15. Fotóetűd

Szidi autót vezetSzidi autót vezetSzidi autót vezet

Szidi egy aranyos, mosolygós kislány. A barátom gyermeke. 12. szülinapjára egy autós élményvezetést kapott tőlem ajándékba. Néhány perces magyarázat után elindultunk. A szülei, akik szintén az autóban ültek, szerintem jobban izgultak, mint a szülinapos kislány. Hogy érezte magát ? Tessék ránézni.

Állatbarát vagyok. Különösen szeretem a kutyákat, - ha egy kicsit ironikus akarok lenni, akkor azt mondom, minél több embert ismerek meg annál jobban - a szépségüket, ragaszkodásukat, feltétlen szeretetüket és hűségüket. 2017-ben lehetőséget kaptam, hogy a Herosz állatmenhely működésének 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen készíthessek fényképeket az általuk fenntartott menhelyen. Legalább olyan megrázó élmény volt, mint amilyen a nagyon régi , 1976-os látogatásom volt Auschwitzban. Rengeteg volt a különbség persze, Itt arról volt szó, hogy az itt dolgozók mentik, védik, óvják a rájuk bízott lelkeket. Remélem a képek magukért beszélnek.

Fontos, hogy van egy törekvés a képsorban arra, hogy történet legyen belőle, van kezdőképe és záró momentuma is, ez egy fotóetűdnél igen erős szempont. Ha riport, akkor több nézőpont jót tenne, hogy a helyszín is kapjon hangsúlyt. Túl sok a kutyaportré. És ami a lényeg, hogy ugrálnak a kompozíciók, hol álló, hol fekvő, ahogy esik úgy puffan, nincs koncepciója, hogy hogyan ábrázold ezt. Pedig ez is szempont. Minden kutyát kábé ugyanonnan fotóztál, ugyanabban a kivágásban. Laci, azt neked kell a helyszínt megismerve eldöntened, hogy mire megy ki a fuvar. A cukiság nem szempont. Te vagy a mi szemünk. Sorsok vannak itt, amit meg kell mutass. Értem, hogy nem akarod zavarba hozni a kutyatelepieket, hogy a ketrecek szörnyűsége is látszódjon, csak az a baj Laci, hogy emiatt nem lesz a dolog hiteles, hihető. Ezek ha akarom, drámai helyzetek. Akár onnan nézem, hogy minek ennyi kutyát a világra szabadítani, ha nincs rá "piac", akár onnan, hogy a szeretett eb miképp válik a sintértelep lakójává, akár onnan, hogy milyen heroikus munka ezeket a telepeket fenntartani, szóval sok érvényes megközelítés van, egy ami biztos:. a cukiság nem az. Tele a net szívszaggatóan kedves, jajjdeszeretem, minnyáhazaviszem, zabáljammeg képekkel. Neked ez fölé kell lődd a magad elvárásait. (hegyi)

A Rock katonái

Készül már a banda. A nézőtéren pokoli a lárma. Hangfal ágyúk bevetésre készek, gitárpuskák a célpontra néznek... Füstfelhőn át felgyúlnak a fények, a Rock katonái együtt énekelnek....

Máté, próbálok segíteni, bár nem könnyű, mert a koncertfotózás szerencse kérdése is, nem könnyű meló. A lényeg, hogy a pillanatot kell figyelni, a csúcspontokat, amikor esemény van, amikor a helyzet dinamikája erős. Mindezt úgy, hogy a kimerevített pillanat ne legyen groteszk, a gesztusok, pózok ne forduljanak át viccbe. Metál zenekaroknál ez kifejezetten nehéz, mert eleve karikírozott, nagy gesztusok vannak, ami ha nem szól a zene, sokszor válik nevetségessé. Mondom sorban. Az első kép elmegy, baj, hogy a gitáros fele eltűnik a füstgépben. A másodikban az énekes léggitározása így olyan, mintha kéregetne, dinamikájában öreguras, nem jó. A harmadik képen a gitáros zöldben jó lehetne, két probléma van, az egyik az, hogy a mikrofonállvány zavaróan takar be a kézbe, a másik, hogy a fények nem jó, hogy lemaradnak jobb alul, de ha már igen, akkor lehetne a zenekar logója olvasható. A negyedik kép megint dinamikátlan, öreg papa támaszkodik, nem jó üzenet. Az ötödik, mintha próba lenne és épp kiszólna a technikusnak, hogy Pistikém, még egy kis üdítőt hozzál má' lécci. A következő nem lenne rossz, ha nem lenne ennyire szűk. Miért álló? Az utolsó kép a legrosszabb, itt szegény papa a botjával, szóval hogy mondjam, inkább szánalmas, mint erős, a tátott száj se jó. Az a helyzet, hogy lehet, hogy az lenne a segítség, ha olyan koncertre mennél, ami nem ennyire fontos neked, amibe nem vagy ennyire beleszeretve, talán akkor reálisabban találnád meg a pillanatokat. (hegyi)

Egy napos kirándulás Siberikig meg vissza Csabával, nagy beszélgetésekkel, eltévedéssel, rendőrrel, kövekkel, fügével és levendulával. Jó kis nyaralás volt, bár a fürdés elmaradt. Időrendben, javarészt kocsiból.

Új képek az ebédlőbe

A képsorozat megörökíti, ahogy a régi ebédlő képei helyére újak kerülnek, macskaviadallal, lézerrel és Jóskával. Lassan ez a felújítási szakasz is elkészül.

Rakparti találmányok

Az elhagyott, felhagyott tárgyak és az uszadékfák önkéntelenül rendezett esztétikája fogott meg. A rakpart sebzett lépcsői mint egy füzet vonalai rendezik ezeket a talált tárgyakat. A szórványos emberi jelenlét történet töredékei, mint egy-egy hangjegy a hiányos kottában.

Egy fotóetüdöt kapunk. Összefoglalva az egészre azt tudom mondani, hogy van, ami működik belőle, van, ami kevésbé. Értem, hogy az első képen például izgalmas, hogy mit keres ott a répa, de ebben a méretben ez kevésbé jön ki, lehet, hogy közelebb kell egy picit menni. A második képen a cipő rendben van, én kivettem volna onnan azt a papírt, és csak a cipőt és a követ hagyom meg. Nyugodtan bele lehet ezekbe nyúlni, miért ne lehetne. A következő képpel, a nájlonnal a kőrések között, nem tudok mit kezdeni, nem érdekes számomra. A hüvelykujjszerű fadarab tetszik, valószínű a hajléktalanok által összehordott kupac holmi szintén rendben van. Az álló kép a lépcsőzettel nekem nem érdekes, ugyanez igaz a következő képre is. Amit fentről fotóztál fekvő kép az uszadékfákkal, szép kompozíció, szép tónus, tetszik, de kilóg ebből a sorból. Ez a cipő akkor lenne érdekes, ha nem álló lenne, hanem fekvő. Ugyanez igaz a szobordarabra is, ebben a formában nekem nem működik, a következő képen pedig nem elég izgalmas, az ottfelejtett kesztyű megint rendben van. Értem, nem lenne ez rossz. Ha ez az irány téged érdekel, akkor ebből akár egy erős sorozatot létre lehet hozni. Most ebben is vannak már olyan képek, amik rendben vannak, a tónusrenddel abszolút egyetértek, az szép, tehát hajrá, csináld tovább. Most erre kapsz három csillagot, most kezded, tehát az elején nem árt, ha az ember tisztában van dolgokkal. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmedet: nyugodtan nyúljál bele. Ha valami nem pont ott van, rakd odébb, ahol neked kéne. Nem kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy valamit úgy találtunk, és mintha ez mágia lenne, hogy ha hozzányúlunk, akkor elvisz az ördög. Nem fog elvinni, én se fogom tudni, hogy hozzányúltál, és más se. Nyilván ilyen helyzetben olyat nem csinálunk, hogy odaviszünk otthonról egy tárgyat, ha a talált tárgy jelentős számodra. De az megengedett, hogy például azt a papírt onnan kivedd a téglától, mert az bántja a kompozíciót, nem való oda. Elvenni belőle lehet, mert az is elvétel, hogy képkivágást használsz, azzal is levágsz a képről, akkor miért ne lehetne ezt a valóságban is folytatni, de hozzárakni nem. A felismerhetőség számít, a nájlonzacskós kép valószínűleg ezért nem tud engem megragadni, mert tudom, hogy az valamilyen mirelit cuccnak lehet a zacskója, de ettől még nem izgalmas, mert nem tudom felismerni. Ennél jobban stukturáltan és alap üzeneteket hordozóbban kell dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Salisbury-i turistafotók

A salisbury-i katedrálisról és a városkáról készült pár turistafotóim ezek. A katedrális teljes egészében gótikus remekmű, és egységességében az egyik legrégebbi gótikus templom Európában (vagy a világon?). Külön nevezetessége, hogy itt őrzik a Magna Carta, a világ első rendi szabadságlevelének egyik másolatát (amit nem volt szabad lefotózn).
Ottjártunkkor üzenetekkel teleírt, több ezer papírgalambból készített utazó installáció volt látható a katedrálisban, amely a béke és szabadság, mint alapvető emberi jogok szellemében fogalmazódott, és a városban márciusban történt orosz kémgyilkosság apropóján került kiállításra éppen itt. A katedrálisról még annyit, hogy Ken Follettet is megihlette világhírű történelmi kalandregénye írásában (magyarul A katedrális címen jelent meg x éve.)
A katedrális körül a jellegzetes, dél-angliai kisváros nagyon békés, kiegyensúlyozott benyomást keltett.

Nyolc képből álló fotóetüdöt kapunk, és bevallom őszintén, engem csak a legutolsó kép ragad meg, mert nagyon izgalmas, ahogy ezek a madarak. Nyilván valamilyen ötlet kellett, hogy az épület a madarak miatt meg legyen védve. Ha már egy ilyet fel kell szerelni, akkor odatették ezeket az origami-szerűen meghajtogatott madár figurákat. Nagyon izgalmas, ami ezzel a térrel létrejött, és ezt egészen jól ábrázolod. Ha csak ezt az egy képet nézem, akkor ez már három csillag. Ami a fotóetűd részét illeti, különválasztanám azt, hogy mi az, ami ebben az épületben, vagy az ő környezetében készült, és mi az, ami a városkát vagy a helyszínt akarja ábrázolni. Most ezek a képek nekem kiesnek, kizökkentenek, és nem is annyira érdekesek, ezek tényleg turistafotók. Ha csak az épülettel foglalkoztál volna, akkor abból viszont létre lehetett volna valamit hozni. Azt gondolom, hogy az különbözteti meg a turista megközelítést a valódi fotós megközelítéstől, hogy egy-egy történettel az ember mennyit foglalkozik. Lehet egy utcafotós megközelítést csinálni, hogy elmegyek egy városba, és az ott található életet akarom megörökíteni, akkor erre kell menjen ki a fuvar, és akkor lehetőleg mindenféle helyzetből ki kell hozni a maximumot, megkeresni a csúcspontokat, és azokat lefotózni. A katedrálistól a kéregető koldusig mindent. Azt is lehet, hogy kiválasztok magamnak egy épületet, és azt fogadom be először magamba, és utána ebből átszűrve magamon, mutatom be azt a részletet, ami abból számomra izgalmas, és amit meg akarok a közönséggel osztani. Most a kettő között vagyunk, bent is voltunk az épületben, ebből is akarunk mutatni, nem biztos, hogy a legjobb nézőpontokat találtuk meg, nem is biztos, hogy mind nagyon izgalmas, de teljesítettünk egy feladatot, mert közben kipótoltuk az üres részt, ami meg kimarad ebből a sorból: a városfotók. A kettőből ez most nem jön össze. Az utolsó kép kap három csillagot, a többi egészében, ha mint fotóetüd nézem, akkor azt mondanám, hogy gondold ezt újra át, biztos csináltál ott rengeteg másik felvételt is, kérlek, hogy állíts össze egy anyagot csak a katedrálisról, aztán egy anyagot csak a városkáról, lássuk, hogy miből hogyan tudunk gazdálkodni, mi lesz az izgalmasabb, de ez így vegyítve nekem nem működik. (hegyi)
értékelés:

Fáradt vándor

Öt képes sorozatot kapunk, ahol apa elindul valahová, sáros a kis cipője, mert sokat kellett toporogni, hogy odaérjen, útközben el is fáradt egy kicsit, és aztán tulajdonképpen, ha jól látom, hazaérve piált egyet. Most elviccelem ezt, de igazából ez nem áll össze ez a történet. Fáradt vándor, és mutatunk egy cipőt a sárban, meg sétáló botot, utána mutatjuk magunkat, hogy olyan fáradtak vagyunk, hogy a fejünkkel lekoccoltuk az íróasztalt. Feri, azt gondolom, hogy ez közhelyes. Ennél áttételesebb üzeneteket is meg tudsz te fogalmazni, ez így nekem nagyon primér, ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Az első kép lehetne egy szubjektív üzenet is, a második kép számomra érdektelen, a harmadik szintúgy, mert nem tudom eldönteni, hogy most a bot végét látom, vagy valami másik állványt, de tulajdonképpen miért lóg ez be a képbe - lehet, hogy önmagában a struktúra szép lehetne, de ez így nem adja ki. És az utolsó két kép is olyan, hogy szájbarágós. Nekem ez így nem elég. (hegyi)

LátásmódokLátásmódokLátásmódok

Nagyon agresszív képnyelvet használsz, ami nem baj, sőt - viszont ehhez az agresszióhoz a kompozíció, a test elhelyezése túl lágy, túl sematikus. Ha kitalálsz valamit, vidd végig. Mind jó lehet, nem választok helyetted, de akár a férfi testben női energia, akár a szemfényvesztő pénzember, akár a gyász a téma, mindnél az a kérdés, hogy meddig mégy el, hogy elég legyen az eredményhez, amit alkalmazol. Máshogy mondva: a fej oké, a két középső ujj oké, a lakkozott köröm oké, de mellképben ez kevés, és nem elég erős ahhoz képest, hogy a két középső ujj szimbolikája így mennyire az. A vérző szemet formáló két rózsa oké, de akkor legyen töviskoszorú, vagy más még, ami ezt erősíti, mert ez így még nincs kidolgozva. Én e kettőt javasolnám továbbvinni. (hegyi)
értékelés:

Instabilitás

Ez egy jó képsor közepe. Azért mondom így, mert a fotóetűd történetet mesél, aminek valami felvezetés nem árt, és valami konklúzió a végére. Mondjuk egy falusi öregasszonyt végigkísérsz, hogy kimegy a férjéhez a temetőbe. Lehet bármi más is, de valami sztoriféle nem árt. Ha mint képsor nézem és ezt az eleje-vége dolgot elfelejtjük, akkor azt mondom, hogy van benne két igen jó kép. A harmadik és a negyedik. Ez azt is mondja neked Feri, hogy mindig keresni kell az egyedit, amikor fényképezel. Az lehet, hogy mondjuk a kép alap sztorija általános és nem nagyon különleges, de a képi megformálásának akkor erősnek kell lennie. Az első kép így nem ad sokat, a második lehet a sorozat része de nem tépi le a fejem, az utolsó kép pedig nem varrja el a szálat elég jól. Szóval jó az ötlet, de kell még valami, ami mesévé teszi. (hegyi)
értékelés:

Felületek

Tavaly nyáron elkezdtem a lofoteni "felületekkel" foglalkozni.

Van itt jó sok kép, ezek közül van, ami önmagában is elég jó és érdekes, megáll, van, ami sorba rendezhető és van, ami kilóg. Az első így nem elég érdekes, ki kell választani, ami ebből érdekel téged és azt megcsinálni, mert sok kötél van, de egyik elég lenne. HA egy lenne, izgalmas lenne. A második nem elég képnek. A harmadik se elég egyedi. A 4. 5. 6. jó lehet egy sorban, önállóként nem áll meg. A 7-es izgalmas, de kilóg a sorból. Ez igaz a 8-ra 9-esre is. Ez egy másik sztori. A 10-es megint új sztori. Jó, ha van még ilyesmi. A 11 része lehet egy sornak, de nem nagyon egyedi. A 123-est így nem tudom megítélni monitoron, lehet jó is, de lehet semmi is.

Szóval az van, hogy ez legalább 3 féle tartalom. Egyben semmiképp nem megy. Én a kövek mellett tenném le a voksom meg a kis nünükék mellett, a többi nem nagyon izgalmas. Az első lehet önálló, ha átgondolod és ismétled, a 4, 5, 6 egy sor, a 7. 8 9 is. De nem egyben. Viszont az jó, hogy ilyesmire figyelsz, kellenek képek, össze fog ez állni, ha türelmes vagy. (hegyi)

Feri, sok a kép. Az elsőt fölé lőtted, a hátsó gyalogosok nem olyan fontosak, az eleje viszont így nem jó. Rádaásul ez a kép egy kivágása a hatodiknak. De rosszul vágtad. A második képből így nem tudunk meg semmit, fel kellett volna emelni a kamerát, de ez akkor jó, ha van akció is. A harmadik kép is túl sok felül és kevés alul. A negyedik jó. Az ötödik alul sok, felül is, közelebbről lenne jó. A hatodik önismétlés, nem ad a sztorihoz. A hetedik nem jó helyről van fotózva, a pasi háta mögül kellett volna. A nyolcadikat nem lehet érteni, mit akarsz mondani vele. A kilencedik jó lenne, de jobbra feleslegesen sok. A 10-es sötét, de jó lenne. Szóval az van, hogy kevesebb kép, és nincs felvezetve a sztori. Neked kell eldöntened, mit akarsz mesélni, nem nekem, te vezetsz, ez a te dolgod. (hegyi)

TartályokTartályokTartályokTartályok

Manhattan.

Gábor, amit megláttál, jó dolog, egyesével talán még oké is mind, de összességében nem működik, mert ha egy koncepciót kitalál az ember, mint ezek a tornyok, az ritkán engedi meg, hogy az álló és fekvő váltakozzon azért, mert találtál egyet, ami a több elem miatt állót kívánhat. Erre a megoldás lehet a négyzetes, az ezt a problémát kiküszöböli. Na, legyen mondjuk kettő csillag, ja és várom ám a képeid, nagyon lazában nyomod, pedig a hely, ahol élsz, adná, hogy dolgozz. Képekkel. Is. (hegyi)
értékelés:

A minden sem elégA minden sem elégA minden sem elégA minden sem elégA minden sem elégA minden sem elég

Amit látok, az egy jó alapötlet, a helyszín is jó és a technika is megfelelőnek látszik. Ami a probléma a képsorral, hogy nem döntötted el előre, hogy mit akarsz mutatni, mesélni. A képsor mindig történetmesélés is. Annak van eleje, közepe, vége. Itt én tétovázást látok, azt, hogy ott a képek készítése közben hagytad alakulni a dolgokat, majd lesz valami, és mintha kiengedted volna a gyeplőt a kezeid közül, hagytad volna, hogy a modelljeid csináljanak, amit akarnak. A jövőre nézvést mondom, hogy ezt a fotósnak mindig meg kell tartania, hogy a szitu az az ő dolga, neki kell irányítani, ő a főnök, minden és mindenki más őt kell szolgálja, mert rajta keresztül ez a nézőt fogja segíteni. Amit el kellett volna dönteni és tartani magad hozzá, hogy ez most egy véletlennek ható sorozat akar lenni, mintha turizókat kaptál volna rajta, vagy a szeméttel akarod a modelljeid, mint egy divatfotó, helyzetbe hozni. Most ez vegyesen van jelen, az első kép lehetne sztorimesélés kezdete, még a második is, de akkor a harmadik nem jó azzal, hogy belenéz a kamerába a modell. A babakocsi lehetne az a motívum, ami végigkísér, de elvesztjük, már más jön, fényképek, aztán más lomok, és a vége teljesen indokolatlan lábakat mutat. És mi a sztori vége? Meglett az a babakocsi? Elvitték? Mást vittek el? Mire megy ki a fuvar? Ha meg modellek punk környezetben, akkor az a szembenézős lehetne az alap, de akkor a többinek is efelé kéne mutatnia, más ruhákkal is, szóval bármi lehet, csak ezt neked előre el kell dönteni. Majd ezzel kéne kezdeni valamit, ismétlés, vagy keresni más helyzetet, érdemes lenne ha már érdekel a sorozat, újból belemenned. (hegyi)