Tamás, ez egy jó játék, jelen pillanatban azt mondom, hogy ebben a formában ez egy témafelvetés, egy gyakorlat. Azt gondolom, hogy számomra megadta a választ a kép, hogy mivel érdemes és izgalmas foglalkozni, de nem biztos, hogy egyetértünk. Számomra ebben az izgalmas az, ami az üveg és papír konstrukciójában a tükröződéssel létrejön. Ott vannak olyan sztorik, olyan mesék, amik nagyon izgalmasak - fantasztikus, ahogy a pohár érintőjén végig megy a tükröződés -, ezek egészen extrémek. Ha megfigyeljük a kisebbik poharat, legalábbis formában olyan, mintha egy emberalak lenne az árnyékban (lehet, hogy maga a fotós az). Nyugodtan lehet ebből vágni, mert hogy a háttér és az előtér nem olyan fontos; a felső régióból biztos hogy vágnék legalább 2 ujjnyit. Az, hogy hogyan kanyarodik ki a papír az engem nem nagyon érdekel, de ez egy jó gondolat. Amin el kell gondolkodni, hogy hogyan lehet rajta javítani, az a koszossága. Ez a papír olyan koszos szürke. Volt egyszer valami kép, alatta egy komment, már nem emlékszem melyik képnél. Talán mintha pont te lettél volna, aki ezt a koszos szürkét felhoztad és aztán kérdezték, hogy mitől koszos egy szürke. Megpróbálok erre válaszolni. Van a szürke terjedelme mondjuk 0-255-ig (digitális technika) és ha azt mondom, hogy úgy mondjuk a középső tartomány (100-150 közötti rész) az úgymond koszos, tehát a középszürkék hozzák a koszos érzetet. Az ennél feljebb lévő tónusok, tehát a világosabbak is már tudnak érdekes és izgalmas rajzokat kiadni magukból és a mély tónusok is szintén izgalmasak. Tehát akkor, amikor egy szürkeárnyalatos képpel dolgozunk, akkor érdemes a tónusrenden annyit módosítani, hogy adott szituációban ezeket a középtónusokat gyengítjük, az alsó és felső régiót emeljük és akkor talán ez helyrebillen. Nyilvánvaló, hogy ez kép mondanivalótól függ, amit most mondtam, mert igenis vannak olyan képek, ahol igenis a középtónus a legtöbbet tudja mesélni. (hegyi)
értékelés:

Tamás én most itt mondok neked valamit. Egyrészt ez a kép azért nem tökéletes, mert ferde és nem értem, hogy miért. Azért ez nem kicsit ferde, tehát ez nem is perspektivikusan ferde, alapvetően ferdén van lefotózva, amit nem értek. Tulajdonképpen miért választottad ezt a fajta ferdeséget? Másrészt kapunk 10 tojást a tojástartóban, nem vagyok benne biztos, hogy értem, hogy miért a 10 tojás lesz maga a tökéletesség, mégpedig azért nem, mert ha filozofikusan közelítem meg ezt az egészet, akkor azt mondom, hogy 1 tojásban benne van a világ. Tehát ebben a tojástartóban, ha egy tojás is marad, az is tökéletes - tehát a tojással elkezdhetünk másképp is gondolkodni. Akár ezen a sötét háttéren, ezt a 10 tojást letéve egymás mellé, megkísérelve ezt a tartóformát megőrizni tartó nélkül, lehet, hogy ez egy érdekes dolgot hozna létre. Annál is inkább, mert a tökéletesség mindig egy viszonyrendszerben lesz tökéletesség, tehát valamihez képest lesz tökéletes és nem biztos, hogy önmagában. Magyarán egy ilyen témafelvetésnél abszolút elfogadható az, hogy maga a tárgy és az az által sugallt filozófiai rendszer az, ami a tökéletesség. De ennek a képnek a térbeli elhelyezése most a rendezetlenségből indul. Abból, hogy a 10 tojást egymás mellé teszed, nem biztos, hogy úgy fog kinézni, mint ahogy most a tojástartóban látható. Még valamit hadd mondjak. Van az úgynevezett ready-made, azaz amikor használati tárgyakat nyilvánítunk művészeti objektumnak. Duchamp. Nos, de amikor ezt tesszük, ezáltal felerősítjük azt a kötést, azt a kohéziót, ami a tárgy szervülése a környezetbe, vagy a funkció szépsége, tehát ott a legspontánabb megjelenítés mögött is eszméletlen fontos, hogy a közlés megmásíthatatlanul pontos legyen. Mert ha csak úgy kiemeljük a tárgyat, még nem fog a csoda megtörténni, nem fog hitelessé lenni, a hitelességét a megmásíthatatlansága adja. Ezért ezt visszaadom újragondolásra és ismétlésre. (hegyi)

Nos, vannak kiemelt pillanataink és ez a kép ezek közé a kiemelt pillanatok közé tartozik. Egészen fantasztikus az, amit látok és komolyan mondom, hogy szívesen látnám a falamon. Ritkán mondok ilyet. És ha már így belekezdtem ebbe, hogy még tovább menjek a tőlem szokatlan mondatok irányába, össze is hasonlítom most, Gerleinek van egy képe a napraforgókkal, oda tudom sorolni. Írtam itt a hozzászólásoknál, hogy fél fokot érdemes lenne rajta fordítani, de vegyük úgy, hogy nem szóltam mert ez kiküszöbölhető. Ugyanakkor nagyon tiszta amit látok. Nagyon tiszta a gondolatiság és nagyon tiszta a közlési forma. Azt hiszem, ahányan vagyunk a Látszótéren, mindenkinek másról mesélhet ez a kép: magányról, csendről, útkeresésről, az úton lévő akadályokról, elveszettségről, szerelemről, szóval széles a paletta, de egy biztos, hogy olyan finom a fénytani helyzet, ami ritkán fordul elő egyrészt, másrészt pedig olyan a kompozíciós viszonyrendszer mindezzel együtt, ami nagyon kiegyensúlyozott és nagyon határozott és mégis, a technika nem uralkodik az egészen, hanem nagyon finoman meghúzódva a háttérben ad egy stabil bázist, amire ennek az egésznek a lírája fel tud épülni és ki tud teljesülni. Mondom ehhez a fényviszonyhoz Turner-t szóval egészen festményszerű ez a kép. Azt hiszem, hogy ez a helyszín ebben a fényviszonyban, ebben a természeti csodában nagyon sok mindenre alkalmas helyszín lenne. Gyönyörű aktot lehetne itt csinálni, de önportréra, portréra is alkalmas. Nagyon sok mesét el lehet itt képzelni. És mégis, miközben sokszor előfordul, hogy azt mondom, hogy de hát ez még csak a színpad, itt mégsem erről van szó. Azok a kis füvek, azok a kis bogáncsok vagy nem tudom, milyen növények, amik ott az előtérben vannak, azok lesznek a főszereplői. Itt vannak ezek a kis csenevész fácskák a maguk rendjében, és ebben a rendszerben azok a kis növénykék, mintha egy furcsa védelemben, mintha felnőttek között állnának. Nagyon érdekesen vannak jelen. Nagyon köszönöm ezt neked Tamás! Feladtad a leckét magadnak, mert ez egy nagyon magas minőségű megoldás. (hegyi)
értékelés:    

Kapunk itt egy nagyon kedves performanszt. Tulajdonképpen ez két ilyen cipőtágító flörtje. Tényleg olyan, mintha táncolnának, vagy mindenféleképpen valamilyen kapcsolati helyzet jönne köztük létre. Aztán meg is van a konfliktus ebből, összegababolydnak ők. Ha az üzenetet nézem, akkor ezt tudom ebből kihámozni. Az is biztos, hogy ha a ceruzahegyezős képhez hasonlítom, akkor lényegesen jobban sikerült választás, ez egy izgalmasabb forma, de kicsit leleplezőnek tartom még mindig a világítást. Tehát, még mindig nem sejtelmes, még mindig nem elég játékos. Közeledünk felé, jó irányba megyünk, de még mindig tárgyias maradt az egész. Én azt gondolom, hogy ez akkor lenne 10 pontos dobás, ha pont ezt a tárgyiasságot elfeledtetnénk, hiszen pont ez a lényege ezeknek a képeknek, hogy mozogjon, robbanjon, hogy nevessünk vagy sírjunk vele, és aztán gondoljuk végig, hogy ezt a Tamás két ilyen cipőszerkezettel érte el. Még most nem nagyon történik meg ez az átalakulást. Jó az irány, de még mindig nem érzem, hogy ebben az a líra lenne. Nem szoktam más képeivel előhozakodni, Ágnesnek volt egy sorozata régen, amikor bélyegekkel dolgozott. Ott is nagyjából azt mondtam, hogy bújjon ebbe bele, ne hagyja könnyen a dolgot, keresse meg, hogy mi az, amiért ez neki fontos. Nyilván ott azért volt egy személyes kötődés a tárgyakhoz, talán azt könnyebb volt megvalósítania, de itt sem más a feladat. Tehát mindegy, hogy kik a szereplőid a valóságban, de jó lenne, ha lenne hozzá valami közöd. Megy egy ritmus, megy egy tánc, de még most ez csak két cipőtágító tánca, nem alakult át Rómeóvá és Júliává. (hegyi)

Amennyire az előző képednél azt mondtam, hogy varázslatosan szépek a fények, és nagyon plasztikusak, itt most ezt nem tudom elmondani. Az ötlet rendben van, meló is van benne nem kevés, én ezt most egy forma-tanulmánynak gondolom, és szeretném leszögezni, hogy abszolút hatásos lenne a megközelítésed, de azzal, hogy ezek a ceruzafaragók ki vannak ide emelve óriási méretben lenyomatként is, most nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egyrészt ez világításában nagyon furcsa, kemény fényeket kapott, másrészt tónusában a háttérnél fordulnak a dolgok. A háttér lehetne lényegesen keményebb tónusban, és a tárgyak lehetnének szerethetőbbek. Most ez nem történik meg. Azt nem értem, Tamás, hogy az miért van, hogy ennyire elidegenítő helyzetet választottál. Egyrészt ez a vörös meg a kék nagyon agresszív, másrészt a fények is nagyon kemények és kopogósak. A letett tárgyak formái is sarkosak, millió sarokkal, éllel rendelkezik ez az egész, mindehhez képest az, hogy hol futnak ki ezek a formák a háttérben, az nekem esetleges, nem nagyon értem, hogy miért pont ott csonkolódnak a formák ahol, szóval most ez olyan, mintha valamit ide akartál volna dobni, ami sokkal inkább performansz, mint fotográfia. Én szeretném, ha egy kicsit a fotografikusabb megközelítésedből mutatnál, mert a performanszot értem, csak az viccessé válik akkor, amikor a performansz két ceruzahegyezővel történik meg. Egészen furcsa lesz amit most mondok: kérem ezt a képet megismételni úgy, hogy az ötletet tartod meg belőle, nem a ceruzahegyezőt. Ugyanis zseniális az, ahogy ezek megfordulnak a térben, és az is, ami térbeli játékként létrejön azzal, hogy a hátterünk egy két dimenzióra vasalt valami, amibe belehelyezted ezeket a ceruzahegyezőket. Utána ez a kép megint két dimenziósra vasalódik, ettől van egy fantasztikus játékossága az egésznek, csak a tárgyak olyan szinten póriasak, hogy nem tud létrejönni az az izgalom, ami egyébként létrejöhetne, ha emelkedettebb módon nyúlsz ehhez az egészhez. Mit kezdjek két ceruzahegyezővel? Ha két doboz gyufával játszol, még ahhoz is több közünk van, vagy hadd ne nekem kelljen más tárgyakat felsorolnom, amik szerethetőbbek, mert a ceruzahegyezőben is vannak olyanok, amik hordozhatnak valami gyerekkori élményt, de hát ez a tömegtermelésnek valami olyan dekadens zsákutcája, hogy az valami eszelős, még abban se vagyok biztos, hogy ezek a funkciójukat el tudják látni normálisan. Hordozzák valahol azt az élményt, ami az én gyerekkoromban is megvolt, hogy kétféle ceruzát lehetett beledugni, de nem ilyen borzalmas színben és kivitelben jöttek ezek. Ez nekem egyébként a giccs leckére hajaz, azért, mert ebben benne van az a fajta üzenet, ami a giccseknek is a sajátja, hogy a valóságnak valami torz leképezését kapjuk, ezeknek a hegyezőknek is megvan a maguk belső valósága. Tudod milyen a hatás? Mint amikor újból elkezdik gyártani a Traubit, vagy a Limó port, hogy igen, volt ez régen is, és most is van valami. Aki nem ismerte a régit, annak lehet, hogy ez a mostani is értéket és funkciót tud képviselni, de köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ha megengeded, azt mondom neked, hogy valahogy próbáld ezt az egészet úgy végiggondolni, hogy a most tökéletesen érthető térbeli játékodat pontosítod formailag, és hozzáadod a most nem fellelhető esztétikai súlyát is ennek az egésznek. Ismétlés. (hegyi)

Érdekes ez a bujkálás, ahogy, mint egy ilyen védelmi vonalat, magad előtt tartasz egy ilyen növényzetet, miközben ez az egész egy üvegfelületen, vagy valamilyen felületen visszatükröződést hoz létre, tehát többszörös fátylon és többszörös rétegen keresztül jutunk csak el hozzád. Az a furcsa, hogy miközben erejük és pompájuk teljében vannak ezek a növények, beteszed őket ebbe az egész sötét tónusba és ettől fenyegető hatásuk van. És az a titokzatossága ennek a képnek, hogy ennek a bujkálásnak, vagy ennek a fátyol mögötti jelenlétnek kezdi el az ember kutatni a miértjét. És ami még, mint következő réteg, megjelenik a képen az a két lámpa és az a sárgás derengés ott a háttérben. Mert az egy belső teret, egy belső világot, egy szobát, egy személyes helyzetet akarna mutatni, de ebből se kapunk semmit. Ez egy fityiszmutatás is a nézőnek, hogy hoztam is ajándékot, meg nem is, meg is mutatom magam, meg nem is. Én vagyok Bojtár Tamás, de mégsem. Ami az én szemszögemből, a néző szemszögéből a tovább lépés lenne és egy esztétikai helyzetet is hozna létre, az pedig az, hogy ez a kép számomra akkor lenne igazán erős, hogy ha a jelmezzel történne valami. Mert hogy most valami barnás színű póló lehet rajtad és ez nem kapcsolódik semmihez. Ez olyan, mint hogyha egy beállítást lepróbáltam volna, hogy hogyan fog az a valóságban megtörténni, de ez még csak egy próba lenne, ami után én bemegyek a kis ruhásszobába és akkor kiválasztom azt a ruhát, ahogy én ide beállok. Ha már itt egy ilyen furcsa tükörországot hozol itt létre, akkor én azt gondolom, hogy érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy hogyan is lehet ezt úgy megoldani, hogy ez az egész ugyanazzal az erővel jelenjen meg, mint a növények. Mert a növények attól erősek és attól izgalmasak, függetlenül attól, hogy mennyire minimális fényviszonyban vannak jelen és mennyire nem az ő valóságukat akarod mutatni, hogy mégis csak ők felöltöztek ehhez a meséhez. Úgyhogy ez lenne, amin érdemes lenne elgondolkodni, hogy ezt hogy lehetne megvalósítani, amennyiben saját teredben történt és megismételhető, engem érdekelne a folytatása, ennek a történetnek, mert ez a póló most civil, nincs benne a mesében. Ez az egyik irány, a másik irány pedig az, hogy bevállalható szerintem nyugodtan egy félmeztelen portré, és akkor a test körvonalai lehet, hogy jobban kivehetőek. Most ott a karodat valamennyire megkapjuk, meg a fejedet, meg a nyakadat, a többi meg úgy kimarad a játékból. Ha pedig ezt játsszuk, mert ez is lehet egy irány, hogy csak test darabokat mutatunk, akkor érdemes lenne valamit a kezeddel kezdeni, valahol annak meg kéne jelennie ilyen testrész darabként. Nem tudom most mennyire vagyok érthető. Lényeg a lényeg, az irány abszolút jó és érthető és én azt kérném a Tamástól, hogy ha lehet ilyet kérni, hogy sűrűbben jelentkezzen. És én nagyon szeretnék vele elkezdeni dolgozni ezen a 2. leckén. Mert azt hiszem, hogy van miről meséljünk. Van mivel dolgozzunk. Nem tudom, hogy egyetértesz-e Tamás, nagyon kíváncsi lennék a véleményedre egy kommentben. Tehát miközben azt mondom, hogy ez megvan, mint lecke, de ne szaladjunk el úgy, hogy ezzel még ne dolgoznánk. (hegyi)
értékelés: