennyibe kerül.

Üdvözlettel: Tamás

U.I.: És akkor addig tartod az irodádban, ameddig jólesik.

73
Értékelem!

Hát én ezt imádom...
Ebből vennék is egy sorozatot... Kössünk üzletet: megkapom eredeti nyomtatható méretben, kinyomtatom őket, kiteszem irodámba a falamra minimum egy évig, és nagy betűkkel aláírom a neved... :)))
(((A szöveg viszont nekem nem indokolt rá.)))
Üdv. István

Új hozzászólás