Az egész olyan, mint egy lelet, mint egy bűnügyi felvételnek a képkockája. A fiatalkorú K. János és az ő barátja J. Géza itt játszott utoljára, itt látták őket még. Nagyon különös az, hogy ezt a nézőpontot kapjuk, miközben azzal, hogy ilyen furcsán szaturált az egész, és ennyire túlvilágítottak a zöldek, ettől van egy meseszerű jellege, de mégis félelmetes. A színek vidámak, a tónusok abszolút kiabálnak, minden pozitív, és mégis valamitől ez az egész olyan mintha valami mesében még az utolsó végkifejlet előtt lennénk, amikor még azt hiszi a főhős, hogy nincsen semmi baj. Gondolkodom azon, hogy ez mennyire gyermekkor, de nyilvánvaló, hogy benne van a bujkálás, a bújócska, az is, hogy új világokat, új helyzeteket fedezünk föl, minden olyan magas, nagy, távoli, a méreteinkből adódóan is. Ettől az egész olyan különössé válik, hogy lenézünk egy verembe, és minden messze van, minden mély és zaklatott. Az ember ezeket a felfedezéseket teszi meg, és ha ezt az irányt veszem, akkor értem. A három csillag megvan, a Gyerekkor lecke kapcsolatában szeretném, ha egy kicsit bátrabb lennél abban a tekintetben, hogy magadról mesélj, engem Tamás érdekel, az ő élményei, idézzük őket vissza, mesélj nekem erről, mesélj a saját gyerekkorod emlékeiről. Nem kell ezt didaktikusan, tárgyiasan venni, csak valahogy hozd ide nekem Tamást, azt a kis Tamást, akit mindig is keresünk magunkban. (hegyi)
értékelés: