tárgy és fotó, Hegyi Zsolt-2013.01.23. 17:59, Hegyi Zsolt-2013.01.23. 17:59, Hegyi Zsolt-2013.01.23. 17:59

tárgy és fotó
tárgy és fotó
tárgy és fotó
tárgy és fotó

A kérdés gondolom az, hogy mit szólok ahhoz, hogy fotókra applikálsz rá vetített technikával képeket, magyarán mi van akkor, ha elkezdesz ezzel a színpaddal mozogni. Nem megkerülhető kérdés az, hogy mi van a háttérben (önmagában mennyire áll meg a lábán, mennyire lesz az kép), ha végignézem itt a melókat, akkor azt látom, hogy ez az első képnél a legerősebb, a második teljesen felejthető (az önmagában nem kép), a harmadik a futó lóval elég közhelyes, de nem nagyon kép (túl erős és határozott is), a negyedik egy konstrukció akarna lenni. Megint azt mondom, ha ez egy szaklapba készült fotó, akkor rendben van, de egyébként nem nagyon értem, miért lett lefotózva. Most kifejezetten, csak a háttérről beszélek. Ami a háttér előtt elhelyezett tárgyakat illeti, ez egy jó játék (hogy melyik hogy torzít), mert ezzel majd el tudunk kezdeni dolgozni - ezért mindenképpen csillag jár, hogy ezt felfedezted és keresed a kérdéseidre a választ. Mindegyik érvényes lehet, de nem így – szóval André Kertész elég nagy név és van egy sorozata, az a címe hogy Distortion - az sohasem ciki, ha valaki végiggondolja, hogy egy nagy elődnek mi járhatott a fejében. Én ezt érvényesnek tartom, mint modernkori újra felismerése ennek a gondolati körnek, de az lenne a jó, ha te is feltennéd magadnak azokat a kérdéseket, amiket ő feltett. Milyen viszonyrendszer alakul ki? Ez milyen esztétikai helyzetet képvisel? Mi történik ebben a dologban? Milyen belső mese van és azt mi segíti? Most ha a 2. képet nézem: itt pl. van egy fürdőző csapat. Önmagában az, hogy ez színesben van hagyva, az egészet elviszi a fenébe. Lehet, ha ez egy fekete-fehér kép lenne, máris másról kezdene el mesélni. Tehát én arra szeretnélek biztatni, hogy játssz még ezzel! Egyenlőre nem találom benne a Tamást, Tamás üzenetét. Minél több ilyet próbálj ki, hogy meglásd azt, melyik tárgy mit csinál ezzel a képpel és utána kezdj el ebből az egészből szűkíteni és szűkíteni... Most egyenlőre még pontosan azért, mert még a tesztidőszak folyik, minden egyszerre szól, egyszerre fontos a háttér, a színek, a torzítás, annak viccessége, drámaisága, közben belekapcsolódik a giccs, a konstruktivizmus - tehát sok mindent egyszerre próbálsz, de ez jó és fontos, mert innen fogod majd magad is megtudni, hogy mi az, ami ebben téged izgat. Az irány az, hogy szűkíteni kell és a Tamást szeretném látni. (hegyi)
értékelés:

fény-üveg

fény-üveg
fény-üveg

Itt kapunk két verziót – az ötlet abszolút érthető. Valami tükröződő felületet látunk, mint támaszték és a háttérben, talán a monitoron megjelenő vetített képet. Ebben az az érdekes számomra, hogy a Tamás létrehozott egy színpadot. Aztán hogy ezen a színpadon milyen mese indul el, nyilvánvaló hogy a saját hatásköre, de maga a színpad tökéletesen jól értelmezhető. Mondom a problémámat. Az alsó kép engem kevésbé érdekel, nekem az egy jó konstrukció, de valahogy olyan iskolás. A felső kép izgalmas, mégpedig azért, mert ott a háttérben is izgalmas dolgok történnek és egyébként, ha egy kicsit merészebb az ollód (kölcsön kéred a Gerleitől – neki van egy jó kis szabóollója, mivel szokta vagdosni a képeit), hogyha a kép alsó és felső részéből 1-1 ujjnyit levágsz, akkor ez egy teljesen rendben lévő üzenet. Számomra egyébként a legizgalmasabb dolog ezzel a „V” alakú üvegpohárral történik és ami ott mögötte létrejön. Tehát egyébként én lehet, hogy az egész másik kettőt kidobom a képből a francba, és csak a háttér és egyetlenegy pohár (ez a „V” alakú) amivel dolgoztam volna. De így is nagyon érdekes, ami létrejött. Tehát ha a két képből kérdezed én a felsőre teszem a voksomat. (hegyi)
értékelés:

fény-üveg-papír

fény-üveg-papír

Tamás, ez egy jó játék, jelen pillanatban azt mondom, hogy ebben a formában ez egy témafelvetés, egy gyakorlat. Azt gondolom, hogy számomra megadta a választ a kép, hogy mivel érdemes és izgalmas foglalkozni, de nem biztos, hogy egyetértünk. Számomra ebben az izgalmas az, ami az üveg és papír konstrukciójában a tükröződéssel létrejön. Ott vannak olyan sztorik, olyan mesék, amik nagyon izgalmasak - fantasztikus, ahogy a pohár érintőjén végig megy a tükröződés -, ezek egészen extrémek. Ha megfigyeljük a kisebbik poharat, legalábbis formában olyan, mintha egy emberalak lenne az árnyékban (lehet, hogy maga a fotós az). Nyugodtan lehet ebből vágni, mert hogy a háttér és az előtér nem olyan fontos; a felső régióból biztos hogy vágnék legalább 2 ujjnyit. Az, hogy hogyan kanyarodik ki a papír az engem nem nagyon érdekel, de ez egy jó gondolat. Amin el kell gondolkodni, hogy hogyan lehet rajta javítani, az a koszossága. Ez a papír olyan koszos szürke. Volt egyszer valami kép, alatta egy komment, már nem emlékszem melyik képnél. Talán mintha pont te lettél volna, aki ezt a koszos szürkét felhoztad és aztán kérdezték, hogy mitől koszos egy szürke. Megpróbálok erre válaszolni. Van a szürke terjedelme mondjuk 0-255-ig (digitális technika) és ha azt mondom, hogy úgy mondjuk a középső tartomány (100-150 közötti rész) az úgymond koszos, tehát a középszürkék hozzák a koszos érzetet. Az ennél feljebb lévő tónusok, tehát a világosabbak is már tudnak érdekes és izgalmas rajzokat kiadni magukból és a mély tónusok is szintén izgalmasak. Tehát akkor, amikor egy szürkeárnyalatos képpel dolgozunk, akkor érdemes a tónusrenden annyit módosítani, hogy adott szituációban ezeket a középtónusokat gyengítjük, az alsó és felső régiót emeljük és akkor talán ez helyrebillen. Nyilvánvaló, hogy ez kép mondanivalótól függ, amit most mondtam, mert igenis vannak olyan képek, ahol igenis a középtónus a legtöbbet tudja mesélni. (hegyi)
értékelés:

Házioltár

Házioltár

A formai megfejtést értem, a dolognak a kivitelezése az, ami nekem kivánni valót hagy maga után. Egyrészt, ha mint házi oltárt nézem - a humorát is értem, ahogy ott van ez a telefon - formailag abszolút beleillik ebbe a dologba, viszont a CD-tokok nekem nem. Tehát nekem egy geg elég lenne. Nem tudom, hogy mennyire értesz most ezzel egyet. Az által, hogy a telefon is ott van, meg még a CD-tokok is ott vannak, engem kivittél a tökéletességből. Még akkor is, ha maga a házi oltár ilyen a valóságban. Szóval hát nem tudom, én ezt továbbgondolásra adnám vissza, jó? Tehát, mint viszonyrendszerrel, kezdjünk valamit. (hegyi)

Tíz tojás

Tíz tojás

Tamás én most itt mondok neked valamit. Egyrészt ez a kép azért nem tökéletes, mert ferde és nem értem, hogy miért. Azért ez nem kicsit ferde, tehát ez nem is perspektivikusan ferde, alapvetően ferdén van lefotózva, amit nem értek. Tulajdonképpen miért választottad ezt a fajta ferdeséget? Másrészt kapunk 10 tojást a tojástartóban, nem vagyok benne biztos, hogy értem, hogy miért a 10 tojás lesz maga a tökéletesség, mégpedig azért nem, mert ha filozofikusan közelítem meg ezt az egészet, akkor azt mondom, hogy 1 tojásban benne van a világ. Tehát ebben a tojástartóban, ha egy tojás is marad, az is tökéletes - tehát a tojással elkezdhetünk másképp is gondolkodni. Akár ezen a sötét háttéren, ezt a 10 tojást letéve egymás mellé, megkísérelve ezt a tartóformát megőrizni tartó nélkül, lehet, hogy ez egy érdekes dolgot hozna létre. Annál is inkább, mert a tökéletesség mindig egy viszonyrendszerben lesz tökéletesség, tehát valamihez képest lesz tökéletes és nem biztos, hogy önmagában. Magyarán egy ilyen témafelvetésnél abszolút elfogadható az, hogy maga a tárgy és az az által sugallt filozófiai rendszer az, ami a tökéletesség. De ennek a képnek a térbeli elhelyezése most a rendezetlenségből indul. Abból, hogy a 10 tojást egymás mellé teszed, nem biztos, hogy úgy fog kinézni, mint ahogy most a tojástartóban látható. Még valamit hadd mondjak. Van az úgynevezett ready-made, azaz amikor használati tárgyakat nyilvánítunk művészeti objektumnak. Duchamp. Nos, de amikor ezt tesszük, ezáltal felerősítjük azt a kötést, azt a kohéziót, ami a tárgy szervülése a környezetbe, vagy a funkció szépsége, tehát ott a legspontánabb megjelenítés mögött is eszméletlen fontos, hogy a közlés megmásíthatatlanul pontos legyen. Mert ha csak úgy kiemeljük a tárgyat, még nem fog a csoda megtörténni, nem fog hitelessé lenni, a hitelességét a megmásíthatatlansága adja. Ezért ezt visszaadom újragondolásra és ismétlésre. (hegyi)

Csend

Csend

Nos, vannak kiemelt pillanataink és ez a kép ezek közé a kiemelt pillanatok közé tartozik. Egészen fantasztikus az, amit látok és komolyan mondom, hogy szívesen látnám a falamon. Ritkán mondok ilyet. És ha már így belekezdtem ebbe, hogy még tovább menjek a tőlem szokatlan mondatok irányába, össze is hasonlítom most, Gerleinek van egy képe a napraforgókkal, oda tudom sorolni. Írtam itt a hozzászólásoknál, hogy fél fokot érdemes lenne rajta fordítani, de vegyük úgy, hogy nem szóltam mert ez kiküszöbölhető. Ugyanakkor nagyon tiszta amit látok. Nagyon tiszta a gondolatiság és nagyon tiszta a közlési forma. Azt hiszem, ahányan vagyunk a Látszótéren, mindenkinek másról mesélhet ez a kép: magányról, csendről, útkeresésről, az úton lévő akadályokról, elveszettségről, szerelemről, szóval széles a paletta, de egy biztos, hogy olyan finom a fénytani helyzet, ami ritkán fordul elő egyrészt, másrészt pedig olyan a kompozíciós viszonyrendszer mindezzel együtt, ami nagyon kiegyensúlyozott és nagyon határozott és mégis, a technika nem uralkodik az egészen, hanem nagyon finoman meghúzódva a háttérben ad egy stabil bázist, amire ennek az egésznek a lírája fel tud épülni és ki tud teljesülni. Mondom ehhez a fényviszonyhoz Turner-t szóval egészen festményszerű ez a kép. Azt hiszem, hogy ez a helyszín ebben a fényviszonyban, ebben a természeti csodában nagyon sok mindenre alkalmas helyszín lenne. Gyönyörű aktot lehetne itt csinálni, de önportréra, portréra is alkalmas. Nagyon sok mesét el lehet itt képzelni. És mégis, miközben sokszor előfordul, hogy azt mondom, hogy de hát ez még csak a színpad, itt mégsem erről van szó. Azok a kis füvek, azok a kis bogáncsok vagy nem tudom, milyen növények, amik ott az előtérben vannak, azok lesznek a főszereplői. Itt vannak ezek a kis csenevész fácskák a maguk rendjében, és ebben a rendszerben azok a kis növénykék, mintha egy furcsa védelemben, mintha felnőttek között állnának. Nagyon érdekesen vannak jelen. Nagyon köszönöm ezt neked Tamás! Feladtad a leckét magadnak, mert ez egy nagyon magas minőségű megoldás. (hegyi)
értékelés:    

Bojtár Tamás: AliscaColor

Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár (7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51.) szeretettel meghív minden érdeklődőt Bojtár Tamás - AliscaColor című kiállításának megnyitójára 2013. január 9-én (szerda) 17 órai kezdettel. A kiállítást megnyitja Elblinger Ferenc tanár, közreműködik Pecze István harmonikán. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében 2013. február 5-ig.

Ízelítő a képekből!

Etüd, Hegyi Zsolt-2012.12.13. 15:50, Hegyi Zsolt-2012.12.13. 15:50

Etüd
Etüd
Etüd

Kapunk itt egy nagyon kedves performanszt. Tulajdonképpen ez két ilyen cipőtágító flörtje. Tényleg olyan, mintha táncolnának, vagy mindenféleképpen valamilyen kapcsolati helyzet jönne köztük létre. Aztán meg is van a konfliktus ebből, összegababolydnak ők. Ha az üzenetet nézem, akkor ezt tudom ebből kihámozni. Az is biztos, hogy ha a ceruzahegyezős képhez hasonlítom, akkor lényegesen jobban sikerült választás, ez egy izgalmasabb forma, de kicsit leleplezőnek tartom még mindig a világítást. Tehát, még mindig nem sejtelmes, még mindig nem elég játékos. Közeledünk felé, jó irányba megyünk, de még mindig tárgyias maradt az egész. Én azt gondolom, hogy ez akkor lenne 10 pontos dobás, ha pont ezt a tárgyiasságot elfeledtetnénk, hiszen pont ez a lényege ezeknek a képeknek, hogy mozogjon, robbanjon, hogy nevessünk vagy sírjunk vele, és aztán gondoljuk végig, hogy ezt a Tamás két ilyen cipőszerkezettel érte el. Még most nem nagyon történik meg ez az átalakulást. Jó az irány, de még mindig nem érzem, hogy ebben az a líra lenne. Nem szoktam más képeivel előhozakodni, Ágnesnek volt egy sorozata régen, amikor bélyegekkel dolgozott. Ott is nagyjából azt mondtam, hogy bújjon ebbe bele, ne hagyja könnyen a dolgot, keresse meg, hogy mi az, amiért ez neki fontos. Nyilván ott azért volt egy személyes kötődés a tárgyakhoz, talán azt könnyebb volt megvalósítania, de itt sem más a feladat. Tehát mindegy, hogy kik a szereplőid a valóságban, de jó lenne, ha lenne hozzá valami közöd. Megy egy ritmus, megy egy tánc, de még most ez csak két cipőtágító tánca, nem alakult át Rómeóvá és Júliává. (hegyi)

Üdeség Érzékenység Bujaság, Hegyi Zsolt-2012.12.09. 13:47, Hegyi Zsolt-2012.12.09. 13:47

Üdeség Érzékenység Bujaság
Üdeség Érzékenység Bujaság
Üdeség Érzékenység Bujaság

high-key, middle-key, low-key

Bevallom, Tamás, hogy amikor felraktam a képeket, már akkor bajban voltam, mert azt gondoltam, hogy ez három kép, de utána rájöttem a leiratból meg abból, hogy a képeket föltöltötted, hogy nem, ezt te egy képhármasnak képzelted el. Nem volt számomra egyértelmű, de nem csak azért nem, mert a beküldésnél nem tetted egyértelművé számomra, hanem a képek állaga miatt sem. Három nagyon-nagyon más minőséget kapunk, és én itt, ebben most problémát érzek. Nem csak az a kérdés, hogy a három kép technikailag milyen minőséget képvisel, hanem az is, hogy végiggondoltságában milyen minőséget képvisel. Ebben a helyzetben az első kép mindent visz, a másik kettő felejthető számomra. Olyan érzésem van, mintha az első képnél még meglett volna a lendület, hogy mit akarok csinálni, és a másik kettőt már didaktikusan követtem volna el. Mondok csak egy ötletet, ami bennem fölmerült: mi lett volna, ha az első képbe beteszek egy zöld almát, vagy más valami zöld gyümölcsöt, egy lime-ot, és ezt a tököt nem rakod oda. Ez azért kérdés számomra, mert olyan gyönyörűek a zöldjeid, és olyan szép fényeket találtál, annyira plasztikus az egész, hogy ehhez képest nekem olyan drabális a tök. Értem én, hogy az unalom ellen próbáltál hatni, de gyönyörű lett volna ez zöldben tartva. Érdemes lenne ezeken elgondolkodni, hogy mit szólsz ehhez. A második kép nekem egy technikai játék, nem érzem benne azt, hogy ez olyan különösképpen a Bojtár Tamás alkotói útján fontos állomás lenne, hogy ezt a képet elkészítette. Egy fekete-fehér kép, szép tónusban, ezt elismerem, plasztikus ez is, és az anyagszerűsége nagyon jól megjön, de most segítségül hívva mesterem, Demeternek a régi mondatát, amivel én nagyon sokszor szembesültem, amikor bármi képi összeállítást csináltam, hogy „jó, jó, de minek?”. Ő ezt így szokta mondani, kevés szóval, de hatásosan. Ez a kép is ilyen: Jó, jó, de minek? Ha ez a kérdés fölmerül, akkor ott valami hibádzik, unalmas. Azt hiszem, vagyunk olyan nexusban, hogy ezt mondhassam neked. A harmadik kép esztétikai problémákkal küszködik: egyrészt nagyon kopogós és kemény, nagyon kétdimenziósra vasalt, másrészt ez az ananász ebben a formában nem szép. Tudom, én is nézegetem a boltban, hogy milyen borzalmas állapotokban kerülnek ezek eladásra, fotóalapanyagként szinte használhatatlanok a bevásárlóközpontok ezen árui, tehát nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ananásszal lehessen mit kezdeni, mert hagyják elszáradni. Nyilván ez a kényszerérés miatt van, mert a szállítást ki kell bírja, és közben érik meg a belseje és lesz valamilyen állagú, és a levelei meg elszáradnak, ami nem szépek, töredezettek, esetlegesek, és nem képviselnek esztétikai értéket. Ha letakarod a képnek a fölső részét, az egész őrületet, ami létrejött ezzel az elszáradt levéllel, a gyümölcsnek a teste, a kókuszdió és a gránátalma együtt már izgalmas lenne. Ezt kellene végiggondolnod, hogy biztos akarod-e ezt így szerepeltetni. Az igaz minden csendéletre, hogy van egy formai kötöttsége a csendéletnek, amit érdemes átszűrni magunkon és alkalmazni, de pont az az izgalmas benne, hogy hagy teret a játékosságra, olyan, mint egy komolyzenei darab, hogy abban van pajkosság, még akkor is, ha nagyon sok szabályt kell teljesítsen. Ebbe is belefér a pajkosság, el lehet dönteni ezt a tárgyat, le lehet róla ezt vágni, megfordítva tenni oda, eldöntve, oldalirányban, sok megoldás lehet. Egyébként a mélységélességen is érdemes egy kicsit elgondolkozni, hogy hogyan dolgozunk, másrészt a fényekkel is. Ami ezen a képen gyönyörű és irigylésre méltóan szép az a gránátalma. Minden más kemény és kopog. Ami fényben a gránátalmának jó, az már sok az ananászon, és a kókuszdión kifejezetten furcsán hat. Fátylakkal, selymekkel, zsírpapírral, sok mindennel lehet a fényen lágyítani, a visszavert fénnyel lehet dolgozni, szóval ezzel még kellene molyolnod. Visszaadom ismétlésre azért, mert mind a három kép olyan (pontosabban a középső nem annyira fontos alkotás), hogy érdemes lenne velük még dolgoznod. Én nem raknám őket egy sorozatba, erősebbek ezek annál, mintsem megtűrjék egymás mellett magukat. Ismétlés. (hegyi)

Hegyezők

Hegyezők

Amennyire az előző képednél azt mondtam, hogy varázslatosan szépek a fények, és nagyon plasztikusak, itt most ezt nem tudom elmondani. Az ötlet rendben van, meló is van benne nem kevés, én ezt most egy forma-tanulmánynak gondolom, és szeretném leszögezni, hogy abszolút hatásos lenne a megközelítésed, de azzal, hogy ezek a ceruzafaragók ki vannak ide emelve óriási méretben lenyomatként is, most nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egyrészt ez világításában nagyon furcsa, kemény fényeket kapott, másrészt tónusában a háttérnél fordulnak a dolgok. A háttér lehetne lényegesen keményebb tónusban, és a tárgyak lehetnének szerethetőbbek. Most ez nem történik meg. Azt nem értem, Tamás, hogy az miért van, hogy ennyire elidegenítő helyzetet választottál. Egyrészt ez a vörös meg a kék nagyon agresszív, másrészt a fények is nagyon kemények és kopogósak. A letett tárgyak formái is sarkosak, millió sarokkal, éllel rendelkezik ez az egész, mindehhez képest az, hogy hol futnak ki ezek a formák a háttérben, az nekem esetleges, nem nagyon értem, hogy miért pont ott csonkolódnak a formák ahol, szóval most ez olyan, mintha valamit ide akartál volna dobni, ami sokkal inkább performansz, mint fotográfia. Én szeretném, ha egy kicsit a fotografikusabb megközelítésedből mutatnál, mert a performanszot értem, csak az viccessé válik akkor, amikor a performansz két ceruzahegyezővel történik meg. Egészen furcsa lesz amit most mondok: kérem ezt a képet megismételni úgy, hogy az ötletet tartod meg belőle, nem a ceruzahegyezőt. Ugyanis zseniális az, ahogy ezek megfordulnak a térben, és az is, ami térbeli játékként létrejön azzal, hogy a hátterünk egy két dimenzióra vasalt valami, amibe belehelyezted ezeket a ceruzahegyezőket. Utána ez a kép megint két dimenziósra vasalódik, ettől van egy fantasztikus játékossága az egésznek, csak a tárgyak olyan szinten póriasak, hogy nem tud létrejönni az az izgalom, ami egyébként létrejöhetne, ha emelkedettebb módon nyúlsz ehhez az egészhez. Mit kezdjek két ceruzahegyezővel? Ha két doboz gyufával játszol, még ahhoz is több közünk van, vagy hadd ne nekem kelljen más tárgyakat felsorolnom, amik szerethetőbbek, mert a ceruzahegyezőben is vannak olyanok, amik hordozhatnak valami gyerekkori élményt, de hát ez a tömegtermelésnek valami olyan dekadens zsákutcája, hogy az valami eszelős, még abban se vagyok biztos, hogy ezek a funkciójukat el tudják látni normálisan. Hordozzák valahol azt az élményt, ami az én gyerekkoromban is megvolt, hogy kétféle ceruzát lehetett beledugni, de nem ilyen borzalmas színben és kivitelben jöttek ezek. Ez nekem egyébként a giccs leckére hajaz, azért, mert ebben benne van az a fajta üzenet, ami a giccseknek is a sajátja, hogy a valóságnak valami torz leképezését kapjuk, ezeknek a hegyezőknek is megvan a maguk belső valósága. Tudod milyen a hatás? Mint amikor újból elkezdik gyártani a Traubit, vagy a Limó port, hogy igen, volt ez régen is, és most is van valami. Aki nem ismerte a régit, annak lehet, hogy ez a mostani is értéket és funkciót tud képviselni, de köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ha megengeded, azt mondom neked, hogy valahogy próbáld ezt az egészet úgy végiggondolni, hogy a most tökéletesen érthető térbeli játékodat pontosítod formailag, és hozzáadod a most nem fellelhető esztétikai súlyát is ennek az egésznek. Ismétlés. (hegyi)

Guzmán Bromélia

Guzmán Bromélia

Én nem tudtam, hogy ennek a növénynek ez a neve, szerencsétlent jól megverte a sors, még a Bromélia hagyján, de a Guzmán egészen elképesztő név, nem tudom, hogy kik találják ki ezeket a neveket, de vicces, az biztos. Mindehhez képest a kép korrekt lenne, és azért csak lenne, mert itt két dolog nem teljesen értelmezhető számomra. Az egyik kevésbé bántó: ez az életlenség, mert azt lehet mondani, hogy ez egy lágyabbra vett objektív, és különben sem kell mindig mindennek karctű-élesnek lenni, fenébe a digitálissal, az élet ilyen, hogy néha ezek az élek lekerekítődnek. Ezt még azt mondom, hogy hagyján, akkor sem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy most nem nagyon értem, hogy miért vannak a vörös levelekbe ilyenformán belevágva. Tamás, most erre mit mondjak? Nagyon szépek a fényeid, nagyon plasztikus és anyagszerű a leveleknek a felülete, üsse kő, nem kell mindig mindennek élesnek lennie, vegyük úgy, hogy maga a struktúra megvan, de nem értem, hogy a formákat miért gyilkoltad így le, ezek nekem nagyon hiányoznak. Nyilvánvaló, hogy meg kell hagyni egy döntést, nem lehet az egész arborétumot ábrázolni, de legalább azt mondhattuk volna, hogy a vörös levelek legyenek meg, aztán máshol, a zöldnél, meg a háttérnél majd lehet vágni, de a vörösökbe miért vágtál bele nem tudom. Az az izgalmas ebben a növényben, hogy pont a leveleinek a vége átmegy zöldbe, pont ezt vágtad le. Akármennyire tetszik, és akármennyire plasztikus a világításod, és emelett ne menjünk el szó nélkül, hogy nagyon térbeli és nagyon hatásos, de agyoncsaptad a vágással, ennek én nagyon nem örülök. Tamás, szerintem pontosan érted, ha azt mondom, hogy egy Bojtár Tamás nem engedheti meg ezt magának. Ismétlés. (hegyi)

Pillanatkép

Pillanatkép

Érdekes ez a bujkálás, ahogy, mint egy ilyen védelmi vonalat, magad előtt tartasz egy ilyen növényzetet, miközben ez az egész egy üvegfelületen, vagy valamilyen felületen visszatükröződést hoz létre, tehát többszörös fátylon és többszörös rétegen keresztül jutunk csak el hozzád. Az a furcsa, hogy miközben erejük és pompájuk teljében vannak ezek a növények, beteszed őket ebbe az egész sötét tónusba és ettől fenyegető hatásuk van. És az a titokzatossága ennek a képnek, hogy ennek a bujkálásnak, vagy ennek a fátyol mögötti jelenlétnek kezdi el az ember kutatni a miértjét. És ami még, mint következő réteg, megjelenik a képen az a két lámpa és az a sárgás derengés ott a háttérben. Mert az egy belső teret, egy belső világot, egy szobát, egy személyes helyzetet akarna mutatni, de ebből se kapunk semmit. Ez egy fityiszmutatás is a nézőnek, hogy hoztam is ajándékot, meg nem is, meg is mutatom magam, meg nem is. Én vagyok Bojtár Tamás, de mégsem. Ami az én szemszögemből, a néző szemszögéből a tovább lépés lenne és egy esztétikai helyzetet is hozna létre, az pedig az, hogy ez a kép számomra akkor lenne igazán erős, hogy ha a jelmezzel történne valami. Mert hogy most valami barnás színű póló lehet rajtad és ez nem kapcsolódik semmihez. Ez olyan, mint hogyha egy beállítást lepróbáltam volna, hogy hogyan fog az a valóságban megtörténni, de ez még csak egy próba lenne, ami után én bemegyek a kis ruhásszobába és akkor kiválasztom azt a ruhát, ahogy én ide beállok. Ha már itt egy ilyen furcsa tükörországot hozol itt létre, akkor én azt gondolom, hogy érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy hogyan is lehet ezt úgy megoldani, hogy ez az egész ugyanazzal az erővel jelenjen meg, mint a növények. Mert a növények attól erősek és attól izgalmasak, függetlenül attól, hogy mennyire minimális fényviszonyban vannak jelen és mennyire nem az ő valóságukat akarod mutatni, hogy mégis csak ők felöltöztek ehhez a meséhez. Úgyhogy ez lenne, amin érdemes lenne elgondolkodni, hogy ezt hogy lehetne megvalósítani, amennyiben saját teredben történt és megismételhető, engem érdekelne a folytatása, ennek a történetnek, mert ez a póló most civil, nincs benne a mesében. Ez az egyik irány, a másik irány pedig az, hogy bevállalható szerintem nyugodtan egy félmeztelen portré, és akkor a test körvonalai lehet, hogy jobban kivehetőek. Most ott a karodat valamennyire megkapjuk, meg a fejedet, meg a nyakadat, a többi meg úgy kimarad a játékból. Ha pedig ezt játsszuk, mert ez is lehet egy irány, hogy csak test darabokat mutatunk, akkor érdemes lenne valamit a kezeddel kezdeni, valahol annak meg kéne jelennie ilyen testrész darabként. Nem tudom most mennyire vagyok érthető. Lényeg a lényeg, az irány abszolút jó és érthető és én azt kérném a Tamástól, hogy ha lehet ilyet kérni, hogy sűrűbben jelentkezzen. És én nagyon szeretnék vele elkezdeni dolgozni ezen a 2. leckén. Mert azt hiszem, hogy van miről meséljünk. Van mivel dolgozzunk. Nem tudom, hogy egyetértesz-e Tamás, nagyon kíváncsi lennék a véleményedre egy kommentben. Tehát miközben azt mondom, hogy ez megvan, mint lecke, de ne szaladjunk el úgy, hogy ezzel még ne dolgoznánk. (hegyi)
értékelés:    

699

699

Ez egy nagyon izgalmas konstrukció a fényekkel, a zebrával, ahogy csillog az egész. Pontosan az az erénye, hogy másodlagos volt a kép készítésénél az, hogy mit látunk, milyen feliratok vannak, és hogy mi a 699, hanem egyszerűen arról van szó, hogy Tamás meglátott valamit, ami formájában izgatta, és ezeket a formai ritmusokat hozta először rendbe a fejében, majd utána elkészítette a képet. Erre mondtam azt jó néhány elemzéssel ezelőtt, hogy a kompozíció és az esztétika az, ami a képnél az elsődlegesek, a tartalom utána már behívódik, de a kompozíció és az esztétika nem kihagyható. Köszönöm, Tamás, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Játszótér

Játszótér

Az egész olyan, mint egy lelet, mint egy bűnügyi felvételnek a képkockája. A fiatalkorú K. János és az ő barátja J. Géza itt játszott utoljára, itt látták őket még. Nagyon különös az, hogy ezt a nézőpontot kapjuk, miközben azzal, hogy ilyen furcsán szaturált az egész, és ennyire túlvilágítottak a zöldek, ettől van egy meseszerű jellege, de mégis félelmetes. A színek vidámak, a tónusok abszolút kiabálnak, minden pozitív, és mégis valamitől ez az egész olyan mintha valami mesében még az utolsó végkifejlet előtt lennénk, amikor még azt hiszi a főhős, hogy nincsen semmi baj. Gondolkodom azon, hogy ez mennyire gyermekkor, de nyilvánvaló, hogy benne van a bujkálás, a bújócska, az is, hogy új világokat, új helyzeteket fedezünk föl, minden olyan magas, nagy, távoli, a méreteinkből adódóan is. Ettől az egész olyan különössé válik, hogy lenézünk egy verembe, és minden messze van, minden mély és zaklatott. Az ember ezeket a felfedezéseket teszi meg, és ha ezt az irányt veszem, akkor értem. A három csillag megvan, a Gyerekkor lecke kapcsolatában szeretném, ha egy kicsit bátrabb lennél abban a tekintetben, hogy magadról mesélj, engem Tamás érdekel, az ő élményei, idézzük őket vissza, mesélj nekem erről, mesélj a saját gyerekkorod emlékeiről. Nem kell ezt didaktikusan, tárgyiasan venni, csak valahogy hozd ide nekem Tamást, azt a kis Tamást, akit mindig is keresünk magunkban. (hegyi)
értékelés: