A Maraton végeA Maraton végeA Maraton vége

A Maraton vége
A Maraton vége
A Maraton vége

Idén is megrendeztük a Szent Iván-éji Maratont a Rádióban. Most is megörökítettem a hajnalt, ezúttal más volt a helyszín, de az élmény ugyanolyan csodás volt. Köszönöm mindenkinek. (Az előzmények: 2009, 2010, 2011)

A rádiós Szent Iván éji maratonunk embert próbáló, és tartalmassága mellett is kihívást jelent maga a hajnalig tartó fennlét, és ennek kapjuk egy lenyomatát ezekkel a képekkel. Mind a három kép izgalmas lehet, mondjuk legkevésbé az első az, ami mint fotó értékelhető, mert ez inkább a hangulatot hozza, semmint fotográfiailag időtálló üzenet lenne. A második kép már izgalmasabb az ablakban megcsillanó eresszel, de a leginkább izgalmas a harmadik kép. Ágnesnek szép lassan el kellene kezdenie azon dolgozni, hogy saját maga kezdje el a saját munkáit kicsit kritikusabban szemlélni, és attól még, hogy a társaságunk oszlopos tagjáról van szó, aki végigcsinálta végig a maratont, nem aludt el és finiselt velünk, ettől függetlenül ennek a munkának akkor van létjogosultsága, ha fotográfusi szempontból is megáll a lábán. Ágnes a maga fotós munkásságában most már tart ott, hogy akármi ne kerülhessen ki a kezei közül. Ha a három képet nézem, akkor elég nagy a szórás minőségben. A harmadik kép megkapja a maga csillagát, de a másik kettő miatt ez csak egy egy csillagos meló. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás