15. Fotóetűd

ágakHegyi Zsolt-2012.12.18. 18:35Hegyi Zsolt-2012.12.18. 18:35Hegyi Zsolt-2012.12.18. 18:35

ágak
ágak
ágak
ágak

Négy képből álló sorozatot kapunk, tulajdonképpen vehetnénk akár a négy évszaknak is. Ebből a négyből az én megítélésem szerint kettő az, aminek markánsan különböző iránya van, mégpedig az első és a második. Aztán a harmadik, negyedik már nagyjából egy féleképpen értelmezhető, egy irány, nyilván ez a fa típusainak is betudható. Lehet, hogy én ezt egy három képes sorozattá redukálnám, az utolsó kép valamiért nekem kakukktojás. Nem csak amiatt, hogy egy éjszakai felvételt kapunk, hanem amiatt is, hogy az, amit ott látunk, a harmadik képen számomra sokkal erősebben van jelen. Három fatípus, három ágtípus, három érzelmi megközelítés. Az első fölfogható akár a tüdő érhálózatának, vagy bármilyen más szervünknél, ha megfigyeljük ezeket a struktúrákat, hasonló hálózatot tudunk felfedezni. Ebben a képben számomra ez az izgalmas, hogy abszolút ezt az asszociációs rendet indítja el. A második kép ezekkel a határozott függőlegesekkel egy nagyon jól rendezett kompozíció, és a fenyőkre jellemző ez a fajta megjelenési forma: határozott, jól megkülönböztethető, nagyon jó irány az, amit a második képen látunk. A harmadik képen, ha jól látom, ezek nyírfák, itt az az izgalmas, hogy olyan a bemozdulásoktól és az árnyékoktól, mintha valami felület előtt lenne ez az egész lefényképezve, mintha lenne egy háttere, ahova vetítődnek képek, miközben jól látható, hogy ez egy külső térben megfigyelt és exponált kép. Számomra ez a harmadik kép a legizgalmasabb. Ami miatt én a negyedik képpel vacillálok, az, hogy ez egy új értelmezési sík. Ezt is el lehetne indítani, hogy ugyanazt a fajta fákat fotózza az ember különböző szituációkban, és ezek hoznak egy érdekes összehasonlítási rendet, de most vagy azt csinálom, hogy különböző fákat fotózok le, és a különböző fák struktúráját figyelem meg, vagy ugyanazt a fát különböző szituban. Ha ez összekeveredik, főleg egy ilyen alacsonyabb számú képsornál, akkor ez fölveti azt a kérdést, hogy most merre tovább, olyan, mintha a munka nem lenne befejezve. Ezt ezért hagynám ebből ki, vagy pedig ehhez az utolsó képhez kell még fotózni másfajta megközelítést is. Amit most mondok, nem azt jelenti, hogy a negyedik kép rossz kép lenne, hanem nem érzem ebben a sorrendben a helyét. Az első három kép miatt megvan a három csillag, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Üdeség Érzékenység BujaságHegyi Zsolt-2012.12.09. 13:47Hegyi Zsolt-2012.12.09. 13:47

Üdeség Érzékenység Bujaság
Üdeség Érzékenység Bujaság
Üdeség Érzékenység Bujaság

high-key, middle-key, low-key

Bevallom, Tamás, hogy amikor felraktam a képeket, már akkor bajban voltam, mert azt gondoltam, hogy ez három kép, de utána rájöttem a leiratból meg abból, hogy a képeket föltöltötted, hogy nem, ezt te egy képhármasnak képzelted el. Nem volt számomra egyértelmű, de nem csak azért nem, mert a beküldésnél nem tetted egyértelművé számomra, hanem a képek állaga miatt sem. Három nagyon-nagyon más minőséget kapunk, és én itt, ebben most problémát érzek. Nem csak az a kérdés, hogy a három kép technikailag milyen minőséget képvisel, hanem az is, hogy végiggondoltságában milyen minőséget képvisel. Ebben a helyzetben az első kép mindent visz, a másik kettő felejthető számomra. Olyan érzésem van, mintha az első képnél még meglett volna a lendület, hogy mit akarok csinálni, és a másik kettőt már didaktikusan követtem volna el. Mondok csak egy ötletet, ami bennem fölmerült: mi lett volna, ha az első képbe beteszek egy zöld almát, vagy más valami zöld gyümölcsöt, egy lime-ot, és ezt a tököt nem rakod oda. Ez azért kérdés számomra, mert olyan gyönyörűek a zöldjeid, és olyan szép fényeket találtál, annyira plasztikus az egész, hogy ehhez képest nekem olyan drabális a tök. Értem én, hogy az unalom ellen próbáltál hatni, de gyönyörű lett volna ez zöldben tartva. Érdemes lenne ezeken elgondolkodni, hogy mit szólsz ehhez. A második kép nekem egy technikai játék, nem érzem benne azt, hogy ez olyan különösképpen a Bojtár Tamás alkotói útján fontos állomás lenne, hogy ezt a képet elkészítette. Egy fekete-fehér kép, szép tónusban, ezt elismerem, plasztikus ez is, és az anyagszerűsége nagyon jól megjön, de most segítségül hívva mesterem, Demeternek a régi mondatát, amivel én nagyon sokszor szembesültem, amikor bármi képi összeállítást csináltam, hogy „jó, jó, de minek?”. Ő ezt így szokta mondani, kevés szóval, de hatásosan. Ez a kép is ilyen: Jó, jó, de minek? Ha ez a kérdés fölmerül, akkor ott valami hibádzik, unalmas. Azt hiszem, vagyunk olyan nexusban, hogy ezt mondhassam neked. A harmadik kép esztétikai problémákkal küszködik: egyrészt nagyon kopogós és kemény, nagyon kétdimenziósra vasalt, másrészt ez az ananász ebben a formában nem szép. Tudom, én is nézegetem a boltban, hogy milyen borzalmas állapotokban kerülnek ezek eladásra, fotóalapanyagként szinte használhatatlanok a bevásárlóközpontok ezen árui, tehát nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ananásszal lehessen mit kezdeni, mert hagyják elszáradni. Nyilván ez a kényszerérés miatt van, mert a szállítást ki kell bírja, és közben érik meg a belseje és lesz valamilyen állagú, és a levelei meg elszáradnak, ami nem szépek, töredezettek, esetlegesek, és nem képviselnek esztétikai értéket. Ha letakarod a képnek a fölső részét, az egész őrületet, ami létrejött ezzel az elszáradt levéllel, a gyümölcsnek a teste, a kókuszdió és a gránátalma együtt már izgalmas lenne. Ezt kellene végiggondolnod, hogy biztos akarod-e ezt így szerepeltetni. Az igaz minden csendéletre, hogy van egy formai kötöttsége a csendéletnek, amit érdemes átszűrni magunkon és alkalmazni, de pont az az izgalmas benne, hogy hagy teret a játékosságra, olyan, mint egy komolyzenei darab, hogy abban van pajkosság, még akkor is, ha nagyon sok szabályt kell teljesítsen. Ebbe is belefér a pajkosság, el lehet dönteni ezt a tárgyat, le lehet róla ezt vágni, megfordítva tenni oda, eldöntve, oldalirányban, sok megoldás lehet. Egyébként a mélységélességen is érdemes egy kicsit elgondolkozni, hogy hogyan dolgozunk, másrészt a fényekkel is. Ami ezen a képen gyönyörű és irigylésre méltóan szép az a gránátalma. Minden más kemény és kopog. Ami fényben a gránátalmának jó, az már sok az ananászon, és a kókuszdión kifejezetten furcsán hat. Fátylakkal, selymekkel, zsírpapírral, sok mindennel lehet a fényen lágyítani, a visszavert fénnyel lehet dolgozni, szóval ezzel még kellene molyolnod. Visszaadom ismétlésre azért, mert mind a három kép olyan (pontosabban a középső nem annyira fontos alkotás), hogy érdemes lenne velük még dolgoznod. Én nem raknám őket egy sorozatba, erősebbek ezek annál, mintsem megtűrjék egymás mellett magukat. Ismétlés. (hegyi)

Csinálj képet rólam a mólón!Hegyi Zsolt-2012.12.04. 17:32Hegyi Zsolt-2012.12.04. 17:32Hegyi Zsolt-2012.12.04. 17:33Hegyi Zsolt-2012.12.04. 17:33

Csinálj képet rólam a mólón!
Csinálj képet rólam a mólón!
Csinálj képet rólam a mólón!
Csinálj képet rólam a mólón!
Csinálj képet rólam a mólón!

Nos, hát elsőre nem sikerült, de Gabri nem adja fel, ha nem hagyják neki. Köszi.

Hát igen, az előzőből lemaradt és csak az utolsó képet kaptuk meg. Itt azért nagyon érdekesen látszódik egy szituáció. Aki fotózik, belülről ismeri a képeket, de itt most egy megfigyelői státuszból látunk egy lenyomatot, hogy tulajdonképpen milyen furcsán is nézünk ki mi, amikor belelkesülünk, és „Mindent a képért!” felkiáltással, akár életünk kockáztatásával is elmegyünk egy ilyen helyre, és rögzítjük a képet. Van ebben egy nagy adag humor. Komikus az egész, ahogy a modell hölgy, ebben a nagyon érdekes ruhában és kalapban, fürdőzik a napban, miközben mi ennek az egésznek a szürrealitását is látjuk, hogy ezek között a vasoszlopok között mindez hogy szerepel. Nyilván ezek azokon a képeken, amik ők készítenek, nem lesznek rajta, a teleobjektív valószínű, hogy a portréra fog koncentrálni csak. Mégis a megfigyelő státusz az, ami ennek az egésznek a ritmusát meghozza. Hogy milyen lehetett az a kép, amit ő készítettek, nem tudom, ebből a képsorból nem lehet megítélni. Egyébként azt mondom, hogy az egy következő lépcső lehetne, hogy akár záró képként Gabriella is elmegy erre a mólóra, és már modell nélkül nagyjából megmutatja, hogy ők mit is láthattak ebben az egészben. Ott meg a modell hiánya lenne az, ami érdekes lenne, és ezt az egészet ritmusában összerántaná. Most én ezt egy kicsit hiányolom a képsorból, hogy nincs ez az egész levezetve. De a megfigyelés nagyon rendben van, nagyon jók ezek a gesztusok, és nagyon jó, amit látunk, hogy instruálja a modellt. Szóval én azt gondolom, hogy ez mindenféleképp jó és humoros képsor. Megadom a három csillagot azzal a javaslattal, hogy legközelebb azon is el kell gondolkodni, hogy hogyan zárok le egy ilyen történetet, ne maradjanak ezek az ajtók nyitva. (hegyi)
értékelés:

sirályok (megint)

sirályok (megint)
sirályok (megint)
sirályok (megint)
sirályok (megint)
sirályok (megint)
sirályok (megint)
sirályok (megint)
sirályok (megint)

Találtál valamit Viki, ami fontos és jól is közelíted a témát, meg is tudod csinálni, ha kicsit jobban figyelsz. Megyek sorban a képeken. Az első egy kiváló ritmikai megfigyelés, de nagy kár, hogy az oszlopra nem figyeltél és belevágtál. Abba ott fenn nem szabad. Nem tudom, hogy a vágási bajokat mellesleg nem az okozza-e hogy erőszakolod a négyzetes formát. A második kép nem fontos. Kihagyható. Galambok is ilyenek. A harmadik kiváló, de oldalt szűk. Nagyon jó pillanatot fogtál meg. A következő megint össze-vissza van vágdosva, nem nagyon érzem az indokát. Aztán jön egy kiváló portré, balról ez is szűk. A következő is nagyon jó, de fenn benne hagytad a nyak darabját, és ez zavaró, kéne vágni, hogy bal felül már ne legyen fekete benne. A magányos madár a kötéllel hibátlan. A záró kép is jó személyes és kifejező. Szóval nagyon jókat fogsz meg, de nem elég koncentrált a munka, olyan, mintha valami külső elvárást magadra húznál és ez befolyásolna. Ha a vágdosás utólagos, akkor fontold meg, megéri-e a formai kötés, hogy így maradjon. (hegyi)
értékelés:

Lakatos hídHegyi Zsolt-2012.07.24. 17:48Hegyi Zsolt-2012.07.24. 17:48Hegyi Zsolt-2012.07.24. 17:48Hegyi Zsolt-2012.07.24. 17:48

Lakatos híd
Lakatos híd
Lakatos híd
Lakatos híd
Lakatos híd

Jó ritmusú sorozatot állított Ágnes össze a képekből, hozza a séta közbeni felfedezés hangulatát, az egy más kérdés, hogy ha már van Pécsen egy ilyen lakatos kerítés, akkor minek ugyanezt Budapesten is megismételni, vagyis maga a helyzet olyan, ami nekem a lustaságról szól, emellett a pécsi helyszín koncentráltsága itt nem történik meg, egy híd túl sok, túl nagy, vagyis nem tudja azt az érzelmi üzenetet hordozni ez a törekvés, mint amit az eredeti hordoz. De ez nem Ágnes hibája, hanem azoké, akik elkezdték ezt itt. Ami a képsort illeti, néhol a horizont kezelése hagy kívánnivalót maga után, már a nyitó kép is dől, amire érdemes lenne figyelni, mert bosszantó, ha egy jól kigondolt megoldás a kivitelezésen csúszik el. Ezen kívül valami befejezést ki kellene találni, mert most az, hogy átlógtál a korláton, azt az érzetet adja, mintha bele akarnál ugrani a Dunába, vagyis félrevisz. Mivel a helyszín könnyen felkereshető újra, így azt kérném, hogy vegyük ezt most tanulmánynak, és amit kell, ismételj - a technikailag és kompozícióban lötyögős dolgokat - és gondold végig, hogyan fejeznéd be és hogyan kezdenéd el elmesélni ezt a sztorit. El tudom képzelni és fogadni azt is, ha ez végül nem is a lakatokról, hanem a lakatok által a szerelemről szól, aminek akár drámai vége is lehet, de ha ez a cél, akkor ezt tessék egyértelműsíteni. (hegyi)

A Maraton végeA Maraton végeA Maraton vége

A Maraton vége
A Maraton vége
A Maraton vége

Idén is megrendeztük a Szent Iván-éji Maratont a Rádióban. Most is megörökítettem a hajnalt, ezúttal más volt a helyszín, de az élmény ugyanolyan csodás volt. Köszönöm mindenkinek. (Az előzmények: 2009, 2010, 2011)

A rádiós Szent Iván éji maratonunk embert próbáló, és tartalmassága mellett is kihívást jelent maga a hajnalig tartó fennlét, és ennek kapjuk egy lenyomatát ezekkel a képekkel. Mind a három kép izgalmas lehet, mondjuk legkevésbé az első az, ami mint fotó értékelhető, mert ez inkább a hangulatot hozza, semmint fotográfiailag időtálló üzenet lenne. A második kép már izgalmasabb az ablakban megcsillanó eresszel, de a leginkább izgalmas a harmadik kép. Ágnesnek szép lassan el kellene kezdenie azon dolgozni, hogy saját maga kezdje el a saját munkáit kicsit kritikusabban szemlélni, és attól még, hogy a társaságunk oszlopos tagjáról van szó, aki végigcsinálta végig a maratont, nem aludt el és finiselt velünk, ettől függetlenül ennek a munkának akkor van létjogosultsága, ha fotográfusi szempontból is megáll a lábán. Ágnes a maga fotós munkásságában most már tart ott, hogy akármi ne kerülhessen ki a kezei közül. Ha a három képet nézem, akkor elég nagy a szórás minőségben. A harmadik kép megkapja a maga csillagát, de a másik kettő miatt ez csak egy egy csillagos meló. (hegyi)
értékelés:

Pohár, avagy: Ó, azok a fotósokHegyi Zsolt-2012.05.26. 10:45Hegyi Zsolt-2012.05.26. 10:46Hegyi Zsolt-2012.05.26. 10:46Hegyi Zsolt-2012.05.26. 10:46

 Ó, azok a fotósok
 Ó, azok a fotósok
 Ó, azok a fotósok
 Ó, azok a fotósok
 Ó, azok a fotósok

Úgy érzem, hogy bizonyos tekintetben túl van dumálva a dolog, bizonyos tekintetben pedig nincs befejezve. Valahogy megkaptuk a kezünkbe ezt a pálinkát, hogy kell koccintsunk, de mi nem azzal vagyunk elfoglalva, ezt látom. Talán a második kép nem annyira fontos, a harmadik kép már nagyon sok mindent mond, hogy itt majdnem kilötyögtetjük a piát, és a negyedik kép is olyan, hogy ahhoz képest inkább már tegyük le, viszont hiányzik a végéről valami, hogy mi történt itt. Csak nézegeti a fotós az LCD-t? Mondjuk jellemző a fotósokra az, hogy amióta digitális van, azóta az idejük nagy részét nem a fotografálással, hanem az LCD nézegetésével töltik. Szóval nekem a történet egyszer csak elkezdődik, és egyszer csak véget ér, és nem vagyok benne biztos, hogy ahol elkezdődik, ott kezdődik a sztori, és ahol véget ér, ott ér véget eredetiben is. (hegyi)
értékelés:

GÁZGYÁRI HAMLET

GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET

Budapest, 2012.05.09.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a legerősebb képsora Sándornak, amit láthattunk tőle, sőt, volt szerencsém látni a kiállítását is Sándornak, és szerintem ez abszolút beillene abba a munkába, amit ott mutatott, még akkor is, ha nem egy hosszú témafeldolgozás, hanem egy fotóetűd, de nagyon fontos az a kérdés, amit itt fölvet. Drámaiak ezek a képek, és nagyon jó az a ritmus, ahogy ő ezt a drámát fölépíti: a veszteségekről, a harcról, ami egy belső harc, az emberségről. Tökéletes találat a cím is, és az egész helyzet olyan, ami számomra nagyon izgalmas. Talán egyetlen egy kép, ami nekem ebből kilóg: az ötödik kép. Lehet, hogy nekem öt kép elég lenne, én az ötödiket kihagynám, mégpedig azért, mert az olyan, mintha lebuktatná az egész sort, nekem ez egy werkfotó-élményt ad a többihez képest. Lehet, hogy azért, mert megváltozik a nézőpont, lehet, hogy azért, mert hátulról mutatod ezt az egész helyzetet, de valahogy nekem ez kiesik abból a ritmusból, amit a többi képvisel, miközben mégis nagyon erős kép. Tulajdonképpen két kép is van, ami nagyon megragadott, az érdekes, hogy első végignézésre az utolsó kép ez, de közben, ahogy telik az idő, érdekes módon mégiscsak a harmadik kép az, ami nekem jelentős, és ami Sándorról a legtöbbet elmond. Nyilvánvaló, hogy fontos az utolsó kép, és így kerek a történet, de én Sándort úgy ismertem meg, mint ahogy a harmadik képen látom. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Pláza mögött Hegyi Zsolt-2012.05.08. 18:12Hegyi Zsolt-2012.05.08. 18:12Hegyi Zsolt-2012.05.08. 18:12

Pláza mögött
Pláza mögött
Pláza mögött
Pláza mögött

Ehhez az épülethez is ellátogathatnánk többen, mint az 56-os emlékműhöz, és ki-ki elkészíthetné a saját képsorát. Emlékeztem, hogy Gerlei itt járt, gondoltam én is megnézem magamnak.

Annak örülök, hogy egymás munkáira reagáltok, egymás dolgait figyelitek, mert ez szerintem egy fontos dolog, fontos helyzet, hogy kialakulhasson a Látszótéren belül kis csoportok, akik közös munkákat csinálnak, vagy elmennek fotós sétákra, és ez nagyon jó, ha alulról szerveződik, és nem arra vár, hogy majd ezt a kisfőnök, vagy a nagyfőnök szervezze. Ezt azért mondom, mert ez a sorozat egy reflexió Gerleinek a munkájára. Amit én ennél a sorozatnál látok az, hogy olyan, mintha a négy kép négy teljesen különböző irányt nyitna ki, mintha négy teljesen különböző irányba jutnánk el. Az első kép egy nagyon szép, részleteket tartalmazó, elvont, ebben a formában a festészethez jobban hasonlító irányt mutat. A második kép inkább szociografikus, de ennek a vonalnak szintén a líraibb megközelítése, de az előző képhez képest lényegesen tárgyszerűbb. A harmadik kép kifejezetten szociófotó, a 80-as évek végén, 90-es évek elején gyárakról volt szokás ilyen képeket készíteni, amik ilyen elhagyott üzemek voltak, és a pusztulást mutatták be. Az utolsó kép az, ami hozzám legközelebb áll, egy teljesen más, áttételes megfigyelés. Akik dolgoztak ilyen munkahelyen, azok pontosan tudják, hogy az öltözőszekrények falán, vagy akár a műhelyek falán is a Fabulonlány vagy a Sugárlány ott volt, és figyelt ránk, adott egy plusz érzelmi töltést. Én a 80-as évek végén, a legelső munkahelyemen találkoztam ezzel először. Visszatérve a képekre, az a problémám, hogy ez nem riport, nem fotóetűd, ez egyik irányt sem mutatja jól azért mert a riportnál lehet leirat, és mondhatjuk, hogy az valamilyen szövegnek az illusztrációja és kiegészítése lehet, de egy fotóetűdnél duma nélkül kell működnie egy sorozatnak, és egy történetet kell tudni elmesélni. Itt most nem látom a történetet. Attól, hogy minden irányba egy kicsit belecsípünk, nincs eldöntve, hogy most mit akarunk megmutatni. Én azt kérném Ágnestől, hogy próbáljon meg valamilyen döntésre jutni saját magával abban, hogy őt ebből mi izgatja, melyik irány az, amit keres, és akkor arra rezonálni, arra saját magában megkeresni a párhuzamokat, elmélyedni abban, és szigorúnak kell lennünk, nem szabad csaponganunk egy témafeldolgozásnál. Ha engem a talált tárgyak, és az ahhoz fűződő üzenetek, a múltidézés a fontos, mint a negyedik képnél, akkor ilyeneket keressek. Ha az emberi sorsok érdekelnek és a szociográfia, akkor a harmadik irány a jó, ha lírai képi felvetéseket keresek a pusztulás gyönyörűségével, akkor az elsőt. Azért nem jó, ha ezek keverődnek, mert akkor érzelmileg nem tudunk egy szintet beállítani a nézőnél, hanem őt is kitesszük annak, hogy ebbe a csapongásba belevonódjon, és nem biztos, hogy ezt akarja. Ismétlés. (hegyi)

Kirakat Hegyi Zsolt-2012.05.05. 23:17Hegyi Zsolt-2012.05.05. 23:17

Kirakat
Kirakat
Kirakat

Kirakat az aluljáróban.

Ezzel most nem nagyon tudok mit kezdeni, „festett mintájú lámpaernyők”. Van szürrealitása annak, hogy az aluljáróban a Kálvin téren, ha jól sejtem, egy ilyen kis otthon van berendezve a lámpákkal, fene tudja, hogy ki az, aki venne ilyet ma, ilyesmi égő égett ki innen a kislámpánkból, de ez most képileg nem erős. Nagyon zavaros a kompozíció, a második képen nézel bűntudattal ránk, de nem tudom, hogy miért, nem nagyon értem. Ágnes, azt kell mondjam, hogy te már túl vagy azon, amikor be kell állnod a képre igazolni a személyességet, ennél mélyebbre kéne evezni. Az a nem mindegy, hogy mennyit hagysz a néző emlékezetére, mert aki járt itt, az ismerősként üdvözli a képed, akkor is, ha képileg nem lett erős, aki nem járt itt, az meg zavarban van, hogy kéne érezzen valamit, de túl korán engedted el a kezét. (hegyi)

Mystery Gang Mystery Gang Mystery Gang

Mystery Gang
Mystery Gang
Mystery Gang

Jók ezek a portrék, de mindhárom portré más stílusban készült. Ez lehet cél, nem tudom, de beszéljük meg. Kérlek, Bara, hogy erre próbálj reagálni, ha olvasod az elemzést. Az első kép egy nagyon mai rockabilly helyzet ezekkel a színekkel. Ez azt jelenti, hogy attól, hogy a fények ilyen furcsa árnyékokat vetnek, és ennyire érdekesen átszínezik az egész történetet, ettől nekem ez nagyon mostani kép. A második kép viszont az a kor, ami a Gothár Péter Megáll az időjének a kora. Hiába van ez a tetkó ennyire erősen jelen, de a fej, a haj, a háttérben táncolók nekem inkább ilyen 60-as évekre utaló hangulat. Nem értem, hogy miért van a fej fölött ekkora tér hagyva, abból a térelválasztóból nekem kevesebb is elég lenne. Aztán utolsó kép szintén mai üzenet, de ebben kevesebb a zeneiség. Ez egy viszonylag korrekt portré, bár nem vagyok biztos benne, hogy optimális helyen van az a mikrofon. Ha már ilyen portré, akkor kár, hogy az belelóg a fülébe. Szóval jó, de még kellene ezzel még egy kicsit foglalkozni, és magadban eldönteni, hogy az ő világukból, az ő zenéjükből, az ő hangulatkeltésükből mi az, ami téged megfog. Az, hogy ma bulizunk rá, az, hogy ma visszaidéznek valamilyen kort? Mi az, amit te a néződdel érzékeltetni akarsz? A néződ nem hallja hozzá a zenét, neked kell aládolgozni képileg annak a hiányosságnak, ami a fotóban más, mint egy filmben, hogy nincs zene. Ezt neked kell képileg megoldani. Bara, remélem, hogy van kapcsolat a zenészek és közted, és van módot ezt ismételni, ennek tudatában dolgozz még velük, ha ők hajlandóak erre a közös munkára. Szerintem örülnek is, mert ismerem annyira a zenészeket, hogy bennük van a hiúság, ha dolgozol velük, akkor szerintem ők partnerek lesznek. Ismétlés. (hegyi)

PERMUTÁCIÓ PERMUTÁCIÓ PERMUTÁCIÓ

PERMUTÁCIÓ
PERMUTÁCIÓ
PERMUTÁCIÓ

Budapest, 2012.04.15.

Nekem ez az egész olyan, mint egy performance. Két kerekesszékes játékos olyan, mintha kergetőznének. Lehet, hogy ez az előző kép hatása, de olyan, mintha ez valamilyen sportesemény lenne, hogy ki tudja gyorsabban körbekerekezni az épületet. Ez azért érdekes, mert mindezt az érzést erősíti a középső kép, amiben megjelenik egy fiatalember, aki görkorizik, és itt megint arról van szó, hogy Sándor összehasonlítja ezeket a helyzeteket. Ez egy nagyon tudatos döntés, hogy túlmutat azon, ami ennek a geg és a humor része, miközben ez is nagyon erős. Aztán itt van a záró kép, ahol belenéz a kamerába, és olyan, mintha szerepet cserélt volna saját magával. Tudjuk azt, hogy ezek a kerekesszékes helyzetek kapcsolati helyetek is, hogy milyen kapcsolat tud kialakulni a között az ember között aki ezt a széket tolja, vagy akit tolnak. Itt mind a két szerepbe saját magát helyezte el Sándor, miközben a másik játékos az elektromos székkel rója a maga köreit, intézi a dolgait. Szóval én ezt egy nagyon jó dolognak tartom, tényleg olyan, mintha egy tereppálya lenne kialakítva az épületek körül, és egy titkos társaságként minden kedd délután összegyűlnek a kerekesszékesek, és egy pályaversenyt futnak. Én nagyon örülök ennek a vitalitásnak, ami ezekből a képekből nekem sugárzik. Bár van egy helyzet, hogy olykor-olykor erre a székre szükség van, megkönnyíti a közlekedést, biztonságérzetet ad, de mégis benne van ebben az egészben az is, hogy ez nem egy beletörődés ebbe a helyzetbe, hogy akkor a kerekesszék segítségére szorulok, és egész nap ezzel a székkel vagyok elfoglalva, és valamiféle sértett helyzet van, hogy haragszom a világra, hogy én ebbe a székbe kényszerültem, hanem megvan az a kíváncsiság, ami nem csak az alkotó kíváncsisága, hogy hogyan tudja ezt képbe megfogalmazni, hanem az a kíváncsiság, ami magával a szituációval kapcsolatban tesz föl kérdéseket saját magának. Ezt én nagyon fontosnak tartom. (hegyi)
értékelés:    

Ez is ma történtEz is ma történtEz is ma történt

Ez is ma történt
Ez is ma történt
Ez is ma történt

Budapest, 2012.04.14.

Egy három képből álló fotósorozatot kapunk, elsőre viszonylag könnyen értelmezhető a dolog. Ha megfigyeljük az alkotót látjuk egy kerekes székben egy parkban, és a kutyájával sétál. A kutyasétáltatás kétféle dologról szól, a kutyával való kapcsolat is. Egyrészt arról, hogy a gazda sétáltatja a kutyát, ez a gazdának és a kutyának is fontos, mert a kutyának el kell végezni a szükségét, mert végig kell látogatnia a szagmintákat. Ismerjük ezt, tudjuk hogy van, de van egy másik része is, amikor a kutya sétáltatja a gazdát. Ez arról szól, hogy a gazdának fontos az, hogy kicsit kimozduljon otthonról, letegye az otthoni problémákat, gondokat, gondolatokat, visszakerüljön egy olyan helyzetbe, ami közelebb van a természethez, ne kelljen foglalkozni minden mással, hanem a kutyával lehessen lenni, egy kicsit megint gyerek lehessen, játszhasson. Akkor beszélünk kiegyensúlyozott kapcsolatról ember és állat között, ha ez kölcsönösen működik. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor ez a képsorozat arról szól nekem, hogy ez a kutya sétáltatja a gazdát. Odajön a kutya, eldobja a botot, a gazda visszahozza, ezt tudom ebből kiszűrni. Ez nagyon érdekes irány nekem, mert Sándor humoráról kapunk képet, az iróniáját, öniróniáját láthatjuk, és azt, hogy bizony-bizony Sándor egy játékos ember. Ez egy nagyon fontos dolog. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy megvannak azok a jelképrendszerek, sztereotípiáink, amik egy tolókocsihoz csatolhatóak: elesettség, valamilyen képességnek a hiánya, rászorultság, és nagyon sok mindent tudunk mondani, közben itt szemtelen módon az ember egyszer csak kiszáll abból a székből. És akkor most mi történt? Van ebben egy kis kópé íz, nagyon örülök ennek, köszönöm, Sándor, egy jó történetet kapunk. (hegyi)
értékelés:    

AblakaimHegyi Zsolt-2012.04.11. 12:23Hegyi Zsolt-2012.04.11. 12:23

Ablakaim
Ablakaim
Ablakaim

Most akkor melyiket szeressük? Hiába azonos a helyszín, nincs összeköttetés a képek között. Három fotó, gondolom Ágnes se tudta eldönteni, melyik a legjobb, uccu akkor legyen képhármas. A sorozatnak mindig kell legyen íve. Honnan hová és miért jutunk el, ez a kérdés. Lépcsők, amin lépkedünk előre, és nem mindegy, mekkorák a lépcsőfokok, hogy ne essünk orra. Az is fontos, hogy a sort alkotó képek önállóan is jók legyenek, de kívánják, hívják be a másik képet, húzzák be a sorba, hogy bár egyedül is jók, de együtt adják ki a csattanót. Most itt egyrészt nem érzem, mi a rendező elv, képileg mi, mert logikailag értem, de ez nem logikai sport. Érzelmek, Ágnes, érzelmek! Másrészt egyesével nézve a képeket bizonytalan vagyok, hogy mi miért úgy van és miért nem máshogy, vagyis nem vagyok meggyőzve, hogy ez így és csak így készülhetett el. (hegyi)

OsztályonHegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:31Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:32Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:33Hegyi Zsolt-2012.04.09. 14:33

Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon
Osztályon

Először két kommentre szeretnék reagálni. Az egyik szerint ez tiszta szocreál. Nem fér bele az elemzésbe a szocialista realizmus ismertetése, bárki utánanézhet, de ennek a sorozatnak semmi köze hozzá! A másik a technika lesajnálása. Ez, a szinte kémkamera használat, nagyon is autentikus, formailag és tartalmilag egyaránt. Az eszköz által hozott stílus alapvető alkotóeleme a sorozatnak. Az más kérdés, hogy egy kiállítóterem falán, hogyan élnének meg, de szerintem az is megoldható.
   Mielőtt elvesznék a részletekben, fontosnak tartom leírni, hogy bár sok kórházsorozatot láttam, ezek a képek a legmagasabb szintet hozzák, tartalmilag, érzelmileg és vizuálisan is. És azt is tudom miért (már azon kívül, hogy Zsolt jó fotós). Ha bármilyen jó fotós kórházi képeket készít, néhány órát tölt a helyszínen és amit tehetsége enged ezalatt érvényesülni, azt produkálja. Zsolt, ezzel szemben bentlakó volt, lehetősége és ideje megengedte, hogy felfedezze a legjobb fényeket és a legjobb látószögeket. Az érzelmi érintettségét pedig nem kell magyarázni. Mindezen szerencsés körülmények együttállása eredményezett egy igen erőteljes és jelentős munkát.
   Itt, a Látszótéren, csak vertikális elrendezésben és csak egyenként nézhetjük a képeket. Ez a megszorítás, nem teszi lehetővé a sorozat megfelelő szerkesztését és élvezetét sem. Ezért leszedtem őket az oldalról és egy nagyméretű képernyőn, háromszor négyes elrendezésbe tettem őket. Ez a formátum elfogadott bemutatása egy ilyen sorozatnak, ha falra kerül. A jelenlegi sorrend problémái, ebben a formában azonnal kiugranak. Az 1. 2. , 10. 11. képek egymásmellettisége határozottan zavaró. Az is kiderül, hogy a 8. kép, nem illeszkedik a sorozatba és egyébként is ismétlődő motívum.
   A képek szerkezetében kétféle rendező elvet látok. Egyrészt a meghatározó motívumok átlós, vagy kifejezőbb szóval, ferde elhelyezését, másrészt, a képhatárral párhuzamos rendezést. A vizuális üzenetet számomra a ferdén szerkesztett képek hordozzák, míg érzelmi kiegészítést a párhuzamosra rendezett képekben látok, és az emberi jelenlétben. Mennyit látunk emberekből? Kétszer lábat, kétszer hátat és egyszer kezet. Nekem a kéz egy hajszállal személyesebb, mint a többi kép, ezért talán kissé kilóg. De nem nagyon és egy későbbi, már érzelmileg eltávolodottab szerkesztésben megtalálható a helye. A 11. kép szerkezetét is kissé kérdésesnek érzem. Az 1. 2. képek nekem ugyanazt mondják, csak az 1. erőteljesebben, mint ahogy a ferde képek számomra a legizgalmasabbak. A 4. 5. egészen magas fokon szerkesztett, vizuálisan és érzelmileg is sokoldalú, egyszerre fejezi ki az elcsúszás és az összefogott kompozíció által a bizonytalanságot, de a megoldás reményét is. De, nem kevésbé izgalmas a 6. 7. elbújós szerkesztése sem. A 3. kép gyengén napfényes függönye sokrétűen, de nem bőbeszédűen fejezi ki, az ember szépítő kedvét, mellyel még ide is szeretne egy kis otthonosságot becsempészni. A 12. kép pedig méltó összefoglalása a sorozatnak. A szimmetrikus kompozíció, az ágyak összetartó párhuzamosai rendkívüli hangsúlyt adnak az ablaknak. És ez az ablak mely a fénybe vezet, egyszerre jelenti az élet és az élet utáni fényt.
   Ha figyelmesen nézzük végig ezt a sorozatot, nem tudjuk nem föltenni magunknak az élet végső kérdéseit. És ez a legtöbb, amit egy képkészítő elérhet. Három igen fényes csillag! (Bojtár Tamás)
értékelés: